1. oldal
„Legyőzni önmagunkat, barátom, minden győzelem között az első és a legszebb, viszont gyengének bizonyulni önmagunkkal szemben minden vereség között a legrútabb és a leghitványabb. Ez pedig arra vall, hogy mindnyájunkban háború folyik önmagunk ellen.” –Platón-
A kezdetek:
A versenyek történetében mindig is arra törekedett mindenki, hogy a lehető legjobbat nyújtsa, és egyre jobban kitolja az emberi teljesítőképesség határait. Ennek csak az egyik fele, ahogy ellenfeleinket, más sportolókat magunk mögé utasítunk, túlszárnyalva őket, hiszen ott vagyunk mi magunk is, és a saját határaink, eredményeink legyőzése. A tudás, a tapasztalat és a rutin által is jobbá válunk, bármilyen sportágról vagy színtérről is legyen szó.
Az eSport története 1972 októberében indult, amikor is a Stanford Egyetem meghirdetett egy versenyt, ahol a Spacewar! nevű videojátékban lehetett egyénileg és csapatokban is indulni. A főnyeremény pedig a Rolling Stone magazin egy éves előfizetése volt. 1980-ban az Atari is megrendezte a maga Space Invaders Bajnokságát, amiben kb. 10.000 ember vett részt. Ez akkoriban hatalmas érdeklődésnek és tömegnek számított, és elvetette a versenyszerű videojátékozás, és az ehhez kötődő életmód magvait is.
Ezek a kezdeti lépések persze alig hasonlítanak a mai hatalmas rendezvényekhez, versenyekhez – mint például a több mint 20 millió nézőt vonzó Dota 2 The International 2016 – , de akkoriban nagyon is komoly lépést jelentettek ezek felé. 1980-tól létezik a legjobb pontszámokat számon tartó társaság, a Twin Galaxies is, és a 70-es, 80-as években már a népszerű magazinok, a Life és a Time is jelentettek meg cikkeket a legjobb videojátékosokról és számos bajnokságról is.
A maihoz leginkább hasonló rendezvények elődei pedig az 1990-es években kezdődtek el. Megalakult a CPL (Cyberathlete Professional League), ami 2008-ban megszűnt ugyan, de a jogok eladásával a cím maga megmaradt, utolsó rendezvénye pedig 2013-ban volt. A PGL (AMD Professional Gamers League) 2000-ben tulajdonost váltott, mára pedig főként a The Kijev Major valamint a CS:GO Major 2017 rendezvények fűződnek a nevéhez. 1996-ban elstartolt az első QuakeCon, ami a mai napig remek egészségnek örvend, és a ZeniMax Media birtokában van jelenleg.
Kezdetben a Command&Conquer: Red Alert, a Warcraft, Quake, Counter-Strike, StarCraft játékok voltak a legnépszerűbbek, nemcsak a hivatalos berkekben, de a barátok, kisebb csoportok által szervezett LAN partikon is. Ha belegondolunk, meglepően modern lépés volt 1993-ban hazánkban az Elektor Kalandor nevű TV műsor is, ahol a NES konzolon (Nintendo Entertainment System) játszott Super Mario játékot az egész ország láthatta.
A 2010-es évek közepére a professzionális versenyeknek két fő színtere lett. Az első a MOBA (multiplayer online battle arena) jellegű játékoké, mint amilyen például a Dota2 és a League of Legends, vagy a Heroes of the Storm és a Smite, a második az FPS-ek (First Person Shooter) ahol a Counter-Strike: Global Offensive a legnépszerűbb, és komoly bázisa van a Call of Duty és az Overwatch versenyeknek is. Ezek mellett még nagy rajongói bázissal rendelkezik, és komoly díjazások vannak a StarCraft II és a Hearthstone versenyein is.
2. oldal
A játékos:
A csapatok kezdetben baráti társaságok, összeszokott közösségek voltak, vagyis a közös játéknak megvolt a pszichés alapja, és az összetartó erő is másként jelent meg, mint manapság. A hivatásos versenyzők, a sztárjátékosok, és a különféle motivációs és kudarckezelési szintek nemcsak azt bizonyították be, hogy új eszközökre van szükség, de valami mást is. Egészen pontosan azt, hogy immár nagyon is hasonló lett a felkészülési igénye az eSportnak a fizikai sportokéhoz: testi, mentális és lélektani értelemben is.
Igaz, hogy nem kell súlyokat emelni, futni vagy épp evezni egy CS:GO meccs során, azonban a felkészülés és a professzionális játékossá válás nem közelíthető meg úgy, hogy csakis a taktikai, stratégiai felkészülésre és a gyakorlásra helyezzük a hangsúlyt. Ezzel az út feléig jutnánk csak, ugyanis a mentális felkészülés legalább ennyit tesz hozzá a játékos teljesítményéhez, és ha kisebb mértékben, de maga a test és az azzal való bánásmód sem elhanyagolandó téma.
Több fő része is van a felkészülésnek a sportolók életében: fizikai, technikai, taktikai és mentális. Az átlagos eSportolónál viszont nincs fizikai felkészülés, és a mentális sem kap sok figyelmet. Minden fókusz a technikai és a taktikai részen van. A jövő eSportolója (ami most már jóformán belelóg a jelenbe) viszont mind a négy klasszikusnak nevezett részt felhasználja a felkészülésében. Azért, mert ha csúcsteljesítményről van szó, akkor nem csak a tudás és a felszerelés számít, akkor sem, ha egy helyben ülve történik minden. A test, az elme, a reakcióidő, a koncentráció, a kudarctűrés és az alkalmazkodóképesség, a stressz tűrés minden forrásból merít, mégha ennek sokan nincsenek is a tudatában.
Fontos része a professzionális sportnak, hogy az amatőrök és a hivatásosok közötti szakadék átugrása nagyon könnyen látható és érezhető minőségi ugrást jelent. Az ennél feljebb levő világklasszis, vagy élvonalbéli szintek viszont a beléjük fektetett energia töredékét hozzák csak vissza – látszólag.
Ha komolyan vesszük a felkészülést és a profi versenyeken való megmérettetés a cél, jó, ha tudjuk, miből is áll a felkészülés maga. Példaként vegyünk egy kosárlabdázót, az elmúlt évek eSportolóinak a felkészülési módszerét, és nézzük meg azt is, milyen az ideális játékos edzésterve, ha a jövő bajnokságainak esélyesévé akar válni.
a, Kosárlabda játékos - A felkészülésének fizikai, technikai, taktikai és mentális része nagyrészt azonos, de az első kettő kapja a legtöbb figyelmet.
b, A jelen eSportolója - Energiáit a technikai és a taktikai felkészülés között osztja meg, kizárólag erre helyez csak hangsúlyt.
c, A jövő eSportolója - Nagyon fontos a technikai és a taktikai felkészülés, de legalább ekkora részt kap a mentális tréning – kutatások, tapasztalatok bizonyítják, milyen sok múlik ezen, valamint a fizikai edzés is megjelenik.
Az egyéni teljesítményre építő játékokban is vannak kiszámíthatatlan elemek és meglepetések, no meg hibák is tarkíthatják az adott meccset. Csapatjátékoknál pedig, mivel több ellenfélről van szó, ez még inkább hangsúlyos elem. Vagyis az alkalmazkodás, az improvizáció, a kudarctűrés, az érzelmek helyes mederbe terelése és a fókusz megtartása egyaránt fontos. Ezért a felkészülésnek is sokrétűvé kell válnia, hogy megfelelő képességekkel és felkészüléssel rendelkezzen az egyén és a csapat is.
Lássuk mit is jelentenek a különféle felkészülési szintek:
A fizikai/testi szint
- A pihenés, alvás, a nyugodt és kiegyensúlyozott állapot, ami a koncentrációt segíti.
- Olyan tevékenységek, amik energetizálják a testet: biciklizés, tánc vagy egyéb szabad jellegű mozgásforma, harcművészet, jóga napi szintű vagy rendszeres művelése.
Ez gyakran szembemegy a túlhajszoltsággal, az energiaitalok, koffeintabletták és egyéb stimuláló – vagy épp szorongáscsökkentő – szerek használatával. A pihenést, a relaxációt nehezíti az is, hogy egy összecsapás vagy a hirtelen helyzetre való reagálás a kiesés és a kudarc állandó lehetőségét jelenti. Vagyis hiába lenne pihenő ideje a játékosnak, a jövőt, a lehetséges esélyeket és a kitűzött célok elúszását pörgeti a fejében, amikor azok a helyzetek, ahol meg kell felelnie még nem is érkeztek igazából el.
A technikai képességek
- A gyors reakcióidőhöz rengeteg gyakorlásra van szükség, a gyors döntéshozó képesség pedig a váratlan fordulatokban és helyzetekben kiemelten fontos, ezen kívül magabiztosan kell tudni kezelni a platformot, az egységeket/hősöket és a rendelkezésre álló eszközöket is.
A taktikai képesség
- Ez a finomhangolás szintje is, itt kell megismerni és begyakorolni az apró trükköket, a kombókat és kombinációkat, valamint fontos az irányítás és a gombok, beállítások, makrók kiaknázása is. Ezek adják az egyéni és csapatstratégia alapjait is.
Ez persze szintenként eltérő időbefektetést és elhivatottságot igényel. Az átlagos amatőr játékos napi 3-4 órát tölt a gép előtt a kedvenc játékával. A professzionális játékosnál ez a szám 5-6 óra, de ez még egyáltalán nem a versenyzői szintet jelenti. Egy elkötelezett profi 7-8 órát öl bele minden nap a gyakorlásba és a fejlődésbe, és elmondható, hogy már jó esélye van konkrét célok elérésére is az eSport világában. A világklasszisok és a világversenyek résztvevői viszont még ennél is többet, 9+ órát töltenek a játékban. Ezzel – egy profi focistához hasonlóan – az életük az eSport körül forog, minden energiájuk és idejük erre szánják, és ez a minimum, hogy szinten tartsák magukat a nemzetközi mezőnyben. A legjobbak még nagyobb erőfeszítéseket tesznek, nap mint nap.
Ebből is látszik, hogy a profivá válás nem rövid távú elköteleződést igényel, valamint tudatos, kemény munka is áll mögötte. Nem túlzás az mondani, hogy a profi játékos az életét a monitor mögött tölti. Hasonlóképpen a napi hosszú és kimerítő edzésekre járó sportolóval vagy az átlag feletti tudással rendelkező szakemberrel, aki a tanulásba és önmaga fejlesztésére fordít hosszú órákat. Aki erre nem képes, vagy a fellángolások jellemzőek rá, azt csalódás fogja várni, hiszen a belefektetett idő és energia mennyiség nem hozza majd el a várt – vagy, az álmodozással elképzelt – eredményeket.
A mentális szint
- A célok meghatározása és tisztán látása. Fontos a háttere, a lépésekre lebontás és a viszonyunk is a céljainkkal. Mindez pedig a motivációnk meghatározásában is nagyban a segítségünkre van.
- Saját és/vagy csapatunk képességeinek reális felmérése és tudatosítása. A valóság visszatükrözi, hol tartunk és segítséget nyújt a fejlődéshez, a fejlesztendő területek meghatározásához is.
- A figyelem és a koncentráció fontos részek az eSport kihívásainak való megfelelésben. Jó felmérni azt is hol veszítjük el a koncentráltságunkat, mi veszélyezteti, miként kerülhetjük el vagy kezelhetjük ezeket a helyzeteket.
- Érzelmeink és gondolataink feltérképezése, valamint az erős impulzusokkal és az ösztönös (például menekülést, feladást követelő) reakciókkal való megküzdés.
3. oldal
A valódi cél
A célok önmagukban fáklyaként funkcionálnak, de az esetek legnagyobb részében nem képesek megvilágítani az egész teret. Szükségünk van az önismeretünkre és a helyzet felmérésére is. Mit értünk a célunk alatt? Milyen szerepet akarunk betölteni? Egy országban, kontinensben vagy az egész világban gondolkodunk?
Léteznek általános és specifikus célok, ahogy rövid és hosszú távúak is. A rövid távú cél általában elég konkrét és látható. Például elmenni a boltba és venni egy új farmert. A sportban ilyen lehet egy adott itthoni versenyen való elindulás, a ranglista egy bizonyos szintjének az elérése (például CS:GO Gold Nova I.), vagy információt gyűjteni arról, hogy az itthoni versenyeknek mik a feltételei, mik a bekerülés követelményei. Ha pedig ugyanezt nemzetközi szinten képzeljük el, akkor tisztában kell lenni a selejtezők, pontszámok, és a kvalifikáció, a rangsorok működésével. Mindez pedig körvonalazható, tervezhető és a költségek, valamint a rá szánt idő is könnyebben meghatározható.
A specifikus célok is hasonlóak, hiszen ha képesek akarunk lenni 30 fekvőtámasz megcsinálására, tudni fogjuk, ha odaértünk, és a fejlődést is érezzük, ahogy a tízből tizenöt lesz és így tovább. A hosszú távú célt úgy is felfoghatjuk, hogy sok rövid távú és specifikus cél alkotja. Egy nagy tervben sok apró részletet és rész-képességet, tudást helyére kell tennünk, mielőtt átszakíthatnánk a célszalagot. Jó példa erre egy iskolai képzés, ahol számos tankönyv, vizsga, dolgozat áll előttünk mielőtt elismervényt kapunk érte. A részeredmények összessége és a lépések megtétele adja ki végösszegként a hosszú távú cél gyümölcsét.
Az a legjobb, ha a célok belőlünk fakadnak. Ehhez őszinteség, önismeret is szükséges, és annak a megvizsgálása is, hogy nem-e valaki más vágyát akarjuk-e valóra váltani. Idő és energiapazarlás azért küzdeni, amit nem is akarunk teljes szívvel, hiszen a nehézségek és a kihívások tengerében fog elveszni a motivációnk. A meghátrálás kudarca viszont befolyásolhatja az új terveket is. Fontos az is mit gondolunk azokról, akik elérték már azt, amire mi is vágyunk. Ha korrupt, rossz embernek tartjuk a befutottakat, ne csodálkozzunk, hogy példakép helyett falakkal találjuk magunkat szembe. Dokumentálnunk is kell a lépéseinket és a haladást, hiszen előfordul, hogy a fejlődés menete kisebbé válik, vagy egy időszak kevesebb sikert hoz, mint vártuk. Jó ránézni arra, hogy honnan indulunk, és arra is, mekkora fejlődés áll mögöttünk.
A győzelemhez, ahogy a célhoz is, sok út vezet. A beszűkült nézőpont, amely nem képes rugalmas vagy épp az adott helyzetre reagáló nézőpontot felvenni alulmarad, hiszen a lehetőségek, a kreatív megoldások és a spontaneitás helyett csakis egyetlen utat képes látni. A megoldásközpontú „abból főzünk, amink van” mentalitás új utakat mutat, kísérletezésre hív és rugalmas, hiszen nem ragaszkodik makacsul ahhoz, hogy valaminek „csakis úgy” szabad megtörténnie vagy zajlania. Számos történetünk van – gondolj bele, mi a tiéd – arról, ahogy hátrányból fordított valaki, vagy épp egy nagyon rossznak tűnő helyzet hozott elő olyan képességeket és megoldásokat, amiket később mások is elsajátítottak.
Taktika és stratégia
Ha a csapatok oldaláról nézzük, a stratégia tekintetében két fő irány létezik. Az egyik oldalt olyan csapatok testesítik meg, akiknek egyetlen fő stratégiájuk van, és azt megfelelően be is gyakorolták. Ezzel sikereket érhetnek el professzionális szinten is, de könnyen kiismerhetőek és ez által sebezhetőek, hiszen nem képesek másképp reagálni és más taktikát végrehajtani. A második típusú csapatnak 5-6 féle stratégiája is van, de mivel mindegyikre hasonló mennyiségű időt és figyelmet szentelnek, így a színvonal látja a kárát. Itt is igaz az, hogy nem lehet mindent mindig tudni.
Ez egy FPS és egy MOBA játéknál is létező rendszer, hiszen az egyéni és a csapat teljesítménye, összehangoltsága is faktor az adott meccs végeredménye szempontjából. Az egyszemélyes játékoknál, mint amilyen például a Starcraft II annyiban változik a képlet, hogy a csapatmunkát felváltja az egyéni teljesítmény, hiszen nem beszélhetünk másokkal összehangolt stratégiáról.
Az ideális csapat azonban ötvözi ezt a két utat, és egyfelől rendelkezik 2-3 fő stratégiával, elegendő gyakorló ideje van, még legalább 1-2-ben. Ezáltal megvan a fő csapásirány és stratégia is, de képesek az ellenfélre több módon is reagálni, és a tartalék tervek szükség esetén előhúzhatóak a talonból.
Egy stratégia kidolgozásánál 3 fontos elemet kell figyelembe venni:
[italic]- fizikailag mennyire megterhelő vagy kimerítő az adott stratégia?
- mennyire nehéz az adott stratégia kivitelezése, és ez által a hibák elkövetésének mekkora az esélye?
- mennyire épít az adott stratégia az egyén teljesítményére, és mennyire a csapatmunkára, illetve a csapattársak összehangolt munkájára? (egyéni fókusz vagy csapatfókusz és milyen mértékben)[/italic]
Egy fáradt, de összeszokott csapat sokkal jobban kivitelez egy csapatközpontú stratégiát, míg egy pihent, de még egymást kevésbé ismerő csapatnak az egyéni teljesítményre fókuszált stratégia lesz adott esetben a megfelelőbb.
A stratégiák kidolgozásánál persze meglepő és félrevezető, vagy annak tűnő elemek sem ritkák. Mi történik, ha például megtörünk egy szokásos mintát a játékmenetben? Vagy látszólag értelmetlen karaktert, felszerelést választunk az összecsapásra? Ez összezavarhatja az ellenfelet, és amíg megoldást és magyarázatot keres, szétzilálhatja a sorait. És ebbe beletartozik a csapda felállítása, és az is, amikor csalit alkalmazunk, vagy látszólag fejvesztett menekülést színlelünk.
A történelem megannyi csatát és összecsapást ismer, ahol egy trükk vagy csel segített az egyik félnek, így nem csoda, hogy a virtuális csatatereken is előfordulnak ezek a taktikai elemek. A modern eSport pedig egyfajta hadviselésként is tekinthető, hiszen játékosok, csapatok igyekeznek minél jobbak lenni, és ezáltal új utakat is megnyitnak a többiek előtt. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ez a szórakoztató mivolta mellett egyfajta szimbólummá is vált napjainkra. Jöhet valaki a semmiből, a kitartás az elkötelezettség és a szorgalom viszont kifizetődik. Ahogy a képességek és a gyakorlás mellett az emberi karakter is felszínre kerül, hiszen nem mindegy kire hogyan hat a siker, vagy épp az, hogy a legjobbak között tartják számon.
Emberi körforgás ez, ahol sikerek, bukások, hatalmas meglepetések és a lélek sötét oldala is ugyanúgy szerepet kap. De ez teszi érdekessé is, így nem csoda, ha egyre nagyobb figyelem és rajongás övezi a digitális világ sportolóit és a videojátékokat. Ha az eSport ilyen mértékű figyelmet kap, talán nincsen messze az az idő sem, ahol a videojátékok is „legitimmé” válnak, kilépve az infantilisnek tartott dolgok vagy épp az életet, pszichét károsító előítéletek köréből.
***
Szeretném megköszönni a cikkhez nyújtott segítségét Andrejkovics "Andzol" Zoltánnak és hogy a témában nagyon is hasznos könyvét elérhetővé tette számomra.
A cikk szerzőjének, Villányi Gergőnek a szakmai oldala a http://digitalispszichologia.hu címen érhető el, és a Facebookon is követheted írásait az online pszichológia témájában.
