Itteni idő szerint tegnap éjjel lezajlottak a BlizzConmegnyitójautáni tematikus panelek, amiken bővebben kifejtésre kerültek a korábban elhangzottak, illetve számos apróbb újdonságot tartogattak még nekünk.
Heroes of the Storm
Ahogy már tegnap írtuk, a World of Warcraftból jönnek majd a játék új hősei, vagyis Varian Wrynn és maga Ragnaros. Varian az első többkasztos hős, aki számos szerepet betölthet, sebzést oszthat harcosként, de a támadások kivédésének, elviselésének is mestere lehet tankként. Ragnaros az erődítmények megerősítésére is alkalmas, egyfajta tüzes bástyává válik azok helyén képességei segítségével. Varian jövő héten kerül a tesztszerverre, az éles játékban november 15-én lesz elérhető, Ragnaros pedig valamikor decemberben várható.
A már szintén említett Blackhearts’s Revenge brawl aszimmetrikus játékmenete annyit takar, hogy az egyik csapat rendelkezik egy Core-ral, nekik ágyúgolyókat kell gyűjtögetniük, hogy a velük megtöltött ágyúkkal megvédhessék a dokkokat Blackheart hajójának támadásától, míg a másik csapat Blackheartot támogatja azzal, hogy megkísérlik megakadályozni, hogy az ellenfél elsüllyessze a bárkát.
A Nexus Challenge keretében november 15. és január 4. között egy társunkkal vívott 15 meccs után megkapjuk az Oni Genji skint az Overwatchban, valamint a Zarya és az Oni Genji portrét a HotS-ban. 30 meccs után további hősök, az új Orochi Hovercycle mount és egy 30 napos stimpack válik elérhetővé.
StarCraft 2
Még ebben a hónapban jön a harmadik, egyben utolsó Nova Covert Ops küldetéscsomag. Az új parancsnok Alexei Stukov lesz. Stukov részben Terran, részben Zerg, különleges egységei a csápokkal kiegészített Siege Tankok. Csapatainak többi része is tartalmaz egy kicsit mindkét frakcióból, mely a megjelenésükben és a játékmechanikájukban is tükröződik. A pakk november 22-én érkezik.
Két új co-op térkép várható, az első címe Miner Evacuation, ennek megfelelően bányászokat kell kimenekítenünk egy Zergek által lerohant bolygóról. A másik pálya a Dead of Night, mely az eredetileg 2011-es Left2Die újjáélesztése.
Ahogy már írtuk, a játék az MI-kutatások elemévé válik. A Google DeepMind nevű, MI-vel foglalkozó cége lesz a Blizzard partnere ebben, az MI-programozás fejlődését tanulmányozzák majd. A program jövőre indul, az API segítségével megépíthetjük és kiképezhetjük saját MI-ügynökeinket a StarCraft 2-ben.
Diablo 3
A legnagyobb hír persze a Necromancer visszatérése volt a Diablo 2-ből. Annyiban különbözik majd a Witch Doctortól, hogy egyrészt nem zombikat, hanem csontvázakat idéz meg, akiknek aktív komponenseik is lesznek, tehát például egy csontit - képességének bekapcsolásával - másik célpontra irányíthatunk. Mana helyett az essence nevű erőforrást használja a kaszt, valamint a csatákban hátrahagyott tetemeket. Visszatér a Corpse Explosion, a Decrepify és a Bone Spear képesség, de újak is lesznek: a Siphon Blood visszatölti az életerőt és az essence-t, a Blood Rush pedig átteleportál minket egy másik helyre, ledobva a karakter bőrét és a vérét juttatva az új helyszínre.
Visszatérnek a gólemek, mint például a Blood Golem. Az Army of Deaddel csontvázhordákat idézhetünk, akik lerohanják a célpontot és felrobbanva sebzik azt. A Necromancer a The Rise of the Necromancer című karaktercsomaggal érkezik, mely rajta kívül két karakterhelyet, kozmetikai cuccokat és a PC-s játékosoknak két stash tabet tartalmaz. A csomag 2017 második felére várható, később még több infót osztanak majd meg róla.
Jövőre lesz egy olyan frissítés is, mely az Armoryt adja hozá a játékhoz. Segítségével könnyen kezelhetjük majd az egyes összeállításokat a karakterek számára. Egy karakterhez 5 verziót tárolhatunk, mely tartalmazza a skint, a passzívokat, a felszereléseket és a Kanai’s Cube elemeit is. Egy gombnyomással válthatunk majd az egyes beállítások között, a játék magától kezeli még a gemek átmozgatását is, mely ezentúl ingyenes lesz. Egyedül a Paragon pontokat nem menti el a rendszer, hiszen ezeket folyamatosan kapjuk és a váltások között már elavulna az érték. A frissítés másképp fest majd PC-n, mint konzolokon.
A Diablo első részének évfordulójával kapcsolatban elmondták, hogy eredetileg csak a zenét akarták visszahozni a kalandmódba, de ehelyett évenkénti esemény lesz belőle, mely januárban lesz elérhető. Egy portálon át jutunk majd a The Old Ruins területre, ahol minden olyan lesz, mint az eredeti játékban, tehát pixeles látvány, minimális animációk és kicsit dobozszerű hangok várhatóak. Az event speciális jutalmakat ad, köztük portrékat, sigileket, peteket (még egy Butchert is), illetve a játék első, sisakba való legendás drágakövét.
Készülnek új tartalmak is: zónák a kalandmódhoz, egy Challenge Riftsnek nevezett valami, illetve a szezonok támogatása konzolokon.
Még egy kis Overwatch
A bejelentő trailer után két új videót is mutattak Sombrával, az új hőssel kapcsolatban. Az egyik a lány eredettörténetét meséli el: Sombra 30 éve született Mexikóban, de fiatalon árvává vált az Omnic Crisis következtében. A Los Muertos nevű szervezet vette magához, ahol tovább fejlődtek addig is figyelemreméltó hacker-képességei. Később a Talon terrorszervezete vette fel, akik a játék legfontosabb rosszfiúiként tevékenykednek. A lány ennek ellenére nem feledkezett meg saját céljairól sem.
Sombra a jövő héttől lesz elérhető a tesztszerveren, addig is itt egy kis ízelítő abból, milyen vele játszani.
World of Warcraft
A 7.1.5-ös frissítés a játékosok napi feladatainak kiterjesztésére összpontosít majd. A Timewalking dungeonök kibővülnek egy újabb kiegészítővel, a sorban a Mists of Pandaria következik. Természetesen ahogy szokás, a Pandaria kazamaták is felturbózott loottal várnak. A The Brawler’s Guild új közösségi lehetőségeket nyújt majd, például minden, az arénára jelentkező játékost egyszerre hív be a rendszer és együtt kell működniük egy erős ellenfél legyőzéséhez. Új jutalmak, fizetőeszköz és baziliszkusz-hátas várhatóak. Lesznek apróbb ünnepségek is, például az Ahn’Qiraj Remembrance Day, a frissítésben pedig tovább dolgoznak a kasztok közti egyensúlyon.
A 7.2-es frissítés egyik legfontosabb eleme a Broken Shore lesz, melyben visszatérünk majd oda, ahol Azeroth seregei először vallottak kudarcot a Burning Legion inváziójának megállításában. Szerencsére az esély megvan arra, hogy ezúttal jobban alakulnak a dolgok, hiszen szintünket és az artifact fegyvereket is fejleszthetjük. :)
Folytatódnak a kasztrendek történetei, melyben közösen egy új frakciót, az Armies of Legionfallt alkotnak. Egyesült erővel támadnak majd a Broken Shore-on, hogy megvessék a lábukat, visszaszerezzék az elf romokat egy új rendszer segítségével: három különböző építményt készíthetünk és erősíthetünk majd meg, mindegyik eltérő bónuszokkal és jutalmakkal jár. Új küldetések is várhatóak a Broken Shore-on és a Broken Isles többi részén.
A játékosok támadásával egyidőben a Burning Legion erői egy-egy kijelölt zónát ostromolnak majd, visszaszorításukhoz különböző feladatokat kell elvégeznünk. Ha elég objektíva valósul meg, képesek leszünk megölni egy légiós parancsnokot, hasonlóan a megjelenés előtti eventhez. Ha meghalt, háromfős csapatokat alkotva megtámadhatjuk a felettünk lebegő légiós hajókat is, hogy elpusztítsunk egyet (a’la Függetlenség Napja).
Ha elkészültünk a Broken Shore küldetéssorozatával és megvetettük a lábunkat a területen, megnyílik az új Tomb of Sargeras raid, mely kilenc bosst tartalmaz, köztük Sargerasnak, a Légió vezetőjének egy avatárját és egy régi ismerőst, Kil’Jaedent.
A 7.2-es frissítés részét képezi még egy új dungeon, a Cathedral of the Eternal Night is, négy boss-szal, helyszíne Sargeras sírja felett lesz. Egyúttal átdolgozzák a heroic és mythic nehézségi fokozatokat, hogy a régi insták is nyújtsanak még kihívást.
Végre elérhetővé válik a repülés, amit egyébként a kiegészítő startjára ígértek. Az összes kaszt kap egy saját repülő hátast is. Mindehhez a Broken Isles Pathfinder II achievementet kell megszereznünk, ami már nem lesz akkora "macera", mint az első volt (lényegében csak szólózható outdoor tartalom és küldizés lesz benne). Szerencsére csak egyszer kell megcsinálnunk mindent és az összes karakternek elérhető lesz a jutalom. Lényegében a Broken Shore sztorivonalat kell végigvinnünk ahhoz, hogy megkapjuk az új epic mountot. Természetesen "apróbb" jutalmak is várnak ránk, például artifact skinek, traitek és relicek.
A 7.2-es frissítés a WoW-ba is elhozza a PvP-brawlokat. Több típus várható, melyek helyszínükben is eltérnek, a Winter Arathi Basin például az Arathi Basin térképen játszódik, de télen, hóviharok közepette.
A 7.2-es patch valamikor 2017 késő tavaszán várható.
A panel végén Ion Hazzikostas egy érdekességet is megemlített. Ahogy elmondta, a Légió legyőzésének lehetőségét nem csak a Broken Isles, vagy Azeroth területén kell keresni, hanem akár még messzebb, Argusra is el kell mennünk hozzá. Argus az eredarok hazája volt, de miután elesett a Légióval szemben, a vezetőik, Archimonde és Kil’Jaeden átálltak az ellenség oldalára. Velen próféta és a maradék ellenállók elmenekültek Draenorra (majd később Azerothra), innentől kezdték el magukat draeneiknek hívni. Úgy tűnik, most készen állnak arra, hogy a játékosokkal az oldalukon hazatérjenek és visszafoglalják világuk egy részét.
Hogy ez mit jelent majd a gyakorlatban, az még nem tisztázott. Lehet szó új raidről, ami átrepít minket az űrön (a megjavított drenya hajóval), vagy akár egy teljesen új zónáról is. A spoilerveszély miatt Hazzikostas sajnos nem árult el többet.