1. Bevezető és specifikáció

Bő két éve már, hogy nem járt nálunk a 2000-es évek egyik legpatinásabb sorozatának, a Sony VAIO-jának egyik tagja sem. Kár lenne firtatni, mi volt ennek az oka, az viszont megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a VAIO-kból itthon egyre kevesebb fogy, ezzel párhuzamosan ugyanakkor például az Apple MacBookjaiból viszont látványosabb több, mint korábban. A cégnél a hazai sikertelenségi hullám megtörését várják az újgenerációs S, E és T családtól, melyek közül elsőként a drágább S modellek jártak nálunk, rögtön egy kisebb és egy nagyobb példány személyében.

Pár évvel ezelőtt az S család jelentette az elegáns, de ugyanakkor divatos notebookot, amely ráadásul jellemzően igen jó (de TN paneles) kijelzőt kapott. A masszív, de a legtöbb ember számára tetszetős külső mellett a hardver sem volt éppen gyenge, ráadásul akkor még nem hódítottak a kifejezetten alacsony fogyasztású platformok, így külön érdem volt, ha egy 13,3”-os gép 5-6 órás üzemidőre volt képes. Mára nagyot változott a világ, minden vékonyabb és könnyebb lett, a Sony-nak is valamilyen szinten alkalmazkodnia kellett ehhez a trendhez, de szerencsére pár konkurens gyártóval ellentétben ők nem estek túlzásokba. Jól példázza ezt a közel 1,8 kg-os tömeg is, amely az optikai meghajtóval szerelt S13-hoz tartozik. Mind az S13, mind az S15 dokkolható, illetve kiegészítő akkumulátorral bővíthető, melyet a készülék aljára lehet erősíteni. Mindkettő matt kijelzővel rendelkezik, igaz, egy nagyon minimális tükröződés azért tapasztalható, de erre leginkább akkor leszünk figyelmesek, amikor a világító billentyűzeteket megpillantjuk bennük szerényebb fényviszonyok között. A Sony-nál bár üzleti jellegű felhasználást tesznek lehetővé az S sorozattal, de igyekeznek mindezt egy kecses, tetszetős külsőbe csomagolni, hogy azokat szólítsák meg vele, akiknek esetleg a Dell Latitude, a Hewlett-Packard Elitebook, illetve a Lenovo ThinkPad T család valamilyen oknál fogva nem szimpatikus.

A felszereltségre nem lehet panaszunk, hiszen van dedikált videokártyánk, mobil internetünk és USB 3.0 csatlakozónk is. A 640 GB-os merevlemez helyett ugyanakkor a 390 ezer forintos ajánlott végfelhasználói árba könnyedén beleférhetett volna egy legalább 128 GB-os SSD is véleményünk szerint. Viszonyításképpen jelenleg hasonló áron kapható az Apple 13,3”-os MacBook Pro-ja is, amely nehezebb és csak egy év garancia jár hozzá, valamint bővítési lehetőségei is jóval korlátozottabbak, plusz mobil internethez szükséges beépített modemet sem tartalmaz. Innen nézve tehát a Sony nincs rossz helyzetben.

Az S15 gyakorlatilag ugyanazzal a konfigurációval rendelkezik, mint az S13, egyedül a memória, illetve a tárhely kevesebb benne, valamint nincs mobil internethez használható modem, viszont van egy nagyon fontos eltérés, amely miatt már önmagában lesz, aki az S15-öt fogja választani nem csak az S13-mal, hanem más, ebben a kategóriában szereplő noteszgéppel szemben. Ez pedig nem más, mint a Full HD (1920x1080) IPS kijelző, amely igazi ritkaságnak számít még akkor is, ha az Apple pár hete bemutatta a retina (2560x1600) felbontással rendelkező szintén IPS panellel rendelkező (méregdrága) MacBook Pro Next Generationt. Meglepő módon az S13 és az S15 közül utóbbi az olcsóbb, hiába a nagyobb felbontású és sokkal jobb minőségű LCD panel, úgy látszik, a mobil szélessáv vételére alkalmas modem többet ér. A gépek kicsomagolása előtt értetlenül álltunk a helyzet előtt, de a teszt végére, ha nem is világosodtunk meg, nagyjából megértettük a lépés miértjét. A garanciaidő természetesen itt is 2 év.

A készülékek mellé főleg dokumentációkat kapunk, az egyaránt 90W-os tápegységek pedig mind a két gépet gyorsan töltik, legalábbis 95%-ig nagyon hamar eljutnak az egységek. Ami a képen nem feltétlenül látható az az egy éves Intel AntiTheft előfizetés, amelynek birtokában többek között távolról, interneten keresztül lezárhatjuk a laptopunkat, ha ellopnák tőlünk, így akadályozva meg, hogy az adatainkhoz hozzáférjenek.

Az S13 mellé kaptunk két kiegészítőt is. Ezek kereskedelmi forgalomban is megvásárolható eszközök, az egyik a már említett lap akkumulátor, amelyet a készülék aljára lehet erősíteni – ezzel együtt állítólag akár 15 óráig is képes elketyegni a gép, mielőtt töltőért kiáltana. A másik a dokkolóként ismert port replikátor, amelyben egy 500 GB-os merevlemezt is találunk, valamint az előbb említett lap akksival együtt is használható, ehhez a jobb oldalon találunk egy emelő kart. A merevlemezt sajnos csak szervizben tudjuk cserélni, hiszen hiába csavarozzuk szét a dokkoló alját, fizikailag nem tudjuk kiemelni a HDD-t, hogy másikat tegyünk a helyére. A másodlagos akkumulátor ára 44 490 forint, míg a dokkolóért 53 ezer forintot kell fizetnünk. Érdekesség ugyanakkor, hogy a lap akkumulátor mellé nem kapunk tápegységet, így a beépített és a külön megvásárolható telepet egyszerre csak akkor tudjuk tölteni, ha utóbbi is csatlakoztatva van a géphez – vagy veszünk ahhoz is egy tápegységet. A két kiegészítő egyébként hasonló áron kapható az S15 mellé is.

2. Hardver és hangzás

A hűtőrendszer mindkét modell esetében közepesre vizsgázott, amelyhez hozzátartozik az a tény is, hogy háromféleképpen is használhatjuk őket (teljesítmény orientált, dinamikus, csendes), így ha képesek vagyunk elviselni a magasabb hőtermelést, lehet cserébe valamivel halkabb masinánk. Üresjáratban, illetve alacsony terhelés mellett ugyanakkor mindkét gép halk és ezt a jó tulajdonságukat nagyjából 55-60 fokos processzor hőmérséklet mellett teszik, amely a nagy nyári kánikulában nem számít rossz eredménynek. Furcsa, de ha a dedikált GeForce GT 640M LE-t is befogjuk, a processzor alig 3-4 fokkal lesz csak melegebb – ez valószínűleg annak tudható be, hogy a videokártya kevésbé melegszik nála. Ha az alapértelmezett (dinamikus) beállítást használjuk a hűtésnél, akkor maximális terhelés mellett azért elég hangos tud lenni mindkét eszköz annak ellenére, hogy a felforrósodott levegőt nem oldalt, hanem hátul tolják ki. A burkolat egyébként főleg ezen a területen tud az átlagnál jobban átmelegedni, a készülék többi részén nem kell ilyesmitől tartanunk. A maximális processzor hőmérséklet az S13-nál 81, az S15 esetében 89 fok körül alakult.

A Windows pontszámok elemzésétől most eltekintenénk, ami mindenképpen fontos, az a videokártya típusának tisztázása, hiszen az NVIDIA oldalán nehezen fogunk tudni eligazodni ebben a témakörben. A GT 640M LE-ből először is két változat létezik, az egyik még a Fermi architektúrára épül, míg a másik a modernebb Kepler (GK107) magot használja. Nálunk utóbbi járt, specifikációja alapján a sebességét valahova a GT 630M környékére saccoltuk, amely egy 13,3”-os készülék esetében abszolút nem lenne lebecsülendő, más kérdés, hogy az 1920x1080 pixeles IPS panelt tartalmazó S15-be már igencsak határeset, ha a 3D-s alkalmazásokat natív felbontásban szeretnénk futtatni (az 1366x768-hoz képest fele akkora sebességre készüljünk, hiszen a pixelek száma kétszer annyi). Természetesen az NVIDIA Optimus technológiája mindkét gépen használható, így eldönthetjük, hogy a processzorban lévő vagy a különálló videokártyát óhajtjuk munkára bírni – ezt a döntést amúgy a rendszerre is bízhatjuk. Általában nem szoktunk felfedezni problémát a technológia működésével kapcsolatban, ám mindkét modellnél tapasztaltuk, hogy egyik programnál átvált a rendszer a dedikált kártyára, a másiknál viszont nem (mindkét esetben manuálisan beállítottuk, hogy a dedikált VGA-t szeretnénk használni, tehát nem bíztunk semmit a véletlenre). Az S15 esetében még ennél is rosszabb volt a helyzet, ott ugyanis hiába állítgattunk bármit, egy idő után csak az integrált videokártya dolgozott. Tekintettel arra, hogy a korábban már nálunk járt Optimus-os gépeknél – amelyek szintén GT 600-as sorozatba tartozó GeForce-okkal rendelkeztek – ilyesmit nem tapasztaltunk, vélhetően egy driver problémáról lehet szó, de azon se lepődnénk meg, ha a Sony saját kapcsolója (Stamina-Speed) lenne a felelős. Érdemes tudni még, hogy a 4 GB memória mindkét gép esetében az alaplapra forrasztva került kialakításra, így az S13-nál látható 6 GB valójában egy 2 GB-os modullal történő bővítésnek köszönhető. Ebből az is következik, hogy hiába lehetne akár 16 GB RAM-ot is használni a széria mindkét tagjánál, a maximum valójában 12 GB (nem mintha ez kevés lenne, csak ami tény, az tény). Szintén érdekes problémát eredményezhet, ha valamelyik chip meghibásodik, ebben az esetben ugyanis nem cserélhetjük ki mind a négyet vagy nyolcat egy modulként, hanem kénytelenek leszünk a szervizhez fordulni. Az alacsony feszültségű modulok egyébként csak 1333 MHz-en üzemelnek, szemben az Ivy Bridge architektúra által biztosított 1600-zal. Emiatt az integrált Intel HD Graphics 4000-es videokártya némileg gyengébben teljesíthet a többi gépnél megszokottnál.

A merevlemezek tekintetében egyértelműen az S13-ban található Hitachinak áll a zászló, hiszen 7200-as percenkénti fordulatszáma miatt gyorsabb az S15-ben lévő 5400-as Samsungnál. Zajszintje ugyanakkor mindkettőnek elhanyagolható, ráadásul a hőtermelésük se volt vészes még a kánikula közepette sem. A rendelkezésre álló területet mindkét esetben egyetlen partícióként kapjuk meg, tehát nem szedhetjük szét őket, mint mondjuk a Samsung noteszgépek speciális Windows helyreállító alkalmazásánál.

Mind az S13, mind az S15 igen gyenge hangrendszerrel bír, gyakorlatilag lehetetlen egészségesen minimalizálni a túlzott középtartományt, amely minden problémának az alapja. A hangtisztasággal ugyanakkor nincs gond, tehát filmnézésre például abszolút megfelelők a hangkeltők, még játékra sem reménytelenek, de zenét hallgatni elsősorban nem ezzel fogunk.

3. Ergonómia és kinézet

Külsejét tekintve a két készülék főleg kinyitva hasonlít egymásra, de meglepő módon a burkolat minősége eltérő. Bár mindkét ház alumínium és magnézium hozzáadásával készült, az S15 érezhetően gyengébb minőségű, itt-ott még minimális illesztési hézagok is felfedezhetők, ami nem túl szívderítő látvány egy 350 ezer forintos noteszgépnél. Az S13 ezzel szemben nem mutat fel olyan hibát, amely említésre méltó lenne, igaz, a fedőlapja pontosan annyira hajlékony, mint az S15-é, de a zsanér mindkét modellnél el tudja hitetni velünk, hogy kitart legalább a garancia idő végéig. Szerelhetőség szempontjából egyformán átlagosak a gépek, a merevlemezhez és az egyetlen, bővítésre alkalmas memória szlothoz könnyedén hozzáférhetünk. Érdekesség, hogy míg az S13 lecsavarozható burkolata stabilan a helyén volt, addig az S15-é igencsak zörgött, bár asztalra lerakva ez nem jelentett gondot, mindenképpen szomorúan vettük tudomásul (remélhetőleg csak a tesztpéldányunk problémája volt). Mindkét gépen megtalálható a dokkoló, illetve a plusz lapakkumulátor csatlakoztatásához szükséges aljzat, melyeket gumik takarnak el a kíváncsiskodók elől.

A klaviatúrák gyakorlatilag ugyanolyanok, mégis különböznek egy kicsit. No, nem kialakításukban, hanem az egyik legfontosabb tényezőben, az alátámasztás erősségében. Az S13 ebből a szempontból egy erős közepes, míg az S15 némileg gyengébb, bár kétségtelen, hogy jóval nagyobb teret kell egyben tartania a panelnek. Ettől függetlenül némileg csalódtunk az S15-ben, hiszen a klaviatúra világítása mindkét készüléknél egyformán jól megoldott, igaz, a háttérvilágítás mértékét nem állíthatjuk. Van viszont fényérzékelő mindkét gépen, amely – ha engedjük – a klaviatúra háttérvilágítását is képes ki-bekapcsolni, ez mindenképpen érdekes szolgáltatás. A már-már klasszikusnak mondható gyorsgombok természetesen nem maradhatnak le egyetlen komolyabb VAIO-ról sem, így tehát megtaláljuk a nagy sebesség vs. hosszú üzemidő választásért felelős kapcsolót, illetve a VAIO Care indításért felelős VAIO gombot, valamint azonnali segítséget kérhetünk interneten keresztül a piros Assisttal. Érdekes, hogy az ujjlenyomat-olvasó ezúttal a billentyűzet felett kapott helyet, de abszolút jó helyen van ott: egyrészt a többség úgyse fogja használni, nekik jó, hogy nem akadnak bele mindig a jobb kezükkel, másrészt, aki alkalmazni szeretné a plusz azonosítást, annak sincs kényelmetlen pozícióban.

A touchpadok alapvetően kényelmesen használhatók, hiszen a legjobb multi-touch funkciókat tudják (köztük a kétujjas jobb gombot kiváltó helyi menüt is), egyedül a képernyőhöz igazodó 16:9-es arány tűnik szokatlannak. Az S13-nál ez még nem is olyan nagy baj, mert igazából széltében nyújtottak a tapipadon, a magasságával nem nagyon lehetett volna játszani, de az S15-ön nem értjük a megoldás miértjét, főleg úgy, hogy nagyon magasra került a pozícionálásra használhat eszköz, ami zavaró lehet az átlagos kialakításhoz szokott felhasználóknak. Bár a bal és jobb egérgombok a hasznos felület nagy részén megnyomhatók, valójában csak az alsó harmadban reagál rájuk a rendszer, ezt nem árt észben tartani.

Bár a csatlakozók száma gyakorlatilag megegyezik a két készüléken, mégis a helyszűke miatt úgy érezzük, hogy az S13-ba zsúfoltak többet, pedig nem így van. Érdekesség továbbá, hogy az USB aljzatok közül csak a régi, 2.0-s szabványt támogató port képes tölteni a rádugott eszközt abban az esetben, ha a gép kikapcsolt vagy alvó állapotban van. Szokatlan, hogy két kártyaolvasó is legyen egy notebookon, de a Sony nyilvánvalóan, miután végre valahára beadta a derekát és tavaly óta támogatja az SD kártyákat, nem hagyhatta faképnél azokat, akik éveken keresztül Memory Stick-eket használtak, a megoldás tehát ide vezethető vissza.

Kétségtelen, hogy a kijelző az, ami az S15-öt különlegessé teszi, hiszen jelenleg igen ritka az IPS technológiával készülő LCD panel a piacon, főleg ebben a méretben, ilyen felbontás mellett. Bár a klasszikus WLED-es háttérvilágítás hibái itt is tetten érhetők, plusz az IPS elszíneződése, ha minimálisan is, de jelen van, elvitathatatlan a tény, hogy az S15 kijelzője egészen más dimenziót képvisel az eddig látottakhoz képest. Persze, lehet jönni a nemrég bemutatott MacBook Pro retina paneljével, csak az egy legalább kétszer ennyibe kerülő, minőségileg és sok más szempontból is eltérő eszköz. Nagy kérdés volt ugyanakkor, hogy a közismerten magasabb fogyasztással rendelkező IPS LCD panel mennyire fogja leszívni az akkumulátort, főleg magasabb fényerő mellett, de erre a következő oldalon választ kapunk majd. Ami biztos, hogy a Sony akármilyen hibákat is vétett az S15 tervezése során, lesznek, akik csak a kijelző és a világító billentyűzet kombinációja miatt megveszik majd a gépet, függetlenül egyéb érdemeitől és negatívumaitól. Ami az S13 kijelzőjét illeti, egy közönséges TN panellel van dolgunk, melynek a látószögei az átlagot sem érik el. Nagy kár, mert a színvilág nagyon tetszetős (az S15 IPS panelje kicsit gamma hiányban szenved és túlságosan sárgás alap beállítások mellett), illetve a fényerő tartalékkal sincs gond (egyik modellnél sem), de akármilyen kicsi is a 13,3”, rendesen kell helyezkedni filmnézésnél, az egyszer biztos. A webkamerák nagy felbontással képesek rögzíteni bármit, ami az optikájuk elé kerül, de a produkált végtermék akár álló, akár mozgó formában nézzük abszolút átlagosnak mondható.

4. Teszteredmények

A tesztek során főleg a videokártyákra voltunk kíváncsiak, hiszen az újgenerációs GeForce-ok közül a GT 640M LE még nem járt nálunk. Ami a processzor tesztet illeti, semmiféle meglepetés nem ért minket, a Core i5-3210M hozta a tőle elvárható szintet, ám a PCMark7 rámutatott arra, mennyire lassú a valóságban az S15-ben található merevlemez, illetve az is kiderült, hogy a GT 640M LE nagyjából a GT 630M, illetve a GT 540M szintjén teljesít majd.

A valóság teljes mértékben alátámasztotta a PCMark sejtését, ugyanis nagy átlagban tényleg a GT 630M szintje az, amit képes megugorni a GT 640M LE, néha kicsit gyorsabb nála, de a GT 555M már viszonylag messze van az esetek többségében, a névadó GT 640M pedig pláne. Egy erős középkategóriás megoldásnak tekinthető tehát az NVIDIA ezen kártyája, amely nevéből kiindulva valóban egy visszafogott változata a GT 640M-nek.

Talán ennél is érdekesebb az akkumulátoros üzemidők alakulása, hiszen az S13 esetében van másodlagos telepünk is, míg az S15-nél ugye ott a nagy felbontású IPS kijelző, ami nem tudtuk előre, mennyire durván befolyásolja majd a végeredményt. Nos, az S13 elég jól muzsikált, minimális terhelés mellett bő 7 óráig bírta, amely egybevág a Sony marketingeseinek elképzelésével. A maximális fényerő mellett történő filmnézés is majdnem kitartott 4 órán keresztül, továbbá, ha megnézzük a másodlagos akkumulátor beiktatásával kapott eredményeket, akkor jól látható, hogy szinte mindenhol az idő duplázódásának lehetünk szemtanúi. Meglepő, hogy a 15 órás jóslat itt is igazolódni látszik, a valós körülmények közötti használat ugyanakkor 9-10 óra körül lehet. Az S15 sem teljesített rosszul, ha figyelembe vesszük, miből épül fel. Ha reálisan nézzük a helyzetet, akkor az átlagot könnyedén tudta hozni, az IPS panel főleg a maximális terhelésnél jelentett kimutatható hátrányt, hiszen a 48 perces üzemidő azért elmarad a többiek eredményétől, de ennyi bőven belefér annak, aki a kijelző miatt dönt a gép mellett.

5. Értékelés

A Sony legújabb S szériás notebookjai megmutatták azt, hogy a gyártó igenis képes ma is vállalható termékeket piacra dobni, legyen szó belső vagy külső tartalomról. Az S13 személyében egy divatos, jól használható és üzleti noteszgépekre jellemző bővítési lehetőségeket kínáló megoldást kapunk, amellyel könnyedén megoldhatjuk egy napi munkánkat anélkül, hogy az elektromos hálózatra lennénk utalva. Bár ugyanez elmondható az S15-ről is, esetében mégis inkább a kijelző lesz az, ami központi szerepet fog játszani a vásárlás előtti döntés meghozatalakor, hiszen maga a hardver és az anyaghasználat nála lényegesen olcsóbb gépeknél is visszaköszönhet (elég csak a legnagyobb konkurensre, a Samsung Series 7-re gondolni, amely alacsonyabb felbontású TN panellel 70 ezer forinttal kerül kevesebb, mint az S15). Egyéni ízlés kérdése, hogy ki mennyire tartja túlzásnak az 1920x1080-as panelt (mi annak tartjuk Win7 mellett), az viszont egyértelmű, hogy az IPS technológia döbbenetes különbségeket mutat a notebookoknál szinte egyeduralkodónak tekinthető TN-hez képest. A világító billentyűzet szintén egy komfortot növelő tényező, valamint a merevlemezzel kombinált dokkoló egy olyan lehetőség, amellyel az ingázás még ilyen nagyméretű gépnél is könnyedén megvalósítható. Mégis, az árak ismeretében egyik gépre sem tudjuk rásütni az ajánlott cédulát, mert ha az S15-nél eltekintünk a monitortól, akkor egy átlagos minőséggel bíró, középkategóriás hardvert tartalmazó noteszgépről beszélhetünk, míg az S13 hiába érződik egy fokkal jobbnak, a közel 400 ezer forintos cédulát se a mobil internet, se a világító billentyűzet, se semmi más nem indokolja. Ennyi pénzért már megkaphatjuk bármelyik üzleti szériás gépet a konkurens gyártóktól, amelyek szintén dokkolhatók (bizonyos típusoknál még a billentyűzet világítás is megvan), persze kevés köztük az olyan, amely ennyire alacsony tömeggel rendelkezik. Ha dönthetnénk a Sony helyett, akkor mi egy IPS kijelzővel rendelkező S13-at dobnánk piacra változatlan vagy némileg csökkentett ár mellett, abban igencsak lenne ráció.

A tesztben szereplő Sony VAIO notebookokat a gyártó hazai képviseletétől kaptuk tesztre, köszönjük!

Pro:

+ pazar kijelző (S15)

+ matt kijelzők mindkét gép esetében

+ billentyűzet világítás

+ dokkoló és kiegészítő akkumulátor csatlakoztatásának lehetősége

+ mobil internetre képes modem (S13)

+ kikapcsolt állapotban is tölthetők a csatlakoztatott USB-s eszközök

+ USB 3.0

+ 2 év garancia, amely 3, illetve 4 évre is bővíthető a Sony márkaboltokban

+ 1 éves Intel AntiTheft előfizetés

Kontra:

- az anyagminőség néhol igencsak átlagos (főleg S15)

- a touchpad elhelyezése nem túl szerencsés (S15)

- egyelőre drágák, meglátjuk, mennyire esik az áruk a piacra dobást követő pár hónap után

- az S13-ból sajnos nincs IPS panellel szerelt változat

Hivatalos honlap: Sony VAIO S13 | Sony VAIO S15

Vásárlás: iPon webáruház