1. oldal

Amikor a Double Fine az elmúlt évben bejelentette, hogy következő alkotásuk fejlesztése során együtt dolgoznak a legendás kalandjáték tervezővel, Ron Gilberttel, sok játékos kész volt akár azonnal előrendelni a programot, annyira bízott ebben a duóban. Ezen nincs is mit csodálni, hiszen a Tim Schafer vezette Double Fine nem arról híres, hogy rossz játékokat készítene, és a veterán Ron Gilbert sem gyakran okozott csalódást rajongóinak. Legújabb próbálkozásukkal többé-kevésbé visszatértek a gyökerekhez, ugyanis egy kalandjátékot készítettek, melyet The Cave-re kereszteltek el. A Schafer-Gilbert párost ismerve abban biztosak lehettünk, hogy egy humorosan megírt történetet és jól kitalált karaktereket kapunk a játékban, már csak a játékmenettel kapcsolatban akadtak kérdőjelek.

Annyit hamar megtudtunk a The Cave-ről, hogy nem egy klasszikus point and click kalandról van szó (arra ott lesz a Kickstarteres Double Fine Adventure), ugyanis egyrészt oldalnézetben láthatóak benne az események, másrészt egyszerűbb platformelemekkel is megfűszerezték a játékmenetet a fejlesztők. A nagyon hangulatosra sikerült intróból kiderül, hogy a játék címét adó Cave egyben az egyik főszereplő is, mivel egy beszélő barlang narrálja a játékot az elejétől a végéig. Más szöveget, párbeszédet nem is hallunk majd a játékban, csak a látványvilág és a barlang által közvetített eseményekből tudjuk majd meg, mi is a történet. Viszont a barlang mondandója hozza a Double Fine-tól elvárható minőséget, hiszen ügyesen megírt és humoros dialógusokról van szó. A történet kifejezést talán érdemes lenne idézőjelesen használni, mert a Cave-ben nincs rendes, a játékon átívelő sztori. Van viszont hét karakterünk, akik igencsak zavaros múlttal rendelkeznek, közülük indul el három egy túrára a barlangban. A kaland során barlangrajzok segítségével megismerhetjük a szereplők háttértörténetét, és megláthatjuk, hogy bizony egyikük sem egy szent, bőven van mit rejtegetniük. A hét választható karakter a következő: Adventurer, Hillbilly, Monk, Knight, Scientist, Time Traveller, Twins. Ezek közül kell kiválasztanunk hármat, akiket majd irányíthatunk. Mivel minden karakternek van egy saját pályája, ezért ha a játékot teljes egészében meg akarjuk ismerni, legalább három végigjátszásra van szükség. Ezzel sikerült is a fejlesztőknek kiküszöbölniük a kalandjátékok egyik nagy rákfenéjét, tudniillik, hogy ha egyszer befejeztük őket, akkor nem volt értelme újra elővenni azokat, hiszen másodszorra is minden ugyanolyan volt, mint elsőre.

2. oldal

A játékmenet nem lett olyan komplex, mint egy-egy klasszikus kalandjátéké, sokkal egyszerűbbre sikerült például, mint egy Monkey Island cím. Utóbbit egyébként szintén Ron Gilbertnek köszönhetjük, és számos utalás van rá a programban. A logikai feladványok azért nem maradtak ki, ezeket sorra meg kell oldanunk, ha át akarunk jutni a barlang egyik részéből a másikba. Általánosságban elmondható, hogy jól sikerültek ezek a fejtörők és jól illenek a történethez is. A puzzle-ök között szerencsére nincsenek logikátlan darabok, mindegyiket ki lehet bogarászni a józan eszünket használva, viszont ez nem jelenti azt, hogy könnyűek lennének. Időről időre akadt egy darab, amin jó ideig el kellett gondolkodnunk, mire sikerült megoldanunk. Főleg azok a pályák nehezek, amelyek egy adott karakterhez kötődnek, ugyanis minden szereplőnek van egy saját szekciója, amely valamiképpen kötődik annak háttértörténetéhez, ezek alkotják a barlang magját. Ami magukat a feladványokat illeti, ezek többsége egy kaptafára épül, azaz a pályákon található tárgyakat kell használnunk a megfelelő helyen. Mivel a játékban nincs hátizsák, vagy valamiféle tároló, nem tudjuk összegyűjteni az összes eszközt, hanem egyszerre csak egyvalami lehet a kezünkben, amit le kell tennünk, ha fel szeretnénk venni valami mást. Emiatt gyakran előfordult az, hogy a pályán ide-oda kellett futkosnunk, hogy váltogassuk a kezünkben lévő tárgyakat.

Ez a monoton mászkálás a karakterek használatánál is előfordul, ugyanis az egyes szereplőket egyesével kell mozgatnunk, tehát ha egyvalakivel előreszaladunk a barlangban, akkor a másik kettő hátra marad (bár bizonyos pontokon odateleportálnak hozzánk). Ha van olyan fejtörő, ahol egymás után váltogatva kell használnunk a karaktereket (ami elég gyakori), akkor kissé unalmas a pálya egyik végéből a másikba átcipelni őket. Jobb lenne, ha automatikusan követnének bennünket, és csak akkor állnának meg, ha azt parancsba adjuk nekik. A különböző karakterek használata azért fontos, mert nem csak a külsejük és a történetük különbözik, de a speciális képességük is. Az Ikrek például meg tudják kettőzni magukat, ami kapóra jön, ha például két kart kell egyszerre meghúzni. A Kalandozó rendelkezik egy csáklyával, a Szerzetes pedig a telekinézis mestere. Ezek a különleges tulajdonságok feldobják a játékmenetet, viszont kissé meglepő módon viszonylag ritkán kellett használni őket. Mi arra számítottunk, hogy tele lesz a játék olyan feladványokkal, amik csak egy bizonyos szereplővel teljesíthetőek, ám valójában nem sok ilyen van. Ami a platformrészeket illeti, túl sok szót nem érdemes vesztegetni rájuk, ugyanis elég kevés van belőlük a Cave-ben, és azok is nagyon egyszerűek. Néhány szakaszon előfordul, hogy ügyesen ide-oda kell ugrálnunk a karakterekkel, de ennyiben ki is fullad ez a játékelem.

3. oldal

A kisebb átgondolatlanságokat leszámítva a Cave egy jó játék, ám van két komoly hibája, ami elronthatja a játékélményt. Ezek közül a kisebbik probléma, hogy a teszteléskor még volt egy olyan hiba a programban, amely miatt nagyon belassult a játék, ha valamilyen USB-s játékvezérlőt dugtunk a számítógépbe. Így például kénytelen voltam a gamepad-et is kihúzni a gépből, mert amúgy játszhatatlan lett volna a Double Fine alkotása. Reméljük a fejlesztők hamar kiküszöbölik ezt a problémát, ugyanis addig rá vagyunk utalva az egér-billentyűzet kombóra. Utóbbival természetesen nem lenne gond, ám az irányítás alaposan el lett baltázva ezekkel az eszközökkel, ami egy oldalnézetes játéknál elég meglepő. A Cave ugyanis sokszor nem érzékeli rendesen a billentyűnyomásokat, ha megfogunk egy tárgyat és azt odébb akarjuk húzni. Gyakran ilyenkor csak ide-oda mozognak a karakterek, vagy meg sem mozdulnak, ami rettentő frusztráló, főleg ha egy olyan logikai feladványnál fordul ez elő, aminél gyorsan, pontosan kell valamit mozgatnunk. Érdekes módon egérrel nincs ilyen probléma, csak azzal meg nem lehet olyan hatékonyan mozogni egy oldalnézetes játékban.

A technikai gondokat letudva ismét beszélhetünk kellemesebb dolgokról, például a grafika és a hangzás megvalósításáról. Utóbbinál már említettük, hogy a barlang szinkronja nagyon jó lett, sok megmozdulásunkat ráadásul automatikusan kommentálja, fergetegesen jó beszólásokkal. Amit viszont sajnáltunk, hogy viszonylag kevés zene van a programban. Bár a hangulatot a sejtelmes háttérhangok is jól megalapozzák, mi egy kicsivel több aláfestő zenére számítottunk. A látványtól nem fogtunk padlót, de egy olcsó, letölthető játékhoz így is jól illik. Karikatúraszerű karakterek és egyszerű, de jól „megrajzolt” hátterek várnak ránk a Cave-ben, melyeken látszódik a Double Fine féle „varázs”. Annak ellenére, hogy egy barlangban játszódik az egész, nagyon változatosak a helyszínek, minden szekciónak egyedi stílusa van.

A technikai problémák miatt a Cave nem tartozik a fejlesztők legjobb játékai közé, de ha azokon túl tudjuk tenni magunkat, akkor egy nagyon élvezetes, jól kitalált fejtörőkkel megspékelt kalandjáték vár ránk, ami megéri a pénzét. Ráadásul a játékidővel sincs probléma, hiszen a hét karakter többszöri végigjátszást ígér, így együttesen kicsivel több, mint 10 órát is eltölthetünk ebben a nagyszerűen megalkotott világban. Kíváncsian várjuk, mit talál ki legközelebb a Double Fine.

Értékelés: 7/10

Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360, Wii U

Tesztelt platform: PC