Oldal I.

Két évvel ezelőtt robbant be a köztudatba az Overlord névre keresztelt – véleményem szerint kolosszálisan jól megtervezett – alkotás. A Triumph Studios alapötlete egy világot meghódító főgonoszra épült, akinek hatalmában állt kisebb csapatokat kommandírozva szembeszállni a kívűlről nemes lelkű, de belülről ugyanúgy korrupt lovagokkal, félszerzetekkel és egyéb, a fantasy történetekben megszokott lényekkel. A maga nemében páratlan játékmenettel és hangulati faktorral volt felvértezve a produktum, ezért nem is volt kétséges egy kiegészítő korong megjelenése ugyancsak a Codemasters kiadó gondozásában, Overlord: Raising Hell néven. Végül, ezt követően elérkeztünk a jelenhez, ahol a készítők igyekeztek újra meglovagolni egy folytatással az eddig már kétszer is bevált receptet.

A cselekmény néhány évvel a Raising Hell után játszódik. Az első részben alakított főgonoszunk eltűnt egy távoli világban így hű szolgái kénytelenek voltak elmenekülni a főhadiszállásként szolgáló sötét toronyból. Bíztak benne, hogy ismét el fog jönni az idejük egy új gonosz személyében, akit szolgálhatnak majd. Tudták, hogy hőn szeretett mesterük úrhölgye már akkor a szíve alatt hordta az örököst, aki majd apja nyomdokaiba fog lépni. Itt kezdődik a mi történetünk. Körülbelül hat éves kisgyermekként csöppenünk bele az eseményekbe és már itt azt tapasztaljuk, hogy mások vagyunk, mint a többiek. Vastag prémkabátunk csuklyája alatt parázsló szemünkkel járjuk a falut, „játszópajtásaink” pedig hógolyóval dobálnak minket félelmükben. Egyre jobban érezni kezdjük magunkban az erőt és az elhivatottságot, hogy móresre tanítsuk őket. A sorsnak köszönhetően ekkor találnak ránk a játék borítójáról is visszamosolygó hozzánk feltétlenül hű, kis goblinszerű katonák is, így aztán a fékezhetetlen bosszúvágyunkat az ő mérhetetlen lelkesedésükkel párosítva az egész falut sikerül felbolygatunk, sőt még a közelben állomásozó, római kinézetű hadsereg is felfigyel ránk. Ennek hála kénytelenek leszünk előlük a zord jégvilágba menekülni, ahol egy véletlen baleset folytán bezuhanunk a fagyos vízbe és már csak a goblinok által belakott rejtekhelyen térünk magunkhoz. Ez a rész felfogható egyfajta tutorialnak, a játék megismerteti velünk a főbb technikákat és lehetőségeket, amelyek segítségével boldogulhatunk majd a továbbiakban. Ha végére értünk az oktató résznek, akkor kicsit előreugrunk a történetben és már felnőtt harcosként, a trónteremnek berendezett rejtekhelyünkön találjuk magunkat, amely ugyancsak egy sötét toronyhoz hasonlítható akárcsak az elődben. Itt kapjuk a missziókat, amelynek teljesítése előrevisz minket a történetben. Elfogadásakor karakterünk belép a teleportmezőbe és máris az adott helyszínen találjuk magunkat.

Oldal II.

Gyakorlatban mindez third-person nézetben valósul meg. Tehát hátsó kameranézetből látjuk zord páncélban álló hősünket tettre készen, hogy új ellenségekkel mérje össze az erejét és minél nagyobb sereget, és tekintélyt szerezzen magának. A képernyőn ezen kívűl nagyon kevés, de az igazat megvallva bőven elégséges információt kapunk az aktuális helyzetünkről: látható egy minitérkép, seregünk összetétele, életerő és mana kijelző. Maga a játékmenet nem sokban tér el az elődjétől, a menedékhelyet kivéve mindig egyedül találjuk magunkat egy teleport kapu mellett, miután kiválasztottuk a küldetést, amelyet folytatni szeretnénk (a teleport kapuk jelzik a mentéshelyeket is). Általában négy különböző színű üreg is megtalálható a teleportok mellett. A színek jelképezik – barna, vörös, zöld, kék – azt, hogy milyen fajta katonákat van lehetőségünk megidézni, illetve az üreg feletti szám megmutatja azt is, hogy hány darab lény áll rendelkezésünkre az adott kategóriából.

Hogy ne legyen egyszerű a dolgunk, a játék a történet kibontakozása folytán oldja fel nekünk fokozatosan a lények elérhetőségét. Kezdetben csak barna színű egyedeink vannak, akik a közelharc nagymesterei, hatalmas hordákba verődve képesek felvenni a versenyt akár egy szakasznyi ellenséggel, vagy egy nagyobb méretű szörnnyel szemben is. Ezen kívül módjukban áll fejleszteni felszerelésüket, méghozzá nem is akárhogy, legyőzött ellenségek páncélját képesek magukra ölteni, illetve pillanatok alatt el tudják sajátítani az elhullottak fegyvereinek használatát. Igen extrém esetekben akár még hógolyóból is formálhatnak sisakot maguknak, illetve legyőzött nagyobb ellenségek fejét is viselhetik fejfedőként pl.: egy óriáskoaláét. Újdonságként meg kell említenem azt is, hogy most már nem csak gyalogosként, hanem kóbor farkaskutyákra ugorva is képesek nekirontani bárkinek jelentősen növelve ezzel ütőképességüket.

Pár óra játék után megnyílik előttünk a lehetőség a vörösök irányítására is, akik a tűz használatában járatosak. Bármely utunkban álló akadályt – legyen az ellenfél vagy lőporos hordó, illetve egyéb objektum – képesek felgyújtani és oltani is, ha éppen arra van szükségünk. Továbbá kezükkel tűzlabdákat gyúrva kiváló távolsági támadóként is bevethetők. Kicsivel később megismerhetjük a sunyi zöldeket is, akik a láthatatlanság és a lesből való támadásra szakosodtak. De ha ez nem volna nekünk elég akkor módjukban áll mérgező területeken átkelni, sőt bizonyos helyzetben képesek megtisztítani azokat, hogy főhősünkkel továbbhaladhassunk. Végül a kékek bekerülnek a gyűjteményünkbe: ők a leggyengébb fizikumúak, pillanatok alatt fűbe harapnak egy kis csihi-puhi után. Cserébe viszont ők az egyedüliek, akik képesek feltámasztani a többieket és nem fulladnak vízbe, ha oda is követni kell a mesterüket, azaz minket. Nekünk két fő fegyverünk van a lökött lényeink parancsolgatásán kívül. Az egyik a méretes bárdunk (vagy kardunk a későbbiekben), a másik a mágiahasználat amellyel sötét jediket megszégyenítő villámszórásra vagyunk képesek, így az ellenfeleinket halálra is sokkolhatjuk. Ám ez még nem minden, lehetőségünk van a harc közben pánikszerűen menekülő civil lakosságot is megbűvölni vele, hogy az oldalunkon harcoljanak, persze csak igen rövid ideig.

Oldal III.

Mindez leírva így elsőre rendkívül összehangolt stratégiát jelenthet számunkra, pedig távolról sincs így. Az irányítás rémesen egyszerűen van megoldva. A billentyűzeten néhány gomb, és az egér tökéletesen lefedi azt, amire szükségünk van. Általában csak annyi a dolgunk, hogy a vidéket járva ráuszítjuk csatlósainkat az adott objektumra vagy ellenségre és megvárjuk míg végeznek a feladattal. Az előbbinél vagy használják az adott eszközt, (elforgatnak egy kereket, amitől megnyílik egy ajtó) vagy elszállítják otthonunkba, míg az utóbbiban eliminálják a kellemetlenkedő alakokat. Újítás az is, hogy most már tudunk szerkezeteket is irányíttatni velük, úgy mint katapultok vagy evezős hajó. Az esetek többségében egyébként mindig kapunk kisebb segítségeket, ötleteket a küldetések megoldására, és ha mégse boldogulnánk, akkor van alkalmunk, arra hogy az éppen aktuális küldetést félbehagyva visszatérjünk egy korábbi helyszínre erősödni.

Oldal IV.

Többjátékos módra is benevezhetünk, ha már unjuk a kampányt, vagy csak másfajta kihívás is érdekel minket. Négy játékmód vár a jelentkezőkre és külön ki kell emelnem azt is, hogy mindezt akár saját gépünkön is játszhatjuk osztott képernyőben egy barátunkkal! Természetesen a szokásos internetes megoldás is terítéken van. A következő játszmákból lehet csemegézni: 

Pirate Plunder

Egymás ellen kell játszanunk. Cél az, hogy hajónkra szállva minél több aranyat gyűjtsünk be a folyókban lévő ládákból és a környéken lévő szigetekről előre meghatározott időn belül, mint ellenfelünk.

Dominate

Itt ellenőrző pontokért folyik a harc. Minél többet uralunk, annál gyorsabban növekszik a pontszámunk.

Arena

Itt már egymással szövetségben kell egy arénában túlélni az egyre erősebb és nagyobb ellenséges hullámokat. Gyakorlatilag gladiátorjátéknak is felfogható.

Invasion

Ugyancsak kooperatív stílus, ki kell törnünk a területünkről és visszaverni a támadó római csapatokat a területről.

Összegzésként csak annyit tudok elmondani erről a remek folytatásról, hogy a készítők ismét a legapróbb részletekig szépen kivitelezett munkadarabot tettek le az asztalra. Remekül hozták az előző rész varázsát, főleg kiskatonáink poénkodásával kapcsolatban, bátran ajánlom mindenkinek a játékot. Az egyetlen problémám az volt, hogy a cikk írásáig végig deja vu érzésem volt, mert nagyrészt ugyanazt adták el nekünk, amit az előző epizódban is, csak kicsit feltupírozva. Ennek ellenére nem nagyon tudom felróni ezt nekik, mert a játék még mindig nagyon szórakoztató.