I. oldal

Az indie szféra mostanában jobbnál jobb játékokkal rukkol elő, és bár könnyen hihetnénk, hogy ezek stílusilag igyekeznek a könnyed és egyszerű műfajoknál ragadni, a helyzet az, hogy egyre több csapat akar ténylegesen maradandót alkotni. Jó példa erre a nemrégiben bemutatott FEZ, vagy akár jelen cikkünk tárgya, a sokkoló horrorjáték, a Lone Survivor, mely még csak nem is 3D-s. Olyannyira nem az, hogy az egész játék a 16 bites éra látványvilágát idézi, sok-sok színes pixellel és szerethetően gagyi animációval. Valahogy mégis képes a frászt hozni ránk, sőt, mély pszichológiai utazásra invitál.

[bold]

Egyedül[/bold]

A Lone Survivor egy már ezerszer látott felütéssel kezd: mi lenne, ha egy különös fertőzés okán a világon minden ember szörnnyé változna, és csak egyedül te maradnál életben? Hősünk, akinek a neve "már nem számít", pont ebben a cipőben jár, hisz hosszú ideje nem látott élő embert, igaz, már nagyon régóta egy lepukkant bérlakásban bujkál és csak a beszűrődő hangokból szerez információkat. Mostanra viszont nem csak, hogy fogyni kezdtek a készletei, de észrevette magán az őrület jeleit is, így úgy véli, eljött az ideje, hogy megnézze, tényleg ő maradt-e egyedül, vagy vannak esetleg még mások odakint. A sztori nem bonyolult, ahogy a háttere sem került különösebben kidolgozásra, de mindez nem is kell, mert itt egyedül az atmoszféra számít: ugyan a játék egy technikai őskövület, a magány, amit áraszt magából, már-már sokkoló, hisz senki sem szeretne egyedül meghalni egy szörnyekkel teli város kellős közepén.

A program hosszát illetőleg sem kell aggódni, ami egy indie stílusú játék esetében azért meglepő faktor. A Lone Survivor simán eltarthat 4-5 óráig - ez alapesetben nem sok, de egyrészt ez egy független játék, amit lényegében egyetlen ember készített, másrészt ez az időtartam nyújtható, ha az ember kíváncsi a többféle befejezésre, vagy épp szeret körülnézni és elmerülni az őt körülvevő, virtuális világban. Márpedig itt erre minden lehetőség adott, hisz a Lone Survivor univerzuma kicsiségében válik óriásivá. Hősünk egyébként, bár egyedül van, gondolatban mindenre reagál, és mivel egy viszonylag szimpatikus fickóról van szó, nagyon könnyen azonosulunk vele.

II. oldal

Régi félelmeink

A Lone Survivor játékstílusát tekintve egy 2D-s túlélő horror, melyben állandó szerepet játszanak a műfaj klasszikus elemei, úgy, mint a tárgyak gyűjtögetése, a nyomkeresés, vagy éppen a különböző, nem túl bonyolult logikai feladványok megfejtése. Az ellátmány (legfőképp az élelem) állandóan fogytán, minden egyes méterért meg kell küzdeni, fegyverünk pedig, bár akad, nem sokat ér, mert lőszerből szinte alig találunk egy keveset. Marad tehát a lopakodás és a szörnyek kerülgetése, ami azonban csak egy egész kis szelete a játékmenetnek. Hősünk ugyanis kezdi elveszíteni a józan eszét, így sokszor meglehetősen bizarr választások elé állít a program. Elbeszélgessünk a kitömött plüssjátékkal, vagy inkább tegyünk úgy, mintha nem hallanánk, hogy szólongat? Az ilyen és ehhez hasonló pillanatok komoly kihatással vannak a játék történéseire, szóval ha valaki akar, búcsút inthet a realitásnak és egészen új világba költözhet.

A játékban a szobánk a főbázisunk, bármikor visszatérhetünk aludni, ami a mentés is egyben. Szerencsére találhatunk tükröket, amik között teleportálhatunk, így kerülve el a monoton császkálást. Bár azt hihetnénk, hogy a tájékozódás így könnyű lesz, meg kell hagyni, hogy a Lone Survivornek ez az egyik leggyengébb pontja. A térkép gyakorlatilag használhatatlan, jobb, ha sajátot rajzolunk magunknak. Az is sokat segít, ha megjegyezzük a különböző szobák számait, mert a program ezeket nem tartja nyilván, holott sokszor kellenek majd. Ja, és külön poén, hogy a térkép nézegetése nem szünetelteti a játékot, így ha egy lény a közelben van, simán megölhet.

A másik valódi negatívum a szörnyekkel kapcsolatos. Az rendben van, hogy erősek, mert egyrészt ez egy túlélőhorror játék, másrészt olyan sok szerencsére nincs belőlük. Az viszont, hogy az egyébként lassú folyású játékmenetet scriptelt menekülős szakaszok tarkítják, már koránt sem ilyen jó dolog. Nem csak, hogy kizökkentenek a hangulatból, de ezeken a szakaszokon egyszerűen lehetetlen tájékozódni, könnyen frusztrálóvá téve a pár perces rohamokat.

III. oldal

[bold]

Klasszikus horrorfilm[/bold]

A Lone Survivor technikailag minden, csak nem előremutató: mivel a játékot egyetlen ember készítette, ezért nem volt lehetőség csilli-villi effektparádéra, így a látványvilág a 16 bites érát idéző, hatalmas, színes pixelekkel operáló játékok korát idézi. Nagy képernyőn játszva már-már szembántóan méretesek a képet alkotó négyzetek, de valahogy mégis sikerül félelmet és reménytelenséget ültetni a szívünkbe, miközben játszunk. Hogy ez mégis hogy lehet? Nos, minden bizonnyal a remek fény-árnyék hatások és a jól megrajzolt helyszínek az elsőszámú okok. De semmiképpen sem szabad elfelejteni a remek zenét sem, mely a csontunkig hatolóan zavaró és fülbemászó egyszerre - egy pont, ahol a Lone Survivior a Silent Hillel találkozik!

A játék jelenleg fillérekbe kerül, Steamen és a fejlesztői oldalon is megvásárolható. A horrorért rajongó játékosoknak kötelező darab, de legszívesebben azokkal is végigjátszatnám, akik mániákusan fejlesztik a gépüket, hogy egy-egy shooterben bekapcsolhassanak még egy grafikai opciót. A Lone Survivor tulajdonképpen nem más, mint a született tehetség kibontakozása. Csak remélni merem, hogy a játékért felelős Jasper Byrne nemsokára előrukkol egy folytatással.

8/10