I. oldal
A jRPG rajongóknak a PSP utolsó évei igazi Kánaánnak bizonyultak, legalábbis ha Japánban éltek, ugyanis a legtöbb játék csak ott jött ki. Az utóbbi 1-2 évben azonban megmozdult valami, egyre több régebbi cím töri át az ország határait és merészkedik ki a globális piacra, hogy megmutassa magát a világnak. Legtöbbször a PlayStation 3 tulajok örülhettek ennek, mert a már szinte nyugdíjba vonult masina így bőven kapott játékokat tavaly és idén is. Ezen felül még egy nyertese van a nyitásnak, méghozzá a PC. Olyan címek látogattak el az asztali gépekre, mint a Legend of Heroes: Trails in the Sky, amit szimplán az egyik legjobb jRPG-nek tartanak (PSP-n is megjelent anno nyugaton, de óriási késéssel). A Final Fantasy Type-0 2011-ben jött ki Japánban, és hiába tartozott a patinás sorozathoz, soha nem hagyta el a szigetországot, legalábbis nem eredeti formájában. Néhány évvel később viszont elkezdtek szállingózni a hírek, hogy a csapat egy felújításon dolgozik, méghozzá az újgenerációs konzolokra (és mint később kiderült, PC-re). Végül idén tavasszal elrajtolt a Type-0 HD PS4-en és Xbox One-on, a nyár végén pedig PC-n is, így mi is kipróbálhattuk, milyen lett az utóbbi évek legsötétebb hangulatú Final Fantasy-ja.
A történet alapja a régi FF-eket idézi: Orience világában négy kristály gondoskodik így vagy úgy az emberek jólétéről, és ezek köré épült fel négy teljesen eltérő nemzet. Az egyik úgy gondolja, hogy ideje lenne egy zászló alatt egyesíteni az egész világot és begyűjteni a kristályokat, ezért megtámadja a szomszédjait. Már a bevezető videóból kiderül, hogy az erőszakot ebben az oldalhajtásban nem kendőzik el annyira, mint a többi FF-ben, a háború kegyetlen, nem kíméli egyik felet sem. A színvilág is sokkal komorabb, alig van nyoma a sorozatra egyébként jellemző színkavalkádnak. A Type-0 egyébként a Fabula Nova Crystallis széria tagja, mint a Final Fantasy XIII-ak, de igazából ez nem sokat jelent. Aki játszott a XIII-mal, annak lesznek ismerős elnevezések, de azok sem ugyanazt fogják takarni, szóval közös pontnak igazából maradnak a szokásos FF alapvetések (chocobók, muglik, Cid, stb.).
A fenti képen látható Rubrum Domínium akadémiájának Zéró osztályát fogjuk megkapni, ami azt jelenti, hogy 14 főszereplőnk is van, akik között bármikor válthatunk a mentőhelyeken. Mindegyiküknek mások az erősségei és gyengeségei, így valószínűleg mindenki megtalálja majd a kedvenceit közöttük. Cinque például egy óriási buzogánnyal rohangál, amit borzasztó lassan tud csak mozgásba lendíteni, de ahová odacsap, ott kő kövön nem marad. Cater mágikus pisztolyokat használ, Jack egy katanával osztja a halált és így tovább. Érdemes több karakter fejlesztésére is fókuszálni, mert lesznek bevetések, amikor több részre kell osszuk a csapatunkat, és ilyenkor nem árt, ha vannak tartalékosaink. Érdekesség, hogy mindannyian a francia kártyapakli lapjai után kapták a nevüket, csak egy kakukktojás van. ;)
II. oldal
Játékmenetét tekintve a Type-0 visszatér egy kicsit a gyökerekhez, miközben a jövőbe mutat. A történetvezetés gerincét a fő küldetések jelentik, amikor is közlik velünk mi a cél, majd kidobják az általunk összeállított alakulatot a harcmezőre. A csata valós időben folyik, ezúttal szükségünk lesz a reflexeinkre és az ügyességünkre is. A legtöbb esetben egyszerre három karakterre támaszkodhatunk, és szabadon váltogathatjuk, hogy éppen kit irányítunk közülük. Amennyiben az egyikük kifekszik, a tartalékosokból behúzhatunk valakit, ha még van ilyen. Harc közben nagyon fontos az időzítés: egy megfelelő pillanatban bevitt ütés halálos vagy kritikus is lehet, így többet ér tíz másiknál. A felvillanó sárga (kritikus) vagy piros (halálos) jel pillanatában kell bevinni a találatot. Távolsági egységeknél ez egy kicsit trükkös lehet, mert idő, míg a lőszer célba ér. Az alap ütéseken felül két offenzív és egy defenzív képességet tárazhatunk be mindenkihez. A varázslatok manából mennek, míg az egyéb képességek AG-ből. Előbbi sajnos nem töltődik, utóbbit viszont az ütéseinkkel újratölthetjük. (Tipp: Remnek van egy nagyon jó képessége, ami manát tölt vissza az egész csapatnak.)
Két opcionális extra színesíti az akciót: a speciális parancsok és a támogató karakterek. Előbbiek a küldetések alatt jönnek fel folyamatosan. Megadnak egy teljesítendő célt (pl. vigyünk be 15 ütést fél perc alatt) és valami extrát, ha bevállaljuk őket (pl. ingyen mágiahasználat egy időre). Ha sikerül teljesíteni a bevállalt feladatot, kapunk valamit, ha nem… nos, akkor a büntetés halál, az aktuális karakterünket kilövik. Legalábbis megpróbálják, mert van rá mód, hogy elkerüljük a biztos halált, és ha átmegyünk egy másik zónába, az aktuális parancs is törlődik. Ezzel sokszor élnünk is kell, mert bár vannak helyek, ahová célzott küldetéseket pakoltak a fejlesztők, sokszor csak random kapjuk őket, és az utolsó ellenfél leverése közben nem biztos, hogy örülünk egy „élj túl három percig” parancsnak.
A támogató karakterek egy érdekes opció, az éppen nem általunk irányított két karaktert lecserélheti a játék egy véletlenszerű valakire. Ők lehetnek nem játszható karakterek is a játékból, de főleg a fejlesztőkről és a szinkronhangokról elnevezett avatárokkal futhatunk össze. Általában a küldetés szintje körül mozog a szintjük, így van esélyünk a miénknél magasabb szintű küldetésre is elmenni velük. Ha használjuk őket, pontokat kapunk, amiket különböző felszerelésekre válthatunk be, úgyhogy érdemes lehet vinni őket, de ronthatják a küldetés értékelését is, ha sokat halnak.
Na és mit csinálunk, ha épp nem a harcmezőn rohangálunk? Jobb esetben az akadémián bóklászhatunk, belehallgathatunk a kadétok beszélgetésébe, találkozhatunk fontosabb karakterekkel, stb. Szokás szerint a beszélgetéseket itt az eseményeknél nem mi irányíthatjuk, csak passzív szemlélődők vagyunk, de ettől még sok szerethető vagy érdekes jelenetnek lehetünk szemtanúi. Az egyetlen gond csak az, hogy a küldetések közötti időnk véges, így szelektálnunk kell, mert mindent nem fogunk tudni megcsinálni. Ha pedig már unjuk az akadémiát…
III. oldal
Kimehetünk a világtérképre! A Final Fantasy IX óta hiányzik ez az opció, de ezúttal kapunk némi szabadságot. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy bóklászhatunk majd el rengeteg helyre, de előre szólok, hogy nem kell megijedni ha itt-ott brutális erősségű szörnyekbe botlunk, ugyanis a Type-0 rengeteg olyan tartalommal rendelkezik, ami igazából a második végigjátszásnak szól a New Game+ opcióval. A felszabadított városokban mindig akad egy-két extra küldetés, és gyűjtögetős része is van a játéknak, szóval akik ki akarják maxolni, azok készüljenek fel rá, hogy megvan a szórakozásuk a következő pár hétre.
A pihenőidőben megcsinálható küldetéseknél egyébként egy kicsit frusztráló, hogy egyszerre csak egyet vehetünk fel, így például nem tehetjük meg azt, hogy az akadémián szépen bólogatunk mindenkinek, hogy persze, segítek, majd távozunk a világtérképre. A baj ezzel mindössze annyi (azon felül, hogy idegesítő), hogy így fogják vissza mesterségesen a megcsinálható dolgok számát. Kimenni az akadémiáról a világtérképre ugyanis elvesz hat órát a drága időnkből, tehát nem járkálhatunk csak úgy ki-be a főbejáraton, mert akkor egyszercsak megszólalnak a szirénák, és jelenésünk lesz a parancsnokunknál az új küldetésre.
Pedig bőven van mit tenni, úgyhogy osszuk be az időnket. Sosem érdemes például olyan küldetést felvenni, ami csak annyit kér, hogy hozzunk el valamiből x darabot. Jegyezzük meg mi kell, és hozzuk el, de ne foglalja el feleslegesen azt az egy értékes helyünket egy ilyen kérés. Ha úgy érezzük nagyon királyok vagyunk, akkor teljesíthetünk opcionális nagy missziókat is, amik között városfoglalós minijátékok is vannak. Ezt nagyképűen már valós idejű stratégiának hívják a fejlesztők, én ilyen távol azért nem mennék, de érdekes színt visznek a játékba.
Rengeteg elrejtett tennivaló akad egyébként, még egy kukkolós mini játékot is kapunk, azzal a körítéssel, hogy ki kell derítsük az egyik NPC-ről, hogy véletlenül nem kém-e, ami hát azzal lenne igazolható, hogy találunk-e rajta erre utaló tetkót valahol.
IV. oldal
A képeket elnézegetve mostanra valószínűleg mindenkinek feltűnt, hogy az idei díjátadókon nem valószínű, hogy a legjobb grafika díját a Type-0 HD viszi el, de nem szabad elfelejteni, hogy az eredetije egy több, mint 10 éves marokkonzolon futott. Ahhoz képest egyébként a karakterek nem néznek ki rosszul, de azért a falak textúráit itt-ott lecserélhették volna egy csöppet nagyobb felbontásúra. Jó hír viszont, hogy mivel volt hely a blu-ray lemezen, felkerült a japán és az angol audió is! Én kipróbáltam mind a kettőt, egy-két szinkronhangot leszámítva szerintem az angol sem rossz, úgyhogy lehet adni neki egy esélyt, ha nem akarunk végig feliratokat olvasgatni.
A PSP-s változathoz képest egyébként bejött egy új nehézségei fokozat (egy könnyebb), így már összesen négy van, de csak óvatosan ezekkel. Már az is mazochista, aki a harmadikon kezdi el a játékot elsőnek (+30 szint minden ellenfélhez). Az akadémián egyébként a lemaradt karaktereink eddzésére van két lehetőség: vagy velünk megegyező szintű ellenfeleket csapkodunk egy szimulációban, vagy (és itt jön a lényeg) részt vehetünk „titkos tréningen”. Ez csinál nekünk egy mentést és kilép a játékból. Mikor visszatérünk, ha eltelt elég idő, sikeres lesz az eddzés, és XP-t kapunk. Maximum 24 órát vesz figyelembe a játék, ennyi idő alatt nekem általában négy-négy szintet lépett az aktuális karakterem. Nagyon fontos opció a farmolás elkerülésére, érdemes vele élni! Alternatívának pedig ott van az a lehetőség, hogy a főmenüből bármikor elindíthatjuk egy már megcsinált küldetésünket újra, és az így kapott XP, valamint a megszerzett tárgyak bekerülnek a mentésünkbe.
Van még valami, amit még nem említettem, pedig szinte minden Final Fantasynak fontos sarokköve: az idézések. Azok nélkül nem is FF egy FF, ugye? Nos, itt is vannak eidolonok, de van egy aprócska hátulütőjük. Elég nagy ára van a megidézésüknek: az életünk. Éppen ezért én még nem nagyon erőltettem őket, mert amíg bírják a srácok, addig nincs baj. De tény, hogy az eidolonok baromi erősek tudnak lenni, szóval amolyan végső megoldásnak nem rosszak.
A Final Fantasy Type-0 egy érdekes darabja a sorozatnak. Sötétebb, komorabb az átlagnál, és itt-ott az önirónia sem áll távol tőle. Megvannak a maga problémái, és néha bizony farmolni kell benne, de akit nem zavar az ilyesmi, és úgy alapvetően szereti az FF-eket, az mindenképpen adjon neki egy esélyt, mert úgy gondolom megérdemli.
