Az Intel Optane SSD családjának első üzleti képviselője már bemutatkozott, most azonban érkezett némi információ egy másik sorozatról is, ami az átlagfelhasználókat veszi célba. Az első 3D XPoint memóriára alapozó átlagfelhasználói újdonságok 16 GB-os és 32 GB-os kivitelben kerülnek az üzletek polcaira, elsődleges céljuk pedig az lesz, hogy a gyakran használt adatok elérését gyorsítsák – ebben nagy segítséget nyújt majd a 3D Xpoint memóriachipek alacsony késleltetése, illetve a kivételesen komoly strapabírságuk is jól fog jönni.
Az Intel adatai szerint a 3D Xpoint alapú gyorsítótár jóvoltából a boot idő feleződhet, a rendszer összteljesítménye pedig 28%-kal javulhat (az adattárak oldaláról nézve persze). A gamerek számára is hasznos lehet az új gyorsítótár, ugyanis akár 65%-kal hamarabb betöltődhetnek rajta keresztül a gyakran használt játékok.
A koncepció lényege, hogy az Intel Optane gyorsítótár SSD meghajtók segítségével költséghatékonyan, a nagykapacitású HDD megtartásával tehető gyorsabbá a rendszer, hiszen a gyakran használt fájlok a HDD-ről az gyorsítótárba kerülnek, ahol az alacsony elérési idejű, strapabíró 3D Xpoint memóriachipeken keresztül sokkal gyorsabban betöltődnek. Hasonló megoldásokat már korábban is láthattunk, gondoljunk csak a ReadyBoost, illetve a Smart Response technológiákra, amelyek lényege ugyanez volt – a gyakran használt adatokat a lassú adattárról a tempósabb gyorsítótárba mozgatni. Az Intel Optane gyorsítótárak esetében ehhez az Intel Rapid Storage Technology 15.5-ös vagy frissebb kiadására lesz szükség, hardver terén pedig 200-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapot kell választani, amin van M.2-es slot. A B250-es, Q250-es, Q270-es, H270-es és Z270-es alaplapok egyaránt támogatottak.
Maga az Intel Optane SSD kétféle kivitelben lesz elérhető: az egyik 16 GB-nyi, a másik pedig 32 GB-nyi adattároló kapacitást nyújt, így sorrendben 44, illetve 77 dollárba kerülhetnek. A koncepció szerint egy ilyen gyorsítótár és egy klasszikus HDD kombinálásával költséghatékonyan építhető gyors adattároló rendszer, amelyen „könnyebb elférni”, mint ha egy gyorsabb, de alacsonyabb kapacitású SSD-t választanánk. Az Optane alapú gyorsítótár a rendszer rugalmasságát is jelentősen növeli, ahogy az a lenti diagramon is látszik.
Hardver terén M.2-2280-as formátumú, egyoldalas meghajtókra kell felkészülni, amelyek PCI Express 3.0 x2-es csatolófelületen keresztül kommunikálnak az adott rendszerrel, természetesen NVMe protokoll használatával. A 16 GB-os és 32 GB-os modellek esetében a folyamatos olvasási- és írási sebesség sorrendben 1200 MB/s-os, illetve 280 MB/s-os értéket képvisel, míg a 4K-s véletlenszerű olvasási- és írási feladatok alkalmával sorrendben 300 000, illetve 70 000 I/O művelet elvégzésére lesznek képesek. Óriási előny, hogy az Intel Optane SSD-k már QD1-es szinten is képesek óriási sebesség elérésére, ami a hagyományos SSD meghajtók esetében komoly kihívás, márpedig a tradicionális „asztali terhelés” pont a QD4-es szint alatt, jellemzően QD1 és QD2 környékén zajlik – pont ezen a területen van kiemelkedő előnyük az Optane meghajtóknak, így kiválóan alkalmasak gyorsítótár-feladatokra.
Strapabíróság tekintetében szintén meglehetősen pozitív a kép, ugyanis a 16 és 32 GB-os modellek napi 100 GB-nyi írásmennyiséget viselnek el, ami igen komoly teljesítmény, hiszen a 16 GB-os példányt így naponta több, mint hatszor írhatja tele a rendszer, ha szükséges.
Az újítás összességében jónak tűnik, arról viszont majd csak az első független tesztek rántják le a leplet, hogy miként viselkedik a legkülönfélébb terhelési formák alatt.