Ahogy korábbi híreinkben említettük, a Rosetta űrszonda OSIRIS nevű nagyfelbontású kamerája folyamatosan figyelte és rögzítette a Philae üstökösre való leszállásának folyamatát, a képek Földre való megérkezéséhez és feldolgozásához azonban időre volt szükség. Az Európai Űrügynökség hétfőn tette közzé az első felvételeket a leszállásról, és a landolóegység első visszapattanásáról, és a fotókon kitűnően követhető, hogy mi is történt a felszín elérése körüli időszakban.
A felvételek november 12-én, egy félórás időtartam alatt készültek, hogy pontosan mikor, az a mellékelt mozaikon látható koordinált világidő szerint megadva, amelyhez egy órát kell hozzáadni, hogy megkapjuk a közép-európai időzóna szerinti időpontokat. A fotók készítése idején a Rosetta 15,5 kilométerre volt a Csurjumov−Geraszimenko-üstökös felszínétől. Az OSIRIS ilyen távolságból 28 cm/pixeles felbontásra képes, a kinagyított területrészek 17 x 17 méteresek.
A Rosetta NavCam nevű műszerével készített másik érdekes képsoron az első leérés utáni pillanatok figyelhetők meg, ezen a felszínről visszapattanó árnyéka és az leérés nyomán keltett porfelhő is feltűnik, illetve lászik, ahogy az egység közel 0,4 m/s-os sebességgel kelet felé indul. A landolóegység végső leszállóhelye továbbra sem ismert, ezt világidő szerint 17:32-kor érte el a Philae. A képelemző csapat azonban bízik abban, hogy az üstökös belső szerkezetének vizsgálatára használt CONSERT-kísérlet, a leszállóegység saját kameráinak képei, illetve az OSIRIS további felvételei alapján előbb-utóbb azonosítani tudják majd, hogy pontosan hol van a Philae.
A leszállóegység, ahogy várható volt, péntek éjszaka álomba merült, mivel a kedvezőtlen, sziklákkal körülvett landolóhelyen nem kapott elegendő napfényt akkumulátora feltöltéséhez. Mielőtt rendszerei sorra lekapcsolódtak volna, a Philae képes volt továbbítani a Rosettának mindazon adatokat, amelyeket a landolás utáni első napokra ütemezett tudományos szakaszban összegyűjtött. Hogy pontosan milyen információkat szedett össze a leszállóegység az üstökösön, azzal kapcsolatban az első hírek decemberben várhatók, amint a kutatóknak lehetőségük nyílik az adatok alaposabb elemzésére.
Néhány előzetes eredményt azonban már közölteka szakértők a MUPUS nevű kísérlettel kapcsolatban. A hőmérsékletet és mechanikai jellegzetességeket mérő műszer a leválás előtt mínusz 153 °C-os hőmérsékletet mért a Philae körül, ez a landolás folyamán további 10 °C-kal csökkent. A végső leszállás után egy nappal, csütörtök éjszaka a MUPUS megkezdte az aktívabb méréseket, és ezek részeként mérőeszközének hegyét egy erre a célra felszerelt motor segítségével belekalapálta az üstökös felszínébe.
Az első kép november 12-én 15:30-kor (UTC), tehát az első landolás előtt, a második pedig öt perccel később, rögtön a leérés után készült
Ez utóbbi meglepően nehéz feladatnak bizonyult, és megmagyarázhatja azt is, hogy miért nem sikerült a Philaet a felszínhez rögzíteni. A motor a legmagasabb fokozatra állítva is csak pár milliméter mélységig tudta bejuttatni a mérőeszközt, ami a laborkísérletekből kiindulva azt jelenti, hogy az üstökös felszínét a vizsgált helyen egy vékony, 10−20 centiméteres porréteg alatt tömör jég borítja.
A mélyebb rétegekben valószínűleg némileg lazábbá, és porosabbá válik a jég, legalábbis a mag belső részének alacsonyabb sűrűsége alapján erre lehet következtetni, mondják a szakértők. A MUPUS szempontjából is nagyon jó lenne, ha a Philae újra feltámadhatna, hiszen érdekes lenne megfigyelni, hogyan változik ez a tömör jégréteg a Naphoz közeledve.
Stefan Ulamec az ESA részéről a szombati tájékoztatón ismét hangsúlyozta, hogy a landolóegység kitűnően vizsgázott az ideálisnak messze nem nevezhető körülmények között is, és a projektet mindenképpen sikernek kell elkönyvelni akármi is lesz a Philae további sorsa. A leszállás során fellépő problémák olyan körülményekből adódtak, amelyekre nem lehetett előre számítani, hiszen mindeddig senki sem látott közelről üstökösmagot. Az adott helyzetben pedig már az is figyelemre méltó, hogy a Philae végül megállapodott a felszínen (egy 1 kilométer magas és ugyanilyen hosszú szökkenés után), az pedig, hogy a viszontagságos leszállás után méréseket is tudott végezni, szinte hihetetlen.
Az utolsó kapcsolatfelvétel idején az irányítók arra utasították a Philaet, hogy a lábainak kitolásával egy kicsit emelje meg testét, illetve a napelemeken is fordítottak valamennyit, hogy nagyobb felületet érjen a napfény. Nem zárható ki, hogy ahogy az üstökös közelebb kerül a Naphoz, az erősebb sugárzásból idővel már kevesebb is elég lesz az egység feltámasztásához. Ami a Rosettát illeti, az űrszonda tovább folytatja küldetését, és műszereivel figyeli, ahogy az üstökös egyre aktívabbá válik központi csillagunkhoz közeledve. A Philae felé irányuló kommunikációs csatorna a továbbiakban is aktív marad, vagyis ha a landolóegység újra működőképes lesz, arról az űrszonda a lehető leghamarabb értesülni fog.
