A Microsoft mobil operációs rendszere, a Windows Mobile 6.0, illetve 6.1 már számtalan kritikát kapott, amelyek mind-mind a szoftver elavultsága miatt születtek. A gyártó némi frissítést és módosítást eszközölt a szoftver esetében, így megszülethetett a Windows Mobile 6.5, ami nem egy újabb mérföldkő, hanem mindössze egy kissé felturbózott, átalakított Windows Mobile 6.0-t takar.
Az újdonság hiánypótoló megoldásként lesz majd jelen a piacon, mivel az igazi újdonság, azaz Windows Mobile 7.0 csak 2010 folyamán kerülhet forgalomba. A Windows Mobile 6.5 az információk szerint már több gyártó érdeklődését is felkeltette, így az év végéig 30 féle olyan okostelefon jelenhet meg, amely az új mobil operációs rendszert fogja használni. Az átalakított újdonság egy friss Internet Explorerrel érkezik, ami a 6-os verziószámot viseli, és amely immáron Flash Lite támogatást is magában foglal. Hasznos újítás lesz a My Phone, ami egy védett webes szolgáltatás, ahol a különböző szöveges fájlok, képek, címjegyzék, videók és egyéb tartalmak elhelyezésére és automatikus szinkronizálására nyílik lehetőség. A szolgáltatás havi- és egyéb díjaktól mentes, azaz konkrétan teljesen ingyenes. A My Phone különösen jól használható biztonsági mentés készítésére.
A következő újítás a Windows MarketPlace, ami a Windows Mobile operációs rendszeren futtatható programoknak egyfajta gyűjteménye, itt a számunkra szükséges segédprogramok megvásárlására nyílik lehetőség. A Windows Mobile 6.5 emellett átdolgozott, a korábbinál modernebb megjelenésű kezelőfelületet is tartalmaz, amelyet könnyebben és gyorsabban lehet majd használni. Hogy melyik gyártó kínálja fel ingyenes frissítésként a szoftvert a forgalomban lévő, Windows Mobile 6.1-es operációs rendszerrel ellátott okostelefonjaihoz, az is hamarosan kiderül.
Mostantól tehát elkezdhetnek a piacra beszivárogni a Windows Mobile 6.5-ös szoftverrel ellátott készülékek, amelyek között a közlemény szerint az alábbi modellek lesznek jelen:
Észak-Amerika:
[list type="unordered"]
[*]HTC Pure, HTC Imagio, HTC Tilt 2
[*]Samsung Intrepid
[/list]
Latin-Amerika:
[list type="unordered"]
[*]Samsung Omnia II
[/list]
Európa:
[list type="unordered"]
[*]MDA Vario V, MDA Compact V,
[*]HTC Touch2, HTC HD2,
[*]Samsung Omnia II, Omnia LITE, Omnia PRO B7320,
[*]Toshiba TG01,
[*]LG GM750,
[*]TMN Bluebelt 2, TMN Silverbelt
[*]HTC Touch Diamond2
[/list]
Ázsia:
[list type="unordered"]
[*]Acer beTouch E100, beTouch E101, beTouch E200, neoTouch,
[*]Garmin-Asus nüvifone M20,
[*]HTC Snap, HTC Touch Pro2, HTC Touch Diamond2, HTC Touch2, LG GM730, LG GM550,
[*]Samsung Omnia II, Omnia PRO B7320 és Omnia PRO B7330
[/list]
Az új mobil operációsrendszerről egy bemutató videó is készült, amelynek segítségével közelebbről is megismerhetjük az új funkciókat, illetve a kezelőfelületet. Minden kedves érdeklődőnek jó szórakozást hozzá! (angol nyelvű)