1. oldal

A 2002-ben megjelent Dungeon Siege a Chris Taylor által alapított Gas Powered Games első játéka volt. Bár sokan csak egy egyszerű Diablo klónnak tartották a programot (nagyrészt az is volt), az akkoriban igencsak szemrevaló grafikának és gördülőkény játékmenetének köszönhetően egy stabil rajongótábort alakított ki magának a játék. Hasonlóan kellemes fogadtatásban részesült a három év elteltével kiadott folytatás, illetve annak kiegészítő lemeze is. Ezt követően több mint fél évtizednek kellett eltelnie, hogy újból halljunk valamit a Dungeon Siege franchise-ról, sokan talán már nem is számítottak arra, hogy valaha folytatást kap a széria. Pont ezért elég meglepő volt, amikor a japán fejlesztő-kiadó óriás, a Square Enix bejelentette, hogy a szerepjátékokban jártas, számos folytatást készítő Obsidian újabb DS játékon dolgozik. A rajongók első reakciója nem minden esetben volt pozitív, hiszen egyrészt nem az eredeti fejlesztők kezébe került játék, másrészt az Obsidian sem arról híres, hogy bugmentes, stabil programokat ad ki a kezei közül. Az optimistábbak viszont üdvözölték az új fejlesztőt, hiszen a hibák ellenére az Obsidian mindig képes volt új ötleteket beépíteni az általa készített folytatásokba, és javítani az eredeti játékmeneten.

Teljes átalakulás

Mielőtt mélyebben is belemerülnénk a DS3 bemutatásba, érdemes megvizsgálni, hogy mennyire hasonlít ez a folytatás a korábbi részekhez. A széria első részei PC-re lettek fejlesztve, nem meglepő tehát, hogy játékmenetük is ennek megfelelően lett megalkotva. Az irányítás egérre és billentyűzetre volt optimalizálva, kissé rosszindulatúan akár azt is mondhatnánk, hogy egy egyszerű klikkelőbajnokság volt a játék, amit feldobtak a különféle képességek, varázslatok használatával a hajdani fejlesztők. A hangsúly - mint minden akció-rpg-nél (bár a DS széria inkább a hack&slash kategóriába tartozik a non-stop gyakás miatt) - a tengernyi looton, valamint a karakterünk fejlesztésén volt, és nem a középszerű történeten. Ami a harmadik részt illeti, kár tagadni, hogy a játék elsősorban a konzolokra készült, és hiába nyilatkozták a fejlesztők, hogy a PC-s verzióra is nagy gondot fordítanak, ez sajnos nem így lett (erre később még visszaérünk). A Dungeon Siege 3 már nem nevezhető Diablo klónnak, sokkal inkább hasonlít a Baldur’s Gate: Dark Alliance-re, mint a Blizzard klasszikusára. Aki nem lenne képben, az említett Dark Alliance egy PlayStation 2-re megjelent hack&slash volt, melynek egyik részét érdekes módon az a Black Isle készítette, aminek romjaiból az Obsidian is alakult. A fentiek fényében tehát értelmetlen összehasonlítani a DS3-at a korábbi részekkel, így a továbbiakban el is tekintünk ettől.

 

2. oldal

Ez persze nem jelenti azt, hogy semmi köze nem lenne a játéknak elődeihez, bár ez a hasonlóság kimerül a közös háttértörténetben és pár utalásban. Meglepő módon egy hack&slash-hez képest nagyon sok könyvet, feljegyzést találhatunk a Dungeon Siege 3-ban, amik extra információkat nyújtanak a világról és a küldetésekről. A DS2-höz hasonlóan elég sok párbeszéd van a játékban, amiket a mai szerepjátékokban egyre gyakoribbá váló kör alakú dialógusmenün keresztül bonyolíthatunk le. Természetesen, mint minden Obsidian játékban, döntéseink itt is következményekkel járnak, és bár nem olyan komplex a program e része, mint például a Witcher 2-ben, azért kis mértékben befolyásolhatjuk a történet alakulását. A sztori ezúttal is egy Ehb nevű királyságban játszódik, amelyet hosszú ideig a Farmer (az első játék hőse) által alapított 10. légió védelmezett. Ám idővel Ehb uralkodója paranoiássá vált, és a légió ellen fordult, ami odáig fajult, hogy bezáratta annak rendházait. Nem sokkal ezután a királyt meggyilkolták, az embereknek pedig nem kellett sok, hogy a légiót kiáltsák ki bűnösnek. Tagjait lemészárolták és árulónak bélyegezték, épületeit pedig felgyújtották. De nem sikerült végleg elpusztítani őket, mivel akadtak túlélők, akik megőrizték a légió eszméit, és célul tűzték ki, hogy újjáépítsék seregüket. A játékos egy ilyen túlélő bőrébe bújhat bele, ha belevág a körülbelül 9-10 órás kalandba. A sztori szempontjából nincs nagy különbség a karakterek között (néhány egyedi párbeszédet leszámítva), viszont képességeiket tekintve meglehetősen különbözőek, így más-más játékstílust képviselnek.

Újfajta játékmenet

Amint a bevezetőben említettük, a DS3 játékmenete alaposan megújult, de lássuk ez mit is jelent. A játékban szereplő négy karakter mindegyike két-két harcstílussal rendelkezik, amik között egy gombnyomás segítségével tudunk váltani akár harc közben is. Ezekkel később részletesebben is foglalkozunk, de annyit általánosságban elmondhatunk, hogy az egyik stílus mindig egy gyengébb, de gyorsabban használható változat, míg a másik egy erősebb, de lassabb forma, aminek használata során kissé sebezhetővé is válunk, mivel rés nyílik a védelmünkön. Minden stílushoz tartozik három képesség, melyek mindegyikének további három-három változatát fejleszthetjük ki. Szintlépésenként arra is van lehetőségünk, hogy ezek tovább erősítsük, illetve ha sokat használjuk őket, akkor egy idő után mesteri szintre fejlődnek. Ez még azonban nem minden, ugyanis vannak passzív képességek is (karakterenként 10), amiket meg lehet tanulni, majd a későbbiekben fejleszteni. Ezek bónuszt adnak például a védelemre, a kritikus sebzésre, vagy akár a gyógyulásra. Utóbbinál érdemes megjegyezni, hogy többé nincsenek gyógyitalok, fókuszitalok (a mana megfelelője), hanem az ellenfelekből „kipottyanó” zöld és kék gömböket kell felszednünk. Hasonló ez a rendszer ahhoz, mint amit a Diablo 3-ban fogunk látni. Nagy szerepe van a védekezésnek is a játékban, ugyanis míg a korábbi Dungeon Siege-ekben kizárólag a páncélunk, pajzsunk statisztikája döntötte el, hogy megsebeznek-e, most már nekünk is aktívan ki kell vennünk a részünket ebből. Lehetőségünk van védekező pozícióba állni, amely során nem sebződünk (de fókuszpontot veszítünk), illetve el is tudunk gurulni, ugrani a támadások elől. Utóbbit találtunk a leghasznosabbnak, hogyha bekerítenek az ellenfelek, ajánlott minél hamarabb kimenekülni a kardcsapások sűrűjéből. A különféle képességek helyes használatával nagyon látványos és akciódús csatákat lehet vívni a játékban, az egyetlen dolog ami ezt megakadályozhatja, az az elbaltázott PC-s irányítás. Sajnos a karakter és a kamera mozgatása egérrel és billentyűzettel meglehetősen nehézkes, sokszor nem abba az irányba támad a hősünk, amerre szeretnénk, és a védekezés sem a legegyszerűbb. Különösen fájó ez annak fényében, hogy a fejlesztők az interjúk során biztosították a PC-s közönséget, hogy odafigyelnek a játék e részére. Bár kaptunk ígéretet arra, hogy javítani fogják az irányítást, egyelőre jobban járunk, ha gamepadet használunk. Azzal ugyanis teljesen problémamentes, és igazán élvezetes a játékmenet.

3. oldal

A légió tagjai

Most lássuk ki az a négy szereplő, akit irányíthatunk a játék során. Harcosunkat Lucas Montbaronnak hívják, akinek felmenői a 10. légiót szolgálták. Képes egykezes kardot és pajzsot, valamint kétkezes hardot is használni (ez az ő két stílusa), amik közül különösen az utóbbi hatásos, mivel gyorsan meg lehet vele ritkítani a nagy tömegben támadó ellenfeleket. Második karakterünk Anjali, aki egy archon, aki a légiót szolgálja. Ő egy tűznek parancsoló lény, aki képes támadni emberi és tűz formában is, ráadásul meg tud idézni egy tűzsakált, ami nagy segítséget nyújt a nagyobb harcokban. Mivel a Dungeon Siege 3 egy steampunk világban játszódik, nem meglepő, hogy a mágia mellett vannak gépek, lőfegyverek is. Egyik karakterünk, Katarina is előszeretettel használja a pisztolyokat, puskákat, ennek megfelelően ő a mi távolsági harcosunk. Nála is ki lehet fejleszteni egy képességet, amivel meg tudunk idézni egy segítőtársat, az ő esetében egy démoni kutyát. Végül, de nem utolsósorban irányíthatjuk Reinhartot is, aki a mágiát részesíti előnyben, és több olyan varázslata van, amivel csapdát állíthatunk az ellenségnek. Egyjátékos módban legfeljebb két fős lehet a csapatunk (viszont bármikor lecserélhetjük társunkat), és a két tag közül csak a sajátunkat irányíthatjuk közvetlenül, a másik az AI kezében van. A Dungeon Siege 3-ban meglepően jól sikerült a mesterséges intelligencia, társunk nem ragad be, jól használja a képességeit, és szükség esetén fel is támaszt minket. Annyira hatékonyan harcol, hogy szégyenszemre a mi karakterünk többször harapott a fűbe, mint ő, és bár nem irányíthatjuk szabadon a társunkat, képességeit és felszereléseit ugyanúgy nekünk kell testreszabni, mint a saját karakterünknek.

A feketeleves

Bár a PC-s irányítás nem lett az igazi, nálunk mégsem az vágta ki a biztosítékot, hanem a többjátékos mód hibája. A Diablo óta tudjuk, hogy az effajta játékok más emberekkel együtt játszva nyújtják a legnagyobb élményt, és a Dungeon Siege 3 is rendelkezik egy korrekt kooperatív móddal, amelyben 4 fő együtt tolhatja végig a sztorimódot. A játékot azonban közel élvezhetetlenné teszi a szörnyű kamera, amit multiban se fel-le mozgatni, se dönteni nem lehet, csak forgatni. Ez azért nagy probléma, mivel a kamera úgy van beállítva, hogy az összes karaktert egyszerre mutassa a képernyőn, ráadásul még nagyon rá is közelít a csapatra. Így meglehetősen keveset látunk a környezetünkből, harc közben pedig előfordulhat, hogy nem tudunk odamenni egy lényhez, mivel akkor karakterünkkel kilépnénk a közös képernyőről, ezt pedig a gép nem engedi. Érthetetlen, hogy egy online multinál miért kell az egész partit a képernyőre rakni, ahelyett, hogy mindenki csak a saját karakterét látná.

 

4. oldal

Evezzünk ismét kicsit békésebb vizekre, és beszéljünk az Obsidian által fejlesztett Onyx játékmotorról, melyen évek óta dolgozott a cég, és ami a Dungeon Siege 3-ban debütált. A korábbi, bugokkal fertőzött Obsidian játékok esetében sokan azt hozták fel a stúdió védelmében, hogy mindig egy külsős, nem minden esetben tökéletes játékmotorral kellett dolgozniuk. Az Onyx-szal az Obsidiannak itt volt a lehetősége, hogy végre bebizonyítsa, hogy képes polírozott játékot csinálni, ha megfelelő háttér áll mögötte. Szerencsére a fejlesztők átmentek a vizsgán, mivel a Dungeon Siege 3 a cég eddigi legstabilabb, programhibáktól mentes játéka lett. Összességében a látványra sem lehet panaszunk, főleg ha a környezetet nézzünk. Szín- és részletgazdag világot alkottak a fejlesztők, amiben öröm kalandozni, egyedül azt sajnáltuk, hogy meglehetősen lineárisak a térképek, hiszen legtöbbször csak egy csőben megyünk előre, és nincs helye a felfedezésnek. Az arcmodellek kidolgozottsága is hagyott bennünk egy kis hiányérzetet, ugyanis azok meglehetősen élettelenek lettek, nélkülözve mindenféle mimikát. Valójában ez csak a párbeszédeknél tűnik fel, de ott látni fogjuk, hogy mindenki csak bámul maga elé, és csak az ajkaik mozognak. A hangok korrekten sikerültek, mert bár van néhány gyengébb színészi teljesítmény a szinkronhangok között, a kellemes háttérzene kárpótol minket érte.

Be kell vallanunk, kissé vegyes érzelmekkel fejeztük be a Dungeon Siege harmadik részét. Hatalmas multis meccsekre készültünk, ám a szörnyű kamera miatt nagyon hamar elment a kedvünk a játék ezen részétől. Az egyjátékos módot akciódús játékmenetének köszönhetően viszont az első percétől az utolsóig élveztük, így összességében egy erős közepes értékelést tartottunk helyénvalónak.

Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360

Tesztelt platform: PC