1. oldal

Története talán legelképesztőbb napjain van túl az amerikai magánűripar. Április 2-án a Blue Origin harmadszor lépte át a világűr határát ugyanazzal a szuborbitális rakétával, a SpaceX-nek pedig pénteken először sikerült épségben leszállnia a Falcon 9 hordozórakéta első fokozatával egy tengeren úszó drónhajóra. Elon Musk cégének mostani kilövése azért is óriási sikernek számít, mert a 2015. június 28-án a start után nem sokkal bekövetkezett robbanás óta ez az első, összeségében pedig a nyolcadik fuvarjuk a Nemzetközi Űrállomásra. Mindkét cég sikere nagyon fontos lépést jelent az űrhajózás olcsóbbá tétele felé, hiszen az újrafelhasználható rakéták révén jelentősen csökkenthetők lesznek a kilövési költségek.

Hogy a későbbi, és nagyobb várakozásokkal övezett kísérlettel kezdjük, a SpaceX startjára helyi idő szerint péntek délután 4:43-kor került sor a floridai Cape Canaveral Légibázison, a hordozórakéta első fokozata pedig 8 perc 35 másodperccel később ereszkedett le az Atlanti-óceánban úszó drónhajóra. Ahogy arról korábban már többször írtunk, a Blue Origin és a SpaceX leszállási próbálkozásai elsősorban a sebesség tekintetében térnek el egymástól, ami persze a rakéták eltérő alakjában is megmutatkozik.

Mivel a Falcon 9 orbitális rakéta, amely ezúttal is egy éles „bevetés” után kísérelte meg a leszállást, a jármű a második fokozatról való leválás időpontjában jelentős oldalirányú sebességgel rendelkezik. Jelen esetben az első fokozat 6000 km/órás sebességgel haladt keleti irányba a leváláskor. A szeparációt követően a rakéta újra begyújtotta hajtóművét, hogy megforduljon, lelassítson és helyes pályára kerüljön a drónhajó eléréséhez.

A SpaceX-nek a függőleges leszállás decemberben már egyszer sikerült a szárazföldön, a tengeri landolás megoldására azonban azért van szükség, mert a rakétának nem minden kilövés után lesz elég üzemanyaga ahhoz, hogy elérje a partot és vele a fix leszállóhelyet. Erre szolgálhat megoldásul a drónhajó, amely a kilövés után landolóhelyként szolgál, majd a partra szállítja a visszaszerzett rakétafokozatot.

A tengeri landolás ugyanakkor sok szempontból jóval nehezebb, mint a szárazföldi, hiszen kiszámíthatatlanabbak a szélviszonyok, és akármilyen csendes a víz, valamennyire mindig mozog a felszín, amit a drónhajó saját hajtóművei csak korlátozottan tudnak csillapítani. Az Iain M. Banks A játékmester című regényében szereplő űrhajók egyike után elnevezett drónhajó, az Of Course I Still Love You ezúttal néhány száz kilométerre a floridai partoktól várta a Falcon 9 első fokozatát. A kísérleti leszállás, ahogy a mellékelt felvételen is látszik, a mérsékeltnek nem nevezhető hullámzás ellenére is problémamentesen zajlott: a több mint 40 méter hosszú, 3,66 méter átmérőjű rakéta hihetetlenül kecsesen ereszkedett le, és állapodott meg a vízen úszó platformon.

A kísérleti landolás persze ezúttal is csak másodlagos fontosságú volt, hiszen a küldetés célja Dragon űrhajó eljuttatása az űrállomásra. A misszió ezen része és kitűnően halad, a teherűrhajót néhány perccel azt követően, hogy az első fokozat leszállt, a második fokozat Föld körüli pályára állította. A Dragon napelemtáblái rendben kinyíltak, az űrjármű a tervezett pályán halad, és a kilövés után két nappal, vasárnap este fogja utolérni az űrállomást.

2. oldal

Az űrhajó fedélzetén élelmiszerek, különféle felszerelések és élő egerek is utaznak, amelyeken a mikrogravitáció izomzatra kifejtett hatását fogják vizsgálni a szakértők. A rakományban helyet kapott egy új növénytermesztő kísérlet is, a Veggie-3: az asztronauták a római saláta és a rézvirágok után ezúttal spárgasalátát fognak termeszteni az űrben. A Dragon május elejéig marad az ISS-hez csatlakozva, majd visszatér a Földre.

Az űrhajózás jövője szempontjából szintén nem mellékes körülmény, hogy a Dragon teherűrhajó fedélzetén a már említett rakomány mellett helyet kapott egy új űrállomás-modul is. A Bigelow Expandable Activity Module, röviden BEAM egy felfújható kísérleti egység, amelyet hozzá fognak kapcsolni az ISS-hez. Az új modul belső tere 16 köbméter, összecsomagolva ugyanakkor mindössze 1413 kilogrammot nyom, vagyis jelentősen könnyebb, mint a 2010-ben fellőtt, 70 köbméteres Tranquility modul, amely 19 tonna tömegű.

A BEAM mostani útjának célja a felfújható modulok űrben való használhatóságának kipróbálása, sokan úgy vélik ugyanis, hogy a rakéták újrafelhasználása mellett ezek révén válhat igazán megfizethetővé az űrhajózás, és ilyen egységek segítségével valósulhat meg a Mars néhány évtizeden belüli emberi elérése is. A modul gyártója, a Bigelow Airspace 2006-ban és 2007-ben már felbocsátott egy-egy személyzet nélküli modult, amelyen tesztelték a technológia működőképességét.

A NASA, amely a kilencvenes években, mielőtt pénzhiány miatt lefújták volna a projektet, szintén vizsgálta a felfújható modulok űrbéli használhatóságát, ezt követően kötött szerződést a Las Vegas-i céggel. A Genesis I és II egységek egy kicsit kisebbek voltak a BEAM-nél, és az elvárásokat messze túlszárnyalva teljesítettek. A következő lépés a modulok emberi használatra való alkalmassá tétele volt, most pedig az új változat tesztelése van soron.

Az űrállomás elérése után az összecsomagolt, nyomás alatt nem álló egységet néhány napig hagyják akklimatizálódni az űrbéli viszonyokhoz, majd a NASA repülésirányítói az űrállomás robotkarjának segítségével kibontják, és a Tranquility modulhoz erősítik a BEAM-et. Az egység felfújására várhatóan április végén vagy május elején kerülhet sor. Az első terv az volt, hogy ehhez az ISS egyik tartalék oxigéntartályát használják majd, a fejlesztők azonban végül inkább egy másik megoldás mellett döntöttek. Ennek lényege, hogy az űrállomás belső terében lévő levegőt egy kiegyenlítő szelepen keresztül engedik átszivárogni az egységbe, így az lassabban és fokozatosabb módon fog felfújódni.

A végső nyomáskiegyenlítésben a BEAM saját oxigéntartálya segít majd. A teljes folyamat így sem fog 45 percnél többet igénybe venni, és a felfújást a teljes időtartam alatt felügyeli a legénység. A feladatnak várhatóan Tim Kopra űrhajós lesz az elsődleges felelőse, aki bármikor elzárhatja szelepet, ha valami problémát észlel. Az új modul többféle szenzorral van felszerelve, amelyek közül néhányat kifejezetten a felfújási procedúra monitorozása céljából helyeztek el.

Az egység további érzékelőket is tartalmaz, illetve néhány szenzort az űrhajósok is fel fognak rá szerelni, amikor először látogatják meg az ISS legújabb helyiségét. Az érzékelők többek közt a mikrometeoritokkal és az űrszeméttel való esetleges ütközéseket, a sugárzási szintet és a hőmérsékletet fogják monitorozni. A BEAM az adatgyűjtésen túl nem sok mindent fog csinálni, hiszen ezúttal még sem tárolásra, sem emberi tartózkodásra nem használják majd. Az asztronauták várhatóan félévente két-három alkalommal fogják meglátogatni a modul belsejét, hogy néhány órán keresztül plusz adatokat gyűjtsenek. Amikor senki sem tartózkodik odabent, a BEAM ajtaja zárva lesz, bár a levegő folyamatosan keringeni fog az űrállomás többi része és a modul belső tere közt.

Az egység két évig fogja az ISS részét képezni. A modult öt évre tervezték, de a NASA két év múlva egy másik technológiát kíván tesztelni az űrállomás ezen nyílásánál. A küldetés végeztével a felfújható modult lecsatlakoztatják, és ellökik az ISS-től. A BEAM várhatóan további 290 napon tölt majd az űrben, mielőtt visszalép a légkörbe.

3. oldal

A modul felépítésével kapcsolatban nagy a titkolózás. A Bigelow mérnökei egyelőre nem hajlandók nyilvánosságra hozni a falak összetételét és vastagságát sem. Tekintve, hogy a Genesis-projekt moduljainak szerepléséről sem tud senki részleteket a cégen, illetve a NASA-n kívül, jelenleg még sok dolog nem világos. A NASA szakértői mindenesetre azt nyilatkozták, hogy attól nem kell félni, hogy az egység falát átlyukasztja valamilyen törmelékdarab, mert ez nem fog megtörténni, hiszen a felfújható modul legalább annyira ellenálló az ilyen sérülésekkel szemben, mint az űrállomás többi része.

Visszatérve a Falcon 9 első fokozatának sikeres visszahozására, ahogy már említettük, az ötlet célja a kilövések olcsóbbá tétele. Azt ugyanakkor egyelőre nem tudni, hogy a SpaceX esetében ez mit jelent, hiszen Elon Musk cége egyelőre nem próbálkozott meg a már egyszer kilőtt rakéta újbóli felhasználásával. Talán majd most.

A Blue Origin ellenben túl van ezen az állomáson is, hiszen november 23. és január 22. után április 2-án is kilőtték ugyanazon szuborbitális rakétájukat, majd épségben vissza is hozták azt a kilövés helyére. Annyi már most kirajzolódik ezen próbálkozásokból, hogy az egyszer már kilőtt rakéta két hónap alatt újra üzemkésszé tehető. Ami a költségeket illeti, Jeff Bezos, a cég alapítója januárban azt nyilatkozta, hogy az első és a második kilövés között néhány tízezer dollárt költöttek a tesztekre és a javításokra.

Összehasonlításképpen az űrsiklókra minden egyes bevetés után több százmillió dollárt fordítottak, mielőtt azokat újra bevetették volna, ami még akkor is óriási különbség, ha tekintetbe vesszük, hogy ez utóbbi járművek orbitális útjaik során sokkal nagyobb terhelésnek voltak kitéve, mint a New Shepard. A mérnökök állítólag ki sem szerelték a Blue Origin rakétájának hajtóművét, hanem csak ott helyben megvizsgálták, és újra bevetésre késznek találták.

Ez volt az első alkalom, hogy tudományos rakomány is helyet kapott a rakéta által az űr határára szállított egységben. A Southwest Research Institute kísérlete azt vizsgálta, hogyan ülepedik a szilárd törmelék mikrogravitációban, míg a Közép-Floridai Egyetem kísérlete a por és a nagyobb kőzetek interakcióit vizsgálta. Ez utóbbi kutatás célja annak kiderítése, hogyan viszonyultak egymáshoz a Naprendszer korai időszakában a formálódó égitestek és a por. A kilövés során a New Shepard 100 kilométer magasra emelte a rakományt tartalmazó kapszulát, majd a leválást követően ez utóbbi néhány percig az űrben maradt, mielőtt visszazuhant volna a Földre. Az egységet esése során ejtőernyőkkel fékezték le.

A cég a következő év során további hasonló kilövéseket tervez, és ha minden olyan jól megy, mint eddig, már jövőre megkezdődhetnek az emberes tesztrepülések is. Az első fizető vendégek Jeff Bezos reményei szerint 2018-ban vehetik igénybe a szolgáltatást. A cégalapító véleménye szerint a siker titka a gyakorlás, így azt szeretné, hogy a New Shepard minél többet repüljön a következő hónapokban és években. Bezos a leendő Blue Origin-flotta járműveit olyanra akarja építtetni, hogy azok minimális karbantartással egymás után legalább százszor fel tudjanak szállni. A kísérleti rakéta eddigi három útját látva, ez egyáltalán nem tűnik lehetetlen célnak.