I. oldal

Békésváros egykoron virágzó metropolisz volt, szárnyaló gazdasággal és gyönyörű felhőkarcolókkal. Tíz éve azonban minden megváltozott. Az utcákat jól szervezett bűnözői csoportok lepték el, a dél-amerikai, orosz és kínai maffia háborúja pedig lassan, de biztosan a csőd szélére taszította a várost. Mindennaposak lettek a rablások és a robbantások, a közbiztonság valósággal megszűnt létezni, aki pedig nem nyúlt mélyen a zsebébe, az farkasszemet nézhetett a bandák kivégzőosztagaival. A rendet hatalmas harcok árán, de végül sikerült visszahozni, az Ügynökség mindenkinél gyorsabb és erősebb szuperkatonái pedig a hadműveletek befejeztével büszkén vették át a város megmentéséért járó kitüntetéseket. A helyreállítás lassan kezdetét vette, azonban nem kellett sokat várni, és újabb baj történt. Az Ügynökség kutatóközpontjában szörnyű vírus ütötte fel a fejét, egy sötét éjszakán a klónkatonák vérengző fenevaddá alakultak át, majd feldúlták az egész laboratóriumot, kis híján megsemmisítve a dollár milliárdokat érő programot. Mindez nem véletlenül történt. A fertőzést egy Catalina Thorne nevű szépséges, ám annál gonoszabb doktornő engedte útjára, aki csalódva a rendszerben, elhatározta, hogy romba dönti az egész várost. Az első próbálkozását sikerült megakadályozni, a katonaság elpusztította az összes mutánst, Thorne kisasszony azonban nem adta fel a tervét, és védőoltásnak álcázva a vírust, kivitte az utcákra.

A lakosság fele megfertőződött. Alkonyatkor, amikor a Nap utolsó fénysugarai is elbújnak a horizonton, vérszomjas szörnyek özönlenek a felszínre, barlangok és alagutak mélyéről előtörve túlélők után kutatnak, és hiába küzd ellenük mindenki, napról-napra egyre többen vannak. A fenyegetést az Ügynökség klónkatonái sem tudták megfékezni, a helyzetet pedig a civilekből és ex-rendőrökből alakult Sejt is nehezíti, mely megelégelve a hivatalos utakat, a saját módszereivel kezdett harcolni a mutánsok ellen. A konfliktus hamar kétfrontos háborúba csapott át, Békésvárost pedig immáron a káosz és a rettegés uralja. Az emberek nincsenek biztonságban sehol, a mindennapok a túlélésről szólnak, a kormány pedig már éppen tervezte magára hagyni az egész szigetet, amikor újabb remény csillant meg. A tudósok rájöttek, hogy hogyan lehet befogni és elraktározni a napfényt, az egyetlen olyan dolgot, mely képes tömegével elpusztítani a mutánsokat. A fénytoronynak elnevezett szerkezet működik, egyetlen feladat van már csak, felkutatni a legnagyobb szörnyfészkeket, és elhelyezni ott egy-egy gyilkos eszközt.

David Jones, a Lemmings és a régi, felsőnézetes Grand Theft Auto játékok alkotója néhány évvel ezelőtt végleg hátat fordított a Rockstar Games-nek, és a Microsoft védőszárnyai alatt megalkotta a Crackdownt. A bandaháborúkat feldolgozó játék hatalmas siker volt, fél év alatt több mint másfél millió darabot adtak el belőle, és bár a pletykák szerint csak a csomaghoz járó Halo 3 bétakulcs miatt vették meg az emberek, a játék minden volt, csak rossz nem. A klónkatonák szuperképességeinek köszönhetően új szintjét ismerhettük meg a sandbox játékvilágnak, az eredeti csapat valami furcsa oknál fogva azonban már nem vállalta el a folytatást, és az EA mellett elkezdte fejleszteni az All Points Bulletint. A második rész így a tavaly januárban alakult skót Ruffian Games-hez került, s hogy mégis mennyire volt jó döntés mutánsokkal vegyíteni a gengsztervilágot, az máris kiderül!

II. oldal

A Crackdown 2 felhagy az előző rész területfoglaló, harcos játékmenetével, és az egész kalandunkat a fénytornyokra hegyezi ki. Az Ügynökség zsoldosaként az elsődleges feladatunk nem kisebb, mint bejárni a várost, és felkutatni azokat a helyeket, ahol bevethető a fegyver, de a tisztogatás előtt aktiválnunk kell a napfényt összegyűjtő szerkezeteket is. Összesen huszonhét ilyen megkötő egységünk van, három darab pedig már elegendő energiát gyűjt össze ahhoz, hogy bevethessünk egyet, a kilenc fénytorony közül. A tudósok számításai szerint ennyi éppen elég, hogy végleg kifüstöljünk minden szörnyet a lyukából, nincs is hát más dolgunk, mint engedelmeskedni, és kitartóan dolgozni azért, hogy Békésváros utcái ismét nyugodtak és biztonságosak legyenek. A dolog nem hangzik különösen nehéznek, az egységek azonban kivétel nélkül, mind a Sejt birtokában vannak, akik harc nélkül nem is hajlandóak őket átengedni. Horror és akció tehát, mely ránk vár, a cél azonban ebben az esetben szentesít minden eszközt!

A játék kezdetén négyféle nehézségi szint áll rendelkezésünkre. Saját képességeinknek megfelelően választhatjuk a zöldfülű, a kemény, a könyörtelen, az őrült és a szadista fokozatokat, majd döntenünk kell, hogy fehér, fekete, vagy ázsiai klónkatonát szeretnénk-e magunknak. Ha megvagyunk a kezdeti beállításokkal, akkor már indulnak is a bevetések, egy gyors kiképzésen megismerhetjük a különleges erőt kölcsönző, taktikai ruha titkait, majd felkap minket egy helikopter, és végigutazva a város felett, hamarosan eljutunk az első helyszínre. Egy utcai csatába csöppenünk, ahol a parancsnok hamar világossá teszi számunkra, hogy Békésvárosban nem csak a fénytornyokra kell figyelnünk, de fel kell számolnunk még a Sejt stratégiai pontjait, és meg kell tisztítanunk a mutánsnyílásokat is, ahonnan a szörnyek a felszínre törnek. Ezt követően aztán múlathatjuk az időt utcai futamokkal, háztetőversennyel, és különféle gömbgyűjtögetéssel is, a lényeg viszont, hogy minden erőnket vessük be a gonosz elleni harcok során, és persze találjuk meg Catalina Thorne doktornőt is, azt a személyt, akinek mindez köszönhető.

Békésváros teljesen szabadon bejárható, arra mehetünk, amerre csak akarunk, és nincsen megszabva az sem, hogy mikor melyik küldetésbe fogjunk bele. De nem csak ez teszi izgalmassá a játékot, hanem maga a karakterünk is, mely szupergyors mozgásra képes, ellenáll több tárnyi golyónak, autókat képes felemelni és dobálni, valamint több emelet magasra ugrik helyből, nem ismerve azt a szót, hogy lehetetlen. A képességei ráadásul fejleszthetőek is, minél többet játszunk, annál mozgékonyabb, erősebb, pontosabb, és ügyesebb lesz az emberünk, de ne feledkezzünk el a fegyverarzenálról sem, mely szintén tekintélyesre sikeredett. Van puska, gépkarabély, csipa, többféle gépfegyver, sörétes, szigony, minigun, rakétavető, gépágyú és gránátvető a tarsolyában, de a C4, az akna és a gránát se ismeretlen emberünk számára. S mivel a klón bőrébe bújva az ügynökség feltétlen bizalmát élvezzük, kérhetünk céges autót is. Akad mindenféle járőr, homokfutó, sportautó, terepjáró és tank, de használhatunk civil városi autókat, és ott vannak még a Sejt különböző, Mad Max ihlette kamionjai és furgonjai is, melyek akkor jönnek jól, ha át kell gázolnunk egy több száz fős szörnyhordán, és nem akarunk megállni lövöldözni.

III. oldal

A Crackdown 2 egy rendesen összerakott, komoly játék lett, a Microsoft még hivatalos magyar nyelvű feliratot is készített hozzá, azonban ha valami, akkor a játékmenet teljesen hazavágja az egészet. A legnagyobb hibája, hogy nincsen normális történetvezetés, mint amit a Rockstar játékokban megszoktunk, csak mászkálunk a városban, harcolunk egy kicsit, majd aktiváljuk a fénytornyot, amit persze rendszerint még meg is kell védenünk egy hadseregnyi mutánstól. Ha megvagyunk vele, akkor az egész kezdődhet az elejéről, majd újra és újra meg kell ismételni ezt, remélve, hogy már nincsen belőle sok. Nyugtunk ráadásul egy percig nem lehet: nappal a Sejt emberei támadnak ránk, éjszaka pedig a szörnyek jönnek elő, ám komoly mesterséges intelligenciát egyik oldalba sem erőltettek a fejlesztők, mindenki azonnal támad, amint befordulunk a sarkon. Ilyen dolgok mellett azt hiszem nem meglepő, ha nem fogjuk az értékelésnél agyon pontozni a játékot, hiába ugyanis a jó alapanyag, folytatásnak gyenge lett.

A grafika első blikkre nagyjából rendben van. A látvány sötét és komor, pont amilyennek lennie kell, és míg a képregényes karakterek azt súgják nekünk, hogy ez egy kitaláció, egy mese, amit nem kell komolyan vennünk, addig a színekkel úgy játszottak a készítők, hogy mégis egy véres, depressziós játék elevenedjen meg előttünk. A dolog jól sikerült, technikailag azonban már vannak elmaradások, a robbanások például kifejezetten rondák lettek, illetve nekünk nem tetszenek a véreffektek sem. Túl sok a piros és a zöld lötty, ha elütünk valakit, akkor az szó szerint szétplaccsan a szélvédőn, olyan mintha vizes lufik között autóznánk, és a lövöldözésekről még nem is beszéltünk, amikor minden emberből vagy 20 liter folyik ki, mielőtt eldobná magát. A hangok hasonlóan felemásak lettek: a szinkron és a zene rendben van, a narrátort viszont sehogy sem lehet lelőni, és egyfolytában darál a háttérben, mindent részletesen elmesélve nekünk a város középkori alapításától kezdve napjainkig, persze úgy, hogy vagy rá figyelünk, vagy életben maradunk. Viszont ha már a jellemzők sorolásánál tartunk, meg kell említsük az irányítást, ami kifejezetten kényelmes lett, a két analóg kar szokás szerint a karaktert és a kamerát mozgatja, a ravaszokkal lehet befogni a célt és lőni, az LB és RB az újratöltés és a gránátozás, míg az ABXY gombok szolgálnak az ugrásra, a verekedésre, a fegyvercserére, továbbá a tárgyhasználatra.

A játékélmény ahogy fent is írtuk, csak közepes, a Crackdown 2 messze alulmarad az előző játék hangulatától, az üresfejű zombik, és a bosszúszomjas ellenállók csapata nem hoz annyi kihívást, mint azt várnánk. Nem tették jól, hogy a Resident Evillel és a Left 4 Deaddel keresztezték a játékot, elveszett a Crackdown sci-fi zsaru hangulata, már nem az a hős vagyunk, aki megszabadítja a várost a rosszaktól, hanem az, aki felkelőket öl, és szörnyekkel küzd meg, mint valami hollywoodi B-sztár. Ezen kívül kevés benne az újdonság is, a fegyverek, és a képességek nem bővültek, a látványt nem pofozták ki eléggé, a pálya meg ugyanolyan, csak rosszabb állapotú, mint néhány évvel korábban. Igazán belevehettek volna az előtörténetbe egy nagy városfejlesztési, újjáépítési programot, ami a vírus elszabadulása előtt átszabta volna a látképet, de nem, csak romos épületeket, és leszakadt hidakat találtak ki a tisztelt urak. Ez pedig így édes kevés nekünk, még akkor is, ha csak egy évük volt az egészre.

IV. oldal

Jó hír viszont, hogy a kooperatív játékmódnak köszönhetően egyszerre akár négyen is belevethetjük magunkat a küldetésekbe. A feladatokat az veheti fel, akihez a többi barát becsatlakozott, társaságban pedig nem csak a szörnyeket gyorsabb irtani, de közösen lehet többféle versenyt is rendezni. A játékélménynek nagyon jót tettek még a közösen gyűjthető online gömbök is, baráti körben nagyságrendekkel jobban érezzük magunkat Békésvárosban, a rocket tag, a team deathmatch, és a többi béna multiplayer mód viszont nagyon nem hiányzott. Mi értelme van annak, hogy egy lekerített háztömbben tizenhat klón elkezdi egymást lőni, majd megverekednek egy Burger Kinges koronáért? Semmi. Az biztos, hogy nem fogjuk a nagy Xbox LIVE-os kedvenceinket, a GTA 4-et, a Halót, és a Modern Warfare 2-t lecserélni ilyen gyermeteg játékélményért, ami rossz, az rossz, nincs mit tenni.

Apró érdekesség így a végére, hogy aki szeretné Békésváros és Catalina Thorne történetét jobban is megismerni, az látogasson el valamelyik videó megosztó portálra, és keressen rá a Pacific City Archives című mini sorozatra. A film képregényes dokumentum formában bevezet minket a játékon kívüli eseményekbe, megismerhetjük az előző rész eseményeit követő időszakot, és azt, hogy mi vezetett ahhoz, hogy így elszaporodjanak a mutánsok. Érdekes kis kiegészítés ez a játékhoz, melyet most egy erős közepesnek értékelünk, amolyan figyelmeztetésképpen, hogy nem dughatnak le mindent a torkunkon. A Crackdown 2 messze nem olyan izgalmas és hangulatos, mint az elődje volt, kevés újdonság van benne, a küldetései egy idő után unalmassá és monotonná válnak, csak a szép nagy, bejárható város, a klónkatonánk különleges képességei, és az előd emlékei azok, amikért mégis rajongani tudunk. A harmadik rész jobb legyen!

Platformok: Xbox 360

Tesztelt platform: Xbox 360