Összesen 68 különböző betegséggel foglalkozó 176 tanulmány elemzése alapján egy ausztrál egészségügyi szakértői bizottság megállapította, hogy a homeopatikus szerek legfeljebb placebohatással rendelkeznek, ugyanakkor alkalmazásuk komoly károkat is okozhat azon pácienseknek, akik az állapotukon sokkal hatékonyabban javítani tudó gyógyszerek és kezelések helyett használják ezeket.

A homeopátia alkalmazói szerint a betegségeket lehetséges olyan szerekkel gyógyítani, amelyek kiváltják azokat, vagy éppen hasonló tüneteket produkálnak, mint a kór. Ezeket az anyagokat olyan mértékben hígítják, hogy a végeredmény vegyileg gyakran megkülönböztethetetlen a vivőanyagtól (ami többnyire víz, alkohol vagy cukor), és ezt az oldatot alkalmazzák a kezelés során. Bár ezt semmilyen tudományos eszközökkel történő mérési módszer nem támasztja alá, a homeopátia művelői szerint a hígítási folyamat során a víz (vagy az aktuális vivőanyag), megőrzi belekevert „hatóanyag” terápiás információit, így az „emlékező” oldószer gyakorlatilag hatóanyagmentesen is alkalmas a gyógyításra.

A homeopátia állítólagos hatásmechanizmusa lényegében ellentmond a fizika, a kémia és a biológia tudományosan elfogadott alapvetéseinek, ez azonban a módszer híveit nem tántorítja el a szerek megvásárlásától. Világszerte emberek milliói költenek el rengeteg pénzt a gyakorlatilag tiszta vízzel vagy alkohollal teli gömböcskékre, cseppekre és cukortablettákra. Ez persze első hallásra nem tűnik túlságosan veszélyesnek, elvégre az említett anyagok (oldószerek) adott mennyiségben való fogyasztása ártalmatlan, és mindenki arra költi a pénzét, amire akarja.

A probléma azonban összetettebb ennél, állítják az Ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Kutatótanács (NHMRC) tagjai most megjelent elemzésükben. A homeopátia igazi veszélye abban áll, hogy az ilyen szereket fogyasztók kockára tehetik saját egészségüket azzal, hogy visszautasítják vagy késleltetik azokat a kezeléseket, amelyek igazoltan aktív módon javíthatnak állapotukon, mondják a szakértők.

Az NHMRC egyik tagja, Paul Glasziou egy nemrégiben megjelent blogbejegyzésébenarról számolt be, hogy mennyire megdöbbent, amikor megtudta, hogy a homeopaták olyan súlyos betegségek gyógyítására is saját szereiket ajánlják, mint az AIDS vagy a malária. Glasziou saját bevallása szerint teljesen nyitottan és jóindulatúan vágott bele a felülvizsgálatba, és komolyan érdekelte, hogy a valószínűtlennek tűnő kezelési módszer működik-e. A 176 tanulmány eredményeinek áttekintése azonban teljesen meggyőzte arról, hogy a homeopatikus szerek maximum placebohatást válhatnak ki az erre hajlamosabb emberekben, az esetek többi részében pedig teljesen hatástalanok.

A placebohatás persze önmagában is nagyon érdekes és összetett jelenség, amely egyrészt kulcsszerepet kap a klinikai tesztek és állatkísérletek során annak kiszűrésében, hogy egyes hatóanyagoktól kezdve bizonyos sebészetibeavatkozásokig melyeket érdemes ténylegesen alkalmazni, másrészt önmagában is alkalmas lehet bizonyos állapotok javítására. Ez utóbbi hatás azonban csak betegek és egészségi állapotok nagyon szűk körében erősebb, mint az ugyanezen helyzetekben alkalmazott aktív hatóanyagok.

Az utóbbi években nagyon sok érdekes kutatás történt a placebohatás működésével kapcsolatban, és több eredmény is alátámasztja, hogy ez a hatás felerősítheti az aktív hatóanyagok hatását. A másik érdekesség, hogy több vizsgálat szerint a placebo akkor is működik az erre hajlamos egyéneknél, ha azok tudják, hogy hatóanyag nélküli szert kaptak. Mindkét jellegzetesség azt erősíti meg, hogy a placebohatás hátterében genetikai összetevők, valamiféle kondicionálásés a beteg elvárásai állnak, bár akadnak más elméletek is a jelenséggel kapcsolatban. A modern orvostudomány egyik nagy kérdése tehát az, hogy hogyan (és kinél) lehet a placebohatást etikusan, ugyanakkor biztonságosan és hatásosan kiaknázni.

Egy dolog azonban biztos: a homeopátiás szerek esetében nem beszélhetünk sem etikus, sem átgondolt alkalmazásról. „Teljes mértékben érthető, hogy Samuel Hahnemann, a homeopata irányzat megalapítója elégedetlen volt a 18. századi orvostudományi gyakorlattal, és alternatívát próbált találni az olyan módszerekre, mint például az érvágás” ‒ mondja Glasziou. A szakértő szerint ugyanakkor maga Hahnemann is elfordulna saját módszerétől, ha látná annak hatástalanságát a modern orvoslás eredményeivel szemben.