Nem sokkal azután, hogy a Microsoft elérhetővé tette az internet Explorer 9-es változatának béta kiadását, az Adobe illetékesei is fontos bejelentésre szánták el magukat. Az Adobe bemutatta a FlashyPlayer Square-t, ami tulajdonképpen nem más, mint egy natív 64-bites támogatást kínáló plugin Windowsra, Mac OS-re és Linuxra. A vállalat közleménye külön kiemeli, hogy ez a szoftver még csak bemutató kiadás (preview), ami nem összekeverendő a FlashPlayer különböző változatainak béta kiadásaival. A Flash Player Square frissítéséről időközönként érdemes gondoskodni, ehhez pedig el kell látogatni ide. A gyártó arra is felhívja a figyelmet, hogy a Square nem olyan stabil, mint amilyen a végleges változat lesz, így nem árt az óvatosság. A diplomatikus megfogalmazás nélkül is sejthettük volna, hogy egy "bemutató változattal" bizony lehetnek - és általában vannak is -  kisebb-nagyobb gondok
A Flash Player Square egyik legfontosabb erénye a natív 64-bites támogatás, amit a különböző operációs rendszerekre írt webböngészőkkel egyaránt igénybe lehet venni. A szoftver másik fontos tulajdonsága, hogy támogatja az Internet Explorer 9-es béta változatát és képes kiaknázni a hardveres grafikai gyorsítás nyújtotta előnyöket. Az Adobe közleménye szerint a Flash Player "Square" által kínált natív 64-bites támogatás a Flash Player későbbi kiadásában mindenképpen fel fog tűnni, de erre majd csak valamikor 2011 első felében kerülhet sor csak úgy, mint a teljes Internet Explorer 9 támogatás megjelenésére. Mondjuk ez utóbbi nem is csoda.ADOBE: FLASH PLAYER SQUARE 64-BITES TÁMOGATÁSSAL
Nem sokkal azután, hogy a Microsoft elérhetővé tette az internet Explorer 9-es változatának béta kiadását, az Adobe illetékesei is fontos bejelentésre szánták el magukat. Az Adobe bemutatta a FlashyPlayer Square-t, ami tulajdonképpen nem más, mint egy natív 64-bites támogatást kínáló plugin Windowsra, Mac OS-re és Linuxra. A vállalat közleménye külön kiemeli, hogy ez a szoftver még csak bemutató kiadás (preview), ami nem összekeverendő a FlashPlayer különböző változatainak béta verziójával. A Flash Player Square frissítéséről időközönként érdemes gondoskodni, ehhez pedig el kell látogatni ide.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
IT VILÁG
Adobe: Flash Player Square 64-bites támogatással
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
A komment írásához előbb jelentkezz be!
/