I. oldal

A King Arthur tavalyi debütálása piros betűs ünnepnek számít a stratégiai játékok rajongóinak, hisz a magyar Neocore Games második, igen hosszú ideje készülő játéka úgy hatott a Total War által uralt, szmogos légtérben, mint egy friss, nyári eső. Most, több mint fél évvel az alapjáték megjelenése után elérkezett az első, tartalmasabb DLC kampány, ami azoknak készült, akik már vakon is legyűrik Britannia gonosz erőit, és koronával a fejükön alszanak. Ha a kedves Olvasó magára ismert, akkor nyomás a Steam és a vásárlás, ha viszont nem, kétszer is gondolja meg a dolgot, mert a The Saxons legalább annyira tartalmas és komplex, mint a King Arthur volt.

Albioni pázsit

Aki lemaradt volna az előzményekről, itt elolvashatja tesztünket az alapjátékról, noha valószínű, hogy a DLC csak a teljes verzió megléte után kezdi érdekelni az embert. A The Saxons története nagyjából akkor veszi kezdetét, amikor Artúr kihúzza az elátkozott kardot a sziklából, és ezzel megindul a királlyá válás rögös útján. A saxonok egykoriban híres sárkányvadászok voltak, ám miután e nemes fenevadak kihaltak, zsoldosoknak álltak, a most kialakult, kaotikus helyzetben pedig ők az egyetlenek, akik a kereszténység erejével úrrá lehetnek a sötétség erőin. Ez persze nem egyszerű feladat, hisz Britannia csupa morcos és bizalmatlan hadúr kezében van, akiknek nem mindig áll érdekükben az igaz erkölcs követése. Ekkortájt még Artúr is csak egy a sok közül, aki az ország távoli végén tartja fent termetes provinciáit. A The Saxons sztorija tehát az alapjáték klasszikus sémáihoz igazodik, és a jól kitaposott ösvényt a történetmesélés kedvéért sem hagyja el. Most is egy kellemes hangú narrátor meséli el a fontosabb eseményeket, az átvezető videók pedig kézzel festett, csodaszép, megelevenedő képek.

Érdekes újítás, hogy a The Saxons kampányának elindításakor a játék ránk bízza a győzelem feltételeit. Elfoglalhatjuk az összes provinciát, maximumra tornászhatjuk a régió kereszténységét, és így tovább. Ha akarunk, többet is kiválaszthatunk közülük, ezáltal megnehezítve a dolgot, amennyiben viszont szórakozni, és nem idegeskedni szeretnénk, elég egyre rábökni, és már indulhat is a játék. Maga a sztori egyébként csak a háttérben mozgolódik, a kiegészítő elég szabad lett, nincsenek olyan súlyos megkötések, mint a King Arthurban voltak, sőt, maguk a missziók is inkább afféle támpontok, mintsem ránk nehezedő kötelességek. Ennek köszönhetően aztán valóban királynak érezzük magunkat... legalábbis az első vereségünkig.

II. oldal

Vér a pajzson

Bizony, a The Saxons legalább olyan nehéz és frusztráló, mint az alapjáték volt. Ez persze nem feltétlenül baj, sőt, a komoly stratégáknak csak újabb kihívást jelent, de a játékkal csak a téma miatt barátkozó vásárlókat hamar el fogják ijeszteni a barátságtalan körülmények. A csatákban a morál úgy fogy, mint a Túró Rudi az oviban, a taktikai térképen pedig bármit is csinálunk, mindig lesz valaki, aki előttünk jár egy lépéssel. A nehézség beállítása most sem igazán releváns, mert a normál nehéz, a könnyű meg csak picivel könnyebb, a mesterséges intelligencia pedig egy koreai StarCraft világbajnokkal is felvehetné a versenyt. Főleg csatákban venni észre, hogy milyen alapos. Hogy csalás-e? Nem hiszem, de az biztos, hogy kell türelem hozzá. Mire mi megmozdulunk, addigra már fel is mérte a terepet és ki is választotta a hozzá legjobban illő stratégiát. Mivel pedig a meccsek alatt nincs mentés, egy apró hiba is katonáink életébe kerül. Egy vesztett csata után aztán meggyengül az egész országunk, mely állapot csak úgy vonzza magával a környék agresszorait. Hát igen, itt nem lehet bénázni, és pont ez az, ami miatt a The Saxnos kifejezetten a rajongóknak szóló kiegészítő. Egy baráti tanács: az automatikus harc helyett mindig látogassuk meg a csatamezőt, mert még mindig több esélyünk van annál, mint ha a motor számolja ki a győzelmet.

Bár a The Saxons "csak" egy DLC, játékideje sok teljes értékű programot is kenterbe ver. A 12 eurós árért nagyjából 20 óra nyers játékidő jár, amit nyugodtan meg lehet duplázni a sok visszatöltés miatt. Maga a játékmenet a szabadság faktor megnövekedésén túl a diplomáciára is többet fektet. Az King Arthurban annyira ez nem volt fontos, hisz előbb vagy utóbb mindenkit levertünk, itt viszont sokszor életet menthet egy szép ajándék vagy meg nem támadási egyezmény. Amikor kinézünk magunknak egy provinciát, jobb, ha a körülötte lévő haverjait előre lekenyerezzük, és még az előtt leigázzuk az áldozatot, mielőtt a szerződés érvényét vesztené. Sajna semmi sem tart örökké, még a barátság sem, úgyhogy ha valakit jó ideig mellettünk akarunk tudni, tömni kell a zsebét ezerrel. Úgy látszik, a Neocore tud egyet s mást a politikáról.

A saxonok népével új hősök, varázslatok, kegytárgyak és egységek is járnak, melyek tovább tornásszák a már eleve magas elemszámot, de ha ez nem lenne elég, akkor a felvehető mellékküldetések is jelentős gyarapodáson mentek keresztül. A "kötelező ráncfelvarrás" tehát kipipálva, s bár az alapjáték összes variánsát sem hiszem, hogy sokan kipróbálták (vagy ha igen, azóta palásttal alszanak), az elvakultabb rajongóknak tetszeni a fog a frissített miliő. Kár, hogy sok olyan dolog, ami jó lett volna, nem változott semmit.

III. oldal

Sötét oldal

Ilyen például a még most is combosabb gépigény és a gyakori bugok. Többször előfordult, hogy a játék nem volt hajlandó évszakot váltani, de az egyszerű tálcára dobásra is volt pár szomorú példa. A tesztgépen (AMD Athlon II X2 @ 3,4 GHz; Radeon HD 5770; 6 giga RAM) a maximális grafikai beállítások elfogadható fps értéket hoztak 1280x720-ban, ám a csaták közeli rázoomolásakor most is voltak fennakadások. Ráadásul a grafika az eltelt hónapok alatt megkopott pöttyet, és most már nehezebben nézi el az ember a robotszerű animációkat. A hang és a zene viszont most is gyönyörű, csak újakat nem igen hallunk majd, így összességében kijelenthető, hogy a The Saxons "csak" egy új kampány, s több, se kevesebb.

Artúr visszatér

Noha a The Saxons nagyrészt megegyezik az alapjátékkal, a King Arthur rajongóinak biztos, hogy nagyon fog tetszeni. A szabadabb játékmenet és az új hódítás lehetősége minden királyt a monitor elé szegez, nekem pedig főleg az tetszett, hogy a történet hosszát nem mismásolták el a Neocore-nál. A The Saxonst egyes cégek komoly kiegészítőként adnák 40 eurós áron, míg mi most olcsón, ennek közel negyedéért vehetjük meg és játszhatjuk végig. Ugyan a játék régi hibái még most is megvannak, erről a csomagról lerí, hogy azoknak készült, akik úgy szerették azt, ahogy van. Én ilyen vagyok, így biztosíthatok róla mindenkit, hogy a hozzám hasonló stratégák jó vásárt csinálnak a The Saxons-szal. Amennyiben viszont már az alapjáték sem jött be igazán, nem ez a DLC lesz, ami kiköszörüli a csorbát.

[bold]Platformok: PC

Tesztelt platform: PC[/bold]