1. oldal
Jack Horner paleontológus először 2009-ben állt elő azzal az ötlettel, hogy újra életre keltene egy kistestű dinoszauruszt, mégpedig olyan módon, hogy az állatok kései leszármazottaiból, a csirkékből szedné össze az ehhez szükséges DNS-t. 2011-ben ebben a témában adott elő a TED-en, majd négy éven keresztül hallgatásba burkolózott. Mint azóta kiderült, Horner és munkatársai az elmúlt években tovább dolgoztak tervük megvalósításán, vagyis a „csirkeszaurusz” létrehozásán.
A projekt első fontos lépéseként a farok embrionális fejlődését vették górcső alá a szakértők, amelyet mindezidáig nagyon kevesen kutattak. A madarak dinoszauruszoktól való leszármazása – sőt: dinoszaurusz volta – napjainkban kevéssé vitatott ténynek számít tudományos körökben. Számos paleontológus foglalkozik azon csontszerkezeti különbségekkel, amelyek az őshüllők és a madarak közt megfigyelhetők, a molekuláris biológusok pedig genetikai szinten végeznek hasonló összevetéseket. Horner ezen két terület, illetve saját kutatásainak eredményei révén reméli megválaszolni az evolúció számos kérdését, illetve megvalósítani legnagyobb álmát.
Horner tervei hallatán az embernek akaratlanul is Micheal Crichton Őslénypark című regénye, illetve az ebből készült film, a Jurassic Park jut eszébe, amelyben borostyán megőrződött ősi vérszívókból nyerték ki az őshüllők klónozásához szükséges DNS-t a szakértők. Horner a film szaktanácsadójaként nagyon is jól ismerte ezt az elképzelést, amelynek tényleges megvalósítását azonban számos körülmény akadályozza. A legnagyobb probléma, hogy mostanáig senki sem akadt rá olyan ősi szúnyogleletre, amelyből DNS-t lehetne kinyerni, és valószínűtlennek tűnik, hogy ez valaha is megtörténjen.
A DNS ugyanis még ideális tárolási körülmények közt is folyamatosan bomlik. Hűvös, steril környezetben pár millió évig megőrződhetnek nagyobb szakaszai, a dinoszauruszok többsége azonban 65 millió éve kihalt. Teljesen mindegy tehát, milyen tökéletes állapotban őrződött meg a szúnyog a ráfolyt, majd megkövesedett gyanta belsejében, senki sem fog tudni őshüllőt gyártani a vérszívó utolsó táplálékából.
Van azonban egy mód, amely révén a DNS több száz millió évig is képes fennmaradni, és relatíve épségben megőrződni: a leszármazottak genomjában, vagyis a dinoszauruszok esetében a mai madarakban. A csirke ugyanakkor első pillantásra nem tűnik a legkézenfekvőbb jelöltnek arra, hogy génállományából a szakértők megkíséreljék „összevadászni” az őshüllők DNS-ét. A struccok sokkal ősibb fajnak számítanak, a kanadai darvak alig változtak valamit az elmúlt 10 millió évben, a búbostyúkok fiókái pedig karmokkal a szárnyvégükön jönnek a világra, amelyek segítségével képesek fára mászni.
Ezen fajok tehát genetikai szinten valószínűleg jóval közelebb állnak a „klasszikus” dinoszauruszokhoz, mint a csirkék. Ez utóbbiaknak ugyanakkor van egy óriási előnyük a struccokkal, a kanadai darvakkal és a búbostyúkokkal szemben: nagyon könnyen és olcsón tenyészhetők. A csirkék genomjával és anatómiájával kapcsolatban ráadásul több évtizednyi kutatási eredmény áll a szakértők rendelkezésére, gazdasági jelentőségük miatt ugyanis rengetegen foglalkoztak ezen madarak vizsgálatával.
A genom fejlődése nem nevezhető rendezettnek: az ősi gének az esetek nagy részében nem távolítódnak el belőle, még ha funkciójukat vesztették is. A dinoszauruszok génállományában például egy sor különböző gén vezérelte a karok és a lábak fejlődését. Amikor a madarak elkezdtek kialakulni, olyan gének jöttek létre, amelyek az embrionális fejlődés alatt egyes csontok összenövéséről gondoskodtak, hogy kifejlődhessenek a szárnyak. Ettől azonban a genom a mai napig magában rejti a dinoszaurusz mellső végtagjának lehetőségét. Ha azonosítjuk, hogy mely gének hatására nőnek össze a csontok, és megakadályozzuk ezek kifejeződését, elképzelhető, hogy a lehetőséget kapó ősi gének mellső lábakat kezdenek produkálni.
2. oldal
Horner szerint annak érdekében, hogy a csirkéből egy miniatűr velociraptorra emlékeztető, őshüllőszerű állatot jöjjön létre, gyakorlatilag három kulcsproblémát kell megoldani: el kell érni, hogy a világra jövő állat hosszú farokkal, a csőr helyett fogakkal teli szájjal, illetve szárnyak helyett karokkal, ujjakkal és karmokkal rendelkezzen. Ebből a fogakkal teli pofa már részben meg is valósult: Matthew Harris, a Harvard kutatója a megfelelő gének azonosítása és kifejeződésre juttatása révén 2006-ban olyan csirkeembriókat hozott létre, amelyek kúp alakú, a krokodilokéhoz hasonló fogakkal rendelkeznek.
Ez utóbbi projektnek nagyon komoly orvostudományi célja van. Harris elmondása szerint a kutatás elsődlegesen annak kiderítésére irányul, hogy milyen más ősi lehetőségek rejtőzhetnek még több tízmillió év elteltével is a genomban, és hogyan lehetne ezeket a gyógyítás, a regeneráció szolgálatába állítani. Horner kutatócsoportja jelentős részben épít Harris munkájára, ahhoz azonban, hogy valódi fogakkal rendelkező csirkéket hozzanak létre, génátültetésre is szükségük lesz, mivel a madarak a fejlődés során elveszítették azt a gént, amely lehetővé teszi a zománc termelődését.
A legkönnyebb feladat a karok „visszaszerzése” lehet, véli Horner. A csirke szárnyának és a kistestű dinoszauruszok mellső végtagjának összehasonlításakor ugyanazon csontelemeket találjuk meg, csak egyesek ezek közül össze vannak nőve a madárban. A szükséges alkatrészek azonban megvannak. Ezen a ponton érkezünk el a nagyszabású terv mindmáig legnehezebbnek tűnő részéhez, a farok létrehozásához. A modern madarak ugyanis ezzel a testrésszel nem rendelkeznek: farkcsonti csigolyáik egy összetett struktúrává álltak össze, amely a hozzá kapcsolódó izmok révén kulcsszerepet játszik repülés közbeni kormányzásban.
Ahhoz, hogy a csökevényes testrész helyett hosszú farok alakuljon ki az embriókban, a madarak ezen testrészének minden egyes evolúciós lépését fel kell göngyölíteni. Mivel a kérdéssel eddig nem sokan foglalkoztak, Horner és társai úttörő munkát végeztek a madárgerinc legalsó szakaszának fejlődésével kapcsolatban. Nemrégiben publikált tanulmányukban23 különböző mutációról számolnak be, amelyek eredményeként az egerek megrövidült, összeolvadt csontokból álló farokkal jönnek a világra.
A dolog érdekessége, hogy a madarakban embrionális korban a mai napig kialakul a farok, de ez később a reszorpciónak nevezett folyamat eredményeként felszívódik. Horner és társai jelenleg azzal kísérleteznek, hogyan tudnák gekkóembriókban elérni, hogy a fejlődő farok eltűnjön, hogy aztán a folyamat megfordításával a csirkékben megőrizzék a struktúrát. Fáradságos munkával sorra azonosítják azon géneket, amelyek az egyes csontrészek fejlődéséért felelnek, majd azokat is, amelyek ezek felszívódását garantálják. Lényegileg ez utóbbiak kiiktatásával remélik megőrizni a csirkék farkát.
Harris meglehetősen szkeptikusan áll Horner terveihez. „Nem feltétlenül kell elvégezni egy kísérletet csak azért, mert képesek vagyunk azt végrehajtani” – mondja a kutató. Harris szerint Horner rossz kiinduló kérdéssel vágott bele a projektbe. Nem az a lényeg, hogy létre tudunk-e hozni valamit újra, amely évmilliókkal ezelőtt elveszett. Sokkal fontosabb, hogy mit tudhatunk meg általa, ha ezt megtesszük. Arról nem is beszélve, hogy ha Horner terve megvalósul, gyakorlatilag egy nagyon elrontott csirke fog a világra jönni, nem pedig egy egykor élt dinoszaurusz mása.
Horner szerint azonban a csirkeszaurusz létrehozásának van értelme, és szerinte lehetséges a genetikai változtatások révén lehetséges egy olyan állatot kreálni, amely normális életet élhet, és a dinoszauruszokhoz hasonlóan funkcionálhat. Mind Horner, mind Harris egyetért abban, hogy a projekt komoly tudományos eredményeket hozhat. A farok embrionális fejlődésével kapcsolatos kutatások új kezelési módok kidolgozásához vezethetnek a gerincet érintő fejlődési rendellenességek területén. A középső csíralemez alakulásának megértésével pedig sok érdekesség derülhet ki a keringési és a nyirokrendszert érintő daganatos megbetegedésekkel kapcsolatban.
A csirkeszaurusz-projektet jelentős részben George Lucas pénzeli, és a költségek összességében meglepően alacsonyak. Horner szerint 5 millió dollárból 5−10 év alatt sikerülhet az első új „őshüllő” létrehozása. Ez pedig kevesebb ironikus módon kevesebb pénz, mint amennyibe annak idején a Jurassic Park speciális effektusai kerültek.
