1. oldal
A Torchlightot készítő Runic Games nem akármilyen alapító tagokkal rendelkezik: Travis Baldree felelős többek között a Fate című játékért (aminek nem volt akkora hírverése nálunk), míg Max és Erich Schaefer a Blizzard North társalapítói voltak. Igen, azé a Blizzard North-é, ami eddig két Diablo-t és egy kiegészítőt is lerakott az asztalra. Ha mindez nem lenne elég, akkor a feloszló Flagship Studios (ugyancsak egy rakás ex-Blizzardos) teljes Seatlle-i részlege is csatlakozott a bagázshoz, ők pedig a Hellgate London után épp a Mythoson dolgoztak. Ilyen emberekkel a cégben nem is igazán volt kérdéses, hogy milyen stílusú játékra számíthatunk tőlük, és az E3 óta várható is volt, hogy nem kell csalódnunk.
A játék ha akarná sem tudná letagadni az őseit, de ez nem is baj, és legalább nem akar többnek látszani, mint ami (Max szerint sem valami grandiózus volt a cél, azt majd megcsinálják a Blizzesek Diablo 3 néven a jövő évezredben. Talán…). A főmenü egyszerű, indíthatunk új karaktert, betölthetünk egy másikat, piszkálhatjuk a beállításokat, vagy kiléphetünk. Új karakter esetén három féle kaszt közül válogathatunk, a nemek fixek: Destroyer (férfi), Vanquisher (nő), Alchemist (férfi). Ha túllépünk az elnevezéseken, akár azt is mondhatnánk, hogy Warrior, Rogue, Sorcerer mint a Diablo 1-ben. Azért közben eltelt jónéhány év és vannak új ötletek, így kapunk egy állatot is magunk mellé, ami lehet kutya vagy macska, ízlésünk szerint (most azért senki se egy kiscicára gondoljon). A kedvencek nagyon fontosak a játékban, mert rengeteget segítenek nekünk: saját hátizsákjuk van, amibe pakolhatunk cuccokat, és attól függően mire vágyunk, akár keményen osztják is az ellent. A viselkedésüket mi döntjük el.
Ha kész a karakterünk, egyből Tristramben Torchlightban kötünk ki vele, ahol még nem igazán akar szóba állni velünk senki, így bele is foghatunk kalandjainkba. A kameranézet fix, maximum ráközelíthetünk emberünkre a görgővel. Az irányítás nagyon egyszerű, a fejlesztők összeszedték a legismertebb és legjobb megoldásokat, amit e műfaj kínálhat, így nagyrészt egerünkre fogunk hagyatkozni, rengeteg gyorsgombbal kiegészítve.
2. oldal
Leszámítva a városban való ténykedésünket, végig a föld alatt fogjuk pusztítani a ránk támadó több ezer ellenfelet, de a környezet néhány pályánként megváltozik majd. Mivel egyre mélyebbre vezet utunk, ezért nem lesz több lejárat a városból, ezek helyett egy portálon keresztül tudunk majd közlekedni a szokásos town portal varázslat mellett. A történet elég sablonosra sikerült, az alapja a már unalomig ismert "derítsd ki mi van és öld meg a nagy gonoszt".
A fejlődés a szokásos XP alapú. Ha elég összegyűlt, akkor szintet lépünk és kapunk öt pontot, amit az alaptulajdonságaink között oszthatunk le, és egy képességpontot, amiből új tulajdonságokra tehetünk szert. Mindössze négy féle alaptulajdonságunk van (erő, ügyesség, mágia és védelem), és mindegyik csak kifejezetten egy dolog erősítésére jó. Nincsenek átfedések, így akármilyen kasztot is választottunk, maximum kettőt fogunk ezekből növelni, és ez már-már túlzottan egyszerűvé teszi a döntéseket szintlépésnél. Képességeink szerencsére már egy fokkal bonyolultabbak, minden karakternek három fülön helyezkednek el a lehetséges passzív és aktív tanulnivalói, melyek különböző stílusokat képviselnek. Éppen ezért ha például Vanquisherrel megyünk és úgy döntöttünk, hogy nekünk távolsági fegyver való a kezünkbe, akkor az ezzel foglalkozó ág mellett a másik kettő szinte feleslegessé válik, tehát aggódnunk nem kell, minden fontos képességünk eléri a maximális szintet a játék végére. Ebben segít az is, hogy a tapasztalati pontok mellett hírnévre is szert tehetünk, ahogy nevesebb ellenfeleket küldünk át a másvilágra. Ha elég pont összegyűlt, akkor hírnevünk is szintet lép, és kapunk plusz egy képességpontot. Sajnos az elnevezéseknél nem voltak túl kreatívok a srácok, néha érthetetlen miért így követi egymást néhány rang.
Természetesen mint minden Hack and Slashben, a fejlődésünk másik, igen fontos alappillére a loot. Zsákmányban nem lesz hiány, az ellenfelek csak úgy szórják a különböző fegyvereket és páncélokat, amiknek persze a 99%-a használhatatlan. A különleges tárgyak négy csoportba vannak sorolva: a zöldeken már van valami mágia, a kékek már ritkák és erősebbek, a sárgák egyedi, névvel ellátott dolgok, míg a lilák egy-egy szett tartozékai. Az esetek többségében persze, ha kapunk valami izmos cuccot, akkor pont a mi kasztunknak nem lesz jó. Erre találták ki a városban a közös ládát, amibe bármit pakolunk, a többi karakterünk is látni fogja, így ha például többen játszunk egy gépen, vagy csak nekünk van több harcosunk, akkor tudunk csereberélni köztük. A legtöbb ilyen játékban ha megtelik a hátizsákunk, akkor town portal, mindent elad, vissza a dungeon-be. Mivel a felvehető tárgyak között rengeteg az ipari hulladék, ezt sokszor kéne megcsinálni, a Torchlightban azonban ha megpakoljuk házi kedvencünket, akkor elküldhetjük, hogy eladjon mindent ami nála van. Ilyenkor megjelenik egy visszaszámláló, ami ha lejár, akkor megjön társunk egy teljesen üres hátizsákkal, és némi zsebpénzzel. Ez nagyon hasznos újítás.
3. oldal
A felszerelésünkkel nagyon sok mindent csinálhatunk, az eladáson kívül, például gyűjtögethetünk különböző drágaköveket, amiket a megfelelő (socketes) tárgyakba pakolva tovább erősíthetjük őket. Szinte mindent megtehetünk, amit akarunk, de a legérdekesebb talán az a mágus NPC, aki némi eséllyel tovább erősíti egy kiválasztott felszerelésünket. Rizikós a dolog, mert előfordulhat, hogy eltörik, amit nekiadtunk (minden egyes bűbáj után egyre nagyobb eséllyel) és arra is van esély, hogy elveszíti minden tulajdonságát, de ha szerzünk egy nagyon erős tárgyat, és beadjuk párszor neki, akkor lehet, hogy valami brutális lesz a végeredmény.
A magunkra aggatható cuccok mennyiségét tekintve szerencsére nem lőttek túl a célon, mert nem húzhatunk minden ujjunkra hat gyűrűt, csak annyi felszerelést vehetünk fel amennyi még egészséges (de társunkra is ráadhatunk egy nyakláncot és két gyűrűt). A szokásos zsákmányokon kívül még szerezhetünk különböző varázslatokat és halakat. Utóbbiakat pecázással, néhány térképen vannak kijelölt helyek ahol addig horgászhatunk, amíg meg nem unjuk. A halakkal kutyánkat/macskánkat etethetjük, aki ennek hatására átváltozik egy meghatározott időre, vagy örökre (amíg másik halat nem adunk neki). A lehetőségek tárháza elég nagy, sokféle ellenfél alakja felvehető, de ha út közben rájöttünk, hogy pl. kutya helyett mégis a macskaféléket kedveljük, akkor szerezhetünk majd olyan halat is, ami megoldja a problémánkat (ez speciel vehető).
Küldetésekből csak háromféle van: öld meg ezt, hozd el azt, csináld a főszálat. Ennél azért kicsit több kreativitás is szorulhatott volna a fejlesztőkbe. A fő szál egyébként 35 véletlenszerűen generált szintből áll (kb. 10-15 óra játékidő, de sajnos van, hogy nagyon hasonló pályákat kapunk), és ha végigverekedtük magunkat rajta akkor megjelenik egy új emberke a városban, akinél nyugdíjba mehetünk. Ez nem kötelező, mert ilyenkor még elmehetünk a kriptákba kalandozni, de ha úgy döntünk, hogy ideje távoznunk, akkor utódunknak kiválaszthatunk egyet tárgyaink közül. Ennek majd csökkenti a követelményeit (hogy mikor vehetjük fel) a játék, miközben erősít a tulajdonságain egy kicsit. Ha egy feltápolt tárgyat így továbbadunk párszor, akkor a legerősebb felszereléseket tudjuk létrehozni, a kérdés csak az, hogy minek.
4. oldal
A végére maradt egy kis fekete leves, és egy örömhír. Kezdjük előbbivel: a játék rémesen könnyű. Easy fokozaton épphogy csak nem rak ki egy gombot, hogy "katt ide, végigviszem helyetted a játékot", míg normálon csak szimplán nagyon könnyű. Ezért a stílus rajongóinak azt ajánlom, hogy legalább nehéz fokozaton indítsanak, különben nagyon hamar unalomba fullad az egész klikkelő-bajnokság. Bátrabbak akár permanens halált is választhatnak. Sajnos előnyökhöz nem juttat, csak a feszültség van meg miatta, hogy ha meghalunk, akkor annyi, volt karakter, nincs karakter.
Technikai oldaláról nézve a játék elég közepesen teljesít: a hangok átlagosak, beszéd nem sok van, és ott se éppen díjnyertes szinkronszínészeket hallgathatunk, de cserébe kapunk pár nagyon jó zenét. A grafikának van egy stílusa, ami egész tetszetős, egy ilyen kis projekttől senki sem vár Sacred 2-es kinézetet. A töltési idők szerintem irracionálisan hosszúak, DE! A Torchlight szinte bármin elfut, és ezt tessék komolyan venni. A beállítások között még egy „netbook mode” is van, amit használva integrált grafikával is csak úgy repeszt a játék (mi egy HD3200-ason próbáltuk ki, ha valakinek van például GMA950-es tapasztalata, az megoszthatná velünk).
Összefoglalva a véleményünket a Torchlightról egy kicsit Diablo+WoW utóérzetünk van (nem véletlen, hogy MMO is lesz belőle). Az alapjait tekintve minden megvan benne, ami egy jó Hack and Slash-hez kell, de könnyűsége, egyszerűsége,  és nem túl változatos küldetései miatt könnyen unalmassá válhat. Nehezebb fokozatokon már képes feszültséget okozni, és a hosszára sem lehet panasz. Rengeteg pályán verekedhetjük át magunkat (igaz kinézetet csak 6-7 féle van), ráadásul sok aprósággal igyekeztek feldobni a játékot. Ígéretéhez híven a Runic már kiadta TorchED néven a pályaszerkesztőt, és közeledik a következő patch is. A hivatalos honlapon a Torchlight 20 dollárért megvehető, és van demo is. Külön piros pont jár a fejlesztőknek, hogy kirakták a róluk készült képregényeket is az oldalra, pedig van bennük vicces kritika is. Bár csak nemrég jelent meg a játék, máris van magyar rajongói oldala, ami mutatja, hogy azért nem egy rossz alkotással van dolgunk: Diablo 3 pótléknak tökéletes lesz, akik pedig grafika függők, azok inkább térjenek vissza a Sacred 2-höz, úgyis most jött ki egy kiegészítő hozzá.
[bold]Platformok: PC
Tesztelt platform: PC[/bold]
