Shop menü

GRAFÉN + LED = KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓS VILLANYKÖRTE

A grafénnel bevont izzószál-alakú LED-et alkalmazó villanykörte új frontot nyithat a következő generációs fényforrások csatájában.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Grafén + LED = következő generációs villanykörte

Napjainkban a LED alapú "villanykörték" hatalmas tempóban terjednek, de ez nem is csoda, hisz kedvező tulajdonságokkal rendelkeznek – élettartamuk hosszú, fényáramuk nagy, fogyasztásuk pedig sokkal alacsonyabb, mint egy hasonló fényáramot biztosító hagyományos izzóé. Az LED alapú fényforrások esetében sokszor kritizálják a színhőmérsékletet, mondván: túlságosan kékes árnyalatú. Erre szerencsére van megoldás, hiszen meleg fényű példányok éppúgy kaphatóak, mint testreszabható modellek, amelyeknél nem csak a színhőmérséklet vagy a szín, de a fényerősség is ízlés szerint módosítható.

Galéria megnyitása

Úgy tűnik, a tradicionális ledes villanykörték rövidesen komoly konkurenciát kapnak, pedig manapság még feléjük lejt a pálya. Utóbbi alatt azt kell érteni, hogy a nagyteljesítményű és így nagy fényerősséget kínáló villanykörtéket már kivonták a forgalomból, sőt, egyes országokban az izzószálas villanykörték forgalmazását és importját is megtiltották, így e régiókban az energiatakarékos kompakt fénycsövek, valamint a LED alapú villanykörték osztják fel egymás között a piacot.

Az új kihívó alapját képező anyag és koncepció a Manchesteri Egyetemről származik, ahol március eleje óta Nemzeti Grafén intézet is működik. Maga a speciális izzó egy kanadai finanszírozással üzemelő vállalat munkájának gyümölcse, amely a Graphene Lighting nevet viseli, és amelynek igazgatótanácsában a Manchesteri Egyetem helyettes alkancellárja, Colin Bailey professzor is jelen van.

A kutatók olyan speciális fényforrást állítottak elő, amely tradicionális társaihoz hasonlóan ugyan szintén ledes alapokon nyugszik, azonban bevet egy speciális összetevőt is, ami nem más, mint a grafén. Az újdonság izzószál-formájú LED-et tartalmaz, amely grafén bevonatot is kapott. A szénatomokból felépülő speciális 2D anyag nagyon vonzó tulajdonságokkal ruházza fel az izzószálat: a jobb elektromos vezetőképesség jóvoltából mintegy 10%-kal csökken a fogyasztás, a jobb hővezetési képességeknek köszönhetően pedig jelentősen növekszik a LED-alapú fényforrás élettartama. Hab a tortán, hogy az új fényforrás ezzel együtt olcsóbb is lesz, mint egy hagyományos ledes villanykörte, ugyanis előállítási költségei kedvezőbbek lesznek – és több újrahasznosítható anyagot is tartalmaz. Az új fényforrás természetesen kompatibilis lesz a fényerő-szabályzós kapcsolókkal.

Az újdonság várhatóan még idén forgalomba kerülhet, ára pedig kedvezőbb lesz hagyományos ledes társaiénál. A megjelenés pontos időpontjával, illetve a pontos ajánlott végfelhasználói árral kapcsolatban egyelőre nincsenek adatok, de ez nem is csoda, hisz most még korai erről beszélni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére