1. oldal
A nyílt világú játékok még mindig elképesztően népszerűek, annak ellenére, hogy sajnos rengeteg olyan van, ami egy kaptafára épül, szinte csak a körítésben térnek el egymástól, a játékelemek lényegében ugyanazok. Van egy néhány órás főszál, pár tucat mellékküldetés, rengeteg véletlenszerűen feljövő grindelős tevékenység, amik mellett egy idő után szépen elmegyünk, mindez jól nyakonöntve mérhetetlen mennyiségű gyűjtögetnivalóval és kb. ennyi. A második, harmadik nyílt világú játék után tehát már tudja az ember, hogy mire számítson, de mégis belevág a következőbe. Miért? Én most éppen azért, mert a Horizonnak már az első előzetese megvett kilóra az atmoszférájával és a különös világával, nem mellesleg pedig a hősnő, a vörös hajú Aloy is szimpatikus volt. Úgy voltam a játékkal, hogy még ha csak egy átlagos TPS-t is kapok, ez engem érdekel. Ezek után alaposan meglepett, hogy bizony nem csak a trailerből már előre megjósolható dolgok klappolnak benne…
A Horizon sztorija a távoli jövőbe kalauzol minket, melyben az emberek törzsi szintű közösségekben élnek, a vadont pedig gépszörnyek uralják. Hogy mi vezethetett a korábbi civilizáció bukásához, nem tudni, de az biztos, hogy „a régiek” elképesztő szintre fejlesztették a robot technológiát és impresszív AR kütyüket (képzeljük mondjuk el a Google Glass 100x fejlettebb verzióját) is gyártottak. A robotokkal annyi biztos, hogy valami nagyon félrecsúszott, mert míg a fejlett társadalmunk elbukott, ők köszönik szépen megmaradtak és valami rejtélyes módon továbbra is folyik a gyártásuk és fejlesztésük. A gépek láthatóan a természet utánzásával lépkednek Darwin létráján felfele, de nem úgy kell elképzelni őket, mint a Terminátor filmek gyilkológépeit, vagyis nem hajtja őket az, hogy kiirtsák az emberiséget. A viselkedésük pontosan olyan, mint az állatoké, amiket lemásolnak, vagyis a ragadozók a természetükből eredően támadnak ránk, látszólag semmi egyéb nincs a viselkedésük mögött. Rejtélyek és felfedeznivaló tehát bőven akad ebben a világban, így aki belecsöppen, hajtani fogja a kíváncsiság, hogy egyre többet tudjon meg a régi és az új világról, melyek találkoznak a Horizonban.
Mindebben persze nem tudnánk így elmerülni, ha nem lenne a csodálatos grafika, és a művészek, valamint a pályatervezők nem végeztek volna ilyen fantasztikus munkát: gyönyörűek a helyszínek, a ruhák dizájnja és a helyükön vannak az apró részletek is. A gépek változatosak, 25 féle kisebb-nagyobb lényt vadászhatunk le, a legtöbbjük leterítése pedig komoly kihívást tud nyújtani, de erre majd a harcrendszer kapcsán még visszatérünk. Érdemes még egy-két szót ejteni a grafikáról, aminek a minőségét garantálta a Guerrilla Games szakértelme. Ők rakták össze a PS4 egyik nyitójátékát, a Killzone Shadow Fallt, ami szintén megér egy kalapemelést, de érezni lehetett rajta, hogy szorította a srácokat az idő, nem tudták kihozni azt a vasból, amit egyébként ki tudnának. Most viszont… szinte hihetetlen, hogy mit ki nem sajtoltak a korosodó PS4-ből. Én a tesztet a Pro verzión végeztem, de a legnagyobb megdöbbenésemre a játék gond nélkül képes hasonló kinézettel futni a régebbi, gyengébb vason is (csak 1080p-ben persze). A Decima motor, amit a korábban említett Killzone játék is használt, jelentősen módosítva lett, hogy megbirkózzon a nyílt világ kihívásaival (sokkal nagyobb látótávolság, töltés) és több mint sikeresen vette az akadályokat. Az első betöltés és a gyorsutazások/halálok után kell ugyan várni, de nem hiszem, hogy ennél jobb eredményt el tudna-e érni bárki is egy open world címmel. A technikai oldalát tehát csak dicsérni tudom a játéknak, de ez igazából nem nagy meglepetés, inkább kb. elvárás a Guerrillától. Amire felszaladt a szemöldököm, az az, hogy mennyire jól teljesítettek minden más téren is az első szerepjátékukkal!
2. oldal
A sok dicséret után lehet, hogy most meg fogtok lepődni, de a Horizon mint játék, nem igazán hoz semmi revolúciót. Az emeli a nagyok közé, hogy egyrészt minden játékeleme önmagában is szórakoztató, másrészt elképesztően eltalált a dinamikája, ahogy váltják egymást az egyes tevékenységek, harmadrészt pedig a harcrendszere is remek. Mivel egy nyílt világú akció-szerepjátékról beszélünk, így az utóbbi a legkritikusabb abból a szempontból, hogy hosszú távon is élvezhető legyen a játék.
Jó dolog, hogy a fejlesztők nem csinálták szájbarágósra a játékot és tolták az arcunkba, hogy hogyan játsszuk azt. Ehelyett telerakták lehetőségekkel és bedobtak minket a sűrűjébe, hogy találjuk fel magunkat. A különböző fegyvereket és páncélokat árusoktól tudjuk megvenni, majd modokkal továbbfejleszteni, de abszolút mértékben rajtunk áll, hogy mely taktikákat és fegyvereket részesítjük előnyben. Én 30-as szinten ott tartok, hogy van olyan fegyver, amit még meg sem vettem, de már várom, hogy pótoljam ezt a hiányosságot, mert az is elég jól használhatónak tűnik. Lehet, hogy egy-két szituációt könnyebben megoldottam volna, ha nálam van. A tárgyrendszer jól eltalált, különböző ritkasági szintek (zöld, kék, lila) vannak minden fegyverből, de ha lecserélünk egy zöldet kékre, nem csak annyi történik, hogy hűha, jobban sebez, hanem kap egy új funkciót, vagyis egy újfajta lövedéktípust, amit használhatunk vele.
A direkt belemenős harc, egy komolyabb összecsapásnál nem célravezető, mert vagy a halálunkkal végződik, vagy egy túlzottan elnyújtott csatában kötünk ki vele. Ha a lopakodást nem is kedveljük, ajánlott alaposan felkészülni, mielőtt nekimegyünk mondjuk egy Snapmaw-nak (bazi nagy aligátor) vagy egy falkányi Ravagernek (cicus, sorozatlövő ágyúval a hátán), mert ha csapdákat telepítünk, és okosan harcolunk, több fegyvert és a környezetet is kihasználva, pillanatok alatt végezhetünk a dögökkel, ahelyett, hogy percekig lőjük őket és kitéregetünk a támadások elől. De ha nagyon szeretünk lövöldözni, akkor igen látványos és élvezetes plusz, ha egy hátasról nyilazunk és használjuk annak saját támadásait közelharcban. Arról már nem is beszélve, hogy nem csak a hátasokat hajthatjuk uralmunk alá, idővel megtanuljuk a különböző típusú masinákat is átprogramozni: ha egy falkából lopakodással becserkészünk egy példányt, az képes elintézni akár két másik társát is, mi meg dönthetünk úgy, hogy akár a fűben lapulva csak nézzük a harcot, vagy be is segíthetünk neki.
Kihívás tehát bőven van a játékban, még normál fokozaton is, ami nem olyan könnyű, mint azt 10-ből 8 játéknál már megszokhattuk. Tartalomhiányra szintén nem lehet panasz, már több mint 30 órát töltöttem a játékkal és úgy nagyjából a felénél járhatok, ha a térképre ránézek.
3. oldal
Hogy mivel töltöttem ezt a sok időt? Nos, rengeteg mindennel. A játékrészek mind gondosan kidolgozott, kiforrott mechanikákra épülnek, ahogy azt a cikk elején írtam, önmagukban is nagyon élvezetesek, így sosem éreztem úgy a játékban, hogy most igazából én grindelek, vagy valami időgyilkos pepecselést kényszerítenek rám.
A fő és mellékküldetések szerintem érdekesek, nem olyan jellegűek, hogy egy paraszt az út szélén azt kéri, hogy hozzunk el vagy gyűjtsünk össze neki valamit. Sokkal inkább olyanok, amik által több ismeretet szerezhetünk a világról és annak lakóiról. Gyakran kell bennük például nyomokat követni vagy „detektív” munkát végezni, amiben segítségünkre van Aloy fókusza, egy afféle régi időkből visszamaradt „Google Glass”. Ez, ha aktiváljuk képes megmutatni a robot ellenfelek járőr útvonalait, szép rózsaszínen kivilágítja a földben található nyomokat, illetve mutatja az ellenfelek gyenge pontjait is. A fókusz kicsit olyan kütyü, mintha csak Batman repertoárjából nyúlták volna ki, de mégis minden szempontból jól beleillik Aloy felszerelésébe.
Ami pedig a többi lehetőséget illeti, van miből válogatni: felfedezhetünk „ősi”, földalatti masina gyártelepeket (ún. Cauldronok), ezeken a helyeken tanulhatunk meg újabb gépeket átprogramozni, vagy vadászterületeken időre menő kihívásokat teljesíthetünk (változatosak és izgalmasak). Ez a kettő talán a legérdekesebb, de közel sem minden! Megtisztíthatunk ún. fertőzött zónákat, amiken ha lehet még veszélyesebb, felülírt viselkedésű robotok garázdálkodnak (erre a jelenségre a sztori ad magyarázatot), kipucolhatunk bandita táborokat vagy ha nagyon hajtunk az XP-re, akkor igen, azért van néhány „segíts a parasztnak” típusú küldetés is, de nem vitték túlzásba őket. Rendkívül látványos a térképünk frissítésére szolgáló „Tallneck” robotok megmászása és az adatbankjuk letöltése. Lélegzetelállító látvány ahogy a békés óriásokról levetjük magunkat egy kötélen…
Tapasztalati pontot az összes fent említett lehetőség bőven oszt, de szimplán az öncélú masina vadászatból is kapjuk az XP-t. A karakterfejlődés ütemét jól eltalálták, csak úgy, mint a felszerelésünk fejlődését. A képességfa nem egy különösebben fantáziadús valami, de jó dolgokat lehet vele kinyitni, így motivál az újabb pontok megszerzésére. A gépekből és élő állatokból különböző tárgykészítéshez vagy kereskedéshez felhasználható alapanyagokat lehet kiszedni, de gyűjteni lehet és kell a mezei növényeket is, hasonló okból kifolyólag. Fegyvereket vagy páncélt nem gyárthatunk, de a komolyabb tárgyakért általában a fémdarabokon túl (ez a mezei fizetőeszköz) az árusok kérnek valami különleges, ritka alapanyagot is, például egy Sawtooth „szívét”, vagyis processzorát. Az általunk gyártható cuccok kimerülnek táskabővítésekben, lőszerben és életerő italokban. Érzésem szerint a rendszer bőven eleget nyújt, ha ennél is többet kéne gyűjtögetni, az már farmolóssá tenné a játékot, szóval itt is jól eltalálták az arányokat.
4. oldal
Összességében a Horizon egy fantasztikusan eltalált játék, valahogy minden összeáll benne és egy tökéletes egészet alkot. A cikk írása közben végig arra gondoltam, hogy de jó lenne már végezni és visszamenni játszani, tovább haladni a sztoriban és kipucolni a következő Cauldront. Ezeknek a vége mindig egy adrenalin fokozó, boss harc jellegű összecsapásban végződik egy olyan géppel, ami továbbhaladva nyugatra a térképen, már többedmagával előfordul külső területeken is. A Cauldron aréna jellegű végső szobájában, viszonylag kis helyen viszont egészen más összecsapni egy ilyen lénnyel, mint kint. Itt aztán szinte elengedhetetlen a felkészülés, a csapdák és több fegyver okos használata.
Ha nagyon rosszat kell mondani a játékról, akkor tessék: Aloy tutorial (gyerek) verziója a játék elején nagyon furcsán néz ki, mikor megláttam, egy kicsit aggódtam, hogy csúnyák lesznek a karakterek és a mimika, de szerencsére csak a kis Aloyt sikerült elszúrni, a többi emberrel minden rendben volt. Ezen kívül csak egy nyílt világú játékok rákfenéjének mondható tervezési hibába futottam bele. Az egyik boss harcnál sikerült találnom egy olyan biztonságos helyet, ahonnan ki-kilesve le tudtam nyilazni egy nagyon komoly ellenfelet. Nem árulom el, hogy ez hol volt, hátha Ti nem találjátok meg! ;) De ennyi. Akárhogy gondolkozom, máshol nem találok fogást a Horizonon, minden egyéb szempontból egy mestermű. Essünk is túl a pontozáson, hogy mehessek vissza játszani!
