Nehéz szülés
Bár a Final Fantasy XIII elkészülte után a Square Enix leszögezte, hogy soha többé nem fog ennyi erőforrást beleölni egy játék fejlesztésébe, mert belepusztulnak, azért az aktuális résszel csak sikerült megint rekordokat döntögetni. 10 évvel ezelőtt találkozhattunk először a Final Fantasy XV-tel, csak akkor még mint XIII Versus mutatták be nekünk. A kapocs a XIII-mal a hasonló mitológiai alap lett volna, amit végül elég szépen megnyirbáltak, és amikor rájöttek a Square-nél, hogy még platformot is kell váltsanak, úgy döntöttek ez lesz a következő fő epizód. 5-6 év munka után igazából alig álltak valahol, úgyhogy rendezőt váltottak és megpróbálták összekaparni amijük van, hogy végre formát öntsön a játék, mert ahogy fogalmaztak, valamiért nem akart összeállni. A végeredményt némi csúszkálás után pár hete vehettük a kezeink közé, és azt kell mondjam, elég érdekes egyveleg lett.
A játékmenet a XIII evolúcióját követi, és ezúttal kaptunk egy valóban nyílt világú játékot, valós idejű harcrendszerrel. Vegyes érzelmeim voltak a koncepcióval kapcsolatban, mert Tabata csapata sok ihletett merített a nyugati RPG-kből, hallgatva néhány kritikára, miszerint túlságosan maradiak voltak. Alapvetően nincs ezzel semmi gond, csak éppen egyre kevésbé érződik jRPG-nek amit alkottak, leszámítva persze a művészi oldal stílusjegyeit. És ha már a művészetnél tartunk, nem bírok elmenni szó nélkül amellett, hogy kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy ezúttal túlságosan a valós világ volt az ihletforrás. Ha csak kocsikázunk az utakon, nehéz észrevenni, hogy ez egy egyedi univerzum akar lenni fantasy elemekkel.
Pedig soha ennyit induláskor még nem szöszöltek a világ építgetésével. Már fél évvel a játék megjelenése előtt elindult a Brotherhood című ötrészes anime mini-sorozat (ingyenesen megnézhető a YouTube-on is akár), majd befutott a másfél órás CGI film is, a Kingsglaive, két demót is kaptunk, valamint egy pixelartos játékot, a King's Tale-t és egy mobilos flipper-szerű apróságot, ami a nagy játékban is szerepel (utóbbi szerintem borzalmas, de biztos van, akinek tetszik).
Nézzük is meg az alapokat, csak nagyon gyorsan, spoilermentesen, hátha valaki direktbe került minden trailert: a sztori főszereplője Noctis, Lucis hercege, aki a játék elején épp az esküvőjére megy a sablon barátaival (Gladiolus, az izom, egyben a testőrünk is, Ignis az ész, és Prompto a gyenge poénforrás), amikor egy számára váratlan fordulat után a nyakába szakadnak olyan apró-cseprő problémák, minthogy királlyá kéne válnia. A sztori igazából érthető a körítés nélkül is, de akinek van rá ideje, annak minimum a Kingsglaive-et ajánlom megtekintésre, mert a sztori bevezetésén túl megmutat néhány dolgot Eos (így hívják a világot) hátteréről is, és a mágia működéséről. A Brotherhood bemutatja, hogyan ismerte meg a többieket Noctis, a Platinum Demo pedig egy kis ízelítő a játékból a fiatal Noctis álmán keresztül. Maximalisták ne hagyják ki, mert amit mutat, az nincs a játékban (a sztorihoz viszont nem ad hozzá). A King's Tale viszont teljesen felejthető: egyszerű mint egy faék, borzasztóan rövid, a "történetéből" meg körülbelül annyi érdekes, hogy már a faternak is voltak barátai, akikkel együtt kalandozott...
A változás szele
A Final Fantasy XV tehát egy nyitott világú RPG, amiben a kisebb távokat gyalog, a komolyabbakat pedig az autónkkal vagy később a játékban Chocobókkal tehetjük meg. Az autót egy idő után mi is vezethetjük, vagy megkérhetjük Ignist, hogy vezessen ő (ez az automata mód), ilyenkor csak a célhelyet kell kijelölnünk. A már meglátogatott helyszínekre van gyorsutazás is, de hála a cirka 1 perces töltögetésnek ez csak akkor "gyors", ha nem a szomszédba akarunk elugrani. Akik szeretnek szöszölni mindennek a testreszabásával, azok biztos örülnek majd neki, hogy a Regaliához (ez lenne az autónk) vásárolgathatunk mindenféle festéket és matricát az utazásaink során. Kocsikázás közben egyébként zenét is hallgathatunk, és a régebbi Final Fantasyk albumait is meg lehet vásárolni a játékban, úgyhogy nosztalgiázhatunk a hosszabb utak során, de ha már meglesz mindenhova a gyorsutazás, úgyis azt fogjuk használni.
A harcrendszernél bár bekapcsolható a kissé nehézkesen működő "wait" mód (amivel legalább megkétszerezhető a játékidő :P), inkább valós idejű. Bekészíthetünk előre négyféle fegyvert/varázslatot, amikkel támadhatunk, használhatunk tárgyakat (ilyenkor egy pillanatra leáll a játék, hogy ne azért haljunk meg, mert épp nem találjuk a zsákunkban az elixirt), védekezhetünk, teleportálgathatunk, és ha van rá elég erőforrásunk, utasíthatjuk a társainkat, hogy használják a spéci képességeiket. Az egész nagyon folyékony és látványos, de rá kell érezni a ritmusára, mert a komolyabb harcoknál random gombnyomogatással hamar alulról fogjuk szagolni az ibolyát. Figyelni kell arra is, hogy ne dobjunk be egy tűzgolyót a társaink közé, mert az bizony nekik is fáj.
A fejlődésrendszer alapja itt is a tapasztalati pont, amivel szintet léphetünk, de az összegyűjtött mennyiséget csak alváskor adja oda nekünk a játék, és még egy szorzót is rak rá attól függően, mennyire kényelmes helyen szállunk meg. Ha a vadonban sátorozunk, akkor Ignis-szel főzhetünk is valamit a csapatnak a meglévő alapanyagokból, egyébként be kell térjünk egy étterembe, amit érdemes is megtennünk, mert a kaják főleg a játék elején igen komolyan felerősíthetnek minket, ha mélyebben a zsebünkbe nyúlunk. Üres hassal nem érdemes tehát nekimenni a komolyabb kihívásoknak.
Képességpontokat is gyűjtögethetünk (AP), amiket különböző fejlődésfákon szórhatunk el (harc, együttműködés, mágia, stb.). Elsőre talán ijesztően sok van ezekből, de pár perc alatt át lehet nézni őket. Egy tipp: érdemes az együttműködésre is osztani már a kezdetektől, mert az MI szerencsére nem retardált, a barátaink nem biodíszletnek vannak a csatákban, hanem komolyan kiveszik a részüket belőle. Az is számít, hogy milyen göncökben rójuk az utakat, de messze nem annyira, mint a Lightning Returnsben, alig pár ruhánk lesz összesen (éljenek a DLC-k, azokkal biztos kapunk majd egy tonnát...).
És végül nem maradhattak ki a játékból az idézések sem szerencsére. Elég kevés van belőlük, de azok legalább brutálisak. Az egyetlen bökkenő, hogy csak bizonyos előfeltételek mellett hívhatjuk elő őket, amik ritkán jönnek össze, és néha amikor azt gondoljuk, hogy na majd most, beintenek és nem történik semmi. Szóval nem fogjuk őket ezerszer megidézni, az biztos.
Szubjektív szekció
Én az a fajta játékos vagyok, aki normál esetben egy kicsit tart a nyitott világú játékoktól, mert szeretek minden fűszál mögé benézni, nehogy kihagyjak valamit. Aki hasonló cipőben jár, annak jó hír, hogy a Final Fantasy XV végig fogja a kezünket, a térképen mindig könnyen követhető, hogy hol vannak mellékküldetések, és leszámítva a vadászatokat, ezekből bármennyit felvehetünk. A világ sokat változik a napszakokkal, éjjel előjönnek a daemonok, amik sokkal keményebbek, mint az átlag vadak a természetben. Ha egy kicsit elkóricálunk, már a játék elején belefuthatunk 30-as szint feletti lényekbe, akikkel akkor még nem érdemes keménykedni, mert egy suhintással kicsinálnak minket.
A világ szerencsére tele van felfedeznivalóval, úgyhogy élvezetes rohangálni benne, mert ha mást nem, néhány kajaalapanyagot, kincset, vagy elementál mágiát magunkhoz vehetünk miközben eljutunk A-ból B-be. Ahogy az 2016-ban elvárható, mászkálás közben a csapattagok néha beszélgetnek is, vagy kommentálják a csaták végét (Prompto például el szokta dúdolni a szokásos FF fanfárt). Az egyetlen aprócska probléma csak az, hogy most nem sikerült a karaktereket olyan érdekessé tenni, mint a legtöbb FF-ben, és az utazás során alig változnak, már ha egyáltalán változnak. A fejlesztők anno azt mondták, szerettek volna valami újat mutatni azzal, hogy egy fiúcsapatot hoznak össze, mert így a karakterek egymás között teljesen máshogy viselkedhetnek, mint egy vegyes csapatban. Ez tény, és akár jó is lehetne az egész, de sok esetben sajnos inkább sablonos, túl sok meglepetés nem fog minket érni, és kicsit furcsa, hogy az emberek általában nem reagálnak a világ történéseire. Dúl a háború? Kit érdekel fiam, nyomj le három zsiráfot és hozd el a húsukat, olyan pörköltet csinálok neked, a 10 ujjadat megnyalod utána. El lehet kapni olyan beszélgetéseket, amik az aktualitásokkal foglalkoznak, de viszonylag kevés van belőlük. A sztorinak viszont megvannak a maga jó pillanatai, és amikor felpörögnek az események, akkor eléggé magukkal tudják rántani a játékost, és hát a CGI szekció is rengeteget ad az összhatáshoz.
A sztandard Final Fantasy hossz 50 óra körül van, de a XV rövidebb ennél kb. 20-40 óra egy végigjátszás attól függően, hogy mennyire állunk le mellékküldizni, és nézelődni. Ez nem túl sok, de a maximalistáknak csak ez után kezd el igazán csillogni a játék. Szokás szerint rengeteg opcionális dolgot csinálhatunk: rejtett katakombák, komoly ellenfelek, brutálisan erős fegyverek várnak ránk, elég jó tálalásban, hogy érdekeljen is minket az egész. Ez könnyen megduplázhatja a játékidőt, akár 80-100 órát is bele lehet tolni, de tudom, hogy ez a része már nem mindenkit érdekel, aki pedig csak végig akar futni rajta az rövidnek fogja találni.
Venni vagy nem venni?
Technológiailag a Luminous Engine nagyon impresszív lett, objektíven nézve is gyönyörű játék a Final Fantasy XV. Ezért is lenne jó ha megmagyaráznák, hogy az új Kingdom Hearts és az FF VII Remake miért Unreal Engine-re fog épülni, ha már ennyit szenvedtek egy rendes motor összerakásával. A szinkron is remek, ráadásul lehet nyelvet is választani, így akik akarják, japánul is játszhatnak a XV-tel.
Nagyon röviden talán úgy foglalhatnám össze az új epizódot, hogy amire sokan fanyalogtak, abban óriásit lépett előre, cserébe viszont veszített egy kicsit a széria az egyéniségéből. A nyílt világ óriási és tele van felfedeznivalóval, a harcrendszer is élvezetes, de a karakterek most nem lettek annyira érdekesek, mint azt megszokhattuk (nekem az FF XIII szereplői tetszettek), és tudom, hogy a sztori sem lopta be magát mindenkinek a szívébe. A világ most nem olyan fantáziadús, hanem egy kicsit földhözragadtabb, de ettől még látszik, hogy sok időt öltek a létrehozásába. Érdekes színfoltja lett a XV az FF szériának, de ha később visszatekintünk, nem valószínű, hogy mint a legjobb Final Fantasy emlékszünk majd rá.
