Megérkeztek az AMD legfrissebb, Opteron 4300-as és Opteron 3300-as sorozatú szerverprocesszorai, amelyek ugyan egyformán Piledriver architektúra köré épülnek, ám teljesen eltérő piaci szegmenseket céloznak meg.
Jobb teljesítmény/fogyasztás arány jellemzi az újdonságokat
Jó hír, hogy a friss szerverprocesszorok elődeikhez képest sokkal jobb teljesítmény/fogyasztás hányadossal rendelkeznek, emellett nyers teljesítmény tekintetében is jobbak az előző generációs megoldásoknál. A friss központi egységek tokozás tekintetében kompatibilisek Opteron 4200-as és Opteron 3200-as sorozatú elődeikkel, így egy BIOS frissítéstől eltekintve nincs komolyabb teendő, ha a vásárlók meglévő, előző generációs AMD Opteron 4200-as vagy AMD Opteron 3200-as sorozatú központi egységet tartalmazó szervereikben alkalmazni kívánják őket. Előbbiek egyébként Socket C32-es, míg utóbbiak Socket AM3+-os tokozást alkalmaznak, ahogy az a lenti táblázatokból is kiderül.
Mivel Piledriver alapú termékekről van szó, így a processzormagok a szokásos modulos elrendezésben foglalnak helyet. Egy modul két integer egységgel és egy megosztott lebegőpontos számítási egységgel bír, megosztott másodszintű gyorsítótárból pedig 2 MB-nyit tartalmaz. A processzorok harmadszintű gyorsítótárból minden esetben 8 MB-nyival gazdálkodnak. A modulok tehát egyenként két processzormaggal rendelkeznek, igaz, itt nem klasszikus értelemben vett CPU magokról van szó, mint azt már oly sokszor említettük. Az új processzorok mindegyike 32 nm-es gyártástechnológiával készült.
Bemutatkoznak a kétutas szerverekbe szánt Opteron 4300-asok
Az Opteron 4300-as család tagjai a SPECint benchmark mérései alapján akár 15%-kal jobb teljesítmény kínálnak, mint Opteron 4200-as sorozatú társaik, a SPECpower benchmark tesztjében pedig 24%-kal jobban szerepelnek, azaz látványosan jobb teljesítményt/fogyasztás hányadossal büszkélkedhetnek, mint elődeik.
Ezek az újdonságok Turbo Core támogatással és maximum négy modullal, azaz nyolc processzormaggal érkeznek. A termékek kétcsatornás DDR3-1866 MHz-es memóriavezérlőt tartalmaznak, amely processzoronként akár hat memóriafoglalat kezelésére is képes. A memóriavezérlő processzoronként maximum 192 GB-nyi UDDR3/RDDR3 rendszermemória kezelésére képes és az extrém alacsony, mindössze 1,25 voltos feszültség mellett üzemelő memóriamodulokat is kezeli. Az AMD-V támogatással érkező újdonságok két darab HyperTransport 3.0-s linket kínálnak, amelyek 6,4 GT/s sebességgel üzemelnek. Ezek az újdonságok a felhő alapú szolgáltatásokat futtató szervereket, illetve a webszervereket veszik célba. A friss, "Seoul" kódnévre keresztelt Opteron 4300-as processzorok tulajdonságait az alábbi táblázat tartalmazza:
Megérkeztek az Opteron 3300-as sorozatú, egyprocesszoros szerverekbe szánt újdonságok is
Az Opteron 3300-as processzorok - amelyek "Delhi" kódnév alatt futnak -  már az olcsó szerverprocesszort kereső kis- és közepes vállalkozásokat veszik célba. Az energiatakarékosan üzemelő, akár nyolc processzormagot is felvonultató központi egységek ideálisak költséghatékony webszerverekben történő alkalmazásra. Természetesen segítségükkel a jelenlegi, Opteron 3200-as sorozatú szerverprocesszorok is könnyedén leválthatóak, méghozzá a jelenlegi platform megtartása mellett.
Az Opteron 3300-as sorozatban már nem 35 wattos, hanem 25 wattos TDP-vel érkezeik a legtakarékosabb modell, sőt, az AMD-V és a Turbo Core technológiákról sem kell lemondanunk.
Az Opteron 3300-asok kétcsatornás, 1866 MHz-es UDDR3/RDDR3 memóriatámogatást kínáló memóriavezérlővel érkeznek, csak úgy, mint Opteron 4300-as sorozatú társaik. Itt processzoronként hat helyett már csak négy memóriafoglalat áll rendelkezésre, amelyekben 192 GB-nyi helyett mindössze 32 GB-nyi rendszermemória foglalhat helyet.
Az Opteron 4300-asokkal ellentétben a 3300-asok már csak egyetlen HyperTransport 3.0-s linket kínálnak, így kettő helyett csak egyprocesszoros szerverekben kaphatnak helyet. További különbség, hogy a HT 3.0-s link 6,4 GT/s helyett csak 5,2 GT/s sebességgel üzemel. Az Opteron 3300-asok Socket AM3+-os tokozással rendelkeznek.
Az új AMD szerverprocesszorok már több AMD partner kínálatában megjelentek, így kereskedelmi forgalomban is találkozhatunk velük. Az Opteron 4300-asokról itt, az Opteron 3300-asokról pedig itt találnak bővebb információt az érdeklődők.
[bold]
A Piledriver architektúra sokáig marad
[/bold]
Kiszivárgott egy belsős dukomentum, amely arról ad képet, hogy az elkövetkező évek folyamán nagyjából mire számíthatunk az AMD háza táján, legalábbis a szerverprocesszorokat illetően. A jelek szerint túl sok jóra nem, ugyanis a Piledriver alapú termékeket majd csak 2014 második felében váltják le az új, Steamroller, illetve Excavator architektúrára alapozó megoldások.
Íme, az útiterv:
A két év múlva érkező szerverprocesszorokkal kapcsolatban egyelőre semmi érdemleges információ nem áll rendelkezésre. Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a következő generációs megoldások 32 nm-es helyett immár 28 nm-es gyártástechnológiával készülnek, ami nem nevezhető komoly előrelépésnek.
Hogy miért? Nos, azért, mert 2014 folyamán az Intel központi egységei már 16 nm-es gyártástechnológiára támaszkodnak majd, ami ár, teljesítmény és fogyasztás tekintetében is előnyöket tartogat. Egyszóval az AMD nehéz helyzetben lesz a szerverpiacon.
Mivel a friss szerverprocesszorok és a friss, felsőkategóriás asztali processzorok az AMD háza táján közel egyszerre szoktak megjelenni, így valószínű, hogy az FX család új, friss architektúra köré épülő tagjai is 2014 folymán érkeznek és ugyanúgy 28 nm-es csíkszélességgel készülnek, mint szerverekbe szánt társaik, vagyis ők sem lesznek valami fényes helyzetben.
Persze APU fronton nem lesz ennyire tragikus a helyzet, sőt, ott továbbra is szárnyalhat majd az AMD, csak úgy, mint manapság.