Oldal I.
Tavaly ilyenkor történt, hogy kaptam egy üzenetet egy magyar csapatról, akiket meg lehetett látogatni munka közben. Mikor megkérdeztem, hogy min ügyködnek az általam még sosem hallott Neocore Games fejlesztői, a válasz az volt, hogy egy stratégiai játékon. "Ugh... Na most melyik lesz? Űrhajók vagy tankok?" - kérdeztem magamtól némi rosszindulatú iróniával. Ne essen félreértés, én is nagyon szerettem az Imperium Galacticat és a Haegemoniat, és ugyanúgy odavoltam az első Panzersért is, de ugyanaz a téma különböző variációkban elsütve unalmas egy idő után, és ezért különösen jól esett a tudat, hogy ez az RTS más lesz. A Neocore a ködös Britannia legismertebb mondavilágát, Artúr király történetét vitte számítógépre, abban a formában, ahogy azt mesélni szokták. Természetfeletti szörnyetegek, mágia, varázslás és valódi hősök... ez volt a King Arthur. A srácok akkori ígérete (mely szerint idén nyár előtt meg fog jelenni a játék) nem teljesült, de most mégis itt van, és hála a Neocore-nak, a magyar változat megjelenése előtt is tesztelhettük. Hölgyeim és Uraim, nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez minden idők legeredetibb és leghangulatosabb magyar játéka! Igen, még a S.W.I.N.E. sem érhet a nyomába.
King Arthur, a legenda
Történetünk Artúr mesebeli idejében játszódik, a legendás királyt pedig mi magunk alakítjuk. Eleinte még csak épphogy megszereztük az Excaiburt, és a sziget többi királya nem fogadja el jogos uralkodásunkat. A négy részre tagolódott sztori első könyve magába foglalja az oktatómódot, és addig tart, amíg meg nem szerezzük első erődünket, amiben megalapítjuk az igazságosság netovábbját, Camelotot. Miközben hódítunk, a történet is halad, és szép lassan kikristályosodik, hogy nem elég erős királynak lennünk, de meg is kell mentenünk a világot a rá leselkedő gonosztól. A játék jól követi a mondakört (illetve az egyiket, mert egyébként egy rakás van belőle), és lesznek pillanatok, amikor el is felejtjük, hogy egy RTS-sel játszunk. Millió kisebb mellékküldetés és rövid szál segít az események jobb megértésében, amiket persze nem kötelező végigjátszani, de a hangulathoz és javainkhoz sokban hozzájárulhatnak. Így aztán az eredmény egy történetorientált, ám mégis magas szabadságfokú játék, mely a két, egymással aligha rokonítható fogalmat soha nem látott módon vegyíti össze, s ami hetekig el sem enged bennünket. A King Arthur ugyanis hosszú és tartalmas, legutóbb talán csak a Dragon Age-dzsel töltöttem el ennyi időt egyhuzamban.
Rendben, a történet és a világ tiszta, de mellékküldetések, jól megírt forgatókönyv és szerepjáték-elemek? Hogy lesz ebből játék? Nekem is ez volt az első kérdésem, ám az Arthur kisvártatva meg is válaszolta. Ahogy az alcím is írja, a King Arthur nem sima RTS, hanem "Role-Playing Wargame", vagyis olyan háborús szimulátor, amit az RPG elemek egészítenek ki. A harc a Total Warban látott módon történik, valós időben, előre felállított sereggel, míg a szerepjáték elemek a szintén TW-szerű világtérképen kapják a legtöbb reflektorfényt. Természetesen az egységek is mind kapnak tapasztalati pontokat (továbbiakban XP-ket) a harcmezőn, melyekkel később fejleszthetőek, de ez most tényleg a jéghegy csúcsát jelenti. Kétszer is felhoztam a Total Wart, mint példát, mert elsőre ez jut eszünkbe a King Arthurról, de a hasonlóság tényleg csak felületes, itt ugyanis egy összetettebb formuláról beszélhetünk.
Oldal II.
King Arthur, a szerepjáték
A világtérkép itt is körökre van osztva, melyeket az évszakok jelölnek, így a körforgás egy teljes év. Tavasszal, nyáron és ősszel harcolunk, majd télen pihenünk és menedzselünk (építkezünk, fejlesztünk), mert akkor nem tudunk mozogni. Ha valakinek küldetése van a számunkra, akkor a helyszínen megjelenik egy aranyló tekercs, mely ha nem fontos misszió, azt is megjelöli, hogy hány körig lesz elérhető. Arhurt magát nem mozgathatjuk, hisz mi magunk vagyunk ő, és királyi hatalmunkat lovagjainkon át tudjuk gyakorolni. Egyik hősünkkel tehát elvánszorgunk a tekercshez, ahol is a régi, „Kaland, játék, kockázat” könyveket idéző minijátékba botlunk. Bejön egy kis párbeszédablak, ami leírja, hogy mit látunk magunk körül, és mi a lehetséges választások közül arra bökünk, amelyiket a legjobb ötletnek tarjuk. Ezeknek a minijátékoknak egy része mindenképp csatával zárul (ez sokban függ a válaszainktól is), de ezt a játék előre jelzi is, így érdemes mindig jól felépített sereggel odamasírozni. Ha végeztünk, akkor az alapján, hogy milyen döntéseket hoztunk és mit értünk el, jutalmat és XP-t kapunk, amikkel a végrehajtó lovagot erősíthetjük. Minden egyes hősünk fejlődik és tanul, s mivel a seregeket csak ők vezethetik, tudományuk elengedhetetlen. Tulajdonságaik mind mások és mások, szóval két egyformával nem fogunk találkozni. Egyikük remek harcos és hadvezér, csapatai gyorsabban fejlődnek és menetelnek, a csatamezőn pedig egyetlen szavával is új erőt önt az emberek fáradt tagjaiba. A másikuk főleg diplomatának jó, és ezért érdemes rábízni a meghódított területek, úgynevezett provinciák felügyeletét, míg a harmadik lehet, hogy mágus, és ezért főleg kiegészítőnek alkalmas a harcos lovag seregében. A történet szerint Artúrnak tizenkét lovagja volt a Kerek asztal körül, így itt is maximum ennyi hősünk lehet, de ez nem azt jelenti, hogy a játék nem nyújt többet. Nagyon sokan vannak, és akár ki is tehetjük egy már megunt lovag szűrét, hogy az új embert felvegyük a helyére.
Itt jön képbe a moralitás, mely mint királyt, négy irányba vezet bennünket. Az első, függőleges tábla mutatja, hogy mennyire vagyunk igazságos uralkodók. Felül a jófiúk ülnek, azaz a jogszerint kormányzó hősök, akiknek nehezebb az út, de még a legveszedelmesebb gonosztevővel is képesek szót érteni. Az alsóvégen ennek épp ellenkezője van. Aki odakerül, az zsarnok, igazi véreskezű elnyomó, aki nem tűri a "nem" szócskát a birodalmában. Mindkét területnek megvannak a maga előnyei, és hogy melyiket képviseljük, azt csak mi döntjük el. Szinte mindegyik küldetés bír egy jó és egy rossz megoldással, úgyhogy ha valaki éppenséggel megunta a jó király aranykoronáját, csak vállaljon el pár feladatot és végezzen benne mindenkivel, akivel csak tud. A hatás garantált. Viszont a morál nem kettő, hanem négy irányú. A vízszintes tengelyen vallási hovatartozásunkat is méri, így lehetünk óhitűek és keresztények. Jómagam óhitű voltam, így a druidák sok aprósággal megleptek, míg ha valaki keresztény, akkor azok az államok fogják jobban kedvelni, melyek vezetése szintén az új vallás szerint éli mindennapjait. Persze lehetünk hitetlenek is, de valamelyik irányba a négy közül kénytelenek leszünk húzni, ugyanis mindegyik oldal ad egyéni egységeket, varázslatokat és kiegészítőket. A legerősebb katonákat nem túl meglepő módon a gonosz és óhitű királyok kaphatják meg, míg a legdurvább gyógyító mágia a keresztény hősök markát üti.
Na igen ám, de ez mind csak Artúr király morálja, a lovagoknak ehhez semmi közük. Nekik saját, kötött hozzáállásuk van a világhoz, így ha valamelyikük zsarnok gonosztevő, az nem sokáig jön ki a mellette ülő szentfazékkal. Sőt, ha utóbbi kedvére teszünk sokszor, akkor a sötét oldal híve egy idő után nem fogja magát jól érezni a Kerek asztal mellett, és simán otthagy bennünket, ahogy az a jobb szerepjátékok csapattagjainál szokás. Mindkét oldalt kielégíteni pedig nem egyszerű, legjobban talán az odaajándékozott provinciákkal lehet egy ideig befogni a szájukat, viszont ha egyik kastélyunkat egy szociopata kezébe adjuk, akkor várható, hogy onnan hamarosan sok sirámot hallunk majd a rossz közbiztonság és a magas adók miatt. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni: a Kerek asztal lovagjai MINDIG 12-en vannak, szóval ha ez a szám csökken, utánpótlást kell keríteni, vagy úgy kell játszani, hogy mindenkinek jó legyen. Elégedetlenkedik a véresszájú lovag? Kínozzuk meg pár foglyunkat a tömlöcben! Ez nem tetszik a keresztény hősnek? Nosza, adakozzunk kicsit az egyháznak! Bizony, a királyok élete nem mindig könnyű.
Oldal III.
King Arthur, mint stratégia
A King Arthur, legyen akármennyire összetett, mégiscsak egy RTS, amiben a cél Nagy Britannia irányítása és elfoglalása. Ehhez seregekre, hősökre és főleg türelemre van szükség, hogy a három másik legfontosabb dologról, a pénzről, a pénzről és a pénzről már ne is szóljak semmit. Egységeket az elfoglalt provinciák településein tudunk toborozni, milyenségük pedig függ a fejlesztésektől és a morális hozzáállásunktól. Mivel a játékban csak kétféle nyersanyag, étel és arany van, ez dönti el, hogy milyen katonát képezhetünk, majd várunk pár kört, és már meg is van a harcra kész sereg. Erejük azonban még nincs teljében, ahhoz XP-kre lesz szükségük, így a nagyobb harcok (a főszál televan ilyenekkel) előtt érdemes kisebb csatákat vívni a környék provinciáiért. A térképen minden egyes seregnél látható, hogy százalékban hogy viszonyul a sziget jelenlegi legerősebb haderejéhez, így ezt figyelembe véve érdemes összeállítani a milíciánkat. Arra számítsunk, hogy frissen toborzott egységekből szinte soha nem lehet eléggé erős sereget építeni, így aztán jobb egyszerre több csapatot indítani, hogy párral legyengítve a masszív ellenfelet egy végső csapással eltöröljük a föld színéről. Ha egy sereg veszít, az azt vezető lovagok nem halnak meg, hanem fogságba esnek, ahonnét csak borsos összegekért lehet kiváltani őket. Megpróbálkozhatunk még a szöktetéssel is, de ez nekem csak nagyon ritkán jött össze, és mivel egy nagyobb birodalomban már nem sokszor akadály az arany, inkább kifizettem a váltságdíjat. Természetesen az ellenség hőseire is érvényes a dolog, tehát ha fogságba esnek a lovagjaik, kénytelenek felajánlani értük ezt-azt, de szerintem egyik ajánlat sem ér annyit, mint a tömlöcben meghalt hős hiánya. Egyedül a felajánlott házasságokat érdemes meggondolni, mert egy jó feleség sok különleges tulajdonsággal ruházhatja fel a neki férjül kijelölt lovagot. Na meg a többi királynak több a hőse, néha még a nevük is egyforma. Eleinte azt hittem, hogy csal a program, de aztán sikerült kiürítenem az egyik nagyobb uralkodót, szóval valószínűleg csak nem volt elég hadvezér az Artúr mondakörben (igen, minden név onnan van).
Ha viszont csatára kerül a sor, akkor választhatunk, hogy automatikus küzdelmet vívunk-e, vagy ténylegesen leereszkedünk a harcmezőre. Előbbi megoldás azt jelenti, hogy az előre megadott esélyek alapján a motor kiszámolja, hogy ki nyerne, és egy másodperc alatt megtudjuk az eredményt. Nem túl elegáns megoldás, és általában több veszteséggel jár, mint a valódi csata, de jómagam mégis többször folyamodtam ehhez a módszerhez. A nagyon erős hadseregek ellen ugyanis az első pár játékórában képtelenség szemtől szemben győzelmet aratni, szóval érdemes megritkítani őket, ami sok időbe kerülne valós időben. Ha viszont hasonlóan jók az esélyeink, vagy az ellenfél csak egy picit van túlerőben, érdemes magunknak kézbe venni a dolgokat. Ilyenkor a játék egy harcmezőre vezet, ahol a megszokott RTS sallangok közepette kell győzelmet aratnunk. A dolog pikantériája itt a harci AI, ami olyan okos, hogy sokszor fogjuk a hajunkat tépni miatta. E sorok írója normál fokozaton játszotta a King Arthurt, de ennek ellenére úgy érezte magát, mintha a Rome nehéz szintjének egy embertelen összecsapásába került volna véletlenül. Csalásról szó sincs, az ellenfélnek sincs több manája vagy életereje mint nekünk, egyszerűen csak ügyes, de pokolian. A terep kihasználása egyébként kulcsfontosságú a King Arhurban, szóval ha valaki nagyon ügyes stratéga, akkor akár súlyosabb túlerővel szemben is nyerhet, de ehhez már hihetetlenül elszántnak kell lenni. Az évszakok a harcok kimenetelére is kihatással vannak, nyáron például jobban mozog a sereg, míg ősszel rosszabbak a látási viszonyok, és bizonyos egységtípusoknak ez hátrányára válhat. Másokat pont, hogy felerősít a köd, és a mágiának is jót tesz a borús idő. Apropó, mágia! A King Arthurban a hős egységek ugyan tudnak varázsolni, de ez nem olyan, mint a legtöbb fantasy játékban. Itt a varázserő inkább afféle idézésben nyilvánul meg, tehát befolyásolhatjuk az időjárást, félelmet bocsáthatunk az ellenfeleinkre, vagy megemelhetjük egységeink találati esélyeinek százalékszámát. Egy szó mint száz, itt mindenre oda kell figyelni. Nincs mese, a King Arthur a hard-core RTS-őrültek játéka, a kezdőknek egyszerűen túl összetett és nehéz. Mindez viszont nem csak a valósidejű összecsapásokra igaz, hanem a térképen való területfoglalásra is. Az ellenfél nagyon okos és remekül menedzseli a seregeit, aminek köszönhetően már akkor profi módon játszik, mikor mi még csak az alapokkal ismerkedünk. Egy-egy kisebb provincia meghódításáért is vért izzadtam, de a végeredmény és az utolsó csata diadala minden szenvedést megért. Képzelem, milyen lehet a dolog az eleinte el sem érhető Very Hardban...
Oldal IV.
King Arhur, a szép
A King Arthur alatt a Neocore saját fejlesztésű grafikus motorja dohog, s a látvány olyan szinten döbbenetes, hogy sokáig azt hittem, az előzetes képek fel lettek javítva valamilyen képkezelő programmal. Nem így van. A térkép színpompás és csodaszép, a téli évszakban pedig egyszerűen szemet gyönyörködtető a sok hóval borított fenyő miatt. Az igazi pite viszont a harcmezők kivitelezése. A városok olyan részletesen vannak lemodellezve, hogy még a nem is olyan rég tesztelt Risen is tanulhatna egyet s mást, de az egységek is hihetetlenül élethűek, és ami a legjobb, nem nagyon van két egyforma közöttük. Más arcok, más festések, egyedi páncélok... zseniális. Az animációkkal viszont már nem voltam ennyire kibékülve. A küzdő emberek, mint a robotok emelgetik a karjukat, és a menetelés is kicsit élettelen, ólomkatonás benyomást kelt. Hiányoltam továbbá a bakák hangjait. Embereink (vagy óriásaink, szörnyeink, amink épp van) csak üvöltöznek és csapkodják a fémet, holott a Total War harcait megelőző, lelkesítő beszéd egy-egy hőstől biztos, hogy erősen felfokozta volna a hangulatot. Így marad a nyers taktika és a gépies cselekvés a perverz részletességgel megrajzolt helyszíneken. A képek nem is képesek visszaadni a látványt, ezt egyszerűen magunknak kell megtapasztalnunk. Mindennek viszont sajnos ára is van. A King Arthurt nem optimalizálták rosszul, de ehhez a sok adathoz egyszerűen elkerülhetetlen a vas. A tesztgépen (AMD X2 Athlon II@3,4GHz, ATI HD3870, 6 giga RAM) az átlag fps 1080p-s felbontás mellett (igen, van 16:9, és 720p is, csak abban nálam kicsit mosott volt a kép monior meg az FSAA kikapcsolt állapota miatt) 20 volt, ami a nagyobb összecsapásokban simán leesett 5-re. Szerencsére ez nem ment a játszhatóság rovására. Nem úgy, mint az a pár bug, amik néha kidobtak az asztalra, vagy kinyírták a játékot egy runtime errorral. Tessék sűrűn menteni!
A zenével viszont minden rendben, sőt, olyan szép, hogy még most is azt dúdolom. A sztorit felolvasó hang gyönyörű angolsággal ejti a csodaszépen összeírt szavakat, a hangulat pedig rövidesen a tetőfokra hág. Ami viszont még ezt is üti, az a sok kézzel rajzolt kép, amik művészileg is olyan értéket képviselnek, hogy nagyon szívesen kitenném őket a falamra. Kár, hogy nem árulják őket, és hogy a Steamen megvéve nem kapunk art-bookot sem.
Kötekedhetnék a nem túl jó oktatómód és a kegyetlen nehézség miatt, vagy sírhatnék, hogy még nem működik a többjátékos mód, de nem fogok. Így is sok dologról nem beszéltem (pl. a varázstárgyakról), de hát kell egy kis felfedezés is, nem igaz? A King Arthur így is olyan sokat nyújt a mindössze 5000 forintos árával, hogy minden RTS-fanatikus elégedett lehet. Az atmoszféra magával ragadó, a játékmenet zseniális, a kihívás óriási, a tálalás pedig elsőrangú. Az egyetlen aggodalmam a játékkal kapcsolatban, hogy összetettsége és komolysága sokakat elriaszthat, de látván a PS3 exkluzív Demon's Souls eladásait, talán PC-n is megismételhető ez a bravúr. A teljesen magyar változat a sok ezer oldalas szöveg fordításai miatt még várat magára jövő év elejéig, de aki nem bír magával, nyugodtan ruházzon be most a King Arthurra, mert jobban járhat, mint a 98. Call of Dutyval, vagy a 123. NFS-sel.
[bold]Platformok: PC
Tesztplatform: PC
[/bold]Hivatalos honlap
