Shop menü

CSAK ELSŐ LÁTÁSRA OLCSÓ A MAGYAR TELEKOM RÉSZVÉNYE

Napi hu
Napi hu
Csak első látásra olcsó a Magyar Telekom részvénye

A magyar piacon az elmúlt napok száguldásából szinte teljesen kimaradt a Magyar Telekom, annak ellenére, hogy a főként osztalékpapírként számon tartott részvény a jelenlegi árazása mellett 10 százalék feletti osztalékhozammal forog, úgy, hogy az irányadónak számító ötéves állampapír hozama 7,5 százalékon van.

Mindezek alapján ki lehet mondani, hogy nem drága a Magyar Telekom részvénye, az azonban más kérdés, hogy érdemes-e venni belőle - mondta el a Napi Gazdaságnak Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője. A jelenlegi különbség az osztalék- és az állampapírhozam között ugyanis már jó ideje fennáll, és az osztalék miatt igazából csak a májusra várható kifizetés előtt 1-2 hónappal szokták elkezdeni vásárolni a részvényt. Ugyanakkor fundamentálisan nem tesz jót társaságnak, hogy az erős verseny miatt folyamatosan kénytelen csökkenteni szolgáltatásainak árát.

Az egy részvényre jutó nyereség és az árfolyam hányadosa alapján egyébként a régiós versenytársak közül még így is a legolcsóbbnak számít a magyar távközlési cég. Az Erste legfrissebb összeállítása szerint a 10,1-es P/E mutatóval rendelkező Magyar Telekom kirívóan olcsónak látszik, hiszen a régiós szektortársaknál inkább a 12 és 20 közötti érték az általános, sőt a szlovén szektortársé bőven 20 felett mozog.

Az osztalékhozamot vizsgálva a néhány százalékpontos különbség nem számít kirívónak, ha visszamenőlegesen vizsgáljuk az elmúlt éveket - hívta fel a figyelmet Deáki Péter, a Buda-Cash elemzője. Sőt, ha a régiós szektortársakat vizsgáljuk, sokkal nagyobb különbségeket is láthatunk - tette hozzá a szakértő. Ezt támasztja alá az Erste elemzői által készített régiós körkép is, amely szerint például az osztrák telefoncég az ötéves eurókötvény 3,3 százalékos kamatához képest 7,5 százalékos osztalékhozammal forog.

Deáki szerint fundamentálisan jó hír viszont a cég szempontjából, hogy (első fokon) végre lezárult a cégnél tartott vizsgálat, ami évente 5-6 milliárd forintot vitt el a profitból.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére