Befutott az Android 7.1 a Google Pixel és a Pixel XL okostelefonokkal karöltve, és ennek örömére a Motorola közzétette azt a listát, amin a Nougat frissítésre váró okostelefonjai szerepelnek. Ráadásul szerencsére nemcsak a Moto kapcsán számolhatunk be frissítésre váró mobilról, hanem a OnePlus révén is.
Motorola-Lenovo
A Motorola régen nem a gyors frissítéseiről volt híres, sőt mi több, sokszor éppen az ellenkezőjéről volt hírhedt a vállalat. Ez viszont az alatt az idő alatt jelentősen megváltozott, míg a Google tulajdonában volt a cég, ugyanis a Google berkeiben majdnem olyan gyorsan frissültek az olcsóbb Moto modellek is, mint a Nexus okostelefonok. Mikor a Lenovo birtokába került a cég, akkor a kínai alakulat ígéretet tett arra, hogy mindent hagynak a régiben, és úgy fest, hogy a frissítések tekintetében továbbra sem lehet panasz a Motóra.
A vállalat közzétette az első hivatalos frissítési listáját, amin azok a készülékek szerepelnek, amikre már garantáltan lesz Android 7.0 vagy 7.1 kiadás. A lajstrom jelenleg így fest:
● Moto G4
● Moto G4 Plus
● Moto G4 Play
● Moto X Pure Edition (3. gen)
● Moto X Style
● Moto X Play
● Moto X Force
● Moto Z
● Moto Z Play
● Moto Z Force
● Droid Turbo 2
● Droid Maxx 2
A felsorolt készülékek közül először a Moto Z modellek frissülhetnek majd, de szinte velük egyidejűleg a negyedik generációs Moto G szériánál is terítékre kerülhet az Android 7.0. Ezek az okostelefonok a tervek szerint még ebben a negyedévben meg fogják kapni a Nougátra épülő operációs rendszert. A Moto Z széria elég jól sikerült, a modularitásnak hála különlegességet is tartogat, és ehhez jön még a gyors szoftverfrissítés is, ami pedig még több érdeklődő szemében teheti vonzóvá ezeket az eszközöket.
OnePlus
A OnePlus egyelőre nem volt túl beszédes a Nougat frissítés kapcsán, de egy AMA (Ask Me Anything) esemény keretében elárulta azt, hogy a legújabb csúcsmodellje, a OnePlus 3 biztosan megkapja majd a Google új operációs rendszerét, és persze annak minden újítását.
A OnePlus 3 gyakorlatilag csak most került a boltokba, némi túlzással még meg sem száradt rajta a festék, szóval abban igazából semmi meglepő nincs, hogy elkészül majd rá a frissített rendszer. Ami igazán érdekessé teszi majd ezt, hogy itt már valószínűleg nem lesz különálló Oxygen OS és Hydrogen OS (ez utóbbi kizárólag a kínai piac igényeinek készült), hanem ezeket a fejlesztők egymásba olvasztják. Egészen pontosan a Hydrogen OS lesz az, ami beleolvad a dominánsabb Oxygen OS-be. Ennek a lépésnek köszönhetően több fejlesztő tud majd összhangban dolgozni egyetlen grafikus felhasználói felületen, ami így nagyobb figyelmet fog kapni és jobbá válhat.
Emellett a OnePlus még arra is kitért, hogy a régóta várt Android Marshmallow frissítési csomagot most fogják megkapni azok a felhasználók, akik OnePlus X okostelefonnal rendelkeznek. A OnePlus X tavaly novemberben, vagyis csaknem egy évvel ezelőtt került bevetésre, viszont nem hozott akkora sikert, hogy a vállalat tovább folytassa a „szériát”. Az X modell egy alacsonyabb árkategóriát megcélzó próbálkozás volt, de mint azt mostanra a OnePlus hivatalosan is megerősítette, ennek nem lesz folytatása.