Shop menü

APRÓK NAGYBAN - 12.17.

Dátumot kapott a PC-s Resident Evil 6, segíti az újoncokat a Starcraft 2: Heart of the Swarm, csendes siker a Saints Row, Kratos pedig kék lett volna...
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Aprók nagyban - 12.17.

Trénerrel és unranked meccsekkel jön a Starcraft 2-kiegészítő

A Blizzard a Heart of the Swarmmal szeretné elérni, hogy az újoncok könnyebben álljanak át a kampányról a többjátékos részre, Mike Morhaime ügyvezető igazgató szerint ugyanis sokan egyáltalán nem jutnak el addig, hogy élő ellenfelek ellen próbálják ki magukat. Éppen ezért a stúdió beépít egy gyakorló módot, ahol a mesterséges intelligencia lát el minket tippekkel menet közben, és lassacskán növekedik a nehézség is. Ezen kívül érkeznek az unranked meccsek is: Morhaima szerint sokan félnek attól, hogy az első élő mérkőzéseiket rögtön a rangsorolásos rendszerben kell megvívniuk.

5,5 millió fölött a Saints Row: The Third

Jason Rubin, a THQ vezetője örömmel árulta el, hogy szépen, csendben a Saints Row: The Third átlépte az 5,5 milliós határt, pontosabban, ennyi szállítottak le az üzleteknek. Ebben nincs benne a Humble Bundle-lel eladott mennyiség, azzal együtt körülbelül 6,3 millióra jönne ki. A következő epizódot már fejlesztik: eredetileg ugyan kiegészítőnek indult, de végül teljesértékű anyag lesz belőle.

Kratos kék is lehetett volna, ha...

Egy apró érdekességről rántotta le a leplet a God of War egykori vezető fejlesztője, David Jaffe. Kratost eredetileg kék csíkokkal tervezték, és ez egészen így is maradt a játék bejelentése előtti napokig, amikor is valaki mutatott egy képet az úriembernek a Diablo II-ből. Ezt követően a grafikusok gyorsan nekiestek, és kicsit átvariálták a görög félistent.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Linuxra fejleszthet a THQ a Humble Bundle miatt

A Humble THQ Bundle - ahogy arról tegnap írtunk - hatalmas siker volt, azonban ahogy többen jelezték, jelentősen eltért a Humble Bundle korábbi gyakorlatától, mely szerint főként független, keresztplatformos és DRM-től mentes játékokat csomagolnak egybe. Persze valószínűleg egy olyan csomag nem tudott volna 5 millió dollárt behúzni, mint ahogy a THQ-féle pakk tette ezt. A kiadó vezetője, Jason Rubin azonban elmondta: rengeteg visszajelzést kaptak a linuxos közösségtől, és ez elgondolkodtatta őket azzal kapcsolatban, hogy esetleg fejlesszenek a jövőben a játékok szempontjából eléggé hanyagolt rendszerre. Rubin egyelőre nem tud ígérni semmit: jelenleg a költségeket, illetve a várható hasznot elemezgetik.

Dátumot kapott a PC-s Resident Evil 6

Mivel a játék nem sikerült éppen kiemelkedően, így csak közepesen kitörő örömmel, de megosztjuk Vetelek a tényt, miszerint a Capcom rátűzte a végleges megjelenési dátumot a dobozra. A Resident Evil 6 a bolti megjelenés mellett Steamre is érkezik, március 22-én. Mindkét verzió tartalmazni fogja a konzolon megjelent összes DLC-t is, mindenféle extra költség nélkül, a Steamen pedig kapunk felhőbe mentést és Steam Achievementeket is.

Befutott a gépigény is:

Minimum:

· OS: Windows Vista/XP, Windows 7, Windows 8

· Processzor: Intel Core2 Duo 2.4 Ghz vagy jobb, AMD Athlon X2 2.8 Ghz vagy jobb

· Memória: 2 GB RAM

· Merevlemez: 16 GB szabad hely

· Videokártya: NVIDIA GeForce 8800GTS vagy jobb

· DirectX 9.0c vagy nagyobb

Ajánlott:

· OS: Windows Vista/XP, Windows 7, Windows 8

· Processor: Intel Core2 Quad 2.7 Ghz vagy jobb, AMD Phenom II X4 3 Ghz vagy jobb

· Memória: 4 GB RAM

· Merevlemez: 16 GB szabad hely

· Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 560  vagy jobb

· DirectX 9.0c vagy nagyobb

Tomb Raider - találékony Lara

A Far Cryhoz hasonlóan most a Crystal Dinamics is indított egy videosorozatot, melyből megtanulhatjuk, hogyan lehet túlélni. Ráadásul a Ubisoft remekművéhez hasonlóan itt is éppen egy szigeten - micsoda véletlenek vannak. Lara mindenesetre találékony és okos, így öröm lesz túlélni vele a vadont.

Jövőre mutatkozik be az ex-Bulletstormosok új játéka

A People Can Flyból kivált alapítók és kulcsemberek által alapított The Astronauts, egészen pontosan annak vezetője, az egykor a People Can Fly-t is futtató Adrian Chmielarz bejelentette, hogy habár a brigád összesen több, mint 50 évnyi tapasztalattal rendelkezik játékfejlesztésben, a dátumok megtippelésében továbbra sem jók. Így, habár az új játékuk bemutatkozó anyaga készen lesz a napokban, azt már nem mutatják be idén, ahogy azt korábban tervezték és elhíresztelték Twitteren, hanem majd csak jövőre, valamikor január elején. Chmielarz viccesen azzal ütötte el a dolgot, hogy a karácsony amúgy sem a játékhírek, hanem a család, az elhízás és a berúgás ideje.

BioShock Infinite és a társunk intelligenciája

Ken Levine BioShock-atyaúristen elmondta, nem kis aggodalommal vágtak neki Elizabeth karakterének a megalkotásába, főleg azért nem, mert ő lesz a játékos társa a kalandok során, s teljesen a mesterséges intelligencia irányítja. Minél többet beszéltek róla, egyre jobban féltek a dologtól, azonban annál inkább meg is akarták valósítani. Levine a Half-Life 2 Alyxét tartja a legutolsó igazán jó AI-karakternek, s habár a Skyrimben is előfordultak társak, feléjük nem támasztottak a játékosok olyan igényeket, mint Elizabeth irányába fognak. Pedig a hölgy szerepe nagyon fontos: mivel az Infinite főhőse elég sok szöveggel rendelkezik, a készítők azt akarták, hogy ezeket ne csak úgy a levegőbe mondja, hanem legyen egy társa, akivel beszélgethet. Ezért nagyon odafigyeltek arra, hogy a lány hogyan reagál a világ történéseire, és hogyan kerül kapcsolatba a különböző dolgokkal - ami azért is nagyon fontos, mert Elizabeth eddigi életében be volt zárva. Láthatjuk majd, ahogy érdeklődést mutat különböző dolgok iránt az utcán, és sehol nem fog úgy végigsétálni, mint egy robot.

 

 

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére