Shop menü

GOOGLE SZOLGÁLTATÁSOK, IMMÁR OFFLINE IS

A Google szoftvermérnökei egy hasznos újítással jelentkeznek, amely ugyan még csak a Chrome webböngésző esetében érhető el, de már most is tökéletesen működik. Az újítás lényege abban rejlik, hogy internetkapcsolat nélkül, offline módban is megtekinthetjük leveleinket, sőt, még válaszolhatunk is a beérkezett elektronikus küldeményekre, majd amikor újra elérhető az internetkapcsolat, a válaszlevelet automatikusan elküldi a rendszer, illetve végrehajtja az offline módban eszközölt különböző műveleteket is.
Víg Ferenc
Víg Ferenc
Google szolgáltatások, immár offline is

A Google szoftvermérnökei egy hasznos újítással jelentkeznek, amely ugyan még csak a Chrome webböngésző esetében érhető el, de már most is tökéletesen működik. Egy plug-in-ről van szó, amely lehetővé teszi, hogy internetkapcsolat nélkül, offline módban is megtekinthessük leveleinket, sőt, még válaszolhatunk is a beérkezett elektronikus küldeményekre, majd amikor újra elérhető az internetkapcsolat, a válaszlevelet automatikusan elküldi a rendszer, illetve végrehajtja az offline módban eszközölt különböző műveleteket is.

Az ingyenes bővítményt innen lehet letölteni a Chrome webböngészőhöz, eléréséhez pedig a Chrome nyitólapjára kell elnavigálni, ahol megtalálható az offline Gmail szolgtáltatás ikonja. A bővítmény által kínált offline Gmail felület teljesen más dizájnnal rendelkezik, mint amit az online Gmail esetében megszokhattunk, de az iPad-nál megszokotthoz hasonló kezelőfelület mellett az asztali nézet és a HTML nézet is elérhető, előcsalogatásukhoz pedig a bal alsó sarokban található menüt kell használni. A későbbiekben természetesen nem csak a Chrome, hanem egyéb népszerű webböngészők esetében is elérhetővé válik a Gmail offline szolgáltatása.

Az újításról beszámoló blogbejegyzés egyéb érdekességekről is lerántja a leplet. A Gmail szolgáltatáshoz hasonlóan lehetőség lesz majd a Google Calendar és a Google Docs szolgáltatások offline elérésére is, méghozzá a következő héttől kezdve. Fontos megemlíteni, hogy offline módban a Google Docs egyelőre csak a dokumentumok megnyitására ad majd lehetőséget, szerkesztésükre nem, de idővel bekerülnek majd a szolgáltatás repertoárjába a szerkesztéssel kapcsolatos funkciók is.

Természetesen az offline Gmail-hez hasonlóan az offline Naptár és az offline Dokumentumok szolgáltatás a Chrome mellett egyéb webböngészőkkel is elérhető lesz a későbbiekben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére