Hendrikje van Andel-Schipper a leghosszabb ideig élő emberek egyikeként 115 éves és 62 napos korában hunyt el 2005-ben. Az 1890-ben született holland asszony előzetesen beleegyezett, hogy halála után testét tudományos vizsgálatoknak vessék alá, és rokonai is támogatták ezen óhaját. Az amszterdami Vrije Egyetem kutatói egy napokban megjelent tanulmányban foglalták össze a vér- és szövetvizsgálatok eddigi eredményeit.

A szakértők elmondása szerint úgy tűnik, hogy a halál elkerülhetetlenségének fő oka az őssejtek véges kapacitása, vagyis ezek a sejtek a korábbi reményekkel ellentétben mégsem képesek végtelen számú osztódásra, hanem idővel kimerülnek, és fokozatosan eltűnnek a testből, lehetetlenné téve a létfontosságú szövetek regenerációját.

Van Andel-Schipper esetében az derült ki, hogy élete utolsó időszakában a vérében található fehérvérsejtek kétharmada összesen két (vagy egy) őssejttől származott, amiből arra lehet következtetni, hogy vérképzésben résztvevő őssejtjeinek túlnyomó többsége a születésétől eltelt 115 év alatt „kiégett”, majd elpusztult.

A fehérvérsejtek pontos eredetét és rokonságát a bennük fellelhető mutációk elemzése révén állapították meg a szakértők. A sejtek genetikai állománya olyannyira hasonlónak bizonyult, hogy szinte bizonyosan egy, esetleg két „anyasejttől” erednek.

„A becslések szerint nagyjából 20 ezer vérképző őssejttel jövünk a világra, és ezek közül egyszerre ezer dolgozik a vér sejtes elemeinek folyamatos pótlásán” – mondja Henne Holstege vezető kutató. Az élet során aztán ezen őssejtek száma folyamatosan lecsökken: telomerjeik bizonyos számú osztódást követően annyira megrövidülnek, hogy már nem lennének képesek biztonságosan osztódni, így elhalnak.

A másik érdekességre a mutációk jellegének vizsgálatakor figyeltek fel a kutatók. Van Andel-Schipper fehérvérsejtjei kizárólag ártalmatlan mutációkat hordoztak, melyek mindegyike a DNS-replikáció során bekövetkező hibákból eredt. Ez az első alkalom, hogy a szomatikus sejtek mutációit ilyen részletességgel tanulmányozták egy ennyire idős és egészséges emberben. A veszélyt jelentő mutációk teljes hiánya arra utal, hogy van Andel-Schipper sejtjeiben rendkívüli hatékonysággal működtek a DNS javító mechanizmusai, azok a sejtek pedig, amelyek túl nagy hibákkal alakultak ki, rögtön szanálásra kerültek.

Az eredmények a szakértők szerint azt sugallják, hogy esetleg lehetségessé válhat az élettartam megnyújtása a születéskor begyűjtött, és később beinjekciózott őssejtek révén. Ezek a sejtek nem hordoznák az élet során összeszedett különféle mutációkat, telomerjeik pedig teljes hosszúságúak lennének. A dolog egyetlen problémája, hogy a véren kívüli szövetek esetében nehézkes lesz megoldani az őssejtek beadagolását. Holstege szerint van Andel-Schipper genomjának vizsgálata további titkokat is rejthet, hiszen kiderülhet belőle, hogy milyen genetikai jellegzetességek segítenek elkerülni az Alzheimer-kór vagy a rák kialakulását.