A hősök fura szerzetek. Elkerülhetetlenül szükséges ugye az életükhöz a nagy betűs Küldetés, valamint az, hogy baj legyen. Lehetőleg minél nagyobb! Ha ez meg van, akkor garmadájával zúdul a hősökre a dicsőség, a hírnév, és szekéren kell a kincseket hazahurcolni egy-egy sikeres küldetés után. Aztán megöregszenek – már aki megéri –, és David Gemmel vagy Glen Cook történeteihez hasonlóan, hullócsillagként, egy utolsó küldetésre, egy bevégezetlen feladatra indulnak. Ami például a királykisasszonyok iskolába kísérése is lehet, nem igaz? A kliséhegyen túl, ahol a boldog birodalmat szörnyek fenyegetik, és már csak a régmúlt idők hősei segíthetnek… ott a helyzet úgy tűnik bonyolultabb, mint elsőre hittük. De semmi pánik, van fő gonosz, megérkeztek a hősök, induljon a – természetesen nagy betűs – Kaland!
Mielőtt belevetnénk magunkat a sűrűjébe, nem árt, ha megismerkedünk az alapokkal. A Has-Been Heroes igyekszik egy kis bevezetővel elmagyarázni, hogy miként is fogjuk felvenni a szörny seregek ellen a harcot. Ez a tutorial azonban elnagyolt, és néhány részletre egyáltalán nem tér ki. Vagyis ránk bízza, hogy kitaláljuk, miként tudjuk hőseink képességeit összehangolni, és a különféle ellenségek ellen melyik stratégia a leghatékonyabb. Ezzel még nincs is gond, azonban az ellenségek mellett látható kis ikonok elmagyarázására már kevésbé tér ki a játék. Így a mai napig, és jó tíz óra játékidő után sem tudom, mi az a vámpírfogra, hegyre, szívre hajazó kis jelzés az adott szörnynél. Mivel az elhalálozásunk esetén elölről kell kezdenünk a kalandot, ez nem annyira elhanyagolható apróság. Azok számára viszont, akik panaszkodni szoktak, hogy minden játékot lebutítanak, és mindent szájba rágnak, itt a nagy lehetőség. A roguelike, szerepjátékos elemekkel operáló Has-Been Heroes keményen elkéri a tanulópénzt már az elejétől, a továbbjutást pedig kevésbé a képességeink hozzák, a tapasztalat és a tudás nagyobb szerepet játszik. És persze az előrelátás és tervezés is, hiszen a harcban nincs megállás (csak kisebb szünetek).
A játék harci, taktikai része ott egyensúlyoz az izgalmas és a frusztráló határán. Egyfelől nagyon is jó koncepciót valósít meg, ahol a különféle sávokban támadó ellenségeket kell levágni (gondolj a Plants vs. Zombies-ra). A hőseink képességeit, támadásaik mennyiségét és az ellen védőértékét figyelembe véve, előre tervezve, kombinálva és stratégiailag is megtervezve az adott küzdelmet, folyton alkalmazkodnunk kell az újabb előbukkanó ellenségekhez. Így is nagyon közeli barátunk lesz a „New Game” felirat, amire rákattintva ismét nekiveselkedhetünk a világ megmentésének. Az a tény, hogy 318 varázslatot/képességet szerezhetünk meg ládákból, árusoktól a játékban remek dolognak tűnik, de hogy kinek lesz ereje és türelme ezeket összeszedni azt szerintem a játék készítői sem tudják. 235 féle ellenség várja, hogy felfedezzük – és ez nagyrészt eltérő színű, kicsit átskinezett – csontvázakat jelent. De sebaj, hiszen a megszerzett felszerelés, a varázslatok csak segítenek a tovább jutásban, nem? Nem. Az új játék elkezdése azt jelenti, hogy hőseid ott állnak a véletlenszerű eseményeknek, a véletlenszerűen megvehető tárgyaknak, varázslatoknak és ellenségeknek a hatalmában. Vagyis a nulláról kezdés és a „ha szerencséd van” minden, amit nyújtani tud ezen a téren. Emellett viszont hangsúlyoznám, hogy a játék maga nem rossz, csak épp nem való mindenkinek. Aki kapva kap a nehéz, küszködős címek után az örül, a többieknek pedig – hacsak nem teszterek – kötve hiszem, hogy több órányi türelme lesz hozzá. Ez pedig ízlés kérdése, a játékmechanika, a kidolgozottság és a grafika viszont más kérdés.
Hallani történeteket megszállottakról, akik hosszú éveket öltek bele egy játékba – és nem a Skyrimról van itt szó – hanem a mélyebb stratégiai, tervezői értékkel bíró Sim City 3000-ről vagy a Civilization 2-ről. Érdekes projektek ezek, de valahogy nem hiszem, hogy a Has-Been Heroes a fanatikus beállítottságú, a stílust imádó játékosokon kívül mást is megszólítana. Túl sok a kudarc és az újrakezdés, még rougelike-hoz képest is.
