I. oldal

Éveken keresztül, ha focis játékról volt szó, vérre menő viták alakultak a FIFA és a PES rajongói között. Olyan volt ez egykor, mint ma az iPhone vs. Android, vagy az Xbox 360 vs. PS3. Aztán jött egy időszak, amikor a FIFA teljesen elveszett az évenkénti megjelenésben, és szinte semmit nem tudott felmutatni az újabb és újabb részeivel. Azt ugyan sosem állította senki, hogy a Pro Evolution Soccer tökéletes volt, messze nem, de ettől függetlenül olyan játékélményt tudott nyújtani, ami kiváló szórakozást adott a barátokkal összeülve, kontrollert kézből kézbe adva. Valahogy olyan érzésünk volt, mintha nem számítana a realisztikusság, nem lenne fontos a szimuláció, a lényeg kizárólag az élmény. És ez nagyon hosszú ideig el tudta adni a PES-t, annak ellenére, hogy sosem rendelkezett a futball-fanatikusok által mindig is nagyon fontosnak tartott licencekkel, nem hasonlítottak annyira a játékosok a valós énjükhöz, mint az Electronic Arts sorozatában, és még a kommentár is gagyi volt. Sokszor látni hasonlót, és nem csak a játékvilágban: néha azoknak a termékek a legsármosabbak, amik valamiért hiányosak. Ezeknek van lelkük, és a FIFA-val ellentétben a PES-nek ekkor még volt lelke.

Aztán, katasztrófa – mármint a Konami szempontjából. Az EA Sports rájött, hogy ha nem tesz le valamit az asztalra, talán már sosem áll helyre a FIFA-játékok renoméja. Minden korábbinál nagyobb csapatot állítottak a fejlesztésre, átalakították az irányítást, teletömték az anyagot érdekes játékmódokkal, és annyi tartalommal, amivel más nem tudott versenyezni. A Konami kicsit bénácska, feltételezhetően némileg alulfinanszírozott, de bájos csapata nem tudott többé versenyre kelni az óriással, így az utóbbi pár évben egy PES-megjelenésre mindenki csak vállat vont, majd elment megvenni a legújabb FIFA-t. A dolog odáig fajult, hogy már pletykákat is lehetett hallani azzal kapcsolatban, hogy a kiadó szépen, lassan megszüntetné a focis játékot, ami pedig azt jelentette volna, hogy az Electronic Arts szinte konkurencia nélkül élhette volna tovább az életét. Szerencsére ez azonban nem történt meg, és a PES idén keményebben tért vissza, mint arra bárki számított volna. Mondjuk, ez annak is köszönhető, hogy a legutoljára kiadott demó verzió nem volt éppen kiemelkedő, így az alapján jogosan gondolhattunk arra, hogy idén a szokásos mederben fog lefolyni a két nagy cím harca.

 

A készítők hasonló vonalon indultak el, mint a FIFA gatyába rázásakor az EA Sports. Megnézték, mitől lehetne jobb és élvezetesebb a játékmenet, és ezúttal már azzal is törődtek kicsit, hogyan tudnának közelebb jutni a valósághoz. A választ természetesen az irányítás átalakításában és kibővítésében lelték meg, aminek eredményeként a PES 2013 a valaha készült legjobban vezérelhető focis anyaggá vált. Először is, az egyik legfontosabb gombunk ezúttal a jobb ravasz lesz, mely attól függően mást csinál, hogy éppen nálunk van a labda és támadunk, vagy védekezünk. Amennyiben felénk érkezik bőrgolyó, úgy a jobb ravasz időben történő megnyomásával úgy vehetjük le azt, hogy rögtön helyet nyerhetünk magunknak, ami azt jelenti, hogy nem tudnak az ellenfél játékosai azonnal letámadni és leszerelni, hanem az időt megfelelően kihasználva előnybe kerülhetünk velük szemben. Számos egyéb apró mozdulat épül az jobb ravasz és a jobb analóg kar lenyomására: például, ha a ravasz segítségével levettük a labdát, a jobb analóg kar lenyomásával, elpöccinthetjük vagy átemelhetjük a mögöttünk álló játékos feje felett, és már mehet is tovább az akció.

A FIFA-sorozathoz hasonlóan ezúttal már nagyon finom labdakezelésre is lehetőségünk lesz, melyet szintén a jobb ravasszal hajthatunk végre, és főként arra használhatjuk, hogy lerázzuk a ránk akaszkodott védőt. Ha így cselezünk, apró és gyors mozdulatokat hajthatunk végre játékosunkkal anélkül, hogy az megváltoztatná az irányt, amerre néz. A jobb analóg kar is sokszor a segítségünkre lesz hasonló szituációk megoldásában: miközben emberünket előre irányítjuk a bal karral, elég egy balra majd jobbra húzás, és máris egy balról jobb lábra tett egyszerű cselt kapunk eredményül, mely kiváló a szemből érkező védekező lehagyására. De ezeken kívül is számos apró trükk közül választhatunk, miután megkaptuk a labdát, és okosan levettük a jobb ravasz használatával: apró elmozdulások, gyors passzok, vagy akár kötények válnak így elérhetővé, melyek segítségével dinamikusabban mozoghatunk a kapu irányába, és az egész nem mellesleg még látványos is.

II. oldal

A játék egyik legnagyobb újítása a teljesen manuális lövési és passzolási rendszer bevezetése (utóbbi felújítása). Ez azt jelenti, hogy amennyiben nem akarjuk, hogy az automata passzolás esetleg félreértse szándékunkat, és ne a megfelelő embernek adja a labdát, vagy esetleg szeretnénk néhány profibb csapatmozgást levezényelni, úgy a játék megadja erre a lehetőséget. Ilyenkor egy nyíl tűnik fel játékosunk alatt, mellyel meghatározhatjuk az irányt, majd belőhetjük az erősséget, és persze azt, hogy magasan, vagy laposan szeretnénk-e adni a bogyót, és máris indulhat az akció. Ezzel lehetőségünk van hatalmas, ívelt indításokra, vagy akár gyorsan, de laposan a labda üres területre passzolására, hogy aztán azt felvegye az oda érkező emberünk. Ez nem csak a védőket zavarhatja meg, de egészen kiterjeszti a pálya kijátszható dimenzióit, s habár kétségtelen tény, hogy csak megfelelő gyakorlással tudjuk sikerre vinni az ilyen megmozdulásokat, sokat hozzátesz a realizmushoz. Mindez azonban nem sokat érne, ha a mesterséges intelligencia által irányított csapattársaink nem lennének mindig a megfelelő helyen, de szerencsére a Konami nagyon odafigyelt erre. A széleken mindig ott várnak a középpályások, és ahogy hozzánk kerül a labda, már indulnak is felfelé, és mintha mindig sejtenék, hogy mit is akarunk csinálni. Tényleg nagyon jól össze lehet velük játszani.

Aztán megkapjuk a lehetőséget arra is, hogy kézileg vezényeljük le az egyérintőzést két játékos között. Ezt az LB és az A kombinációjával tudjuk megtenni, azonban a trükk az egészben az, hogy míg a passzolás után gyakorlatilag normális módon irányíthatjuk a fogadót, addig a másik játékost tőle függetlenül, vele párhuzamosan vezérelhetjük a jobb oldali analóg karral, így amikor visszakapja a labdát, pontosan azon a helyen lehet, ahol azt mi szeretnénk. Mindezt pont annyira nehéz megcsinálni, mint amennyire könnyű leírni, és a PES 2013 sokszor tényleg egy-egy bonyolultabb verekedős játék gombnyomogatási és karhúzogatási rátájával rendelkezik – ha valaki csak egy profibb PES-játékos kontrollerét nézné menet közben, könnyen hihetné azt, hogy a Super Street Fighter 4-gyel nyomul.

 

Egy kicsit lemaradva, de a PES is lekövette a FIFA által már tavaly bevezetett újszerű védekezési modellt, mely a támadó játékos direkt leszerelése helyett inkább a zónázásra és a terület kihasználására épül. Tulajdonképpen arról van szó, hogy azonnali agresszió helyett most megpróbálhatjuk elzárni a támadót, szintén a mágikus jobb ravasz és az A-gomb kombinációjának segítségével. Kisebb távolságból ráragadhatunk és kísérhetjük a tizenhatosunk közelébe merészkedő rosszarcút, majd, amikor jónak látjuk, egy apró pöccintéssel bármikor odaléphetünk és megpróbálhatjuk leszerelni. Ez egyrészt sokkal taktikusabb játékra ad lehetőséget, több odafigyelést és trükközést követel meg a támadótól, valamint véget vet a PES-re korábban igen-igen jellemző sárgalap fesztiválnak, melyeket az elbaltázott becsúszó-szerelések után osztogatott a bíró, mintha ha csak egy kiló Technokol Rapiddal rögzítették volna a kártyát a kezéhez. Ahhoz azonban, hogy mindez működhessen – úgy az új eszközöket felvonultató támadás, mint az átgondoltabb védekezés -, a készítők lelassították a játékmenetet, nyoma sincs már a korábbi részek sokszor eltúlzott pörgésének, és a rohanásnak sincs már akkora ereje. Ezzel párhuzamosan pedig mintha a labda fizikája is szelídebb lenne, kevésbé árkádos, és nem produkál olyan furcsa gyorsulásokat, vagy elpattanás utáni érdekességeket, mint az eddigi években.

Habár a készítők szerint jelentősen javult a kapusok intelligenciája is, sajnos sok fejlődést mégsem véltem felfedezni. Elképzelhető, hogy néhány apróság szembetűnik majd, ha hónapokig nyúzzuk a játékot, és persze, ha az előzőt is hónapokig nyúztuk, de a leginkább szembeötlő dolog, hogy végre nem oda öklözik ki a labdát, ahol tengernyi ellenséges támadó várja, hogy lecsaphasson rá. Ezen kívül azonban még mindig hajlamos a rossz időben, a rossz szögben és a rossz helyen állni, de szerencsére a legtöbbször egyáltalán nem feltűnő a bénázása, mint ahogy az sem, hogy túlságosan jó lenne – és végülis a kapusnak ilyennek kell lennie, ha nem tűnik fel, akkor tulajdonképpen megfelelően működik.

III. oldal

 Az eddig leírt dolgok nagyjából azt jelentik, hogy a Pro Evolution Soccer 2013-at minden korábbi résznél nehezebb rendesen megtanulni. Ezen ugyan igyekeznek segíteni a fejlesztők azzal, hogy beépítettek egy tanuló és gyakorló módot, a probléma csak annyi, hogy ez az egyik legrosszabb próbálkozás, amivel tutorial címszó alatt játékfejlesztő előállt az utóbbi pár évben. A lehető legegyszerűbben oldották meg a dolgot: egy rakás új trükköt és mozdulatsort betettek egymás után, a játék kiírja nekünk, hogy mit kell megnyomnunk ahhoz, hogy azokat végrehajtsuk, aztán hajrá. Arról azonban egyáltalán nem ad felvilágosítást, hogy mégis mit rontottunk el, ha elrontottuk, egyszerűen csak rögtön kezdhetjük elölről az adott gyakorlatot, hátha ezúttal elfogadja a program, amit csináltunk. Mindez azért különösen idegesítő, mert látszólag sokszor egyáltalán semmi oka nincs arra, hogy visszadobjon, mégis megteszi. Habár elsőre úgy gondolhatnánk, hogy ettől függetlenül megmaradt a PES azon korábbi jó tulajdonsága, hogy az amatőrök is simán elszórakoznak vele, pusztán a felszínt kapargatva, ez most már nem teljesen igaz. Könnyű fokozaton ugyan elbíbelődhetünk, de ennél feljebb, már közepes szinten is szükség lesz a legtöbb trükkre, melyet az oktatómódban sajátíthatunk el, azonban annak fapadossága könnyen kiábrándíthatja azt, aki mégis úgy dönt, hogy mélyebbre szeretne ásni.

Ehhez hasonló hiányosságokkal küzd más területeken is a PES. A Master League szinte nem is változott, mióta bevezették az első újgenerációs rész óta, és ami akkor egészen jónak számított, az mára erősen elavult és nehézkes. Habár a csapat menedzsereként továbbra is összetett döntések állnak előttünk, gyakorlatilag minden utasítást vagy információt szöveges formában kapunk meg, melyek végignyálazása komolyan megtöri a játék ritmusát. Ezen nem javít a halálosan elavult menürendszer és problémás navigáció, illetve a korábban már tapasztalt visszajelzések hiánya sem. Ha például szeretnénk megvásárolni egy játékost, ám az üzlet mégsem sikerül, sosem tudjuk meg, hogy mit csináltunk rosszul. Ehhez hasonlóan a Become a Legend mód sem változott tavaly óta, s habár saját emberünk fejlesztgetése nem rossz elfoglaltság, összességében továbbra is amatőr hibák árnyalják az élményt: amennyiben például lecserélnek minket, egészen addig nézhetjük a történéseket (és unatkozhatunk), amíg újra pályára nem kerülünk, ahelyett, hogy a program rögtön odaugrana, ahol már akcióban vagyunk.  Habár a Konami megpróbálta átszőni a dolgot az online lehetőségekkel, valójában neten játszva csak annyiban javul a Master League, hogy a megszerzett dolgokat offline is felhasználhatjuk. Mivel azonban az online játék alapból egy kicsit nehézkes, így annyira ez sem dobja fel a hangulatot, bár meg kell hagyni, a sima mérkőzések egy másik játékos ellen azért továbbra is rendkívül izgalmasak. A fejlesztők az új matchmaking rendszerrel igyekeznek kilőni azokat, akik menet közben kihúzzák a netkábelt, így ha tisztességesen végigjátszunk minden meccset, és a hasonlóan tisztességesen részt vevő ellenfélnek megjelölünk egy elismerést, akkor mi magunk is sokat javíthatunk a saját későbbi játékélményünkön. A rendszer ugyanis igyekszik ezeket a játékosokat később összerakni, már persze amellett, hogy a képességeinkre is tekintettel van ellenfelünk kiválasztásakor.

 

A szokásos problémák azonban megmaradtak a licencekkel is, melyekből még mindig az Electronic Arts uralja a legtöbbet és a legjobbakat. PES-nek maradt a Bajnokok Ligája és a dél-amerikai Copa Libertadores, de ami fontosabb, hogy sajnos a csapatokból is fájóan keveset találunk meg az eredeti nevén, eredeti játékosaival. A sokak által leginkább kedvelt angol Premiere League-ből például egyedül a Manchester United került be. Érdekes viszont, hogy több olyan játékos gyanúsan hasonlít valós énjére, akinek a licenc hiánya miatt valószínűleg egyáltalán nem kéne ennyire hasonlítania. S habár a Konami a megjelenés előtt némileg nagy dobra verte a PlayerID-nak nevezett újítást, miszerint a különböző, nevesebb játékosok egyéni tulajdonságait, mozdulatait átmentik a játékba, ez igazából alig-alig van hatással a játékmenetre. Persze, felfedezhetünk egyedi, például kifejezetten Ronaldóra jellemző gólörömöt miután betalált a kapuba, de amikor igazából játszunk, nem sokszor tűnnek fel ezek a dolgok. Főleg, hogy habár meccs közben egészen korrekt a grafikai megjelenítés színvonala (talán picit javult tavalyhoz képest), közelről továbbra is rémisztően ronda viaszbabákat kell bámulnunk, így már bármennyire is hasonlítanának a játékosok valódi énjükhöz, nem sok örömünket lelnénk benne.

A PC-s verzió grafikája ugyan egy fokkal jobb, mint az Xbox 360-asé, itt se számítsunk semmi kiemelkedőre, viszont meglepődve tapasztaltam, hogy az Xbox Live után a PC-n is viszonylag simán működött az online rész, általában lagtól és egyéb kellemetlenségektől mentesen. Amennyiben viszont mindenképp elszántuk magunkat amellett, hogy számítógépen szeretnénk focizni, kötelező beszerezni egy Xbox 360-as gamepadet, mert billentyűzettel gyakorlatilag lehetetlen megoldani azokat a precíziós mozdulatokat, és több gomb egyidejű lenyomását, melyeket az új rendszer megkövetel. Ettől függetlenül azonban a két változat megegyezik: ugyanazt a borzalmas menürendszert, iszonyatos soundtracket, és robotszerű, monoton kommentárt kapjuk Jon Championtól és Jim Beglintől mindegyik platformon.

IV. oldal

Hogy lehetne tehát összefoglalni a PES 2013-at, és ami még fontosabb, hogyan lehetne pontozni? Nos, alapvetően a pályán mutatott játékélmény kiváló, nem csak ebben a sorozatban magasan a legjobb, de simán ott van a FIFA mellett. A prezentáció azonban nagyon elavult, a játékmódok pedig nem igazán fejlődtek az utóbbi pár évben, és sajnos a licencek hiánya továbbra is eléggé fájó pont, de ezzel a Konami nem nagyon tud mit kezdeni. Ami azonban számít, hogy a PES végre nem egy cél nélkül tengődő valami, ami mellett évről évre mindenki elmegy a boltban, hogy aztán levegye a polcról az aktuális FIFA-t, hanem ismét egy komoly kihívó. Ismét van lelke. A kérdés már csak annyi, hogy vajon ezt valaha megtudja-e a játékosok többsége?

Platformok: PC, PS3, Xbox 360, WII, 3DS, PS2, PSP

Tesztplatform: Xbox  360