Shop menü

INGYENES MULTIPLAYER KIEGÉSZÍTŐT KAP A DON'T STARVE

A tervek szerint 2-4 játékos foghat össze a természet erőivel szemben a túlélőjáték multiplayer módjában.
Tibor Kovács
Tibor Kovács
Ingyenes multiplayer kiegészítőt kap a Don't Starve

A Klei Entertainment sajátos stílusú túlélőszimulátora, a Don't Starve ingyenes multiplayer kiegészítőt kap még idén nyáron. A Don't Starve Together névre hallgató játékmód segítségével publikus és privát játékokat is indíthatunk, melyekben benne lesz minden, ami az eredeti játékban, csak épp multira kiegyensúlyozva. A Kleinél dolgozó JoeW szerint még az is lehet, hogy bedobnak pár újdonságot is.

A játék fórumán az úriember a játékosok számával kapcsolatban feltett kérdésre azt a választ adta, hogy ezen még dolgoznak, egyelőre úgy tűnik, hogy a multi 2-4 játékost fog támogatni, lehet, hogy többet is, de négyet mindenképp. A platformokról annyit mondott, hogy PC-n Steamen és Steamen kívül is kapható lesz, ahogy az alapjáték is, a további verziókról viszont még túl korai lenne nyilatkozni, a PSN játékosok még ne kezdjenek el nagyon reménykedni.

A Don't Starve eredetileg szóló játéknak készült, ezért a Klei nagyon komolyan átgondolta, hogy adjon-e hozzá multit. Korábban azt az ígéretet tették, hogy a Don't Starve-ot úgy készítik el, hogy a lehető legjobb szóló játék legyen, ami csak tőlük telik és minden erőforrásukat ennek a célnak a megvalósítására szentelték. A multiplayer elkészítésével sem akarnak változtatni eredeti céljaikon.

"Sokan adtak hangot véleményüknek, miszerint a multi tökéletesen illene a Don't Starve-hoz. Akkoriban azonban még nem voltak meg az erőforrásaink az elkészítéséhez, és abban sem voltunk biztosak, hogy mind elméletben, mind gyakorlatban működőképes lenne-e" - írta JoeW. "Akkor is az volt, és most is fontos nekünk, hogy a multi ne csak szimplán érdekes legyen a játékosok számára, hanem valami olyasmi legyen, aminek a megalkotására büszkék lehetünk."

Szerencsére a stúdió mérete közben megnőtt, és így a csapatból többen tudnak a multival foglalkozni. "Az elmúlt pár hónapban szép csendesen becsempésztünk pár új embert a csapatba, akik rögtön azt mondták, hogy igen, ebből lehet valami, és össze is dobtak egy vázlatos tervet. Néhány hónap és egy közös irodai mutiplayer Don't Starve játék után meggyőződésünk, hogy megérte kitalálni, és megosztani a közösséggel."

Bár a Don't Starve Together ingyenes kiegészítő lesz azok számára, akiknek már megvan a Don't Starve, az alapjáték ára a multiplayer alfa megjelenésekor várhatóan 19,99 dollárra fog felmenni.

A kitűnő játékról szóló részletes elemzésünket Don't Starve – Az éhező viadala címmel itt olvashatjátok.

Alant a Don't Starve egy másik kiegészítőjének, a Reign of Giantsnak előzetese látható, amely új karaktereket, évszakokat, lényeket, felfedezéseket és kihívásokat ad a játékhoz.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére