A vulkanikus szigetek jelentette veszélyekre hívja fel a figyelmetegy most megjelent, brit és amerikai kutatók által írt tanulmány, amelynek szerzői igazolták, hogy amikor az Afrikától nyugatra található Zöld-foki szigeteken a Fogo nevű vulkán 73 ezer évvel ezelőtt összeomlott, egy 170 méter magas hullám érte el a közeli Santiago-sziget partjait, amely ma negyedmillió embernek ad otthont. Ricardo Ramalho és kollégái elmondása szerint eredményük különösen aktuális lehet, mivel az említett vulkán lassacskán újra akkorára növekszik, mint a katasztrófa előtt, így nem kizárt, hogy újra beomlik. A szakértők úgy vélik, hogy a hasonló események jóval gyakrabban előfordulhatnak a vulkanikus szigetekkel, mint eddig gondoltuk.
Megacunaminak az olyan szökőárakat nevezik a szakértők, amelyek hullámai elérik a 100 méteres magasságot. Összehasonlításképpen a 2011-es japán földrengés következtében kialakult szökőár 40 méter magas volt, a 2004-es indiai cunami hullámai pedig 30 méterig emelkedtek. Ennél nagyobb szökőár kialakulásához tehát még egy rendkívül súlyos földrengésnél is különlegesebb eseményre van szükség. Megacunamik a szakértők elmondása szerint elméletben akkor jöhetnek létre, ha hirtelen nagy mennyiségű anyag zuhan az óceánba, például egy égitest becsapódása, vagy egy vulkanikus hegy összeomlása miatt.
A kutatók ugyanakkor egészen mostanáig nem találták nyomát annak, hogy a Földön valaha is kialakult volna ilyen szökőár egy vulkán beomlása nyomán, pedig a vulkanikus szigetek nagy számát tekintetbe véve célszerű lenne tisztában lenni azzal, hogy mennyire valószínű egy ilyen esemény bekövetkezése. Ramalho egy másik kutatáson dolgozott, amikor észrevette, hogy Santiago szigetén a parthoz képest 220‒650 méteres magasságban számos helyen óriási sziklatömbök hevernek. Ezek némelyikének tömege a 700 tonnát is meghaladja, és összetételükben sokkal inkább a part anyagára hasonlítanak, mint a jelenlegi környezetüket körülvevő fiatal vulkanikus talajra.
A szakértő ezért elkezdett gondolkozni azon, hogyan kerülhettek a helyükre ezek az óriási sziklák. A szigeten alacsonyabb magasságokban megfigyelt üledékrétegek mintázata, illetve a nagy sziklák pozíciója alapján kollégáival kiszámította, hogy mekkora és milyen irányú hullám dobhatta fel jelenlegi helyükre ezeket a köveket, illetve hogy mikor történhetett az esemény. A vizsgálatok alapján minden jel arra mutat, hogy a Fogo 73 ezer évvel ezelőtti összeomlása lehetett a szökőár kiváltó oka.
A kutatók vizsgálatai szerint a vulkán oldalának beomlásakor egyszerre 160 köbkilométernyi szikla landolt az óceánban, egy 170 méter magas hullámot hozva létre, amely 55 kilométeres utazás után érte el Santiago partjait. Korábban a szakértők úgy vélték, hogy a hasonló események nyomán bekövetkező cunamik ennél jóval mérsékeltebbek, a mostani vizsgálat azonban mást mutat, még abban az esetben is, ha a kutatók modellje enyhén túlzó lenne, mondja Bruce Jaffe geológus.
Az továbbra sem világos, hogy ennyire súlyos cunamik milyen gyakran következhettek be a múltban, de Ramalho és társai szerint sűrűbben, mint eddig gondoltuk. A Karib-térségben és a világ más pontjain számos olyan vulkanikus sziget található, amely bármelyik pillanatban beomolhat, mondja James Goff ausztrál kutató, aki szintén aggasztónak találja, hogy gyakorlatilag fogalmunk sincs, mi történhet, ha egy ilyen esemény bekövetkezik.
Abban viszont egyetértenek a szakértők, hogy ha mégis megtörténik a katasztrófa, az elsősorban a közeli szárazföldeket veszélyeztetheti. A földrengések keltette szökőárakkal ellentétben a megacunamik ugyanis a távolság növekedésével gyorsan veszítenek erejükből. Ramalho és kollégái most azon dolgoznak, hogy más múltbéli megacunamik helyszínét is azonosítsák, és így jobb képet kapjanak arról, hogy hogyan és mennyire gyakran következhetnek be ezek az események.
