A Rockstar nemrég bejelentette a kettőből az első letölthető tartalom megjelenését a népszerű Grand Theft Auto 4 című "bűnözés szimulátorához" melynek címe "The Lost and Damned" lesz. A kiegészítő sokak bánatára Xbox exkluzív lesz, megjelenése pedig február 17.-ére várható, de ez még nem fix és egyelőre az ára sem meghatározott.
A "The Lost and Damned" behoz új multiplayer módokat is, valamint új fegyvereket, járműveket és zenéket. Már jó néhány screenshot is megjelent róla.
A történet főszereplője ezúttal nem az alapjátékból megismert Niko lesz (bár neki is lesz benne azért egy kis szerepe) hanem Johnny Klebitz a Liberty City-s motoros bandából a "The Lost"-ból. A Rockstaros Dan Houser szerint a két karakter nagyon különböző, és Johnny által egy teljesen új oldalát ismerhetjük meg a városnak  Emellett rengeteg ködös részletre derül majd fény az eredeti sztoriból is.
"Ennek az epizódnak az elkészítése lehetővé tette számunkra a történet kiszélesítését és új szemszögekből való megközelítését" nyilatkozta a Rockstar társalapító Houser a ma délutáni hivatalos sajtótájékoztatóban.
"Bízunk benne, hogy a rajongóknak éppen annyira tetszik majd Liberty City Johnny bőrébe bújva mint azelőtt Nikoval."