1. oldal
„Az északi emberek úgy tartják, hogy Odin és a testvérei megölték Ymirt és a testéből hozták létre az emberek világát. A csontjaiból köveket alkottak, a húsából a földet, a véréből a sós tengereket, a koponyájából az eget, az agyából pedig a felhőket formálták meg. Odin és a testvérei fogták a Muspellből kipattogó szikrákat és csillagokat alkottak belőlük, és hogy ezt az új világot megóvják az óriásoktól, Ymir íves szemöldökét használták falnak.”
Az ősi legendákat korok óta őrizgetjük, merítünk belőlük, újra és újra elmeséljük őket, de egészen mostanáig sosem gondoltam bele, hogy vajon hogyan születtek. Minden ilyen legenda egy ember fejéből kellett, hogy kipattanjon… Vajon milyenek voltak a történetek kitalálói, akik életre hívták ezeket a több ezer évig fennmaradni képes históriákat? Milyen volt az a világ, amiben éltek? A legtöbb ember, ha nem tud megmagyarázni valamit, akkor inkább nyúl valami kényelmes megoldás felé. Hogyan keletkezett a világunk, miért olyan kegyetlen olykor az időjárás és mi a fene okozza a szivárványt? Ezekre a kérdésekre a nép örömmel elfogadja a vallás, a babona és a legendák adta válaszokat. Az északi népek Eddájában az első kérdésre a bevezető idézet ad választ, a rossz időjárásra találhatunk bűnbakot egy elátkozott személy képében (egy nem túl közkedvelt figura a faluban megteszi), míg a szivárvány lehet az istenek világok közötti hídja.
Az ilyen dolgokkal bizony könnyű befolyást nyerni az emberek fölött, de a Hellblade: Senua’s Sacrifice más irányból közelíti meg a témát. Senua az áldozatává válik ezeknek, neki minden isten és legenda véres valóság lesz, az pedig, hogy ebből a történetből mennyi játszódik a fejében, azon érdekes elmerengeni. Az viszont már az első perctől egyértelmű, hogy a lány már átlépte az őrület határát, hiszen úgy indul a játék, hogy lassan evez le egy köd lepte folyón, melynek partjai vérfagyasztó események helyszínéül szolgáltak, nem is olyan rég. Akasztott emberek lógnak a legváratlanabb helyekről és karóba húzott, egymásra dobált holttestek szegélyezik a lány melankolikus útját. Mindeközben számos hang beszél hozzá, próbálják meggyőzni, hogy forduljon vissza, hallgasson rájuk és bízzon bennük. A hangok végigkísérik az egész történeten és olykor valóban segítenek is neki, például harc közben szólnak, ha a háta mögül próbálják őt megtámadni.
Ezzel pedig elárultam, amit az előzetesek és kedvcsinálók után már úgyis tudtok, Senua bizony egy harcosnő. Az utazásának célja pedig, hogy megmentse szerelmét Hela (Loki lánya, a pokol, vagyis Hel úrnője) karmai közül, ami nyilván azt sugallja, hogy a férfi már halott, így legjobb esetben is a lelkét akarja kiszabadítani a túlvilágról…
2. oldal
„Az északi emberek úgy tartják, hogy Muspell védelmezője Surtr, az első a tűzóriások között. A neve jelentése „A fekete”, mert olyan, mintha meg lenne égve. Az északiak úgy hiszik, hogy Muspell határán ül őrt a lángoló kardjával, de a világ végének eljövetelével elhagyja majd az őrhelyét és Asgardba, majd Midgardba megy háborúzni az összes isten ellenében és győzedelmeskedik, végül pedig lángba borítja az egész világot.”
Senua életének nehézségei és tragédiái megtörték az elméjét, de a történetről azt hiszem elég ennyit elárulnom, a fő téma a pszichózis, aminek lefestéséhez valódi orvosok és szakértők adtak segítséget a fejlesztőknek. A végeredmény pedig kiemelkedő lett. Ahhoz viszont, hogy ilyen atmoszférát tudjanak teremteni és ennyire élethűen meg tudják mutatni, hogy min megy keresztül egy elme kórságban szenvedő ember, persze rengeteg minden járult még hozzá. Az egyik a lenyűgöző grafika az egészen elképesztő fényekkel és árnyakkal, csodálatos dizájnnal, részletesen megtervezett környezettel… a látványvilág azonnal beszippantja a játékost. A szereplők színészi teljesítményéről szintén csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, a Senuát alakító Melina Juergens fantasztikus volt, de a többiek sem maradtak el mellette, a narrátor pedig egészen kiváló.
A fejlesztők azt ajánlották, hogy fülhallgatóval játsszátok végig a Hellblade-et, amit én is csak ismételni és megerősíteni tudok, ugyanis a fülünkbe suttogó hangok még autentikusabbak, ha valóban közvetlenül a fülünkbe tudnak suttogni egy fejhallgatónak hála. A hangok és az aláfestő zene tehát szintén elsőrangú.
Amit viszont külön kiemelnék, hogy még a játékmenet is olyan ötletes, hogy szintén rájátszik az őrület aláfestésére. És ha már itt tartunk, rögtön le is szögezném, hogy a Hellblade bár nagyon erősen narratív központú játék, mégsem egy sétaszimulátor! A sztori természetesen teljesen lineáris (nem is lehetne más), de a játék nagyon jól összerakott, ötletes játékelemekkel van feldobva. Nekem a legjobban a fejtörők tetszettek, amik ahogy már említettem, ráerősítettek a pszichózisra. Különös totemkapukon átlépve kicsit átrendeződik a valóság – hogy hogyan, azt már láthatjuk, ha keresztülnézünk rajtuk -, például egy leomlott épület helyreáll, ahol eddig fal volt, ott egy omlásnak hála átjáró lesz és így tovább. Aztán van, hogy szétcsúszik a világ itt-ott, de ha a megfelelő szögből nézünk, ismét összeáll. Az hiszem, nem kell magyaráznom, hogy ezek a fejtörők tulajdonképpen tünetek.
A harc és az irányítás viszonylag egyszerű a játékban, de mégis kell hozzá ész és ügyesség, meg persze nem ártanak a jó reflexek sem, de ha nem vagytok nagy játékosok, akkor sincs baj, három nehézségi fokozat közül lehet választani, így ha csak a történet érdekel titeket, választhatjátok a legkönnyebbet, illetve van egy Auto beállítás is, ami elméletileg próbál igazodni a játékos ügyességi szintjéhez.
3. oldal
„Az északiak hitték, hogy a világ egy napon elpusztul. Ezt hívták Ragnaroknak, az istenek végzetének. Surtr és tűzóriások megtámadják majd Asgardot, egy pokoli farkas lenyeli majd a napot és az istenek hiába küzdenek majd ellenségeikkel, nem tudják majd elkerülni a véget. Ennek ellenére Odin folyvást hajtja a tudást és az ősi mágiát, azt remélve, hogy talán (talán!) elodázhatja ezt a sötét napot.”
Senua mozdulatainak tárháza nem túl széles, de azok jó kihasználása esszenciális. Van egy könnyű és egy nehéz csapása, mindkettőt képes nekifutásból is végrehajtani. Tud blokkolni, amit ha jól időzít, akkor visszatámadás lesz belőle, továbbá tud rúgni a lábával, ami szintén hasznos tud lenni néha. Emellett van még egy kitérő mozdulata, amire igen gyakran lesz szükség. A harcot az teszi izgalmassá, hogy a játék hosszához képest sokféle ellenfelet vonultat fel és ezeket különböző összetételben ereszti ránk. Mindegyik ellenfélhez kicsit más taktikát érdemes használni: van egy, amelyik nagyon fürge, azt csak könnyű ütésekkel érdemes megszórni és jól időzített visszatámadásokkal elintézni. A hatalmas csatabárdos elől mindig ki kell térni, mert nem kell neki sok találat, hogy végleg leterítsen, míg a pajzsos védelmét egy jól irányzott rúgással megtörhetjük (a rúgás is megy nekifutásból). A játékban várnak titeket egészen komoly boss harcok is, ezeknél számíthattok 1-2 halálra, mielőtt rájöttök a taktikára. A lényeg az, hogy a játékmenet szerintem nagyon jól eltalált, persze pro játékosok panaszkodhatnak, hogy túl könnyű, de nekem volt benne pár halálom még normálon is, így én úgy ítélem, hogy a nehézség jól belőtt.
Az egyetlen fogás, amit találtam a játékon, az az, hogy amikor először találkozunk a fejtörőkkel, semmi utalást nem ad a játék, hogy mit is kéne csinálni. Így az első totemkapus résznél 10 percet kavircoltam, mire sikerült megoldani az egyébként borzasztó egyszerű bevezető feladványt. Továbbá az is lehetett volna kicsit jobban megoldott, ahogy az általam is idézett, Eddából származó betéteket elhelyezték a játékba. Kőoszlopokat lehet találni útközben, amikre ha ráfókuszálunk, akkor elkezdik a maguk kis monológját. A „használat” mellett egyébként a „fókusz” az, amit a rejtvények megoldásához kell még, nos, használni. Rúnákat kell felfedezni vele a környezetben vagy a már említett szétesett részeket kell helyrehozni a világban.
A játékot olyan 6-8 óra volt nekem végigvinni, de ennek minden perce zseniálisan megkomponált és értékes játékidő volt. Számomra egyértelműen az idei év legnagyobb hatású játéka a Hellblade: Senua’s Sacrifice, ami után igazi rajongója lettem a Ninja Theory-nak. Eddig is szerettem a fejlesztőstúdiót a Heavenly Sword és az Enslaved: Odyssey to the West (fájóan alulértékelt mű) című munkáik miatt, de innentől különös figyelemmel fogom majd kísérni a további tevékenykedésüket!
