Shop menü

ELTŰNNEK A NEMKÍVÁNATOS FACEBOOK IKONOK

A legnagyobb közösségi háló androidos alkalmazásában nemrég bukkant fel két új szolgáltalás, melyek a megtévesztésig hasonlítottak néhány már meglévőre. Rengeteg felhasználó panaszkodott ezek miatt az applikációra, így a Facebook végül engedett a nyomásnak és felszámolta ezeket.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Eltűnnek a nemkívánatos Facebook ikonok

A legnagyobb közösségi háló androidos alkalmazásában nemrég bukkant fel két új szolgáltalás, melyek a megtévesztésig hasonlítottak néhány már meglévőre. Rengeteg felhasználó panaszkodott ezek miatt az applikációra, így a Facebook végül engedett a nyomásnak és felszámolta ezeket.

Galéria megnyitása

A plusz képességek az 1.9.0 verzióval érkeztek, egy kamera- és egy üzenetkezelőről van szó. Az előbbi használatát követően minden fotó azonnal a Facebook fiókunkon landolt, az utóbbi pedig üzeneteinket nyitotta meg az indítást követően. A kamerás opció lényegében teljesen felesleges, hiszen ezt az Android már gyári állapotában is tudja, az üzenetek kezelésére pedig egy sokkal jobb, Facebook Messenger nevű alkalmazás is létezik. Az 1.9.1 megjelenésével a fejlesztők már megváltoztatták az ikonokat annyiban, hogy egy apró F-et rejtettek a sarkokba, de így sem csökkentek a negatív visszajelzések, így végül a legújabb 1.9.2-vel szinte teljesen eltűntek ezek a "képességek". Akik mégis hasznosnak vélték őket, a nyitóképernyőre továbbra is kihelyezhetik ezeket ikon formájában.

Galéria megnyitása

Ezen a mizérián túl is történtek azért kisebb-nagyobb változtatások: apróbb hibák javításra kerültek, az alkalmazás teljesítményének javításán is dolgoztak a programozók, valamint egy új képességet is üdvözölhetünk a szoftver repertoárjában, ez pedig a csoportos beszélgetések létrehozása. Bár időközben ezt már az említett Messenger is "megtanulta", így lényegében üzengetésre továbbra is ennek a használatát javasoljuk.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére