1. oldal

A Capcom által 2007-ben kiadott Lost Planet-et a kritikusok meglehetősen vegyes fogadtatásban részesítették. Dicsérték fantasztikus grafikájáért, akciódús játékmenetéért és boss-harcaiért, ám az egyjátékos mód rövidsége és a kissé nyögvenyelősre sikerült irányítás miatt kevés közepesnél jobb értékelést kapott. A játékosoknak szerencsére jobban elnyerte a tetszését a program, így az nem hasalt el a pénztáraknál. Olyannyira nem, hogy a japán fejlesztők neki is álltak a folytatás elkészítésének, mely a múlt héten meg is érkezett a boltok polcaira. A játék jelenleg még csak Xbox 360-ra és Playstation 3-ra érhető el, de az ígéretek szerint PC-re is meg fog jelenni a Lost Planet 2. Az eddig látott képek és videók alapján az nem meglepő, hogy látvány terén igencsak ütős lett a program, de vajon játékmenet terén is sikerült előrelépni a fejlesztőknek?

A jeges pokol már nem is olyan jeges

Az elődhöz hasonlóan a játék ismét az E.D.N. III nevű bolygón játszódik, jó pár évvel a Lost Planet történéseit követően. Az első részben az E.D.N. III egy jéggel és hóval borított planéta volt, melyet az emberiség elkezdett kolonizálni, miután a Földet alaposan „lelakták”. A folytatásban megismerhetjük a bolygó egy másik arcát is, hiszen a LP1 eseményeit követően több helyen elkezdett megolvadni a vastag jégtakaró, sőt, egyes helyeken dzsungelek és sivatagok is kialakultak. A hirtelen klímaváltozás alaposan meglepte az embereket, ám nem sokáig gyönyörködhetnek a tájban, hiszen továbbra is zajlik a háború a különböző frakciók között. Nem maradtak ki a játékból az első részben megismert Akrid-ek, a bolygó idegen lényei sem, melyek testében hatalmas mennyiségű hőenergia van elraktározva, így az emberek folyamatosan vadásznak rájuk. A játék összesen hat epizódból áll, melyek végigjátszása során folyamatosan váltogatni fogunk a frakciók között (pl. hókalóz, Nevec speciális osztag, sivatagi kalózok). Konkrét hőse nincs egyik oldalnak sem, és mivel névtelen katonákat irányítunk, kevés dolgot fogunk megtudni róluk. Kicsit csalódás, hogy nincsenek jól kidolgozott karakterek. A történet ráadásul meglehetősen lassan áll össze, a Lost Planet 2 első felében olyan érzése van az embernek, mintha nem is lenne rendes sztori a játékban, csak annyit tudunk, hogy minden frakció alaposan be akar fűteni a másiknak. Milyen eredeti, nem igaz? Aztán a vége felé szerencsére elkezdenek összefutni a szálak és kiderül, hogy miért szaporodtak el ismét az Akrid-ek a bolygón és mi a célja a Nevec csoportnak.

 

2. oldal

Az epizódok három-öt fejezetből áll, és minden fejezetben 3-4 területen kell helytállnunk a továbbjutáshoz. Na most itt a fejlesztőknek sikerült egy bődületesen nagy baklövést elkövetniük, mégpedig a mentési rendszerrel kapcsolatban. Az egyes területek között nincs mentés, csak egy feltámadások számában korlátozott checkpoint-rendszer, tehát hogyha feldobjuk a bakancsot, akkor az egész fejezetet az elejéről kell kezdenünk. A területek önmagukban nem hosszúak, 10-15 perc alatt a végükre lehet érni, viszont ha mondjuk egy fejezet legvégén bukunk el, akkor akár 45 perc játékunk is kárba veszhet. A játék elején ez még nem fog gyakran előfordulni, de ahogy a vége felé bekeményít a program, bizony megeshet, hogy többször is neki kell ugranunk egy-egy fejezetnek. Szerencsére nem olyan egyszerű „végleg” meghalni a Lost Planet 2-ben. Ennek az az oka, hogy az első résztől eltérően ezúttal van egy Battle Gauge kijelzőnk, aminek pontszáma minden halál esetén 500-zal csökken. Amíg ez nem éri el a nullát, addig mindig újraéledünk a legutóbb aktivált data post-nál. Viszont ha úgy fogy el az életerőnk, hogy már nincs több Battle Gauge pontunk, akkor nincs más lehetőségünk, mint újrakezdeni az egész fejezetet. A data post-oknak ugyanaz a szerepük, mint az első Lost Planetben. Elfoglalásukkal kapunk egy kis hőenergiát, amit a regenerálódásunkra fordíthatunk, aktiváljuk vele a radarunkat, így látjuk a pályán lévő ellenfeleket, és amint mondtam itt fogunk újraéledni halál esetén. Ami újdonság az előző részhez képest, hogy ezek az állomások 500 ponttal növelik a Battle Gauge-unkat, így érdemes mindet elfoglalni.

VS és Cat G Akrid, avagy miért szeretjük a Lost Planet 2-t?

Bizonyára sok olyan játékos van, aki az első részben imádta az emberek által irányított robotokat, mecha-kat, avagy hivatalos nevükön a Vital Suit-okat (VS). Ezek nem maradhattak ki a Lost Planet 2-ből sem, így ezúttal is számos VS-be ülhetünk be, melyekkel gyorsan rendet lehet tenni az Akrid-ek és az ellenséges emberek között. Persze ezek sem teljesen sérthetetlenek, viszont most már van lehetőségünk rá, hogy megjavítsuk őket, akár a csata hevében is (persze ez eltart egy darabig). A másik újdonság, hogy a LP2-ben vannak olyan típusok, amik többszemélyesek. És hogy kik fognak beléjük ülni? Hát a társaink, hiszen az első résztől eltérően most már nem vagyunk magányos farkasok. Mindig egy négyfős csapattal fogunk bevetésre indulni, így megcsinálhatjuk azt, hogy mi irányítjuk a VS-t, két társunk meg az oldalukon lévő gépágyúkat kezelik. Van olyan típus is van, aminek csak fel kell kapaszkodni az oldalára, és onnan lehet osztani az áldást.

 

3. oldal

De ha már a társaknál tartunk, osszunk ki még egy feketepontot a Capcomnak, mivel szörnyű AI-val verték meg csapattagjainkat. A fejük csak úgy kong az ürességtől, így mindössze egy dologra képesek: menni előre és lőni mindenre, ami nem a mi oldalunkon áll. Ők maguk nem használnak VS-t, sokszor még arra is lusták, hogy beüljenek mellém egy ilyen gépbe, ha én vezetek. De igazán akkor mennek az idegeinkre, ha egy főellenséggel harcolunk. Vannak olyan boss-ok, amiket csak csapatmunkával lehet elintézni. Na most képzelhetitek mekkora segítséget nyújtanak ezeknél az összecsapásoknál társaink. Egy alkalommal például egy hatalmas fegyvert kell kezelni, aminek több részegysége is van. Ahelyett, hogy mindenki saját maga kezelt volna egy részt, nekem kellett egyik helyről a másikra szaladgálnom…

Ha már szóba kerültek a főellenségek, lássuk mi fán terem egy ilyen lény. Az első részben is voltak méretes Akrid-ek, melyek legyőzéséhez alaposan fel kellett kötnünk a gatyánkat, de azok semmik voltak azokhoz képest, amikkel most fogunk összefutni. A legkisebb is akkora, mint egy nagyobb ház, de a legtöbbnek inkább egy utasszállító repülőgéphez közelít a mérete. Ezeket a lényeket G kategóriás Akrid-eknek (röviden Cat G) nevezik a játékban és mindig az epizódok végén futunk össze velük. Legyőzésük azért sem egyszerű, mert a bőrük olyan kemény, mint az acél, így mindig a vörösen izzó részeket kell lőnünk rajtuk (ez egyébként újfent minden Akrid gyenge pontja). Nem szeretném nagyon lelőni a poént, de lesz olyan boss, aminek bele lehet menni a gyomrába, hogy ott végezzünk egy kis pusztítást. Hatalmas, nem mindennapi élmény ilyen gigantikus lényekkel harcolni, minden percét élvezi az ember. Legalábbis amíg el nem fogy a Battle Gauge-unk.

4. oldal

Négyesben szép az élet

Az első Lost Planet rendelkezett egy egész jól kidolgozott többjátékos móddal, amely különösen a Colonies kiadással lett sok játékos kedvence, hiszen az új játékmódokat, pályákat, karaktereket tartalmazott. A második rész már érezhetően a multit helyezte előtérbe, talán ennek is része volt abban, hogy a mesterséges intelligenciát elbénázták. Co-opban lehetőségünk van a teljes kampányt végigvinni úgy, hogy akár három másik emberrel vállvetve harcolunk. Kicsit kár, hogy ha egy fejezetet ilyen módon akarunk játszani, ahhoz először meg kell azt csinálnunk multi nélkül. Mondanom sem kell, hogy sokkal nagyobb élmény úgy végigtolni a sztori módot, hogy a társaink végre gondolkodnak (jobb esetben), és teszik a dolgukat az összecsapások során. A hadjárat menüben nagyon könnyen létre lehet hozni egy kooperatív játékot, aztán csak meg kell várnunk, hogy a lobby-ban megjelenjen a többi játékos, és már indulhatunk is. Ha pedig van otthon társaságunk, akkor van rá lehetőség, hogy osztott képernyőn játszunk ketten, de a kisebb kép ilyenkor elvesz valamennyit az élményből.

A másik módja a multinak a hagyományos többjátékos küzdelem, hasonlót láthattuk már a Lost Planet 1-ben is. Az Elimination és a Team Elimination név a már ezerszer látott deathmatch és team deathmatch módokat takarja, így sok szót nem érdemes pazarolni rájuk, de annyit azért jegyezzünk meg velük kapcsolatban, hogy többfajta szabályrendszer szerint lehet játszani őket. Van, amikor addig tart a meccs, amíg el nem fogy a csapat Battle Gauge pontja, máskor pontokat kell gyűjteni, és persze megtalálható a hagyományos „a legtöbb frag-gel rendelkező játékos győz” mód is. Ismerős lehet az Akrid Egg Battle típusú multi is, ami tulajdonképpen egyfajta Capture the Flag játék, ennek során a pályán található különböző színű Akrid tojásokat kell a bázisunkra bevinni. A Data Post Battle során a pályákon lévő data post-okat kell elfoglalnunk és irányításunk alatt tartanunk, a Fugitive mód pedig arról szól, hogy négy szökevény játékosnak kell adott ideig életben maradnia, miközben a többiek rájuk vadásznak.

 

5. oldal

Bekerült a játékba egy Faction Match nevű mód is, mely tulajdonképpen egy olyan háború, amelyben öt frakció harcol egymás ellen. A fordulók elején kiválaszthatjuk, hogy melyik csoportba akarunk tartozni, onnantól kezdve annak gyűjtjük a pontokat a három harctéren zajló csatákban. Frakciót váltani csak a fordulók között lehet, ezek időtartama egy-egy hét, tehát jól gondoljátok meg, hogy kikkel lesztek. A Faction Match mód kiváló alkalmat nyújt arra, hogy pénzt (credit) keressünk, melyet aztán felhasználhatunk arra, hogy magasabb szintű fegyvereket szerezzünk be, amiket aztán az egyjátékos módban és többjátékos módban is használhatunk. Felszerelésünk mellett kinézetünket és különleges képességeinket (például gyorsabb regenerálódás) is testreszabhatjuk, persze csak akkor, ha a játék során megnyitottuk az új darabokat.

Akcióban az MT-Framework

Pár évvel ezelőtt a Capcom nagyon belenyúlt a tutiba, amikor kifejlesztette az MT-Framework nevű játékmotort, hiszen amellett, hogy nagyon jól néz ki, a fejlesztők szerint könnyen programozható PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra egyaránt. Nem csoda, hogy az első Lost Planet, a Dead Rising, a Devil May Cry 4 és a Resident Evil 5 is ezt használta. Ennek a motornak a 2.0-s verziója dolgozik a Lost Planet 2 alatt is, így a látványra biztosan nem lesz egy szavunk sem. Az E.D.N. III jeges pályái és vegetációval teli dzsungelei egyaránt nagyon szépen sikerültek, de a részletesen kidolgozott VS-ek, emberek és Akrid-ek is jól festenek. Különösen a Cat G lények láttán fog leesni az állunk (és nem csak a méretük miatt), hiszen a Capcom nagyon változatos és jól kinéző „szörnyeket” hozott létre. A designban csak az zavaró egy kicsit, hogy az első résztől eltérően szinte nincs olyan ember a játékban, akinek rendesen látnánk az arcát, mivel mindenki valamilyen sisakot vagy maszkot visel. A megjelenítés egyébként többnyire folyamatos, de PS3-on tesztelve néha belefutottunk egy-egy belassulásba, különösen a sokszereplős többjátékos meccseken. Az audió szekció már nem lett olyan kiemelkedő, mint a grafika, bár rossznak azért nem nevezhető. A zenék meglehetősen jól sikerültek, de a szinkron és a hangeffektek eléggé átlagosak voltak, így a döbbenet ezúttal elmaradt. Egyedül az ütötte meg a fülünket, hogy a Darksiders játékban War-ként megkedvelt, és korábban már több tucat videójátékban tiszteletét tevő Liam O’Brian a Lost Planet 2-ben is szerepet kapott. Több karaktert is ő szólaltatott meg, köztük sivatagi kalózok vezetőjét is, nem is rosszul.

A bevezetőben feltettem a kérdést, hogy sikerült-e előrelépniük a fejlesztőknek a játékmenetet illetően. A válasz nem egyértelmű, mivel az egyjátékos mód a rossz mentési rendszerrel, buta AI-val és közepes történettel nem tekinthető túl nagy előrelépésnek. Ugyanakkor az új VS-ek, a frenetikus boss-harcok, a kooperatív mód és a karakterünk testreszabhatósága mindenképpen nagy pozitívum. Ennek megfelelően a Lost Planet 2 egy élvezetes, de nem kiemelkedő játék lett, amivel a multi miatt elég sokáig el lehet lenni.

[bold]Platformok: Xbox 360, Playstation 3

Tesztelt platform: Playstation 3[/bold]