Végre elkészült a Google Earth 6-os kiadása, amely számos újítást kínál a PC, Mac és Linux felhasználók számára. A Google virtuális földgömbje mostantól sokkal jobb felhasználói élményt nyújt, ugyanis a fejlesztők kiegészítették a szoftvert a Street View nézettel, egyes városokba 3D-s fákat telepítettek annak érdekében, hogy valósághűbb sétát tehessünk az adott környéken és újítás az is, hogy mostantól könnyebben hozzáférhetünk az egy-egy helyszínről különböző időpontokban készített képekhez is, így megnézhetjük, hogy mi változott két fotózás között.
Az új szoftvernek köszönhetően az űrből indulva egészen egy-egy utcáig közelíthetünk rá egy-egy területre, sőt, ha a Street View az adott térségben elérhető, akkor a utcán egy virtuális sétát is tehetünk, mindezt minden eddiginél zökkenőmentesebben. A környezetben a 3D-s épületek mellett most már 3D-s fákkal is találkozhatunk, amelyekből összesen nem kevesebb, mint 80 millió darabot "ültettek" a fejlesztők Athénban, Berlinben, Chicagóban, New York Cityben, San Franciscóban és Tokióban.
 
Annak érdekében, hogy könnyebb legyen elérni a különböző helyszínekről több különböző időpontban készített képeket, az állapotsor mindig tájékoztat minket, hogy az adott területről melyek a legrégebben készített képek, amelyek elérhetőek. Amennyiben az új szoftvert magunk is szeretnénk kipróbálni, látogassunk el ide, ahol könnyedén és gyorsan beszerezhető az új Google Earth.