A MyAudio berkeiben igencsak felpörögtek az események. Nemrégiben rántotta le a leplet a cég a New Line X2-ről, most pedig két 7 colos eszközzel álltak a nagyközönség elé. A Series7 termékcsaládot gyarapító tabletek esetében nagy sikerre számít a MyAudio.
Tablet Series7 708DRHazánkban a 708QA-hoz és a 708DR-hez hasonló megoldásokra van a legnagyobb kereslet, hiszen ezek olcsóak és jól használhatóak, így joggal lehet bizakodó a MyAudio ezeknek a gépeknek a kapcsán. A kettősnél több hasonló vonást is fel lehet majd fedezni, de a színfalak mögött nagyon eltérő gépekkel van dolgunk. A párosból az erősebb, és ezzel együtt a magasabb áron kínált a 708QA lesz. A gépházba benézve ebben egy AllWinner A31-es chipet pillanthatunk meg, ami 1 GB-nyi rendszermemória társaságát élvezi a mindennapokban. Ebben a chipben négy Cortex-A7 mag került bevetésre 1,2 GHz-es órajelen, a grafikus processzor szerepét pedig egy PowerVR SGX544 kapta MP2 kivitelben. Ezzel szemben a MyAudio a 708DR-rel egy RK3168-as RockChip lapkát vetett be, mely szintén 1,2 GHz-en pörög, ám teljesen más felépítésű, mivel itt két Cortex-A9-es egység várja az utasításainkat és egy PowerVR SGX540 felel a grafikus feladatokért. A magok számával arányosan csökkent sajnos a rendszernek kiszabott memória is, így itt már csak 512 MB áll a vas rendelkezésére.
A motortér kivételével jóformán minden ugyanolyan az érkező párosoknál. A hasonló vonalvezetésű házban az előlapot egy 7 hüvelykes, 1024 x 600 pixeles felbontású panel uralja, amely kapacitív érzékelésű. Emellett előre figyel az eszközök egyetlen kamerája is, ami VGA képek és videók rögzítésére és közvetítésére nyújt lehetőségek a videócsevegésekkor. Fotózásra nem igazán alkalmas egyébként ez a kamera, de ha mégis erre adnánk a fejünket, az elkészült "művek" a 8 GB-os tárhelyen, vagy az utólagosan betolható microSD kártyán kerülnek mentésre. A táblagépeken az Android egyik legfrissebb variánsa van jelen, nevezetesen a Jelly Bean 4.2.2, plusz olyan extrákat is kapunk, mint például a Game Center: ez az alkalmazás több mint 300 ezer, olyan játékokból álló választékot tár elénk, melyek között más esetben fizetősek is vannak, ám ezúttal ingyenesen.
Tablet Series7 708QAA kapcsolati képességeik szűkösek a gépeknek, mindössze egy 802.11 b/g/n szabványoknak megfelelő Wi-Fi modul van bennük. A gépeket tápláló telepek 3000 mAh-sak, ami bizony nem túl acélos. Sajnos a forgalmazó az üzemidővel kapcsolatosan nem adott tájékoztatást, de 4-6 óra közötti értékekre számítsunk folyamatos használat mellett mindkét esetben.
A sok hasonlóság ellenére a gépek súlya eléggé eltér: a 708DR mindössze 276 g-ot nyom, míg a 708QA tömege csaknem 322 gramm. Bőséges színválasztékkal egyik esetben sem érdemes számolni, csak feketében lesznek megszerezhetőek az új táblák, így ha színt szeretnénk vinni az életünkbe, akkor tokokkal és egyéb kiegészítőkkel dobhatjuk majd fel ezeket.
Tablet Series7 708QAA MyAudio Tablet Series 708DR és a 708QA árai 20 és 30 ezer forint körül alakulhatnak, tehát mindenképpen kellemes árfekvésről beszélhetünk. A megjelenésre a következő hetekben kerül sor, és a MyAudio minden esetben 1+1 év garanciát vállal a termékekre.