Shop menü

GABE NEWELL SZERINT AZ APPLE MAJD ELLEHETETLENÍTI A JELENLEGI KONZOLOKAT

Érdekes elképzelései vannak a Valve vezetőjének, lehet, hogy tud valamit, de több minden is ellene szól.
Svindler ^2
Svindler ^2
Gabe Newell szerint az Apple majd ellehetetleníti a jelenlegi konzolokat

Gabe Newell úgy sejti, hogy az Apple idejétmúlttá teszi majd a jelenlegi konzolokat egy új hardverrel.

„Úgy sejtem az Apple el fog indítani egy nappalis terméket, ami nagyon meg fogja változtatni az emberek elvárásait és a külön konzol platform eszméje eltűnik a süllyesztőben” – mondta Newell egy tech konferencián. Azt beismerte, hogy arról nem tud mi lenne az új vas.

A Valve vezére azonban fenntartásokkal kezeli a témát, mert mint kifejtette, szerinte a zárt rendszer egy rossz filozófiai megközelítés, de a többiek másolni fogják ezt az Apple és az Xbox Live sikerei miatt.

„Attól félek, hogy az, ami rengeteg innovációt hajtott a múltban, eltűnik majd. Lesznek próbálkozások arra, hogy mindent lezárjanak, mondván: Elegem van abból, hogy a Google-lel versenyezzek, belefáradtam abba, hogy a Facebookkal versengjek, inkább létrehozok egy konzol modellt, amivel kizárom a konkurenciát a világomból.”

Newell szerint az Apple nagyon zárt. Fel is hozott egy példát, hogy szerinte miért nem működnek rendesen az Apple e-könyv elképzelései: mert ragaszkodnak a 30% hasznukhoz egy olyan világban ami jóval kisebb haszonkulcsokhoz szokott (elég megnézni az Amazon boltját, ami uralkodó a piacon, de náluk jellemzően a zene is olcsóbb). Azt is hozzátette az egészhez, hogy ha ők csinálnának hardvert az biztos nyílt platformra épülne, mert a versenyhelyzet a legjobb a felhasználóknak, amikor különböző szolgáltatók versenyeznek a kegyeinkért. Érdekes, hogy ezt megjegyezte, lehet igazából a saját vágyait vetíti ki az Apple-re, vagy a Valve készül valamire?

A nappaliban nagyon nem lehet megváltani a világot, ahhoz nagyon komoly infrastruktúrát kell kiépíteni, a Sony és a Microsoft is évek óta dolgozik azon, hogy a PlayStation 3 és az Xbox 360 ne csak játékgép legyen, hanem egy multimédiás központ, amin filmeket nézünk, híreket olvasunk, kommunikálunk egymással, stb. A PS3-hoz néhány régióban még TV tuner is kapható, amivel képes az adások felvételére, ha kell. Ezzel azért utólag nehéz lesz versenyezni, mert nyakunkat rá, hogy a nagykonzolok következő generációja sem csak mint játékgép fogja kelletni magát (már a PS3-at is multimédiás központnak reklámozták anno, de eleinte csak a Blu-ray lejátszó tette ezen a fronton valamennyire érdekessé). Azért kíváncsian várjuk a jövőt, hogy Gabe Newell jóslatából bejön-e valami.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére