Bevezető

A tegnapi napon hivatalosak voltunk a Microsoft Magyarországhoz egy Kinect bemutatóra és próbára, és mivel még hónapok vannak hátra a gép megjelenéséig, ezért a világért se hagytuk volna ki a lehetőséget. A Graphisoft park nagyon szép hely, az MS pedig tudja hogyan kell vendégeket fogadni. Az előadás előtt a különböző kávék mellett egy kényeztető masszázst is kaptunk, így a jókedv garantált volt mire beléptünk a játékterembe (ilyenkor jó igazán újságírónak lenni). A hatalmas szobában két Xbox 360-ra is csatlakoztattak Kinectet, de az első fél órát a kivetítő uralta. Az előadást Vígh Attila tartotta Tóth Gábor segítségével, ők felelnek idehaza az Xbox 360 népszerűsítéséért. Meglepő módon nem a Kinectről szólt az előadás nagy része, Attila először emlékeztetett minket az E3-as bejelentésekre, melyek között a hazai közönség számára talán az a legfontosabb, hogy nemsokára elrajtol a magyar Xbox Live. Az accountok migrációját még nem tudják pontosan, hogy hogyan fogják megoldani, de igyekeznek olyan megoldást találni, ami a játékosoknak a legjobb. Ezt követően igyekeztek megnyugtatni minket, hogy attól, hogy létrehozták az új eszközt, nem fordulnak el a hardcore játékosoktól sem és idővel hasznosítják majd a kamerát a nekik szánt játékokban is, példának pedig felhozták, hogy az új érzékelő milyen módokon segíthet be egy FPS-be. Képzeljük el, hogy kezünkben a kontroller, játszunk ahogy rendesen, de ha jobbra vagy balra kihajolunk, akkor a játékban ennek megfelelően kinézünk a fedezék mögül.

Az előadás zárásaként bejelentették, hogy augusztus 27 és 29 között nyilvános bemutató is lesz Budapesten a Westend szökőkútjánál, szeptemberben pedig országos turnéra indulnak a srácok, hogy több nagyvárosban is kipróbálható legyen az eszköz. Mi öt alkalmazást néztünk meg amíg az MS Magyarország főhadiszállásán voltunk. Az első ezek közül a fejlesztőknek szólt alapvetően, és azt mutatta be, hogy mit lát a kamera és hogyan építi fel a vázunkat, amit aztán az avatár irányítására használ. Ez az alkalmazás főleg azért volt hasznos, mert ki lehetett kísérletezni vele a távolságokat, hogy hol van az a pont, amikor már eltűnünk a képernyőről, és hol van az, amikor már túl közel vagyunk hozzá. Akkor is meg tudott különböztetni minket (amíg nem mászkáltunk el egymás előtt persze), ha négyen álltunk előtte, ráadásul elég simán, pedig főleg nekem kétségeim voltak e felől a csökkentett felbontású mélységi kamera miatt.

Most pedig, mielőtt továbblépnénk, jöjjön is egy kis gyorstalpaló a Kinect belsejéről, hogy mégis mit kapunk majd a körülbelül 40 ezer forintos vételárért. A régebben Project Natal néven futó érzékelőben, ahogy az a képeken is látszik négy mikrofon is van, három a jobb oldalon és egy balra. Magyar irányítás egyelőre nem várható, úgyhogy gyúrjunk az angol kiejtésünkre ha csak szövegelve szeretnénk videózni, de összességében úgy gondolom, ez nem egy nagy érvágás induláskor. A kamerák közül az egyik egy szimpla RGB kamera, ami 640*480-as felbontásban képes videót küldeni az Xbox-nak, 30fps-sel. Persze a lényeg nem itt kezdődik, erre manapság szinte bármely webkamera képes és már az első EyeToy is tudta, sokkal fontosabb a mélységi érzékelő, ami egy infravörös „kivetítőből” és egy monokróm CMOS érzékelőből áll. Ezeknek köszönhető, hogy a Kinect rosszabb fényviszonyok között is elég jól lát, nem fog zavarba jönni attól, hogy nem a kertben játszunk. A szoftvert a Kinecthez a Microsoft készíti, a vas alapjai pedig az izraeli PrimeSense-től vannak. A referenciakamerában még 640*480-as volt a mélységi érzékelő felbontása is, azonban vélhetően költségcsökkentés miatt a végleges változatban ennek a negyede került a gépbe, 320*240. Viszont a mélység 16 bites érzékelése megmaradt, tehát 65536 szintet képes megkülönböztetni maximálisan a Kinect, ez bármire elég. A két érzékelő összedolgozásával tudja elkülöníteni a hátteret a gép tőlünk, és tudja megmondani ha például előrehajolunk, és így képes arcfelismerésre is. A Kinect elviekben akkor érzi jól magát, ha 1,2-3,5 méteres távolságban vagyunk tőle és tartalmaz egy kis motort is, amivel a fejét tudja mozgatni egy kicsit, ha követésre van szükség. Mivel ez már több energiát igényel, mint amennyit egy USB port le tud adni, ezért a régebbi Xboxok esetében szükséges lesz egy külső tápegység használata is, az újaknál már van egy külön Kinect csatlakozó, ahol egy kábelen keresztül letudhatunk mindent.

Ennyit magáról a vasról, lássuk miket próbálhattunk ki, de előtte még fontos kiemelni, hogy béta firmes Kinecttel játszottunk béta játékokkal, úgyhogy apróbb hibákat még kijavíthatnak a startra. Összesen négy játék volt a kínálatban, a Kinect Adventures, a Kinect Sports, a Joyride és a Kinectimals. Az Adventuresben négy mini-játék szerepelt, főleg azok, amiket már láthattunk az E3-on is. Az elsőben egy gumicsónakban kellett jobbra-balra lépkedni és ugrálni, míg a másodikban egy sínen mentünk előre, és ki kellett térni az akadályok elől (ugrás, gugolás, félrelépés), a gyors teljesítéssel pedig plusz pontokhoz juthattunk (gyorsításhoz ugrálni kellett). A harmadik játék egy fallabda szerűség volt, elég gyors, és talán kicsit pontatlan is, vissza kellett ütni a labdát, és szétverni a hátul lévő dobozokat, míg az utolsó játékban csak felvehettünk egy koreográfiát, amit utána előadtak avatárjaink. Az összes Adventures játékban érzékelte a Kinect ha még egy személy belépett a látómezejébe, és automatikusan behozott egy új játékost.

A Sportsban volt gátfutás (helyben futás és ugrálás), bowling és interakció a közönséggel (kezeket a magasba, ugráljunk és velünk örülnek, csak apróság). A Joyride-ban versenyezhettünk autóval, úgy csinálva mintha egy kormányt fognánk, ha pedig dülöngéltünk akkor driftelhettünk. Az utolsó játék, a Kinectimals pedig egy túladagolás cukiságból gyerekeknek, ahol például kisoroszlánt lehet virtuálisan dögönyözni, vagy végigvezetni az akadálypályán. Azért szóljunk a gyereknek, hogy előbbit az állatkertbe ne akarja kipróbálni. Mivel tőlünk összesen hárman is voltak a rendezvényen és mindhárman teljesen máshogyan gondolkodunk a Kinect kérdésről, ezért úgy gondoltuk, hogy az lesz a legjobb, ha mindenki kap egy saját oldalt, ahol elmondhatja a véleményét a tapasztaltakról. Haladjunk ABC sorrendben, a következő oldalon Daks véleménye olvasható.

Daks

Daks

Hosszasan nyúztuk a Kinectet. A benne rejlő technika egyszerűen lenyűgöző, a két kamera teljes háromdimenziós letapogatásra képes, a gép érzékeli, hogy milyen messze állunk tőle, és miként mozgunk, de nem úgy, mint azt az EyeToy, vagy a Wii tette. A régi Playstation 2-es webcamjáték csak a sziluettünket látta, a Nintendo pedig a kontroller mozgását követte, az első sokszor nem működött, az utóbbinak az eredménye pedig az lett, hogy ágyon fekve, egyszerű csuklómozdulatokkal is tudtunk teniszezni. A két megoldás persze a maga idejében forradalminak számított, itt azonban nincsen csalás, se szoftvertrükk, a Kinect valósággal bescanneli az egész testünket. Az eredmény olyan, mintha ezer kis szenzor tapadna minden porcikánkra, a sajtórendezvényen bemutatott technikai demóban még megfigyelhettük azt is, ahogyan a mozgásunkból felépült a kis csontvázember, majd a másik kamera rögzítette a hozzá tartozó körvonalainkat, mindeközben pedig valós időben már mozgatta a kis játékfigurát is. Hollywoodi stúdiótechnika ez kérem-szépen!

A sok számítás természetesen eredményez egy kis késést, de gondoljunk csak bele, mi minden megy végbe ebben a 100-150 milliszekundumnyi időben. Először végrehajtjuk magát a mozgást, azt veszi a két kamera, majd az adatokat feldolgozza a processzor, megmondja a programnak, hogy mi történjen, az végrehajtja, a kábelen keresztül a kész játék kimegy a tévére, ott felépül a kép, nekünk meg még fel is kell fognunk azt, amit látunk. Ha így végignézzük a folyamatot, akkor egy minimális késés érhető és megbocsátható, a Microsoft leleményességének köszönhetően viszont minden játék igyekszik majd elfedni előlünk a technikai villámszüneteket. Vagy a rendezés lesz olyan, hogy ne vegyünk észre ebből semmit, vagy a feladatok megoldásához kell nekünk előre gondolkodnunk.

A sajtónapon több játékot is kipróbálhattunk. A Kinect Sports demójában egy gátfutóverseny izzasztotta meg a jelentkezőket, helyben kellett futni, az emberünk annál gyorsabb volt, minél jobban kapkodtunk, és minél magasabbra emeltük a térdünket, ugrani pedig egy helyben szökkenéssel kellett, de még a gát előtt, amikor azt a jel mutatta. Talán ennél a játéknál lehetett a legjobban érezni a késlekedést, az autóversenyes Joy Ride viszont simán ment. Előretett kezekkel kellett a levegőben navigálni, a turbót egy virtuális kormánylökés indította be, fékezésnél pedig vissza kellett húzni a kezeket, mintha csak egy lasszót tartanánk. Az első két cím sajnos annyira nem nyűgözte le a tömeget, a Wii Sports és a Super Mario Kart pont ilyen megoldásokat használt, a Kinect Adventures viszont ismét felrázott minket. Egy felfújható csónakban ülve kellett leutazni a vad és zord hegyi folyón, a kis lélekvesztőt pedig maximum két játékos irányíthatta, különböző dülöngélésekkel, és előre megadott mozdulatokkal. A legjobb pedig az volt, hogy ez a Samsung 3D LED TV-jén futott, ami egy kis IMAX élményt is kölcsönzött a kalandok mellé. S hogy melyik cím volt az, ami csuklóból lesöpörte mindegyiket a pályáról? Hát a Kinectimals! A játék a barátnőink igazi kedvence lesz, egy aranyos kölyökoroszlánt kell benne pátyolgatni, megtaníthatjuk különböző trükkökre, simogathatjuk, és játszhatunk vele, ő pedig édes esetlenséggel, és hatalmas kameranyalogatásokkal hálálja meg a törődést. Ennivaló, nincs rá jobb szó.

A Microsoft szerint persze nem csak családi, és gyerekjátékok jönnek a Kinectre, hanem a rendes, nagy anyagok is támogatják majd. A hardcore címek azonban többnyire csak részben lesznek Kinect kompatibilisek, a recept szerint ugyanis itt a kamera csak a hagyományos, kontrolleres irányítót fogja kiegészíteni, és bizonyos részeknél jut csak szerephez, például RPG elemeknél, vagy mini kihívásokban. Ezt azonban nem tudták megmutatni nekünk, így maradtunk a nyitócímeknél, melyek bár meggyőzőnek bizonyultak, azért nem estünk eufórikus állapotba egyiktől sem.

A játékélmény ugyanis nem új, kalimpálós, futkosós, mutogatós játékok régóta vannak már, egyedül csak a technika az, ami megváltozott. A Kinect viszont ezzel fog győzni. A gyönyörű nagyfelbontású grafika már alapból odacsap a Nintendo Wiinek, a kontroller nélküli működésnek köszönhetően nem kell további drága kiegészítőket sem vásárolnunk, a teljes háromdimenziós érzékenység pedig jól kihasználva új távlatokat fog nyitni a játékiparban. Megjósolni sem tudjuk, hogy az olyan nagy fejlesztőistenek, mint Kojima, Carmack, Bleszinski, McGee, Schafer vagy Molyneux mit találnak majd ki hozzá, de az biztos, hogy kell neki legalább egy év, mire annyira beérik, hogy nélkülözhetetlen legyen a konzol mellől.

Pacman

Pacman

Úgy érzem maximális nyitottsággal érkeztem meg a Microsoft Magyarország főhadiszállására, de a rengeteg videó és híranyag után amit a Natalról/Kinectről láttam, már kialakult bennem egy kép az egészről. Kíváncsi voltam változtatnak-e majd rajta a személyes tapasztalatok. Nos, előrebocsátom, hogy változtattak.

Mint tudjátok, négy játékot volt alkalmunk kipróbálni, ezek mindegyike a casual kategória szülöttje, a HC játékosoknak még egy kicsit várniuk kell, ha bele akarnak kóstolni a technológiába. A Kinect Adventures-szel kezdtünk, illetve annak négy minijátékával. Mivel a játék még nincs befejezve, így menü híján szépen sorba mentünk végig mindegyiken, kezdve a raftinggal. Az ember azt gondolná a bemutató videó alapján, hogy a játék nem nagy szám, így amikor odaálltam a gép elé Svindler kollégával nem vártam túl sokat, a játék ezzel szemben nagyon szórakoztató volt. Egészen magával ragadott, egyik pillanatról a másikra felszabadultan ugráltam és lépkedtem jobbra-balra. A kezdés tehát jó volt. Ezt követte az akadálykerülgetős játék, ami talán még élvezetesebb, fájó pont, hogy Svindler nyert benne. :) A szép start után azért volt, amire elhúztam a szám, ez pedig a labdázós játék. Az eddigiekben egy pillanatig sem merült fel a lag problémája, ám a labda ütögetésnél/rúgdosásnál nagyon hirtelen mozdulatokra volt szükség, itt álltam meg először kérdően, hogy de hát ezt még pont elértem, vagy nem? Ez nem volt az igazi, bár érzésem szerint a lag nagyobb volt, mint amire az eszköz valójában ítélve van, talán van remény egy kis szoftveres igazításra. Meglátjuk. Az Adventures egy kis tánccal végződött, persze semmi komoly, csak egy poén zárásnak. Úgy egy percig produkálhattuk magunkat, amit aztán egy kis csapat avatár zenére előadott. Összességében az Adventures egy remek partijáték pakk, elégedett voltam vele, a végső változatban pedig 20 féle mini-játék lesz.

Ez után következett a Kinect Sports. Ez a játék egy kicsit messzebb volt a késztől, mint az előző, igaz menüje sajnos már volt. Azért sajnos, mert igen kellemetlen volt használni. Nehéz hadonászással odatessékelni a kurzort a kívánt helyre és külön művészet ott megtartani. Gátfutással kezdtünk benne, hát... mit mondhatnék, akinek van már mondjuk egy Wii Balance Boardja és Wii Fitje, az ismeri már a helybenfutás örömeit. Én nem szeretem ezt a műfajt, a játékkal magával nem volt gond, az ami, és pont. Ezt követően bowlingoztam kicsit, ezzel az volt a problémám, hogy nem a bábukat kellett nézni és szemre becélozni őket, hanem alul kicsi pontok jelezték mennyire tartjuk középen a golyót. Hááááát, ennél jobb megoldás lett volna, ha végig látjuk a kis avatárunkat és vele helyezkedünk és célzunk úgy, hogy közbe látjuk őt is meg a golyót is rendesen, nem pedig pontokat fixírozunk. 3-4 gurítás után hamar rá lehetett unni így. Ebből a játékból ezeken kívül más nem volt még kész, csak a tömegheccelés, ami egyszer jópofa tud lenni. A Kinect Sports eddig abszolút nem győzött meg, persze ez még csak két játék volt belőle, kérdés a többi milyen lesz, mert a végleges kínálatban sokkal több minden lesz benne.

A Joyrideról mondhatok hideget és meleget is. Sokan fújoltak, hogy milyen rossz lehet Kinecttel egy képzeletbeli kormánnyal vezetni. Nos, ami az irányíthatóságot illeti, tényleg nehézkes, ami viszont jó benne, hogy az egész testünkkel vezethettünk. Ahhoz hogy faroljon a kocsi, nekünk is azt kell. Levegőben trükközhettünk, pörgésekkel és egyebekkel, a játék alapvetően jópofa. A gond vele tényleg a nagyon nehéz irányíthatóság, nekem valahogy sosem sikerült a kis járgányra ráerőltetnem az akaratom... Az alapötlet tehát jó, ki tudja, lehet idővel rá lehet valahogy érezni az irányításra, nekem így elsőre kaotikus volt.

Kinectimals. Cuki. Tényleg az, de hogy rögtön a lecsóba csapjak mondom mi az ami nagyon tetszett benne. A játékhoz lehet kapni plüssfigurákat, amikhez tartozik egy kis cetli, amit ha megmutatunk a Kinect kamerájának, megjelenik az adott kis figura a játékban. Remek ötlet, ezzel egészen biztosan megnyerik majd a kicsiket. A játék egyébként olyan, amilyennek vártam. Virtuális kedvencek egész garmadáját simogathatjuk, tanítgathatjuk különböző mozdulatokra (felállás, fél lábon állás, ugrás, dülöngélés) és végigvezethetjük őket akadálypályákon. A demó verzióban egyelőre ennyit lehetett vele csinálni, a teljes játékban természetesen több lehetőség is lesz. Az akadálypályán egyébként megint előjött a helybenfutás, bár ez a kicsiknek itt belefér, főleg, hogy nem ez a játék lényege. Azért ne hagyjuk túl sokáig játszani vele a gyereket. =)

Maga az eszköz jobb, mint vártam, a mélységi kamera felbontásához képest pedig dicséretes, hogy valóban képes lekövetni 3-4 személyt is. Ami problémát jelenthet, hogy 1,7-3 méteres távolságban lát igazán jól a kamera. Kinek van ennyi helye a TV előtt?

Svindler

Svindler

Hármunk közül talán én voltam az, aki a legkevésbé volt elvarázsolva a Natal által a bejelentése óta. A kezdeti reklámvideók miatt kicsit szkeptikussá váltam, az egyszerű partijátékok pedig valahogy sosem vonzottak, ám ez miatt az is igaz, hogy nem is siettettem a velük való találkozást, így viszonylag kevés tapasztalatom van a témában. Hogy miért mondom el mindezt? Mert hát lássuk be, a Kinect jó kiegészítője lehet a későbbiekben a HC játékoknak is, de alapvetően arra van, hogy egy szélesebb közönséget fogjon meg és egy új lehetőséggel bővítse az Xbox repertoárját. A Wii-nek bejött a casual réteg megcélzása, a két izmosabb konzol pedig könnyedén elhódíthat játékosokat, ha az eddigieken felül még ezt is kínálják.

Én speciel kifejezetten örültem annak, hogy megmutatták nekünk élőben, mit is lát maga a Kinect, hogy építi fel a „pálcikaemberkéket” amikkel modellezi a mozgásunkat. A jelenlegi vas olyan kis dolgokat, mint az ujjaink már nem képes külön követni, de egyébként nagyon jól működik és azt is láthattuk – bár még a játékokban nincs aktiválva ez a lehetőség – hogy könnyedén megbirkózik egyszerre négy emberrel is, ami a későbbiekben fontos lehet néhány programnál.

A játékok között a legnagyobb pozitív meglepetés számomra a Kinect Adventures volt, az első két mini-játéka nagyon szórakoztató. Azok közül nekem főleg a folyón ugrálás tetszett, ketten nagy élmény játszani egy ideig (ez volt az egyetlen kooperatív a mostani kínálatban), ami pedig már az idei E3-as előadás alapján is tetszett, az ötlet, hogy miközben mi odatesszük magunkat, hogy teljesítsük a pályát, a játék képeket készít rólunk, amiket aztán viccesen kommentel a pálya végén. Facebook és egyéb közösségi oldal függői pedig azonnal meg is oszthatják ezeket. Sok videó van a neten arról, hogy a Kinect lagzik, és ez így is van, de azt fontos tudni, hogy némi késleltetés a feldolgozás miatt szinte mindenben van. Egy sima kontrolleres konzoljátéknál is számolhatunk 100ms körül, míg a Kinectnél néha ennek a duplájával. Igazából csak egyetlen helyen volt ez zavaró, a harmadik labdaütögetős játéknál, ahol nagyon gyorsan kell bemozdulni. Itt látható volt, hogy avatárunknak nem mindig sikerül megfelelő sebességgel követni minket.

Amíg az Adventures azonnal játszható akárki számára én úgy éreztem, hogy a Joyride azért némi megszokást igényel, nem mindig sikerült azt csinálnom, amit szerettem volna. A Kinect Sports helyben futását már láttuk máshol is, a teke tudományunkat pedig hamar csúcsra lehet járatni. A Kinectimals főleg a fiatalabbakat fogja meg, és a virtuális dögönyözés mellett szerencsére tartalmaz kihívásokat, például végig kell vezetni kis kedvencünket egy akadálypályán. Biztos vagyok benne, hogy sikere lesz, a bétával csak annyi bajunk volt, hogy a menüpontok megérintését néha rosszul érzékelte a gép, hiába raktuk ki a kezünket jobbra vagy balra. A megoldás némi mászkálás után magától jön, de nem biztos, hogy egy gyereknek is. Egyszer-kétszer azért sikerült ilyesmikkel kiakasztanunk a gépet, de elég valószínű, hogy ez csak a béta szoftver miatt volt.

Sokszor ki van emelve, hogy a Kinect előnye, hogy csak egyszer kell megvenni, aztán már be is rendezkedtünk több játékosra, de ez főleg a játékosok számától függ. Felénk 40 ezer forint környékén lesz kapható, ami körülbelül megfelel két teljes kontroller szettnek a másik két konzolon. Két játékos felett már egyértelműen a Kinect az olcsóbb megoldás, de nem tudjuk ez mennyire lesz elterjedt felénk, hiszen akkor már tényleg nem árt a 4*4 méteres terület ami alulról súrolja az átlag magyar nappali teljes méretét, így az összejöveteleken is valószínűbb a két játékos egyszerre.

Árban tehát körülbelül egálban van a többiekkel viszont a teljesen más koncepció nagyon jól jöhet néhány programnál. Például egy fitnessz játékban nem kell semmit szorongatnunk, és az is biztos, hogy a mozgásérzékelő nem a lehető legrosszabb pillanatban fog lemerülni. Ráadásul olyanokat is a TV elé húzhatunk, hogy csatlakozzanak, akik eddig reflexből elutasították a játékot a tanulási folyamat miatt. Most nincs A, B, X, kör, stb. gomb, odaáll a TV elé és csinálja, amit töltés alatt mutatott neki a játék. Márpedig a családunkkal/barátainkkal együtt játszani nagyon jó móka, a Kinect pedig segít, hogy ez könnyebben összejöhessen. A játékok nagy része persze csak pár óráig szórakoztató jelenleg, és akkor is főleg társaságban, de ki tudja mit hoz még a jövő, sok külsős cég dolgozik már Kinecttel. A Microsoft mozgásérzékelője más utakon jár, mint a Move vagy a Wiimote és pont ettől érdekes. A gomb és analóg kar nélküliség elég sok lehetőségtől fosztja meg a fejlesztőket, de rengeteg másikhoz jutnak általa. Casual rétegben mindenesetre a siker szinte garantált, a többit majd meglátjuk.