1. Bevezető és specifikáció

Harmadik AMD Llano-s notebookként ismét a Hewlett-Packardra hárult a feladat, hogy bizonyítsa a zöldek új platformjának létjogosultságát. Míg az első négymagos A6-ot egy belépő üzleti géppel, az itthon kapható legkisebb kétmagos A4-et pedig egy kifejezetten olcsó Pavilionnal tehettük próbára, addig a második legerősebb négymagost a játékra kihegyezett Pavilion dv6-tal izzaszthattuk meg.

Bár specifikációk alapján az új Llano magos processzorokba integrált videokártyák jelentősen eltérnek egymástól, az eddigi két alkalom alapján bátran kijelenthetjük, hogy a memória sávszélességre való érzékenység miatt sebességbeli különbség alig van köztük. Aki tehát nem akar dedikált VGA-ért pénzt adni, annak gyakorlatilag mindegy, melyik processzort választja az AMD portfóliójáról, játékok alatt aligha fog észrevenni radikálisabb eltéréseket. Természetesen állításuk alátámasztására most is elvégeztük a teszteket, amelyekről később be is számolunk. A dv6 a HP Pavilion sorozatának egyik legrégebbi tagja és legalább a negyedik generációnál jár, hiszen egy éven belül már másodszor újult meg a termékvonal ezen része. Bár továbbra is léteznek Intel processzorral szerelt modellek, a videokártyákat illetően továbbra is az AMD megoldásai közül kell válogatnunk, amely talán nem olyan nagy tragédia. Szintén elmondható, hogy az igazán jó ár/érték aránnyal rendelkező példányokhoz nem csak a videokártyát, de a processzort is az AMD szállítja.

A specifikációk alapján könnyedén megállapítható, hogy a dv6 nálunk járt kiszerelése nagyon erős csomagot alkot. Gyakorlatilag nem hiányzik belőle semmi, ami egy modern, asztali számítógépet kiváltó notebooktól elvárható, sőt. Papíron mind a processzor, mind a dedikált videokártya elég erősnek tűnik, az USB 3.0 és eSATA csatlakozók mellett pedig egy átlagnál nagyobb kapacitással rendelkező hatcellás akkumulátort is találunk, a manapság ijesztően sokkoló merevlemez árak mellett pedig az 1 TB-os tárhely miatt egész egyszerűen pofátlanul jó üzletnek tűnik a HP legújabb Pavilionjának ezen kiadása. Természetesen a 64 bites Windows 7 és a szokásos 2 év garancia se maradt ki a csomagból, de lássuk, vajon tényleg arany-e mindaz, ami fénylik?

Bár régebben a Pavilionokra a bőkezűség volt a jellemző, mára se a TV tunernek, se az egérnek nincs nyoma, sőt, gyakorlatilag semmivel nem kapunk több kütyüt, mint egy bármilyen másik notebook mellé, de tulajdonképpen nincs is ezzel gond. A 90W-os tápegység villámgyorsan tölti a telepet, ha nem tesszük ki komolyabb terhelésnek, akkor két óra alatt megvan a 100%-os töltöttség. A rendszer helyreállítását rejtett partícióról végezhetjük el, külön lemezt nem kapunk a termék mellé erre a feladatra (így aki újra partícionálja a hatalmas merevlemezt, erre mindenképpen figyeljen!).

2. Hardver és hangzás

Kíváncsiak voltunk, hogy egy ilyen erős és papíron nem keveset fogyasztó hardvert vajon milyen hatásfokkal fog hűvösen tartani egy bevallottan nem üzleti kategóriába készült gép. A válaszra nem kellett sokat várnunk, ugyanis normál használat mellett teljesen normális zajszintet produkál az új Pavilion, viszont ha komolyabban terheljük, akkor már az integrált videokártyával is képes a ventilátort nagyobb fordulatszámra sarkallni. Értelemszerűen, ha a dedikáltat is igénybe vesszük, a zajszint még egy fokkal rosszabb, bár kétségtelen, hogy az elviselhetetlenségi küszöbtől még nagyon-nagyon távol marad így is. Jó hír ugyanakkor, hogy az alkatrészek hőmérséklete vállalható tartományba esik, 72-75 foknál sosem mértünk többet egyik fő komponensnél sem (a teszthelyiségben 22 fok volt). Rossz hír viszont, hogy a dedikált kártya használata esetén játékoknál a gép bal alsó része igen komolyan melegszik, bár szó szerint égető problémától nyáron se valószínű, hogy tartanunk kéne.

Az általunk tesztelt notebooknak számos különlegessége van és ezek közül csak az egyik a processzor és a benne található videokártya. Tény, hogy az A8-3510MX most járt nálunk először, de CPU erőt tekintve csak egy 200 MHz-cel megemelt órajelű A6-3410MX-ről beszélünk. Az APU-ban található VGA viszont már sokkal izgalmasabb. A Radeon HD6620G a Llano platform legerősebb integrált 3D gyorsítója, hiszen 400 shader egysége 444 MHz-en ketyeg, így elméletben majdnem kétszer gyorsabbnak kellene lennie a lista alján szereplő HD6480G-nél, de ennek a gyakorlat valamelyest ellent mondhat majd, hiszen már a HD6520G is alig volt gyorsabb az előbb említett HD6480G-nél. A probléma leginkább a memória sávszélességben keresendő, hiszen még két modullal is borzasztó kevés a rendelkezésre álló adatátvitel, ráadásul ezen a gyártók nem is óhajtanak segíteni azzal, hogy 1333 helyett 1600 MHz-es modulokat tesznek a gépekbe – pedig ők is tudják, hogy a platform abszolút támogatja.

A másik különlegesség a dedikált Radeon HD6750M, amely szintén először tette tiszteletét nálunk. A HD5750M helyére érkező videokártya specifikációját tekintve gyakorlatilag megegyezik az előddel (hiszen gyakorlatilag ugyanarról a termékről van szó), tehát 480 shader egysége 600 MHz-en ketyeg, az 1 GB GDDR5-ös memória pedig 3.6 GHz-en zakatol, elég tetemes sávszélességet biztosítva így a grafikus magnak (még a 128 bites memóriavezérlővel együtt is). Ami még színesebbé teszi a dolgot, az az AMD Dual Graphics technológiája, amely gyakorlatilag a Crossfire lehetőségét biztosítja, így a két videokártya össze tud dolgozni. A megoldás hátránya, hogy ezt csupán olyan alkalmazásokban tudják megtenni, amelyek legalább DirectX 10-es API-val íródtak, így előfordulhat olyan játék, ahol csak a magas részletességi beállítások mellett számíthatunk mindkét VGA erejére (pl. DiRT 2-nél csak a Very High beállítás használ DX11-et, a Medium már DX9). Természetesen igyekeztünk utána járni, hogy a valóságban mekkora sebesség növekedést eredményez ez a segítség, hiszen a tesztprogramok között van DirectX 10-es játék is.

Magának a dual graphics rendszernek a kezelése viszont sokkal macerásabb, mint az NVIDIA Optimus-é. Bár ugyanúgy adatbázisból dolgozik és az esetek többségében a dedikált VGA-t akarja munkára bírni, központi beállítással nem rendelkezik, így nem mondhatjuk meg neki, hogy minden esetben az egyik vagy minden esetben a másik gyorsítót akarjuk használni. További nehézség, hogy ha bizonyos alkalmazásokat felül akarunk bírálni, akkor manuálisan kell őket hozzáadnunk egy listához, amely csak az utolsó három elindított alkalmazást tünteti fel (természetesen a beállításokat megjegyzi az összeshez), így ha egy régen felvett programot módosítani akarunk, akkor újra fel kell vennünk a listába.

Notebookoknál igazi ritkaságnak számít az 1 TB kapacitással büszkélkedő merevlemez, a Hewlett-Packard ugyanakkor nem volt rest beletenni a Toshiba legújabb HDD-jét a dv6-ba. A percenként 5400-as fordulatszámmal rendelkező winchester igen tisztességes tempóra képes, a fele ekkora tárhellyel rendelkező mezőny kategóriájának átlagát könnyedén hozza. Az 1000 GB mellett másik nagy vonzereje az alacsony, szinte már minimálisnak mondható zajszint – még sima mezei internetezés közben se lehetett hallani, hogy a háttérben műveletek zajlanak, ami remek dolog. Sajnos hőmérsékletére nem derült fény, ugyanis egyik tesztprogram se volt képes a szenzorból kiolvasni az eredményt, de kézrátétel segítségével megállapítottuk, hogy ezen a téren is az átlagot hozza a mágneses monstrum.

A hangrendszert ezúttal is a beatsaudio szállítja, amely némileg garancia, ha másra nem is, az átlagnál jobb hangzásra feltétlenül. Mindenféle hozzáadott effektek nélkül a gyári hangkeltők, hiába vannak négyen (kettőt elöl, kettőt pedig magunk előtt találunk a billentyűzet felett), nem szólnak túl jól. A hozzáadott értéket ezúttal a speciális beállításokat lehetővé tévő beatsaudio panel jelenti, amellyel tényleg megváltozik a hangszórók karakterisztikája. Főleg a térhangzás dob nagyot, de a középtartomány csiszolása is legalább ennyire fontos. Ami viszont kétségtelenül a hangkeltők erőssége, az a hangtisztaság. Ennél fogva rosszabb minőségű internetes rádiók, illetve mp3-mak igencsak pocsékul tudnak szólni rajtuk. Hangerejükre nem lehet panasz, ráadásul maximális érték mellett se nagyon hajlamosak a torzításra. Az Asus N55SF apró mélynyomóval megtámogatott rendszerét ugyan nem tudja lepipálni, de az átlagnál mindenképpen előrébb jár az új Pavilion.

3. Ergonómia és kinézet

Az előző generációs dv6-nál igyekeztünk visszafogottan jelezni, mennyire elvesztette egyéniségét, karakterességét a Pavilion széria. Tény, hogy a korábban mindenhol tükröződő fényes felület nem volt éppen a legjobb választás, de messziről megismerte boldog-boldogtalan, hogy ez bizony egy HP Pavilion. Szerencsére a tavalyi sorozatot merőben átszabták a gyárban és az idei széria megint hasonló szépen tündököl, mint pár évvel ezelőtt. Természetesen a dizájnerek igyekeztek a mai trendnek megfelelő külsőt alkotni, így a tetőtől talpig tükör borította műanyag ezúttal sem játszott. Jutott ugyanakkor alumínium mindenhova gazdagon, a legszebb talán a kijelző mögötti felső burkolat lett, amelynél magát a mintázatot is a szálcsiszolt alumínium ihlette, így nem kell feltétlenül a fény felé tartanunk, hogy lássuk szépségét. Az alsó burkolattal való találkozáshoz közelítve megfigyelhetjük, hogy a felső burkolat picit meghajlik a végén. Ez azon kívül, hogy jól néz ki még egy dologra is szolgál: kevésbé akar kicsúszni a kezünkből a készülék cipelés során, ugyanis egy kicsit jobban markolható, mint az átlag. A merevlemez és a memóriák cseréjét/bővítését is könnyedén megoldhatjuk a hátul található takarólemez kipattintása után, természetesen ez nem jár garanciavesztéssel. A zsanérok egész erősek, de természetesen műanyagból készültek, a gép kinyitását viszont semmilyen módon nem segítették a tervezők, így egyik kezünkkel továbbra is az alsó burkolatba kell kapaszkodnunk, hogy a másikkal fel tudjuk emelni a felsőt.

Kinyitás után „bent” is kellemes renddel találkozunk, a szemnek nagyon kedves a billentyűzetet körbeölelő alumínium burkolat. Ami viszont már kevésbé tetszett nekünk, azok az illesztési pontatlanságok. A jobb oldalon például kilátszik az amúgy oldalt lévő HDD LED, amely este kicsit zavaró tud lenni. A klaviatúra egyébként nem rossz darab, alátámasztása valamivel az átlag fölötti, akárcsak a gombok stabilitása, ugyanakkor a mindennapos gépelés már negyed óra után meglátszik rajtuk, hiába a mattszerű felület. A gombok mellett és között található csillogó fekete felület viszont kicsit nehezen emészthető, mert bár harmonizál a kijelzővel és az azt körülvevő kávával, mégsem illik bele az összképbe – arról nem is beszélve, hogy két hét után milyen szépen fog rajta látszani a por. Az irány billentyűk méretbeli eltérést továbbra sem értjük, a felfelé és lefelé gombokat egész egyszerűen kihívás használni. Gyorsgombokból számtalan mennyiségűt kapunk, a böngésző indítását leszámítva az összeset az F1-F12 skála valamely tagján tudjuk aktivizálni (alapértelmezés szerint a másodlagos funkciók aktivizálódnak a gombok lenyomására).

A touchpad felület hasonló anyagból készült, mint a billentyűzet gombjai, így viszonylag hamar meglátszik rajta a mindennapos nyüstölés. Ettől eltekintve kellemesen használható, bár a multitouch műveletek egy része alapból nincs engedélyezve, ezt nem árt, ha tudjuk. Zónák nincsenek, illetve a két- és háromujjas érintéssel se válthatjuk ki a jobb egérgomb műveletét. Ez azért nem túl jó, mert mindkét gomb elég hangosan működik és nyomáspontjuk kifejezetten magasan van, így hosszabb távon fárasztja az ujjunkat. Szintén egy dizájnelem a touchpad körül végigfutó fehéren világító LED sor, amely nappal épp, hogy csak látható, ezáltal éjszaka se zavarja túlságosan a szemet, mindenesetre örültünk volna neki, ha ezt a képességet letilthattuk volna akár BIOS-ban, akár szoftveresen.

Viszonylag sok csatlakozót találunk az új Pavilionon, hiszen két USB 3.0 port mellett kapunk két klasszikus USB foglalatot is. Az eSATA hiányzik a repertoárból, viszont van HDMI, 5.1-es hangkimenet, amelyet akár dupla fülhallgató kimenetként is használhatunk. A kártyaolvasó elöl kapott helyet és használata eléggé kézre áll, hiszen a gép elejét nem döntötték meg túlságosan a tervezők, így a nyílás is alig van süllyesztve.

A kijelző alapértelmezés szerint se nem túl színhelyes, se nem túl jól beállított - ellenben közel 180 fokban dönthető. A lilás-pirosas árnyalat dominanciája főleg egy beállított másik notebook mellett tűnik ordítónak, de szerencsére a Windows beépített kalibrátor szoftverével is egész jól be tudjuk állítani az AUO által gyártott panelt. Van viszont egy probléma, amelyet nem tudtunk kiküszöbölni sehogy, ehhez valószínűleg magának a panelnek a vezérlő szoftverébe kellett volna belenyúlnunk. A tíz lépésben szabályozható fényerő utolsó három állása (ahol a legfényesebb az LCD panel) ugyanis nem csak a fényerőt, hanem a kontrasztot is megnöveli, amely a valóságban azt jelenti, hogy a színek picit túlszaturáltak lesznek és a kontúrok némely esetben a túlerőltetettség miatt eltűnnek. Napsütésben mondjuk ebből sokat nem fogunk látni, mert a tükröződő kijelzőt örülünk, ha el tudjuk majd olvasni, de normál fény mellett nagyon zavaró tud lenni, ha valaki kicsit is érzékeny a képminőségre. Megnyugtatásként közöljük, hogy otthoni használat mellett mi tökéletesen elegendőnek találtuk a 3-7 közötti sávot, így talán a felső hármat tényleg csak extrém esetekben kell majd használnunk. A HD felbontásra képes (a régi szép időkben csak 1.3 MPixelesnek hívott) webkamera elég felejthető képet produkál, a dupla mikrofon ugyanakkor nagyban hozzájárul a remek hangminőséghez.

4. Teszteredmények

Kivételesen sokkal több tesztet végeztünk el a megszokottnál, hiszen a készülék nagyon sok újdonságot tartogatott számunkra. Kezdjük mindjárt a négymagos A8 processzorral.

Nem vártunk csodát a 3510MX-től, hiszen tudtuk, hogy minimálisan gyorsabb csak a már nálunk járt 3410MX-nél. Szintetikus tesztekben továbbra is csak a legkisebb Intel Core i3 szintét lehet vele elérni nagy általánosságban, de szerencsére játékokban ennél valamelyest jobb a helyzet, ha nem is sokkal. Tekintettel arra, hogy ez a gép legkevésbé érdekes része, menjünk is gyorsan tovább a videokártyákat taglaló részre.

Kezdjük rögtön a harmadik típusú AMD Llano platformhoz kapcsolódó integrált VGA-val, a Radeon HD6620G-vel. Ahogy a bevezetőben már megjósoltuk, hiába a papíron legerősebb specifikáció, a kétcsatornás memória vezérlővel is csekély sávszélesség alaposan visszafogja mindhárom kártyát, így fordulhat elő, hogy létezik olyan helyzet, hogy a papíron leglassabb és a papíron leggyorsabb Radeon is nagyon hasonlóan teljesít. A HD6520G és a HD6620G között viszont tényleg elenyésző a különbség, így ha csak az integrált videokártya miatt választanánk az A8-3510MX-et, akkor spóroljunk magunknak egy kis pénzt és elégedjünk meg az A6-3410MX-szel. De vajon ér-e valamit egy ilyen kártya akkor, ha egy eleve gyors dedikálthoz csapjuk hozzá?

Bizonyos helyzetekben bizony ér, ez azon pár kevés DirectX10-es tesztből már a fenti grafikonból is kiderül, amelyek ezt az API-t használják. A Radeon HD6750M önmagában sem egy rossz kártya, jól látható, hogy a GeForce GT 540M és GT 555M között van félúton, néhol előbbihez, néhol utóbbihoz közelebb. Megfigyelhető ugyanakkor az is, hogy amint növeljük a részletességet, az integrált Radeon bizonyos esetben minimálisan ugyan, de elszakad lassabb társaitól (a beállításokat felfelé tekerve bekapcsolunk néhány olyan dolgot is, ami kevésbé sávszél igényes, inkább a shader magot izzasztja). Talán a legérdekesebb rész még csak most jön, ugyanis kizárólag DX10-es és DX11-es programokkal (illetve beállításokkal) megnéztük, mekkora előnyt jelent, ha a HD6750M-hez hozzácsapjuk az integrált HD6620G-t és csinálunk belőle az AMD által csak HD6755G-ként emlegetett VGA-t.

Bár néhol látszólag semmit nem érünk az integrált grafikányi plusszal, vannak olyan helyzetek, amikor sokat tud segíteni a dedikált VGA-nak, elég csak az utolsó három tesztre pillantanunk. Ezek sajnos szintetikus tesztek, de megmutatják, hogy a driverek fejlődésével mi mindent lehet majd elérni. Éppen ezért sűrű frissítgetés mellett ha nem látunk hibát, akkor a Dual Graphicsot érdemes bekapcsolva hagyni.

Az akkumulátoros üzemidőnél szintén kijött az AMD Llano platform remek energiamenedzsmentje, hiszen a 3-6 óra közti átlagos üzemidő egyáltalán nem nevezhető rossznak egy alapvetően nem mindennapos hordozásra kitalált masinától. A maximális terhelés mellett elért több mint egy órás eredmény is igencsak meggyőző. Ezen a téren úgy gondoljuk, az új Pavilion állja a sarat, más hasonló árkategóriába tartozó játékgép se bírja tovább, sőt a legnagyobb riválisnál, az Asus N55SF-nél átlagban 15-20 perccel tovább húzza.

5. Értékelés

Utólag nyugodtan bevallhatjuk, hogy túlságosan szkeptikusak voltunk a Hewlett-Packard új Pavilionjával szemben, de el kell ismerni, hogy bár vannak gyenge pontjai a készüléknek, ebben a kiszerelésben legalább annyira jó vételnek érezzük, mint pár hónappal ezelőtt az Asus N55SF-et. Tény, hogy utóbbi valamivel jobban szól, a nagyobb felbontású matt kijelző is jobb a HP-énál, ugyanakkor a Pavilion olcsóbb, a Crossfire-ral együtt legalább annyira gyors is, mint vetélytársa, külseje pedig kétségtelenül kellemesebb a szemnek. Az Asus a 60 napos pixelhiba garanciával hódíthat még, a HP-nál viszont komoly fegyvertény az 1 TB-os merevlemez, amely az év hátralévő részében igazi kincsnek számít majd (ha az ember eladja és helyére tesz egy kisebbet, mert nincs rá szüksége, azzal további forintokat takaríthat meg). A hűtési rendszere mindkét gépnek jó, az Asus halkabb, ergonómiailag viszont a HP-nál az előny, szóval tényleg ízlés és nem pénztárca dolga, ki melyiket favorizálja. Az viszont biztos, hogy ez a csomag, amit mi kaptunk megérdemli mindkét plecsnit.

[italic][bold]

A Hewlett-Packard Pavilion dv6 notebookot a márka hazai képviseletétől kaptuk tesztelésre, köszönjük![/bold][/italic]

Pro:

+ megnyerő, többnyire jó minőségű külső

+ kategóriájában jónak számító billentyűzet

+ jó touchpad

+ remek összteljesítmény

+ kategóriájában hosszúnak számító akkumulátoros üzemidő

+ USB 3.0

+ beatsaudio hangrendszer

+ 5.1 kimenet, amely két fejhallgató csatlakoztatását is lehetővé teszi

+ 1 TB-os merevlemez

+ AMD DualGraphics (Crossfire lehetőség)

+ kalibrálás után jó kijelző

+ 2 év garancia

Kontra:

- néhol illesztési pontatlanságok

- kikapcsolhatatlan touchpad világítás

- a DualGraphics kezelése néha macerás

- eSATA hiánya

- a fő rivális játékok alatt halkabb

Hivatalos honlap: Hewlett-Packard

Vásárlás: iPon webáruház