Phil Spencer, az Xbox-részleg vezetője hivatalosan bejelentette, hogy befejeződik az Xbox 360 gyártása. A konzol tavaly novemberben töltötte be 10. születésnapját, a tizenegyediken már nem láthatunk több gépet lejönni a gyártósorról. Spencer rendkívül hálás mindenkinek a csapatban, aki segített létrehozni a konzolt, és elmondta, hogy az Xbox 360 teljesen megváltoztatta a játékokhoz és konzolokhoz való hozzáállást a Microsofton belül (ez az első pár évben látszott is).
Ugyanakkor nem hagyhatják figyelmen kívül a valóságot: egy több, mint 10 éves hardverről van szó, így egyszerűen nem éri meg tovább gyártani. Az eddig felhalmozott készletek természetesen továbbra is elérhetőek lesznek. Ezzel egyébként beigazolódtak azon jóslatok is, miszerint a hetedik generációs konzolok nem fogják elérni a mágikus 99 dolláros eladási árat, mielőtt beszüntetik a gyártásukat (vélhetően a PS3 sem).
Spencer hangsúlyozta, mennyi mindent adott hozzá az Xbox 360 a játékvilághoz. Az Xbox Live az egyszerű konzolos multiplayert és a party chatet, az Xbox Live Arcade az indie játékokat hozta el konzolokra. De szintén büszke arra, hogy először álltak rá a folyamatos rendszerfrissítésekre, és a felhasználók visszajelzései alapján többször átalakították a dashboardot.
Sajnos azt már nem közölte, hogy pontosan mennyi kelt el a konzolból, azt viszont igen, 78 milliárd órát töltöttünk rajta játékkal, 486 milliárd Gamerscore-t és 27 milliárd achievementet szedtünk össze, és 25 milliárd dollárt költöttünk különböző alkalmazásokra.
A szolgáltatások maradnak
Spencer hangsúlyozta, hogy a gyártás leállítása egyáltalán nem jelenti azt, hogy az Xbox 360-as játékosok bármilyen hátrányt szenvednének a jövőben. Éppen ezért:
- Az Xbox 360-on továbbra is működni fog minden Xbox Live-os szolgáltatás, így a multiplayer, a party, az alkalmazásokhoz való hozzáférés, a Games with Gold és a Deals with Gold.
- A játékokhoz kapcsolódó összes szerver továbbra is működni fog Xbox 360-on.
- Továbbra is meg lehet vásárolni több mint 4000 játékot, és rengeteg kiegészítőt a boltokban.
- Működni fog a terméktámogatás az Xbox 360 konzolra és a kiegészítőkre.
- A már meglévő Xbox 360-as játékainkhoz továbbra is extra költség nélkül férhetünk hozzá Xbox One-on a visszafelé kompatibilitásnak köszönhetően.
Eljött a búcsú ideje
A hetedik konzolgeneráció nagyon érdekes volt. A kezdetben számos problémával (ott volt a hírhedt RRoD) küzdő, talán túl korán induló Xbox 360 azonban hatalmas piaci részesedést tudott megszerezni a korábban szinte egyeduralkodó PlayStationtől, rengeteg kiváló új játék vagy franchise jelent meg rajta, Magyarországon pedig messze a legnépszerűbb konzollá vált a generációban, így valószínűleg sokatoknak lehetnek kellemes emlékei vele kapcsolatban.
Nos, viszontlátásra, Xbox 360!