1. Bevezető

Három héttel ezelőtt kezdtünk bele abba a cikksorozatba, amely a 90 ezer forint körül kapható, 15,6”-os notebookokat térképezi föl és hasonlítja össze. Az első részből egyértelműen kiderült, hogy igenis lehet kapni tisztességes masinákat is ötszámjegyű árcédulával, ráadásul a viszonylag modern játékokról sem kell feltétlenül lemondanunk.

 

Nem árulunk el újdonságot azzal, ha kijelentjük: ebben a régióban főleg az AMD alacsony fogyasztású Brazos platformja feszül neki az Intel kétmagos, kicsit megcsonkított Sandy Bridge alapú Celeronjainak/Pentiumjainak és a bennük található HD Graphics videokártyának. A két-három órás üzemidő már a múltté, ezek a gépek akár négy-öt órát is képesek ellenni visszafogott használat mellett, sőt, az első három versenyző alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy zajszintjükkel se fognak minket folyamatosan arra emlékeztetni, mennyiért is vettük őket valójában.

 

A második részben ismét izgalmas példányokat sikerült összeválogatnunk, bár utólag bevallhatjuk, valójában csak az egyikről gondoltuk, hogy kilóg majd a sorból. A következő pár oldalon az Asus P53e-vel, a Toshiba Satellite C850-nal és a Lenovo Ideapad B575e-vel ismerkedhetünk meg, és végre egyértelműen kioszthatunk egy Ajánlott plecsnit is!

2. Asus P53e - Specifikáció

Az X55A személyében már túlvagyunk egy 100 ezer forint alatti Asus notebookon, viszont a P53e eredetileg egy kategóriával feljebbre pozícionált termék volt, modellciklusának végéhez érve ugyanakkor becsúszott a belépő szintre, amelynek mi a tesztkészülékek kiválasztásánál nagyon örültünk.

Hogy miért? Az Asus PRO szériának legolcsóbb tagja ugyanis az üzleti szférába szánt mobil számítógépek közül a legkönnyebben elérhető vonalat képviseli, és bár ez papíron jól hangzik, a valóság természetesen egészen mást mutat – mint kiderült. Nincs ugyanis cserélhető optikai meghajtó, nincs dokkoló csatlakozó, nincs semmilyen extra merevítés, de még 3 éves garancia sem. Ami van, azt matt kijelzőnek, matt felületnek, beígért halk működésnek, névjegykártya tartónak és rázkódásvédelemmel rendelkező merevlemeznek hívják. Tény, hogy ebből elsősorban az első és a harmadik az, amely a potenciális vevőket érdekli, mi ugyanakkor a teszt előtt reménykedtünk egy kis fém használatában és olyan felhasználói élményben, amely egyértelművé teszi, hogy ez a gép valóban többet ér, mint azonos árcédulával rendelkező társai.

Ha a specifikációs listára pillantunk, egyből kiderül, hogy a szokásos hardverrel van dolgunk, sőt, az USB 3.0 csatlakozónak is búcsút mondhatunk, holott az X55A-ban például benne volt. Kapunk helyette viszont Bluetooth 3.0-t, matt kijelzőt és egy megnövelt kapacitással rendelkező akkumulátort, mindhárom jól hangzik. Részben utóbbinak köszönhető az is, hogy a tömeg eléri a 2,6 kg-ot (szemben az X55A 2,45-jével), ezzel a P53e tesztsorozatunk második legsúlyosabb versenyzőjévé lépett elő. Meglepő, de a két Asus termék közül az “üzletiesebb” P53e az olcsóbb, a háromezer forint ebben a régióban pedig nem feltétlenül jelent elhanyagolható különbséget. Érdemes tudni, hogy a két éves jótálláson felül a cég 30 napos pixelhiba garanciát is ad a készülékre.

Nagyon örültünk, hogy a cég megtartva jó szokását a teszt második Asus noteszgépéhez is mellékelte a Windows 7 operációs rendszerrel kompatibilis meghajtó programokat, így a puszta közepén is elkezdhetjük használni a gépet, ha a megfelelő lemez kéznél van. A kép pontosan szemlélteti azt, hogy mennyire került közel az üzleti vonalhoz a P53e: se táska, se egér nem jár hozzá.

3. Asus P53e - Hardver és hangzás

Dobozából kivéve valóban megcsapott némi üzleties szél minket, ez főleg a hátlapnak köszönhető esetünkben. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk először is a hűtőrendszert, melynek ugyanazzal a nem túl vad hardverrel kellett megbirkóznia, amelyet a házon belüli X55A nagyon halkan és hatékonyan tartott kordában. Ez volt a minimum, amit elvártunk a P53e-től is, ennek ellenére a két készülék közül ő volt a hangosabb, üzleti beütés ide vagy oda. Bár alacsony terhelés mellett mindkettő nagyon visszafogottan szellőzteti a burkolat alatt lévő egységeket, amikor igazán rálépünk a gázra és maximálisan kihasználjuk a gépek tudását, a P53e érezhetően nagyobb zajt csap, ami a valóságban egy fokos hőmérséklet csökkenéshez volt csak jó. Bár kiemelve a tömegből abszolút nem nevezhető egy hangos notesznek (hiszen például a HP 655-nél halkabb volt), de lehetett volna még lejjebb nyomni azt a fordulatszámot. Ahogy elvárható a burkolat sehol se melegedett át, valamint az Asus IceCool technológiájának köszönhetően a billentyűzet alatti rész is hűvös maradt.

A hardver bemutatását ezúttal mellőznénk, hiszen alaposan kitértünk már rá cikksorozatunk előző részében, így csak annyit említenénk meg, hogy a P53e pontosan ugyanazt a kétmagos Intel Celeron processzort és vele együtt egy előző generációs Intel HD Graphics videokártyát kapott, mint az X55A és a Packard Bell Easynote F5211. Ami viszont nagy különbség a házon belüli riválishoz képest, hogy ezúttal két memória foglalat áll a rendelkezésünkre, azaz a 8 GB-ra való bővítést (hivatalosan ennyit támogat a P53e, de nem lennénk meglepve, ha a duplájával is elindulna) kétcsatornás módban ejthetjük meg, amely a rendszer és a 3D-s alkalmazások működésére is jótékony hatással van.

A 320 GB-os kapacitás ebben a kategóriában gyakorlatilag sztenderdnek tekinthető, hiszen nem nagyon térnek el tőle a gyártók, így aztán az érdemi különbséget a különböző merevlemezek között a hő- és zajtermelési mutatók jelentik. A P53e-ben lévő Hitachi mindkét területen jól muzsikált, az egyetlen terület, ahol nem tudott kimagaslót nyújtani az a sebesség, itt csupán átlagos eredményre futotta.

Bár egy látványos kezelőfelülettel rendelkező alkalmazást most is kapunk, a P53e semmilyen módon nem hirdeti magáról, mennyire különbözne az átlagtól. Nem csoda, hiszen semmivel nem is jobb, az X55A egy kicsit jobban szól nála és nem csak az Altec Lansing márkajelölés tudatmódosító hatása miatt.

4. Asus P53e - Ergonómia és kinézet

A sajtófotók alapján olyan terméket vártunk, amelyet egyételműen jobb érzés kézbe venni, mint a házon belüli legfőbb konkurenst. Ilyen formán nem kellett csalódnunk, hiszen a P53e nem véletlenül nehezebb az X55A-nál, a fedőlap jobban tűri a ránehezedő erőket, illetve a hátlap pont annyival vastagabb, hogy a merevlemez rázkódásvédelmét kényelmesen meg lehessen oldani. Szerelés szempontjából itt sincs gond, mindkét memória foglalathoz hozzáférünk, a illetve a merevlemez cseréje sem okozhat gondot. Az ujjlenyomatoktól viszont amennyire lehet, kíméljük meg a gépet, ugyanis a fedő- és a hátlap az egyetlen olyan pontjai a gépnek, ahol nem hagynak nyomot az ember ujjai. Megkockáztatjuk, hogy a touchpad körüli rész sokkal rondább látvány a mindennapi használat során, mint a “testvér modell” esetében, hiszen ott a textúra becsapja a szemet.

A billentyűzet egy az egyben megegyezik az X55A-éval, így az ott leírtak gyakorlatilag ezúttal is megállják a helyüket. Annyival egészítenénk még ki a tényeket, hogy az alátámasztás mintha itt-ott kicsit gyengébb lenne, de lehet, azért éreztük így, mert a most nálunk járt három készülék klaviatúrája között nagyobb különbségek voltak, mint az első részben szereplő termékek esetében.

A touchpad ugyanakkor biztos, hogy jobb, hiszen egyrészt megszabadultunk a hasznos felületbe integrált gomboktól, másrészt ezek a gombok sokkal jobban kezelhetők, mégha nem is annyira halkak, mint a Packard Bell esetében. Az ujjlenyomatok gyűjtögetésére talán ez a rész a leginkább alkalmas, nem véletlenül fotóztuk le rövid használat után. Bár alapból nem érdes, hanem sík a felülete, véleményünk szerint akár egy év után már teljesen elhasználódhat, kifényesedhet.

Említettük már, hogy az X55A-val ellentétben a P53e nem rendelkezik egyetlen USB 3.0 szabványnak megfelelő csatlakozóval, de ebben a kategóriában inkább ez számít megszokottnak, főleg, ha kifutó gépről beszélünk. Természetesen a jól megszokott ki- és bemenetek nem hiányozhatnak, így a mindennapos használat során nem szenved csorbát a masina. A kártyaolvasót itt is a készülék elején kapott helyet, de szerencsére nem tették olyan mélyre, mint a testvér modell esetében, így használata egy fokkal könnyebb.

Ami viszont egyértelműen a P53e malmára hajtja a vizet, az a remek színvilággal rendelkező matt kijelző. Az eddig nálunk járt hat modell közül az ebben található LG-Philips (LP156WH4-TLB1) panel volt a legjobb, igaz, egy apró hibára azért ezúttal is figyelmesek lettünk. A minimálisan beállítható fényerő ugyanis túl magas. Nagyon gyenge fény melletti használat esetén ugyanis szükség lenne még legalább egy lépcsőre lefelé, de ezt sajnos nem kapjuk meg, ezzel együtt kell tudni élni. Mindazonáltal a maximális fényerő elég magas, a matt bevonatnak hála pedig napsütéses időben ezt remekül ki is tudjuk használni. Egyedül a kontraszton lehetett volna még egy picit javítani, ezt leszámítva tényleg csak elismeréssel tudunk nyilatkozni a P53e kijelzőjéről, amelyet pár kategóriával feljebb lévő gépek is megirigyelhetnének. A felette lévő webkamerát viszont egy mondattal el lehet intézni: abszolút átlagos, alacsony felbontással rendelkező, szürkületben már erősen zajosodásra hajlamos szerkezet.

5. Toshiba Satellite C850 - Specifikáció

Ötödik versenyzőnk az egykor hazánkban szebb időszakot megélt Toshiba boszorkánykonyhájából származik. A C850 mindössze a harmadik Toshiba gép, amelyet 2012-ben teszteltünk és a negyedikhez is tavaly augusztusig kell visszanyúlnunk. Ennél rosszabb statisztikát csak az MSI tud felmutatni köreinkben, de miért ez a gyökeres változás a 2007-2010-es időszakkal összehasonlítva?

Mutsuhiro Oshikiri, a Mitsubishi autógyár ausztrál részlegének nyáron kinevezett igazgatója nem is olyan rég fogalmazott meg egy igen komoly kritikát az anyavállalat felé és mi is valami hasonlót érzünk a Toshiba modellkínálatával kapcsolatban. Az elnök ugyanis a következőket mondta: „Nem értem, miért vesznek egyáltalán Mitsubishit az emberek. Mi az előnye? A termékeink túl régiek, az áraink magasak... Még meg kell találnom a magyarázatot”.

Tény, hogy a Toshiba folyamatosan frissíti modellkínálatát, de ezek inkább csak hardveresen követik a piaci trendeket, külsőre még mindig az évekkel korábbi Satellite szériák köszönnek vissza bennük, olykor tovább rontva az egykoron pédaértékű imázson (pl. fényes billentyűzet). Kicsit valóban a japán autógyártásra emlékeztet a szintén japán márka mélyrepülése, egyszerűen amíg élvezni szerették volna a megszerzett hírnevet, a többség elhúzott mellettük, elég csak a pár országgal arrébb lévő Samsungra gondolni vagy az Acerre, amely Európában szépen lassan piacvezető lesz.

A negatív felhang ellenére roppant kíváncsiak voltunk a C850-re, mert szentül hittünk abban, hogy ebben a szegmensben bőven maradt tartalékuk. Egy jó hűtőrendszer, egy normális billentyűzet és egy elfogadható kijelző már elég lehet a sikerhez, az üzemidőt a mai architektúrákkal úgysem lehet látványosan lecsökkenteni. Ha a táblázatra pillantunk, elég vegyes kép fogad minket. Először is az, hogy 87 ezer forintért kapunk USB 3.0 és Bluetooth 4.0 támogatást, abszolút dícséretre méltó, ugyanakkor a 100 Mbites vezetékes hálózatért már egy éve is húztuk a szánkat (a WiFi korszakában valószínűleg senkit nem fog érdekelni ugyanakkor), illetve ha eláruljuk, hogy fémszerű anyagot nem tartalmaz a C850, akkor a kategória legalacsonyabb tömege, a 2,3 kg mindjárt máshogy csapódik le. A mostani hármasból a C850 volt az egyetlen készülék, amely nem matt kijelzővel rendelkezett – gondolt volna valaki is ilyen arányra ebben a kategóriában mondjuk egy évvel ezelőtt?

Ez a szegmens sosem a bőkezűségről volt híres, ami a kiegészítőket illeti. A tápegység mellett gyakorlatilag egy kis salátát kapunk, amelyen a betűhalmaz egy gyors üzembehelyezési útmutatót rejt. A meghajtó programokért irány a Toshiba weboldala, de erre a dokumentumban is kitérnek, ráadásul ezek elérhetősége is szerepel. Ettől függetlenül, tekintettel arra, hogy a Windows 7 alapból egyik hálózati kártyát sem képes kezelni, szükségünk lesz vagy egy USB-s mobil internetre vagy egy másik gépre, ahol a programokat beszerezhetjük.

6. Toshiba Satellite C850 - Hardver és hangzás

A Toshiba Satellite-ok ha valamiről, akkor remek hűtőrendszerükről mindig is híresek voltak, legalábbis a 15”-os változatok. Részben ezért, részben a konkurens példányok remeklése miatt csalódtunk a C850-ben egy kicsit, hiszen a visszafogott fogyasztással rendelkező Intel platformot alacsony terhelés mellett halkan teszi hűvösre, ám amint kihasználjuk a gép minden erejét, egyértelműen a kategória egyik legzajosabb noteszgépévé válik – az első részben szereplő HP 655-tel karöltve. Ha ehhez hozzávesszük azt a tényt is, hogy a nála jóval halkabb Asus X55A ugyanolyan hőmérsékleti adatokat mondhat magáénak, akkor csalódottságunk rögtön érthető.

Ami a hardvert illeti, talán a legfontosabb, hogy a Toshiba hivatalosan 8 GB memóriát ír a támogatás szekcióban, és 87 ezer forintért is megkapjuk a második bővítőhelyet is. A típusból egyébként 150 ezer forintig találunk különböző kiszereléseket, 130 ezer forint felett már dedikált videokártyát (Radeon HD7610) is kapunk operációs rendszerrel együtt, de véleményünk szerint érdemes megmaradni az olcsóbb modelleknél, ha több pénzünk van noteszgépre, inkább másfelé nézelődjünk.

A merevlemezt stílusosan házon belülről szerezte a gyártó, a C850-ben ugyanis egy viszonylag régi, de ezúttal is 320 GB-os Toshiba HDD lakozik. Hő- és zajtermelése visszafogott és bár a benchmarkban jól teljesít, fájlkezelésnél már nem muzsikál ilyen jól. Jó hír, hogy ebből nagyjából semmit nem érzünk majd a mindennapos használat során.

Satellite márkanév ide vagy oda, a C850 nem kapott semmilyen – akár csak megbevezésében – extra hangrendszert, ennek megfelelően eléggé doboz hangon szól, amely a szokásosnál üregesebb burkolatnak is köszönhető. Maximális hangerő közelében már nincs a helyzet magaslatán, így a kolesz szoba hangosítását nem így fogjuk megoldani, ez egészen biztos.

7. Toshiba Satellite C850 - Ergonómia és kinézet

Bár a sajtóanyag mintázott matt felületként tartja számon, mi inkább egy ujjlenyomatgyűjtő műanyagként említenénk meg a felső burkolatot, amely jól látható, pár napos használt után hogy néz ki (tisztán tartása kisebb misszióként is felfogható). A tömegből kiindulva nem meglepő, hogy a közepe felé haladva egyre kevésbé áll ellen a rá nehezedő nyomásnak, így nem árt, ha vigyázunk a mögötte lévő kijelzőre, amennyire csak tudunk. A C850 szerelése nem igényel különösebb hozzáértést, a csavarok kitekerése után a hátsó bukolat simán lepattintható és a két – számunkra – legfontosabb elemhez, a merevlemezhez és a memóriákhoz könnyedén hozzáférhetünk ezután.

A billentyűzet kiosztását és feliratozását tekintve kísértetiesen emlékeztet az évekkel ezelőtti Satellite modellekre, de sajnos a hasonlóság ennyiben ki is merül, ugyanis a gombok alátámasztása egy-két helyen elmarad attól a szinttől, amit elfogadhatónak tartunk. Sajnos felületük hiába matt, látható, hogy nem menekülnek az ujjlenyomatoktól, igaz, a korábban rémisztően népszerű csillogó-ragadó bevonattól szerencsére megszabadultak a tervezők. A gépelési komfort közepes, a gombok felső felülete közötti minimális hely miatt viszont az átlagnál gyakoribb a melléütés, valamint a zajszint is lehetne kisebb. A szóköz billentyű minél kisebb méretűre való tömörítését továbbra sem értjük, hiszen a többség nem csak a bal szélén nyomja szegény gombot.

A touchpad már rénézésre sem az a fajta példány, amelyet nap, mint nap használni szeretnénk, pedig ha túltesszük magunkat a vizuális sokkon, egy kellőképpen jól használható eszközt kapunk. Az anyagában mintázott burkolatból ide is jutott és érzésünk alapján előbb volt körülötte szétesni az egész gép, minthogy ettől a textúrától megszabaduljunk a túlzott használattal. A tapipadhoz tartozó gombok nagyon rövid úton járnak, de legalább halkan, igaz, van egy fajta visszajelzésük, amely azt súgja a fülünkbe, hogy ennél kisebb költségvetésből touchpadot nagyon nehéz csinálni manapság. Ami viszont egyértelműen hátrányként könyvelhető el, az a hasznos felület nagysága, pontosabban annak hiánya.

Ami a csatlakozókat illeti, az egy szem kék színű USB 3.0 port töri meg a borzasztóan lehangolt, túlkapásoktól mentes látványvilágot. Ezen felül gyakorlatilag a kategória alap követelményeivel találjuk szembe magunkat, a kártyaolvasó gép elejére való száműzéséről is lassan azt gondoljuk, hogy 100 ezer forint alatt elvárt lépés.

A kijelzővel elégedettek voltunk, igaz, az Asus P53e után egyértelműen gyengébbnek tekinthető minden területen, viszont a színvilággal itt sincs igazán probléma, a tükröződő bevonatról pedig felesleges lenne bármit is írni, nem azon csodálkozunk, ha van, hanem azon, ha nincs (bár az arány eddig nagyon jónak mondható). A látószög minden irányban átlagos, a fényerő tartomány nagyon tág keretek között állítható, bár az alsó két lépcső közötti differencia talán túlságosan nagyra sikerült. Meglepő, hogy a fényerőt csak Windows-ban tudjuk állítani, amíg fel nem telepítjük a rendszert és a videokártya meghajtó programját a gép maximális fényerővel üzemel. Az 1 MPixeles kamera ugyan szép képet produkál, de az optikája elég lassúnak nevezhető, gyengébb fényviszonyok mellett látványosan belassul.

8. Lenovo Ideapad B575e - Specifikáció

Nem véletlenül hagytuk a végére a Lenovo egyik legolcsóbb Ideapadját. A Samsung mellett talán ez a cég az, amely tesztjeink során a legjobb átlageredményt produkálja. Nem feltétlenül dobálóznak 3D kijelzőkkel és hiper-szuper hangrendszerekkel, viszont amit letesznek az asztalra, az több, mint valószínű, hogy elégedett vásárlóközönséget vonz majd maga köré.

A HP 655 tesztelése során nagyon megkedveltük az AMD minimálisan felfrissített Brazos platformját, köszönhetően remek fogyasztási mutatójának, visszafogott hőtermelésének és korrekt összteljesítményének. Tény, hogy ahol a rendszer nem képes profitálni a videokártya erejéből, ott a kétmagos Celeronhoz képest gyengécske E2-1800-nak kell domborítania, de nem találtunk olyan felhasználási területet, ahol ne tudná legyűrni a maga elé tornyosuló feladatokat.

A rezonáló billentyűzet és a zajos hűtőrendszer miatt ugyanakkor nem tudtuk őszintén megszeretni a Hewlett-Packard üdvöskéjét, így titkon bíztunk benne, hogy lesz végre egy olyan AMD-s alapokra épülő noteszgép, amelynél ezeket a hibákat hírből sem ismerik. Van egy jó hírünk: a B575e személyében elég gyorsan meg is találtuk.

A sikert nem a táblázatban kell keresni, bár a matt kijelző nem árt, ha a listán van, az tény. Elsőre soknak tűnhet a 96 ezer forintos árcédula, de szerencsére a Bluetooth mellett a 4 GB memória, az USB 3.0 támogatás és a gigabites hálózat is ott van a repertoárban, így könnyedén megmagyarázható a bizonyítvány. Ha nagyon szenzációhajhász módon akarnánk fogalmazni, akkor azt is mondhatnánk, hogy kategóriájában gyakorlatilag full extrásnak tekinthető a B575e.

A tápegység mellett egy igen fontos dolgot kapunk, ez pedig nem más, mint a meghajtó programokat tartalmazó lemez. A Lenovo-nál még arra is figyelmet fordítottak, hogy sorszámokkal lássák el a mappákat, segítve ezzel a kezdő felhasználókat. Apróság, de mindenképpen említésre méltó.

9. Lenovo Ideapad B575e - Hardver és hangzás

Ritkán találkozunk olyan Lenovo készülékkel, amely az átlagnál nagyobb zajt produkál és ismerve az AMD alacsony fogyasztású platformját bíztunk benne, hogy a B575e jobban szerepel majd a hasonló hardverrel rendelkező HP 655-nél. Üresjáratban és alacsony terhelés mellett mindkettő rendkívül halknak bizonyult (a Lenovo gyakorlatilag szinte passzívan ment), de amint előtérbe került a maximális kihasználtság, a B575e köröket vert ellenfelére, ráadásul tette mindezt úgy, hogy közben semmivel nem produkál nagyobb hőt. Bár a Packard Bell Easynote F5211-ese is hasonlóan halk volt terhelés mellett, az eddig nálunk járt hat készülék közül összességében mégis a Lenovo olcsó Ideapadja bizonyult a legcsendesebbnek.

Bár a 3D-s teljesítmény szempontjából nem sokra mennénk egy második memória foglalattal – hiszen a platform csupán egycsatornás módot támogat –, ám ettől függetlenül keserű szájízzel vettük tudomásul, hogy a B575e csak maximum 4 GB-ot támogat (nem volt kéznél 8 GB-os modulunk, hogy kipróbáljuk mit szólna hozzá), tehát pont annyit, amennyi jelen tesztalanyunkban található, de ez egy ilyen erős platformhoz elég is.

A 320 GB-os Toshiba merevlemez szinte hajszálra pontosan megegyezik a C850-ben lévővel, így nem meglepő, hogy az ott látott és tapasztalt sebesség-, illetve zajszintbeli megállapítások a B575e-ben lévő példányra is igazak. Az egyetlen terület, ahol ez a változat látványosan rosszabbul teljesít, az a hőtermelés, ami az enyhe novemberi időjárás mellett is messze van a példástól.

A különleges hangrendszert itt sem hirdeti semmi, ami nem csoda, a B575e valójában tucathangszórókkal rendelkezik, szerencsére dobozhangtól mentesen, igen széles hangerőtartománnyal. Torzítani nem szeret, igaz, a hangszín szabályzókkal erősen küzdeni kell, ha tisztességesnek mondható hangzást szeretnénk kihozni belőle. Inkább sorozatok nézegetésére, mintsem zenehallgatásra ajánljuk.

10. Lenovo Ideapad B575e - Ergonómia és kinézet

A B575e meglehetősen jó anyagból készült, bár leginkább az különbözteti meg mondjuk egy HP 655-től, hogy nem érezni rajta túl sok kompromisszumot. Őszintén elhisszük neki már az első másodpercekben, hogy az ötszámjegyű árcédulát szinte kizárólag az olcsó hardverrel tudták tartani, nem kellett érte semmilyen más téren megalkuvónak lenni. Természetesen a felső burkolat közepe itt sem tűri a végtelenségig a rá nehezedő nyomást, de kategóriájában mindenképpen a jobbak közé tartozik a belépő szintű ideapad. Mind felül, mind alul kivétel nélkül matt anyagokkal találkozunk, ráadásul az ujjlenyomatokat egész visszafogottan gyűjtik csak, ami mondjuk egy Asus P53e után mindenképpen felüdülésnek mondható. A készülék szerelése nem okozhat problémát, igaz, a merevlemezen kívül aligha fogunk máshoz nyúlni.

A billentyűzet zseniális, nincs rá jobb szó. Akármelyik klaviatúrát próbáltuk az előző öt gépnél, mindig volt egy kis hiba, egy oda nem illő részlet, amely miatt nem lehettünk maradéktalanul elégedettek. Már-már keztünk hozzászokni, hogy ez a kategória valóban a kompromisszumokról szól, csak már nem olyan értelemben, mint régen, aztán megérkezett a szerkesztőségbe a B575e és minden addigi teóriánkat lesöpörte a képzeletbeli asztalról. Az alátámasztás annyira parádés, hogy egy kétszer ennyibe kerülő Lenovo noteszgépen se biztos, hogy jobban oldották meg a dolgot. A gombok holtjátéka annyira minimális, hogy gyakorlatilag nincs is. Ehhez jön még hozzá a remek szigetes kialakítás és rögtön megértjük, miért kezd érni a bevezetőben emlegetett ajánlott plecsni. Sajnos a készülék belseje már szereti magánál tartani az ujjlenyomatokat és a színvilág miatt ez jobban látszik, mint amennyire kellene a valóságban.

A touchpad egyetlen hibája, hogy néha túl nagy különbségeket tud generálni, ami az érzékenységet illeti, valamint felületének nagysága inkább alulról súrolja az átlagot. Ettől eltekintve nem okozhat problémát a mindennapos használat során, a bal, illetve jobb gombok pedig halkan, igaz, rövid úton járnak.

A komor feketeséget oldalt is mindössze egy kék színű, ámde annál fontosabb csatlakozó töri meg, ez pedig az egyetlen USB 3.0 szabványnak megfelelő aljzat a készüléken. Szinte már meg sem kell jegyeznünk, hogy a kártyaolvasót elölre tették a dizájnerek, ám jó hír, hogy nagyon közel találjuk az elülső burkolathoz, így a kártyák kezelése gyerekjáték.

Az AU Optronics-tól származó 15,6”-os kijelző ezúttal sem rendelkezik csillogó bevonattal, ám a színvilág egy picit gyengébb, mint az Asus P53-nél látott LG-Philips panel esetében. Cserébe megkapjuk a hiányzó lépcsőket a fényerő tartomány alján, amelyeket ott hiányoltunk. A látószögek teljesen átlagosak, oldal irányban egy picit talán jobbak, de semmi extrát nem tud a B575e ilyen téren, amiről érdemes lenne beszámolni. A kávában lévő aprócska optika meglepően jó képet biztosít, de ahogy nő a mesterséges fény körülötte, úgy kezd el drasztikusan romlani a helyzet.

11. Teszteredmények

A tesztek többségét főleg ellenőrzés céljából futtattuk le, hiszen az már az első részben kiderült, hogy ebben a kategóriában két platform versenyez egymással, az AMD alacsony fogyasztású, de jó összteljesítményre képes Brazos architektúrája, illetve az Intel Sandy Bridge alapú Celeronja a második generációs HD Graphics vezérlővel.

Nem meglepő, hogy mindhárom gép hozta a tőle elvárható eredményt, a néha kissé hektikusan működő PCMark most is kitett magáért. Rajta keresztül megtudhattuk ugyanis, hogy általánosságban a Toshiba Satellite C850-ben lévő merevlemez a leggyorsabb, illetve, hogy videonézésre a P53e a leginkább nyerő, ami természetesen nem igaz, hiszen pontosan ugyanaz a hardver van benne mint a másik három Inteles versenyzőben.

A játéktesztek egyetlen érdekes eredményt hoztak, ez pedig a Far Cry 2-höz köthető, ahol a Lenovo B575e-ben lévő Brazos architektúra felzárkózott a nagy riválishoz.

Ami sokkal érdekesebb az az akkumulátoros üzemidő, hiszen ezúttal van egy olyan résztvevő az Asus P53e személyében, amely 15%-kal nagyobb kapacitással rendelkező telepet kapott, mint ellenlábasai. Megfigyelhető, hogy mind a három tesztben alaposan ki is használja minden plusz wattóráját, túl magas min. fényerő ide vagy oda. Amit viszont nem értünk az az, hogyan tudott ugyanakkora akkumulátorral bő 40 percet verni a Lenovo a HP azonos hardverrel szerelt masinájára. Hiába ugyanakkora az 55 Wh-s akksi, maximális terhelés mellett az AMD Brazos által produkált üzemidőt még a P53e sem tudja megverni. Nyilvánvalóvá vált, hogy aki a leghosszabb átlagos üzemidőre hajt, annak ez a platform jó ha a listája eleje felé van.

12. Értékelés

Túlvagyunk újabb három készüléken és végre nem úgy kell zárnunk ezt a tizenkét oldalt, hogy a következő részre hivatkozunk. Kiderült, hogy ha képesek vagyunk lemondani az USB 3.0 támogatásról és az átlagnál minimálisan jobb hangrendszerről, akkor házon belül az Asus P53e némileg jobb választás az X55A-nál, feltéve, ha fontos számunkra a kijelző minősége, amit minden nap nézünk. A Toshiba sajnos továbbra sem találja a kiutat az erdőből. A C850 annyira unalmas és középszerű, hogy egyetlen olyan pontot sem tudunk mondani vele kapcsolatban, amely rá irányíthatná a figyelmet. Kár érte, mert egy szebb napokat megért márkáról beszélünk és megkockáztatjuk, hogyha az évekkel ezelőtti középkategóriás gépekben kicserélnék a hardvert és piacra dobnák nyomott áron, sokkal nagyobb sikere lehetne, mint a jelenleg ott tanyázó Satellite-oknak. Van viszont pozitív hozadéka is ennek a résznek, ugyanis a Lenovo Ideapad B575e személyében megszületett az első kifejezetten ajánlható noteszgép a 100 ezer forint alatti régióból. Mindent tud, amit elvárhatunk egy mai belépő szintű noteszgéptől, sőt, néha az volt az érzésünk (főleg a kategóriatársakból kiindulva), hogy annál kicsit többet is. Párját ritkító billentyűzet, nevetségesen halk hűtőrendszer, matt kijelző, korrekt teljesítmény, USB 3.0 és hosszú üzemidő. Mi kellhet még? Erre a kérdésre talán sorozatunk harmadik, befejező része adhat majd választ, az viszont biztos, hogy a Lenovo nagyon magasra tette a lécet. Hamarosan – ismét – folytatjuk!

 

[italic][bold]

A tesztben szereplő notebookokat a CHS Hungary Kft.-től, illetve az Expert Zrt.-től kaptuk tesztelésre, ezúton is köszönjük![/bold][/italic]

 

Asus P53e: Hivatalos oldal | Vásárlás

Toshiba Satellite C850: Hivatalos oldal | Vásárlás

Lenovo Ideapad B575e: Hivatalos oldal | Vásárlás