I. oldal

A Shogun II a tavalyi év legjobb stratégiai játéka volt, noha tény, hogy sok kihívója nem akadt, főleg a valósidejű műfajban. A Sega viszont nem olyan kiadó, aki csak ül a babérokon: immár a második kiegészítő kerül boltokba a játékhoz, mely elméletileg befejezi a szamurájok történetét. A Rise of the Samurai középkori meséje a Fall of the Samurai újkori kálváriájával kerek egésszé teszi a Shogun II-t, méghozzá úgy, hogy garantáltan ne felejtsük el, miért vettük meg annak idején az alapjátékot.

Az utolsó szamuráj

A sztori az alapjátékban a szamurájok fénykorával ért véget: a kereszténységet felszámolták, a birodalmat sógunátusokra osztották és elszigetelték a kártékonynak ítélt nyugattól. Kétszáz éven át csak pár kiválasztott léphetett be a felkelő nap országába, és sokszor ők is az életükkel fizettek kíváncsiságukért, ám a XIX. századra új kor virradt az emberiségre, ami sürgette a feudalizmus világszintű felszámolását. A süket fülekre találó szavakat tett követte: 1854-ben amerikai hajók érkeztek a Tokió-öbölbe, hogy fenyegetésükkel rávegyék a japán sógunátust az ország határainak megnyitására, kereskedelmi célból. Mivel ez egyenértékű lett volna Japán hagyományainak sárba tiprásával, a régi kor szellemét előbbrevalónak gondoló sógunok szemberfordultak a modernizálásért dolgozó császárral.

Nem győztek, de annak ellenére, hogy technikailag mekkora lemaradásban voltak, éveken át törtek borsot ellenségeik orra alá. A játék a már félig-meddig modernizált Japán Boshin háborúját dolgozza fel, módszere pedig, hogy hat választható klánból három az ország feletti hatalomért küzdő sógunátus, három pedig a nyitott politikát és fejlődést támogató császár zászlaja alatt vonul csatába. A félig meddig reális leosztás adott, és mivel ekkortájt már nem volt kérdéses, hogy a harc külső segítség nélkül esélytelen, nyugati fegyverkereskedőkként a franciák, az angolok és az amcsik is feltűnnek a világtérképen. A változott állami viszonyok és a kiterjesztett térkép (most már Ezo szigete is a játék része) több lehetőséget nyújt a kísérletezésre mint bármikor, illetve a fejlesztett technológiák új ágakat nyitnak meg a fejlődési fán, megannyi, eddig nem látott extrával fejelve meg az amúgy sem elhanyagolható tartalommal megtömött Shogun II-t.

 

II. oldal

Puskaporos hordó

Ahogy a Shogun II-ben a bushidó két ága, úgy a Fall of Samuraiban a modernizálás és a hagyományőrzés állnak szöges ellentétben. Ha nagyon gyorsan fejlődünk és minden pénzünket abba öljük, hogy újabb és jobb fegyvereket, technológiákat tegyünk elérhetővé, az adott provinciák klasszikus hitű japán népe nem nézi jó szemmel ténykedésünket, és ha nem vigyázunk, fellázad, átadva a provinciát egy másik frakciónak. Amennyiben úgy döntünk, hogy hagyjuk a reformkort a búsba, és maradunk az feudális gyökereknél, az ellenfelek elhúznak mellettünk, így hiába az össznépi boldogság, mert egy csatában biztos, hogy elvéreznek a katonáink. Hogy akkor melyik úton érdemes elindulni? Nos, mivel alig egy évtized alatt olyan modern seregeket húzhatunk föl, amilyenekkel csak a nyugati hadszíntereken találkozunk, érdemes a technokrata megoldást választani, a nép száját pedig erőszakkal befogni. Ez az egyetlen felróható negatívuma a Fall of the Samurainak: bár a kisebb klánok bevetnek lovas seregeket, az új fegyverekkel szemben semmi esélyük, és ezt látva eleve nehéz elképzelni, hogy tradicionális módszerekkel le lehet gyűrni a kampányt. Biztos van rá mód, de garantált, hogy csak a legjobb és legkitartóbb játékosok jutnak el oda, hogy éljenek vele.

Főleg, mert a Fall of the Samurai új egységei is a modern időkben érzik jól magukat. A tipikus japán bérgyilkosok most is szerephez jutnak (két karakter is ezt az osztályt erősíti), ám megjelenik az amerikai veterán, aki annyi extrával szórja meg a seregeket, hogy felsorolni is nehéz. Jelenlétében gyorsul az újratöltés, hatékonyabbá válik a célzás, javulnak a toborzási ráták - ugyan miért ne akarnánk a közelben tudni e kiégett harcost?

A Fall of the Samurai leglátványosabb újítása viszont kétségtelenül az ágyúsoros hajó, melynek megjelenésével a tengeri csaták gyorsabbak, erőszakosabbak lettek, illetve amik ellen a tengerparti kikötők és városok csak kellő felszereltséggel képesek megvédeni magukat. Vízi taktika terén az ágyúzás nem sokat ad hozzá a játékmenethez, de mivel pergősebb az élmény, az ember szívesen indul csatába a tengeren, visszaadva ezzel az már egy éve folyamatosan kopó hangulati pluszt a Shogun II hajózásának. Mindez jóság pedig multiplayerben is érvényesül, így aki épp elkezdte unni a játékot, az pont jókor adhatja vásárlásra a fejét.

III. oldal

A Shogun II még ma is gyönyörű játék, és a legtöbb olvasó az elmúlt egy évben talán fejlesztett annyit a gépén, hogy a tavaly még döcögős sebességgel futó motor teljes pompájában csillogjon-villogjon. Az új egységek most is jól néznek ki, a világtérképet ellepte a vasút és a füst, a víz még szebben csillog, a zene gyönyörűen szomorú... a játék ezen oldala kiváló, nincs mit szépíteni. Oké-oké, akkora fejlődést nem tapasztalunk, mint egy teljes epizód esetén, de hát ez mégiscsak egy kiegészítő, szóval nem is várható el a forradalmi javulás.

[bold]

Összegzés[/bold]

A Fall of the Samurai remek kiegészítő, ami simán megéri az árát, sőt, ezzel együtt az egész játékot megvásárolva is érdemes beugrani a szamurájok utolsó háborújába (holott a pakkhoz nem kell a Shogun II). Negatívum alig-alig van, és megannyi más esettől eltérően ez a csomag tényleg teljesebbé teszi az alapjátékot, nem csak lehúzás okán készült. Hogy most mi lesz, rejtély, bár a Creative Assembly hivatalosan lezárta a Shogun II-t - csak nem egy új korszak köszönt be? Reméljük, jó lenne látni egy első világháborús, vagy tatárkori Total Wart, melyet ugyanilyen szépen fenntart a csapat.