A csupasz vakondpatkány (Heterocephalus glaber) már kinézetében is az élővilág legfurcsább állatai közé tartozik, és nemrégiben kiderült, hogy kivételes tulajdonságai nem érnek véget szépnek nemigen nevezhető külsejével. A Rochester Egyetem kutatói ugyanis rájöttek, hogy ugyanazok a molekulák, amelyek az állatok bőrének rugalmasságáért felelősek, a daganatos megbetegedésektől is megvédik a rágcsálókat.

A csupasz vakondpatkány neve ellenére közelebbi rokonságban álla sünökkel, mint a patkányokkal. A faj tagjai gyakorlatilag vakok, és egész életüket az általuk kivájt földalatti alagútrendszerben töltik. Kolóniákban élnek, és a méhekhez, illetve a hangyákhoz hasonlóan egy-egy királynő köré csoportosulnak, úgynevezett euszociális társadalmat alkotva.

A különös kinézetű állatok akkor kerültek a kutatók érdeklődésének középpontjába, amikor kiderült, hogy a vadonban akár harminc évig is elélnek, ami tízszerese a többi rágcsáló átlagos élettartamának. A másik érdekesség, hogy úgy tűnik, nem veszélyeztetik őket a daganatos megbetegedések sem, ami például az egerek körében igen gyakori haláloknak számít.

Andrei Seluanov és kollégái évek óta egy nyolcvan egyedből álló vakondpatkány-populáción végzik vizsgálataikat. 2009-ben a kutatócsoport arról számolt be, hogy az állatokból kivont fibroblasztok a Petri-csészében jóval lazább elrendezést vesznek fel, mint az egerek hasonló sejtjei, és valamiféle rendkívül nyúlós, ragadós anyagot termelnek, ami a labortechnikusoknak komoly bosszúságot okozva rendszeresen eltömíti az elszívócsöveket. Seluanov és munkatársai tanulmányozni kezdték az anyagot, annak reményében, hogy talán valami köze lehet a rákkal szembeni rezisztenciához is. Rövidesen kiderült, hogy a sejtek által kibocsátott anyag nagy mennyiségű hialuronsavat tartalmaz, amely különösen rugalmassá teszi az állatok bőrét.

A szakértők további vizsgálódásai kiderítették, hogy a fibroblasztok által termelt hosszú hialuronsav-láncok ketrecszerűen körbezárják a sejteket, megakadályozva a kontrollálatlan sejtburjánzás kialakulását. Amikor a kutatók blokkolták a hialuronsav termelődését kódoló gént, és daganatos sejteket juttattak az állatok szervezetébe, rövidesen megjelentek a tumorok. Más kutatócsoportok az állat genomját vizsgálták meg behatóan, és több olyan rákkal kapcsolatba hozható génre is ráakadtak, amely más variánsban van jelen a vakondpatkányokban, mint az összes többi gerincesben, így a hialuronsavon kívül feltehetően más tényezők is szerepet játszhatnak az állatok daganatokkal szembeni ellenállásában.

Rochelle Buffenstein, a Texasi Egyetem gerontológusa szintén a vakondpatkányokat kutatja, és egy 2500 egyedet számláló kolónián végzi vizsgálatait. Elmondása szerint Seluanov eredményei meggyőzőek, de az továbbra sem világos, hogy a hialuronsav pontosan hogyan nyújt védelmet a rák ellen. A mechanizmus megfejtése mindenesetre forradalmasíthatja a daganatos betegségek kezelését. Seluanov kutatócsoportja a következő időszakban azon fog dolgozni, hogyan lehetne a hialuronsav termelésének fokozásával megvédeni a laboratóriumi egereket a rák ellen.