1. oldal

Bár a különböző kultúrák igen változatos módokon képzelik el a világ befejeződését, egy dologban nagyrészt hasonlítanak: a legtöbb vallás és népcsoport valamilyen formában megjósolta és várja az ismert világ végét, egy olyan eseménysorozatot vagy egy konkrét pillanatot, amelynek során a megszokott környezet megszűnik létezni, és valami más veszi át a helyét. Elég csak a közelmúltra visszapillantani, hogy hasonló, bekövetkezetlenül maradt jóslatokat lássunk a legkülönbözőbb fajtákból. A skandináv mitológia szakértői szerint 2014. február 22-én kellett volna eljönnie a csaknem minden életet elpusztító végső csatának, a Ragnaröknek. Kicsit több mint egy évvel korábban, 2012. december 21-én pedig a maja naptár aktuális ciklusának befejeződése okozott kisebb pánikot, mivel többen úgy vélték, hogy a korszak lezárultát apokaliptikus változások követik majd.

A világvégéket tehát általában valaminek a végén, valami változás küszöbén várjuk. Ezek a változások legtöbbször egy naptári rendszerhez, tehát egy sajátosan ember alkotta konstrukcióhoz kötődnek, amelyek során valamiért kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az évszázadot vagy az évezredet jelölő szám megváltozásának. Úgy is mondhatjuk tehát, hogy mindannyian dátumproblémákkal küzdünk, és a tízes számrendszer által meghatározott nevezetes évfordulók, század- és ezredfordulók bűvöletében létezünk.

Napjaink embere legalábbis így van ezzel, érdekes módon azonban a 2000 előtti előző nagy váltást, az 1000. év beköszöntét a legendákkal ellentétben nem kísérte apokaliptikus pánik, legalábbis nem jobban, mint ami a középkori mindennapokat általában jellemezte. A hisztéria hiánya utólagosan a naptár viszonylagos „újdonságának” és az írásbeliség szórványos voltának tulajdonítható. Dionüsziosz Exiguus négy évszázaddal korábban, 525-ben számította ki Krisztus születésének valószínűsíthető időpontját, azt a kezdőpontot, amelyet ma is naptárunk alapjaként tartunk számon, bár már tudjuk, hogy a szerzetes által kikövetkeztetett dátum szinte biztosan hibás. Ez a naptár azonban az első évezred végére még messze nem volt általános használatban.

A korabeli népeknél az év kezdőpontja sem volt egységes, és a népesség nagy része számára nem is igazán volt fontos, hogy egyetlen napon ünnepelje az év végét és az új esztendő eljövetelét. A korszak ugyanakkor folyamatos világvége-várással telt, Európa keresztény népeinek hol a kontinensre betörő és ott rablóhadjáratokat folytató népektől, hol pedig a járványoktól és az éhínségektől kellett félniük. A középkori ember tehát folyamatosan a végtől rettegett, ennek a félelemnek azonban nem sok köze volt az év, az évtized, az évszázad vagy az évezred végéhez, hanem nagyon is valós okok álltak mögötte.

Azok a teóriák, amelyek szerint 999 vége hisztérikus félelmek közepette telt el, a kutatások alapján sokkal újabb keletűek, és azokból az időkből származnak, amikor a jelenlegi naptári rendszer már világszerte használatba került. „Belső naptárproblémánk” tehát újkeletű jelenség, és az általános szorongáson túl egészen addig nem tűnt különösebb gondnak, amíg csak az emberi elmét érintette, a számítástechnika kialakulásával azonban megváltozott a helyzet.

Valószínűleg soha sem fog kiderülni, hogy azon a bizonyos másfél évtizeddel ezelőtti szilveszteren valóban katasztrófák sorát kerültük el az alapos előkészületeknek köszönhetően, vagy ezek hiányában sem lettek volna nagyobb problémák. A felmerülő félelmek nagy része ebben az esetben is irracionális elménkből fakadt, mindezeket azonban egy nagyon egyszerű és konkrét technológiai probléma alapozta meg, amelynek következményeit képtelenségnek tűnt felmérni. A dátumprobléma kilépett az agyunkból, és úgy tűnt, hogy ellehetetlenítheti azon gépi rendszerek működését, amelyekre egyre nagyobb mértékben és az élet egyre több területén támaszkodtunk.

Az egyebek mellett Y2K-problémának, ezredfordulós bugnak és a 2000-es év problémájának nevezett félelem oka egy roppant egyszerű programozói fogás volt, amelynek lényege, hogy a szoftverek írói különböző okok − köztük elsősorban a tárhelyek korlátozott mérete − miatt négy számjegy helyett csak az utolsó két számjegyet használták az évek azonosítására. Ebben a rendszerben a 2000. évet ugyanúgy 00 jelöli, mint 1900-at, és a legtöbb program tervezésének eredményeként az 1999 után következő 00-át 1900-ként (esetleg 19100-ként vagy 100-ként) értelmezi, ami viszont gondokat okozhat azon rendszerek működésében, amelyek dátumok összehasonlításával dolgoznak. Mindez sokáig nem tűnt problémának, és a lyukkártyás korszakban, illetve az első számítógépek időszakában jelentős előnyökkel járt, hogy két számjeggyel kevesebbet kellett tárolni. Az évek rövidített használata a hatvanas-hetvenes években programozói mesterfogásnak számított, mivel olyan megoldás volt, amelynek révén hatékonyabbá lehetett tenni a gépek működését.

2. oldal

A probléma ennek ellenére nem maradt észrevétlen, első ismert észlelője, Bob Bemer már 1958-ban szóvá tette azt, amikor egy genealógiai szoftveren dolgozott. A következő két évtizedben a szakértő igyekezett minél szélesebb körben felhívni a figyelmet a problémára, és rávenni kollégáit, hogy kezdjenek négy számjegyes évszámokkal operálni, fáradozásai azonban nagyrészt eredménytelenek maradtak. A legtöbb programozó egyszerűen nem tartotta elképzelhetőnek, hogy az általa írt szoftver még több évtized múlva is használatban lesz, így a precizitás helyett a spórolás mellett tette le voksát, majd a következő generációk tagjai is követték őket ebben. Bár a hetvenes évektől folyamatosan jelentek meg cikkek az „ezredfordulós” dátumproblémával kapcsolatban a világ nagy része csak a kilencvenes évek közepén kapott észbe.

De mi történt volna, ha nem íródnak át a kódsorok? Ezzel kapcsolatban erősen megoszlottak a vélemények 2000 előtt. Egyesek úgy gondolták, hogy világszerte áramszünetek várhatók, hetekig, hónapokig problémás lehet az áruszállítás, zavart szenvedhet a légiirányítás rendszere stb. Mások úgy vélték, hogy a dátumtól függetlenül minden nap előfordul, hogy egyes számítógépek vagy egész rendszerek összeomlanak, mégsem hullik darabjaira a civilizált világ: a zöldség ugyanúgy megterem, a szállítók ugyanúgy megjelennek az áruért, és a boltok polcaira is kikerülnek a termékek, függetlenül attól, hogy milyen dátummal működik az adott bolthálózat számítógépes rendszere.

Arról nem is beszélve, hogy – amint azt többen megjegyezték − amennyiben katasztrofális gondokat okozott volna a kétezres évekbe való átlépés, a problémák már jóval korábban jelentkeztek volna. Ilyen esetek akadtak is, komolyabb következményük azonban nem volt. 1997 márciusában az Egyesült Államok védelmi minisztériumának számítógépei figyelmeztető leveleket küldtek ki azon szerződéses cégeknek, akik 2000 januárjára ígérték a feltételek teljesítését. Az üzenetekben az állt, hogy a cégek 97 éves késésben vannak. A hiba leginkább szórakoztatónak nevezhető, és nem valószínű, hogy bárkinek is komolyabb gondokat okozott.

A talán legjelentősebb ismert hiba 1999. december 28-án jelentkezett, amikor a HSBC bank 10 ezer kártyaleolvasó berendezése mondta fel a szolgálatot, januárban azonban ismét gond nélkül működni kezdtek. A legsúlyosabb következményű eset az Egyesült Királyságban történt, ahol az egyik egészségügyi központból hibás eredményű Down-teszteket postáztak ki több mint száz állapotos anyukának, akik közül ketten ezen eredmények miatt vetették el magzatukat. Japánban több helyen kikapcsoltak a sugárzásmérő műszerek, az egyik helyi erőműben pedig két perccel éjfél után ok nélkül megszólalt a riasztó.

Több honlapon téves dátummal jelentek meg a hírek, egyes mobilkészülékek pedig a belső memória megteltével a régi üzenetek helyett az újakat kezdték törölni. Az új évben megszületett első dán újszülöttet 100 évesnek rögzítette a kórházi rendszer. Egy kanadai börtönben meghibásodott a cellaajtókat vezérlő rendszer. Egy kazah vízerőműben kézi irányításra kellett átállni a számítógépek leállása miatt. Csupa olyan probléma merült fel tehát, amely egy egyszerű hétköznapon is előfordulhatott volna, és a hibákat a legtöbb esetben pár órán belül sikerült kijavítani.

A Y2K-probléma tehát komolyabb következmények nélkül elmúlt, és másfél évtizeddel később már nem sok mindenre emlékszünk belőle az ezt övező cirkuszon túl. Az mindenesetre érdekes, hogy a történeti források tanúsága szerint 999 végét sokkal mérsékeltebb, és sokkal racionálisabb félelmek övezték, mint bármelyik legutóbbi „világvégét”. Nem tudjuk persze, hogy mi lett volna, ha senki nem tesz semmit a dátumprobléma megoldása érdekében, de az sem világos teljesen, hogy milyen mértékűek voltak a változtatások. A Y2K-probléma komolytalanságát azonban talán semmi sem világította meg jobban, mint azok a 1999 szilveszterén közzétett jelentések, amelyek országról országra számoltak be az aktuálisan felmerülő problémákról, illetve leginkább ezek hiányáról, igen gyakran olyan régiókból jelentkezve, amelyek minimális számítógépes infrastruktúrával rendelkeztek. Megnyugodva értesülhettünk például arról, hogy a kinshasai brit nagykövetségen az áram- és vízellátás, illetve a telefonok jobban működtek az év utolsó éjszakáján, mint általában szoktak.