1. oldal

Úttörő sürgősségi technikát kezdenek tesztelni ebben a hónapban a Pittsburghi Egyetem Orvosi Központjához tartozó Presbiteriánus Kórház sebészei: hibernálni fogják a halálos sérülésekkel beérkező pácienseket, hogy ezzel időt nyerjenek az életmentő beavatkozások végrehajtására. A „felfüggesztett életműködés” eredményeként a betegek sejtanyagcseréje szinte teljesen leáll, így átmenetileg állapotuk sem romlik tovább.

„Gyakorlatilag szüneteltetjük az életet, ugyanakkor nem szívesen nevezzük hibernálásnak a folyamatot, mivel ez úgy hangzik, mintha egy tudományos-fantasztikus műről lenne szó” – mondja Samuel Tisherman, a klinikai tesztsorozat sebész vezetője. „Inkább sürgősségi prezerválásnak és újraélesztésnek hívjuk a technikát.”

Az eljárás során a betegek vérét hideg sóoldattal helyettesítik, amely gyors ütemben képes a sejtek szintjéig lehűteni a testet, és felfüggeszteni csaknem minden működést. „Ha valaki két órával a halál beállta után érkezik a sürgősségire, már nem tudunk segíteni rajta. Ha azonban haldoklik, és átesik a prezerváló kezelésen, esélyünk lehet később visszahozni, miután a strukturális sérülések nagyját helyrehoztuk” – magyarázza Peter Rhee, az Arizonai Egyetem sebészorvosa, aki szintén részt vett a módszer kifejlesztésében.

A sérültek lehűtéséről, avagy a mesterséges hipotermiáról évtizedek óta tudják a szakértők, hogy bizonyos körülmények közt életet menthet. Normális, 37 °C körüli testhőmérséklet mellett a sejteknek folyamatos oxigénutánpótlásra van szükségük, hogy működni tudjanak. Ha azonban a szív leáll, az oxigénben gazdag vér nem jut el többé a sejtekhez, ennek hiányában pedig az agyi sejtek már öt perc elteltével visszafordíthatatlan károsodást szenvednek.

Alacsonyabb hőmérsékleten azonban a kémiai reakciók lassabbá válnak, így a sejtek kevesebb oxigént igényelnek. Ez megmagyarázza azt is, hogy a jeges tóba eső áldozatokat miért lehetséges időnként akár fél órával szívműködésük leállása után is sikeresen újraéleszteni, mindezt ráadásul úgy, hogy komolyabb károsodások nélkül vészelik át a kalandot.

Szív- és agyi műtétek előtt éppen ezért az orvosok gyakran alkalmazzák a mesterséges hipotermia módszerét: ilyenkor egyrészt kívülről is jegelik a testet, másrészt a beteg vérét egy külső hűtőberendezésen keringetik át, és ebből vezetik vissza a szervezetbe. Ilyen módon akár 45 percnyi szívműködésmentes időt is lehetséges biztosítani a beavatkozás elvégzésére. A hűtési procedúra ugyanakkor hosszadalmas, és csak gondos tervezéssel és előkészítéssel hajtható végre, vagyis a sürgősségi ellátásban nem igazán lenne praktikus.

Ha valakit súlyos lőtt vagy szúrt sebekkel szállítanak be a kórházba, nincs idő arra, hogy lassan hűteni kezdjék a testet. Mire az orvosok elé jut a páciens, szíve sokszor már le is állt a vérveszteség vagy a sérülés következtében, így a szakértőknek percei vannak a vérzés kontrollálására, és a szív újraindítására. Ha sikerül megállítani a vérzést, még korántsem problémamentes a dolog, a szervezet „újratöltése” ugyanis nem olyan, mintha egy üres gázpalackot töltenénk fel. A sikeres újraélesztés hatására a testet hirtelen elárasztja az oxigén, ami egyes esetekben olyan vegyi anyagok szövetekből való felszabadulásához vezethet, amelyek károsíthatják a sejteket és halálos, úgynevezett reperfúziós sérüléseket okozhatnak.

Ilyen esetekben tehát a testhőmérséklet gyors lehűtése értékes időt adhat az orvosoknak a problémák megoldására. A módszert 2002-ben mutatták be először a Michigani Egyetem kutatói, akkor még malacokon alkalmazva a technikát. Hasam Alam és munkatársai az altatott állatokon masszívan vérző sérüléseket hoztak létre, majd nekiláttak a hibernálásnak. A malacok vérét eltávolították a testből és helyette egyes esetekben hideg káliumoldatot, másoknál hideg sóoldatot vezettek az erekbe. A testhőmérsékletet ilyen módon gyorsan 10 °C körülire csökkentették, majd kezelték a lőtt sebekre emlékeztető sérüléseket. Miután a műtéttel végeztek, a vér visszaengedésével lassan felmelegítették a malacokat.

2. oldal

A kísérleti állatok többségének szíve magától verni kezdett, amikor kellően felmelegedett, és csak néhány malacnak kellett defibrillátorral „besegíteni”. A későbbi tesztek igazolták, hogy a négylábú páciensek nem szenvedtek fizikai vagy kognitív károsodást az eljárás nyomán. „Miután elvégeztük az első kísérleteket, alapjaiban értékelődött át a halálról alkotott definíciónk” – meséli Rhee. „Munkám során naponta nyilvánítok halottnak embereket. Ezen páciensek esetében nincs jele az életnek, nincs szívverés, nincs agyi aktivitás. Úgy írom alá a papírt, hogy a lelkem mélyén tudom, igazából még nem halottak: itt és most hibernálhatnám őket. Ehelyett egy hullazsákban végzik. Nagyon frusztráló, hogy tudom, lenne megoldás.”

Rhee reményei meghallgatásra találtak: az általa és kollégái által kidolgozott technikát a következő hetekben első alkalommal tesztelik emberi pácienseken. Az orvosok még átesnek egy végső megbeszélésen és eligazításon, hogy biztos legyen, mindenre felkészültek, majd várakozni kezdenek az első alkalmas beteg megérkezésére.

Kizárólag olyan páciensek jöhetnek szóba, akik súlyos sérüléseket szereztek, szívük leállt, és azt többszöri próbálkozással sem sikerült újraindítani. Amikor befut egy ilyen beteg, Tisherman teljes csapatát riadóztatják. „A páciens eddigre várhatóan teljes vérmennyiségének felét elvesztette, mellkasa pedig fel van nyitva” – mondja Tisherman annak kapcsán, hogy várhatóan mire számíthatnak a helyszínre érkezve.

Első lépésben hideg sóoldatot vezetnek a szívbe és az agyba, mivel ezek a szervek a legérzékenyebbek az oxigén hiányára. Ehhez először blokkolják az aorta leszálló ágát, majd egy katétert vezetnek ez utóbbiba, amelyen keresztül sóoldatot kezdenek pumpálni a fej és a szív ereibe. Miután a két kitüntetett szerv hűlni kezd, a fő verőeret megnyitják, és a teljes testet teleengedik az oldattal, amelyet egy külső pumpával folyamatosan keringetnek. Elviekben 15 perc szükséges a 10 °C-os testhőmérséklet eléréséhez. Ezen a ponton a beteg szervezetéből az összes vér távozott, nincs légzés és nincsenek agyi tevékenységre utaló jelek. A páciens tehát a klinikai halál állapotában van.

Ebben az állapotban a sejtek anyagcseréje szinte tökéletesen leáll, így nincs szükségük oxigénre a túléléshez. A működés azonban nem teljesen szünetel: a sejtek úgynevezett anaerob glikolízissel termelnek energiát. Normál testhőmérséklet mellett ezzel a technikával két percig képesek életben maradni, alacsony hőmérsékleten azonban ez a folyamat is lelassul, így a sejtek órákig képesek sértetlenül „vegetálni”. A pácienst ezen a ponton a műtőbe viszik, ahol a sebészeknek két órájuk van a sérülések helyrehozatalára. Ha ez megvan, a sóoldatot fokozatosan vérre cserélik, közben lassan felmelegítve a szervezetet, és remélhetőleg megelőzve a reperfúziós károsodások kialakulását. Ha a szív nem kezd magától verni, újraélesztést alkalmaznak.

Első körben tíz páciensen próbálják ki a módszert, és az eredményeket tíz olyan beteg állapotával vetik majd össze, akik hasonló sérüléseket szenvedtek, azonban hagyományos módon látták el őket. Ezt követően az új adatok alapján finomítanak az eljáráson, majd újabb tíz páciens következik. Ezt addig folytatják, amíg sikerül tökéletesíteni a technikát, illetve elegendő adatot gyűjtenek be a komolyabb elemzésekhez, magyarázza Tisherman.

A módszer emberi tesztelésének engedélyeztetése nem volt egyszerű feladat. Mivel az eljárást a sürgősségi beavatkozás részeként végzik, a legtöbb esetben nem lesz lehetőség sem a páciens, sem a család beleegyezését kivárni. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelete kizárólag azért engedélyezte klinikai kipróbálást, mert megítélésük szerint az ilyen esetek kivételt képeznek a tájékozott beleegyezés igénye alól. A teszteket ugyanis olyan pácienseken végzik, akik hagyományos kezelés mellett nagy valószínűséggel belehalnának sérüléseikbe, és nincs más esélyük a túlélésre. A kutatócsoport tagjai több tájékoztató előadást is tartottak a nagyközönség számára a technikáról, és különböző újságokban is beszámoltak a módszer részleteiről. Akinek mégis ellenérzései vannak a kezeléssel kapcsolatban, egy online felületen jelezheti, hogy amennyiben esetleg oda kerülne, nem kíván részt venni a teszten. Egyelőre senki nem nyilatkozott így.

Tisherman szerint, amennyiben a klinikai kipróbálás jól sikerül, a módszert másfajta kezelések során is alkalmazni lehet majd. A hibernáció egyelőre csak néhány óráig tartható fenn, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehetséges ennél jóval hosszabb idejű prezerválás is. Ami a tudományos-fantasztikus művekben leírt, évekig, évszázadokig fenntartott fagyasztást illeti, ezzel kapcsolatban a kutató így nyilatkozott: „Mi életeket próbálunk menteni, nem pedig embereket küldeni a Marsra. Lehetséges egyáltalán vérkeringés nélkül néhány óránál hosszabb ideig megőrizni a sejtek életképességét? Nem tudom. Néhány év múlva talán valaki kitalálja a megoldást, de az biztos, hogy időbe kerül, amíg meglesz a válasz.”