A Stanford kutatói olyan módszert fejlesztettek ki, amellyel kísérleti állataik pusztán elméjük használata révén percenként 12 szó legépelésére képesek. A szakértők azt remélik, hogy az új technológia egy napon jelentősen megkönnyítheti a bénult és beszédképtelen betegek kommunikációját. A legfrissebb kísérleti eredmények annyira biztatóak, hogy a kutatók már meg is kezdték az emberi betegek toborzását egy tervezett klinikai teszthez.

A kísérletbe résztvevő rhesusmajmok természetesen nem tudnak sem olvasni, sem írni, és ezen tevékenységeket a tesztek ideje alatt sem tanulták meg. A két résztvevő állat némi gyakorlás után mindössze azt sajátította el, hogyan tud rábökni az eléje helyezett képernyőn feltűnő, betűket és írásjeleket jelképező pöttyökre. A karakterek közül a soron következő mindig zölden villant fel, így voltak képesek az állatok legépelni néhány híres Shakespeare-idézetet és a New York Times cikkeiből származó részleteket. Mindezt ráadásul úgy tették meg, hogy közben gondolataikkal irányították a kurzort.

Paul Nuyujukian és társai évek óta olyan algoritmusok kifejlesztésén dolgoznak, amelyek a kísérleti alany agyának aktivitási mintázatát egy kijelzőn megjelenő kurzor mozgásaivá fordítják le. A mostani kísérlet célja annak felmérése volt, hogy jelen állapotában mennyire gyors az agy–számítógép-interfész. A rhesusmajmok mozgásközpontjába a kísérletet megelőzően elektródákat ültettek be, majd megtanították az állatokat, hogy mindig a zölden világító karakterre mutassanak rá. Az elektródák minden alkalommal rögzítették a mozdulat közben jellemző agyműködési mintázatot, illetve egy infravörös kamera a kar mozgásait is felvette.

A következő lépésben egy gépi tanulásra képes rendszer a karmozdulatokat specifikus mintázatokkal párosította össze, vagyis gyakorlatilag megfejtette, hogy mely agyi működés kapcsolható a kar balra, jobbra, fel, le stb. irányuló mozgásaihoz. A rendszer így végül a tényleges mozdulatokat figyelmen kívül hagyva is képes volt megjósolni, hogy mire mutatnak a majmok, pusztán azok agyműködését véve alapul a kurzor mozgatásához.

A fejlesztés meglepően gyors gépelést tett lehetővé: a rhesusmajmok percenként átlagosan 12 szót írtak le a képernyőre, ami minden eddigi agyműködésen alapuló gépelési technológián túltesz, függetlenül attól, hogy majmok vagy emberek voltak a kísérleti alanyok. Nuyujukian szerint a sebesség ráadásul még fokozható is lehet, így versenyképessé válhat a jelenlegi legjobb hasonló módszerekkel, amelyek során a bénult beteg szemének apró mozgásaival választ a betűk közül. (A legjobb ilyen metódussal percenként 46 szót lehet legépelni.)

Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a kísérlet nem modellezte teljesen hűen a paralízises emberi betegeket. A majmok mozgását nem korlátozták, vagyis azok ténylegesen végrehajtották a karmozdulatokat, ami valószínűleg némileg más agyműködéssel társult, mint a mozdulat puszta elképzelése. Az elrendezés oka az volt, hogy a mozgásképtelen állatok hamar érdeklődésüket vesztik a hasonló kísérletek során, ami nagyon vegyes eredményekhez vezet, mondja Nuyujukian.

Ezért is lenne szükség a módszer embereken való mielőbbi kipróbálására. Nuyujukian azt várja, hogy az emberi páciensek sokkal gyorsabban gépelnek majd a módszerrel, főleg mert esetükben az autocorrectet is bevetik majd, vagyis a rendszer automatikusan kiegészíti a félkész szavakat, így még hatékonyabbá válhat a kommunikáció.