Tegnap egyre több forrásból lehetett olvasni arról hogy az Nvidia már május 6-án leránthatja a leplet a Pascal architektúra köré épülő videokártya sorozat első tagjairól. A kissé korainak tűnő bemutatóra a jelek szerint tényleg sor kerül, ugyanis az Nvidia nemrégiben kiküldött levélében egy „Order of 10” névre keresztelt weboldal linkje is szerepel, méghozzá egy visszaszámlálóval.
A weboldalon alapból egy kocka látható, amelynek látható oldalait az egyik átló mentén két részre, két háromszögre osztották. Egy-egy oldalra kattintva különböző tudományos leírások jelennek meg, a fenti főmenüből pedig elérhető az említett visszaszámláló is. Ez három nap múlva, azaz május hatodikán, helyi idő szerint este 19:00-kor ér el a nullához.Ekkor várhatóan a Pascal alapú GeForce 10 sorozatú videokártyák formális bemutatójára kerülhet sor – egyelőre csak a GeForce GTX 1070-ről és a GeForce GTX 1080-ról ránthatják le a leplet. Ez olyannyira formális esemény lesz, hogy az új videokártyákat egyelőre még a tesztelők sem kaphatják meg. Az új videokártyák várhatóan június elején kerülhetnek az üzletek polcaira, illetve a róluk készült tesztek is ekkor láthatnak napvilágot.
Az „Order of 10” elnevezés egyébként a GeForce 10-es családra utalhat.