1. oldal

"Elmondok nektek egy történetet, Jessamine Kaldwin császárnő életéről és haláláról. Az úrnő nemesi vérből való volt, felvirágoztatta a várost és reményt adott mindenkinek, mígnem egy nap brutálisan meggyilkolták. Már semmi nem a régi a halála óta... s bár a szelleme örökké él, de bezárva, haszontalanul... mi végre hát? A legszörnyűbb az, hogy a rémtettet egy olyan ember követte el, akiben mindenekfelett megbízott. Azt mondják ez a férfi a Kívülállóval szövetkezett és addig nem nyugszik, míg egyetlen élő ember is maradt Dunwall utcáin... Add tovább a történetemet, de ha úgy tetszik, egy kicsit változtass a végén."

[italic]Előrebocsátom, nyájas olvasóm, hogy a mai nap egy kivételes játékról olvashat hasábjainkon, mely persze nem hibátlan, de olyan élményt nyújt, melyre még hónapok… talán évek múltán is emlékezni fogunk. Mégis vettem a bátorságot arra, hogy a hibáit is taglaljam, igaz, olykor még nekem is fájt ezt tenni, de teljesítenem kellett a kötelességem.

[/italic]

2. oldal

Kezdjük a sztorival, ha már úgyis annak szellemében nyitottunk. A Dishonored legjobb részei talán a történet és a hihetetlenül magával ragadó atmoszféra. Egy olyan alternatív múltat sikerült az alkotóknak összehozniuk, ami az első másodpercben magával ragad és el nem enged a játék végéig. Hihető, jól összerakott, stílusos. A sztori nem vontatott, nem ül le, fordulatos és a játék ad annyi választási lehetőséget is, amitől magunkénak érezhetjük Corvo Attano történetét. Az elmélyüléshez nem csak a játék megjelenése, hanem az apró részletek is nagyban hozzájárulnak. Rengeteg feljegyzést és könyvet találhatunk, utóbbiakban remek történetek és ismerősnek csengő versek lehetnek, amikre feltétlenül érdemes rászánni azt a plusz pár percet. A feljegyzésekre oda is kell figyelni, mert hasznos információk és nyomok vannak rajtuk, így például széf kódok. Egész Dunwall (történetünk helyszíne) nagyon élő, a szereplők pedig nagyon elevenek. Jól megírt karaktereket és konzisztens, emberinek ható szereplőket kaptunk.

A szerepjáték rész pont olyan mennyiségben van jelen, ami egy lopakodós akció-kalandjátékban megférhet. A felszerelések és tárgyak kezelése egyszerű és nem vesz el semennyi időt sem. Nem kell azzal vesződnünk, hogy eladjuk a küldetések alatt zsákmányolt értékeket, a játék felvételkor rögtön pénzzé teszi nekünk őket. Lehetséges, hogy ezt eredetileg másképp tervezték, de mi jó döntésnek találjuk, hogy ennél a megoldásnál állapodtak meg. A felszerelések és képességek tárháza kellően széles és nem fukarkodik velük a játék, hamar rendelkezésünkre bocsátja a teljes arzenált. A képességek esetében ez úgy értendő, hogy választható minden, nincs olyan, hogy egy-egy képesség csak a játék utolsó pályáján nyílik ki, hogy megvehessük. A pénz fejlesztések vásárlására jó, a pályákon találhatunk tervrajzokat is, mindig lesz mire költeni. Új fegyvert/páncélzatot nem kapunk a talált tervekből, csak a meglévőeket fejleszthetjük (nagyobb lőszertároló kapacitás, ellenállóbb páncél, gyorsabb töltés, stb.).

Eszköztárunk sokféle harcmodort tesz lehetővé és számos utat nyit előttünk az erőszak elkerülésére. A Dishonored játékélmény szempontból a verzatilitására lehet a legbüszkébb, vagyis a problémák megközelítési módjainak számosságára. Az utóbbi időkből egy játék volt, ami igazán erre ment ki, ez pedig a Deus-Ex. Nekünk az említett futurisztikus mű is kellemes élményt nyújtott (még ha talán nem is ért fel a legendás elődhöz), de meg merjük kockáztatni, hogy a Dishonored túlszárnyalja ilyen tekintetben. A pályák nagyon jól vannak megtervezve és úgy képesek kedvezni a gameplaynek, hogy közben borzasztó hitelesek maradnak. Ez alatt azt értjük, hogy a polgári épületekben volt mosdó és a helyiségek elrendezése és berendezése is rendben volt. Magyarán a szobák nem voltak tele felesleges dobozokkal és olyasmikkel, amikről lerí, hogy azért lettek odatéve, hogy mögé bújhassunk.

A játék helyszínei változatosak, nem különben a játékélmény. Az, hogy milyen ember a főszereplőnk, Corvo, nem erőltetett beszélgetések határozzák meg, hanem tettek. Ha körültekintőek vagytok, olyan lehetőségeket fedezhettek fel, amik alternatívákat nyújtanak a főküldetés megoldására illetve komoly hatással vannak a sztorira. Tudjuk, hogy önismétlés, de muszáj vagyok kiemelni ismét: a dizájn egyszerűen remek. 

3. oldal

Most pedig ejtsünk néhány szót a mesterséges intelligenciáról. A jelen konzolgenerációhoz mérten nem lett nagyon rossz, de sajnos jó sem. Pozitív, hogy feltűnt az NPC-knek, ha valaki hiányzott a szokásos őrhelyéről és ennek megfelelően változtattak az útvonalaikon, hogy körülnézzenek az adott helyen. Az őrjárati útvonalaik sem voltak gépiesek, volt bennük egy minimális random faktor, pont annyi, amennyi kellett. Ahol összevontuk a szemöldökünket az a kereső metódusuk volt. Az biz’ csapnivaló lett, mondunk is rá egy példát, hogy miért. A helyszín egy gyönyörű kétszintes kúria. Észrevesznek a földszinten, mi pedig mint az őrültek felrohanunk az emeletre, ahol előzetesen kiiktattunk mindenkit. Erre az őr, aki a lépcsőfeljárónál látott utoljára, úgy érezte, hogy biztos ami biztos, inkább átkutatja a teljes alsó szintet, ahelyett, hogy másod vagy harmadmagával indítana egy „kommandót” az emeletre. Perceket kuksoltam az szűk lépcsőház tetején, míg végül eluntam és szomorúan meghoztam ítéletemet. Az AI meglehetősen butácska. Az őrjáratok útvonala és a mérsékelt randomitás viszont jó, így mondhatjuk, hogy a lopakodós játékélmény mindaddig remek, amíg észre nem vesznek minket…

 Ha már a negatívumokat gyűjtjük, akkor most essünk túl a bugokon is. Örömhír, hogy alig találtunk egyet-kettőt és azok sem voltak súlyosak. Példának okán, a testek ledobása nem működik mindig 100%-osan, főleg akkor, ha szűk helyen próbálunk megszabadulni nem kívánt terhünktől. Ilyenkor az áldozat fél teste átcsúszhat platókon, ami kissé komikus szituációkat is eredményezhet, ebből már voltak, akik viccet csináltak. A legbosszantóbb bug nekünk mégis az volt, hogy egy-egy küldetésnél hiába erőltettük magunkat azzal, hogy mindenkit életben hagyjunk, a játék valahogy mégis felszámolt az összesítésnél egy ölést. Pedig még azzal is vigyáztunk, hogy hol hagyjuk el a testeket (nem tettük patkányfalka útjába és vízbe esni sem hagytuk a delikvenseket). Mindent összevetve mégis azt kell, hogy mondjuk, átlag alatti hibaszámmal csomagolták nekünk a Dishonoredet! Bár mi azért kíváncsiak lennénk, hogy más is járt-e rajtunk kívül hasonlóan „a ne ölj meg senkit” kihívással.

Mielőtt rátérnénk a technikai részletekre, úgy mint grafika és hangok, gyorsan mondjunk még valami jót a játékélményről, hogy jó szájízzel zárjunk. A nehézségi szintek nagyszerűen el lettek találva. Azon túl, hogy az őrök egyre keményebbek és veszélyesebbek lesznek, a nehézség emelésével a lopakodóknak is több türelemre és óvatosságra lesz szükségük, ugyanis jóval könnyebben veszik majd észre őket.

 A játék és a sztori hosszúsága is pont jó és mindenképpen benne van legalább két végigjátszásra a potenciál. Egy rohanós gyilkológép meglehet, hogy akár 10 óra, vagy kevesebb idő alatt átszalad a játékon, de az garantált, hogy nem lát így mindent. Ennyi idő alatt biztosan nem olvasott könyveket és feljegyzéseket, nem hallgatott ki beszélgetéseket és nem talált meg minden elrejtett tárgyat, rúnát, talizmánt és széfet. Van ugyanis mit felfedezni a játékban, mi nehéz fokozaton, minden kő alá benézve és mindenkit életben hagyva 30 órát töltöttünk el a játékban, szóval nagy különbség van a maximalista és minimalista végigvitel között.

4. oldal

A játék megjelenési stílusa példaértékű. A színek, formák és építészeti stílusok gyönyörű egyveleget adnak. A karakterek megjelenése és mimikája is hozza azt, amit elvárhatunk, így konzolos szemmel nézve bátran mondhatjuk, hogy a Dishonored nagyon jól néz ki. Ám ha PC-n indítjuk a játékot, akkor fel kell készülni arra, hogy nem igazán tettek erőfeszítéseket arra, hogy megszépítsék a játékot erre a platformra. Ami a leginkább hiányzik, az egy rendes, nagyfelbontású textúrapakk. Összességében szinte semmivel sem néz ki jobban a játék PC-n, mint konzolon, ez pedig egy kissé fájdalmas pont. Ha viszont ettől eltekintünk, akkor a vizuális élmény nagyszerű, mert gyönyörű a dizájn, a sötét részek is szépek tudnak lenni és fantasztikus az atmoszféra. Aminek pedig ilyen stílusa van, annak nem adható 8 pontnál kevesebb. Az UI-ra és a menürendszerre nincs egy rossz szavunk sem, a gépigény és teljesítmény pedig rendben vannak. A töltési idők teljesen barátiak, soha nem akasztják meg a játékmenetet. A PC-s irányítással semmi gond, ugyan nem sokat változtattak a konzolhoz képest, de tökéletesen megy, én kényelmesnek éreztem.

Hangok tekintetében a Dishonored hozza a kötelezőt, a szinkronok viszont egyenesen zseniálisak. A színészek kitettek magukért, sokat adnak az élményhez. A játék zenéje tökéletesen aláfesti a hangulatot, szóval ezen a fronton nem tudok olyat kitalálni, amiért levehetnék a 10 pontból akár egyet is.

Ami pedig a magyar fordítást illeti, korántsem hibátlan, de nem is nagyon rossz. Van egy-két félrefordítás, ez kétségtelen tény, például az üres olajoshordókat kiadó automata kapcsolójára azt írták, hogy „megszabadulás az üres hordótól”, holott a megszabadulás ellentétére hivatott, hisz új hordót ad ki. Ugyanakkor a legtöbbet betudhatjuk annak, hogy a szerencsétlen fordítók, nem kaptak játékot a munkájukhoz, csak egy szép nagy szövegfájlt, legalábbis itt-ott ez érezhető. Ezzel együtt a versekkel és szövegekkel szép munkát végeztek. Egy nagyobb hiányosságot fedeztünk fel, méghozzá, hogy egy beszélgetésből konkrétan hiányzott egy rész, ráadásul pont ott, ahol opciókat ajánlott fel a játék. Választhattunk két semmi felirat között. Az egyetlen szerencse az volt, hogy az ilyen választások általában olyanok, hogy a) csinálsz valamit b) nem csinálsz semmit… Összességében közepesnek ítéltük a fordítást, még egy felülvizsgálat ráfért volna. Aki viszont csak eredeti nyelven szeret játszani, annak felhívjuk a figyelmét, hogy a konzolverziókon nincs angol felirat, a PC-sen viszont ott van az is a Steam miatt.

Ha egy kicsit szeretnétek mégjobban elmerülni a Dishonored világában, akkor jó hír, hogy elindítottak egy előzmény webszériát is: 

Összegzés

 A Dishonored - ahogy azt már az elején is megírtuk -, egy nagyszerű játék. Nem hibátlan, de nagyon élvezetes, remek sztorija van és gördülékeny a játékmenete. A harcrendszere csak közepes, de az nem is igazán baj, mert egy igazi jó kis lopakodós játékot kapunk a személyében. A felhozott negatívumok is mind megbocsáthatóak neki, talán még az AI is. Aki szereti a műfajt és valami oknál fogva még nem járt a meghajtójában a lemez, annak mindenképpen tessék pótolni. Ezzel a játékkal nem illik leárazást várni, maximum karácsonyig kaptok haladékot, végső esetben a fa alatt ott a helye a doboznak.

Platformok: PC, PS3, Xbox 360

Tesztelt platform: PC